Ökumené
- Nyitott tenyérrel nevelni — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 27., 15:37
- Veszprém – A keresztény értelmiségiek veszprémi szervezetében október 19-én Borián Tibor piarista tartott előadást a katolikus nevelés mai kérdéseiről a Padányi Katolikus Gyakorlóiskolában, amelynek 1998 és 2006 között igazgatója volt. Forrás: Magyar Kurír / Toldi Éva
- Missziós feladat – beszélgetés a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola gazdaságetikai továbbképzéséről — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 27., 09:47
- 2010 szeptemberében szakirányú továbbképzés indult a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, levelező tagozaton. A szakirány célja, hogy az egyház társadalmi tanítása alapján keresztény szemléletű, integrált gazdasági képzést nyújtson hallgatóinak, akik elsősorban a már meglévő gazdasági ismereteikhez szerezhetnek szemléletformáló és a szakmai tudást elmélyítő ismereteket. Az egy éve működő képzésről beszélgettünk Baritz Sarolta Laura domonkos nővérrel, a képzés szakfelelősével. Forrás: Magyar Kurír / Neumayer Katalin
- Plébánosok találkozója volt Pannonhalmán — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 27., 09:31
- Pannonhalma – 2011. október 25-én, Pannonhalmi Szent Mór ünnepén másodízben találkoztak a Bencés Gimnáziumba járó diákok plébánosai Pannonhalmán. A lelkipásztorok órát látogattak, találkoztak a bencés szerzetesközösséggel, valamint a gimnázium tanáraival és nevelőivel. Forrás: Magyar Kurír
- Középiskolás diákok indultak a történelmi sorstragédiák nyomába — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 27., 09:22
- Debreceni diákok riportokat készítettek idős emberekkel, akik átélték a XX. századi történelem viharait – tudományos ismeretekkel és lélekben is gazdagodtak, amikor meghallgatták az idősek történeteit, és meghatódtak sorsukon. Forrás: Magyar Kurír / Kovács Ágnes
- MÖS: Újabb lehetőség adódott az átmeneti otthonokban élő családok egységének megőrzésére — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 26., 11:39
- 2011. október 1-jén az Ökumenikus Segélyszervezet által működtetett három családok átmeneti otthonában (Miskolc, Orosháza, Szolnok) elindultak a következő kétéves időszakban megvalósuló TÁMOP (azonosítók: TÁMOP 5.2.5/A-10/2-2010-0011; TÁMOP 5.2.5/A-10/2-2010-0038; TÁMOP 5.2.5/A-10/2-2010-0007) programok. Az átmeneti otthonokban – a helyi igényeknek és szükségleteknek megfelelően – három különböző, de főtevékenységükben mégis sok hasonlóságot felmutató projekt mintegy 150 millió forintos támogatásból valósul meg, és mindösszesen 360 fő családok átmeneti otthonaiban élő, valamint gyermekjóléti alapellátás körébe bevont 240 gyermek és 120 felnőtt életkörülményein kívánnak javítani. Forrás: segelyszervezet.hu
- Szolidaritás, összetartás, egység – Erdő Péter bíboros az ’56-os forradalom legnagyobb értékeiről vallott — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 26., 10:19
- Kialakult az emberek közt egy nagyfokú szolidaritás, összetartás. Talán azóta sem volt akkora egység a magyar társadalomban. Ez biztosan olyan érték, amelyre törekednünk kell, amelyet mindenféle világnézetű embernek meg kell becsülnie, mert erre nagy szükségünk van – mondta Erdő Péter bíboros a Vatikáni Rádió kérdésére, hogy melyek azok az értékek, amelyeket a keresztényeknek meg kell őrizniük az 55 évvel ezelőtti forradalom örökségéből. Forrás: Vatikáni Rádió, Magyar Kurír
- Angyali Csomagküldő Szolgálat — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 26., 10:16
- A Nagycsaládosok Országos Egyesülete az eddigi sikereken felbuzdulva idén ötödik alkalommal indítja útjára karácsonyi akcióját, az Angyali Csomagküldő Szolgálatot. Forrás: Magyar Kurír
- Katolikus egyház: Piarista jubileum Veszprémben — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 26., 10:14
- Veszprém – Háromszáz éve történt veszprémi megtelepedését, háromszáz éve alapított iskolája jubileumát ünnepelte Veszprémben október 22-én a piaristák magyarországi rendtartománya. Forrás: Magyar Kurír / Toldi Éva
- Vizitáció a Csornai Premontrei Apátságban — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 26., 10:10
- Csorna – Október 16. és 21. között vizitációra került sor a Csornai Premontrei Apátságban. Az egyik vizitátor Thomas Handgraetinger generális apát volt, aki Rómából érkezett Csornára; társa Holnapy Dénes Márton, gödöllői alperjel, zsámbéki plébános. Forrás: Magyar Kurír
- Ferencesek: Tízéves a gyöngyösi autista központ — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 26., 10:08
- November 4-én tartják a ferencesek által fenntartott Autista Segítő Központ (ASK) jubileumi ünnepségét a gyöngyösi ferences templomban. Forrás: Magyar Kurír
- Mindannyiunkon múlik a rend és a béke — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 26., 10:04
- Az alkotmányról, a nemrég elkészült magyar alaptörvényről, a Teremtő és az ember igazságosságáról, a rend és jogrend viszonyáról tartott előadást Zlinszky János alkotmányjogász október 14-én a Tihanyi Bencés Apátságban a Tetőtéri esték vendégeként. Forrás: Magyar Kurír / Toldi Éva
- Becsületbeli ügy — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 24., 14:36
- A Közép-Dunántúl dimbes-dombos, festői szépségű táján, Veszprémtől hatvanöt, Budapesttől százhetven kilométerre, a Balaton partján található Badacsonytomaj. A valamivel több mint kétezer lakosú településen az ezredfordulón kezdte el építeni templomát a maroknyi, de annál elszántabb református közösség. Forrás. reformatus.hu / Hegedűs Márk
- Gulyás Lajos - A magyarországi reformátusok egyetlen 1956-os vértanú lelkésze — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 24., 14:26
- Kopjafát állítottak Gulyás Lajos református lelkész, ’56-os mártír tiszteletére a Szabadhegyi Református Templom udvarán október 22-én. Forrás: infogyor.hu
- A fogdában született hivatástudat — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 24., 14:23
- Horváth Barna Budapesten látta meg a napvilágot, ősei falujában, Mádon nőtt fel, és megfordult a korabeli református oktatási intézményekben, Sárospatak után Debrecenben és a fővárosban is. 1956 őszén került a Budapesti Református Teológiai Akadémiára, mintha a sorstól kapott volna végszót egy történelmi drámában… A húszéves fiatalember nem sejtette, hogy egész életére kiható események várnak rá, s irodalmár teológusból válik az Úr elhívott szolgájává. Forrás: reformatus.hu / Kováts Annamária
- Októberi tavasz – egy kép meséje — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 24., 14:19
- A régi fénykép repróján az ‘50-es évek jellegzetes ruhadarabjait viselő emberek, micisapkás és fejkendős gyerekek, nők és férfiak állnak Petőfi nemzeti zászlókkal teletűzdelt szobrának talapzatán, és figyelik a közöttük álló fiatalembert, aki egy papírról olvas fel épp valamit. Farkas Gyula amatőr fotós felvétele 1956. október 25-én készült Miskolcon, rajta Tóth-Máthé Miklós, az ismert református író fiatalkori énje szavalja a tömegnek forradalmi szerzeményét. Forrás: reformatus.hu / Kiss Sándor
- 72 óra – négy keréken — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 24., 14:16
- Csaknem kilencezer fiatal vett részt az Ökumenikus Ifjúsági Iroda (ÖKI) 72 órás országos önkéntes programjában. A tizennégy és harminc év közötti fiatalok festettek, bevásároltak, sérült gyerekekkel játszottak, időseket látogattak, közel száznegyven településen háromszázötven feladatot végeztek el. Annyira jó volt a visszhangja a kétévente megvalósuló rendezvény tavalyi felvonásának, hogy idén, az önkéntesség évében soron kívül megrendezték. Egy napra autóba ültünk, s elkísértük a szervezőket az ország különböző helyszíneire. Forrás: reformatus.hu / Feke György
- 72 óra – Teológusok önkénteskedtek a börtönben — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 24., 14:12
- 2011. október 14-én Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakos hallgatói látogattak el a "72 óra kompromisszum nélkül" című önkéntes program keretében a Debreceni börtönbe. A tavalyi évhez hasonlóan idén is Mészáros Barna börtönlelkész fogadta a teológus ifjakat. Forrás: reformatus.hu / Mészáros Barna
- Elismerést kapott a református börtönlelkész — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 24., 14:09
- Mészáros Barna Pétert, a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet lelkészét elismerésben részesítették munkájáért. Az intézmény parancsnoka „a fogvatartottak egyéni és közösségi lelkigondozása, más egyházakkal, társadalmi szervezetekkel való kapcsolatok ápolása érdekében végzett áldozatos munkájáért" részesítette dicséretben a börtönlelkészt a nemzeti ünnepen. Forrás: reformatus.hu
- Erdő Péter bíboros II. János Pál liturgikus ünnepéről — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 22., 21:34
- Október 22-e boldog II. János Pál pápa liturgikus emléknapja, amelyet nem pusztán egyházmegyéjében, hanem világszerte megünnepelnek. A magyar helyi egyház is kérte és megkapta az engedélyt a liturgikus emléknap megtartására. Forrás: Vatikáni Rádió, Magyar Kurír
- Megkezdte működését a Szent István Televízió Egerben — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2011. október 21., 18:22
- Elindult az Egri Főegyházmegye új médiuma: a Szent István Televízió. Stúdióját – melyet Ternyák Csaba egri érsek áldott meg – és internetes honlapját október 20-án délelőtt ünnepélyes keretek között mutatták be Egerben a sajtó képviselőinek. Forrás: Magyar Kurír