Plébánosok találkozója volt Pannonhalmán
Pannonhalma – 2011. október 25-én, Pannonhalmi Szent Mór ünnepén másodízben találkoztak a Bencés Gimnáziumba járó diákok plébánosai Pannonhalmán. A lelkipásztorok órát látogattak, találkoztak a bencés szerzetesközösséggel, valamint a gimnázium tanáraival és nevelőivel. Forrás: Magyar Kurír
A szombathelyi, győri, veszprémi és esztergom–budapesti egyházmegyéből, valamint a Felvidékről érkezett plébánosok találkozójának célja az volt, hogy betekintést nyerjenek a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium életébe, tapasztalatot cseréljenek, és találkozzanak a plébániáikhoz tartozó diákok nevelőivel.
Szent Mór szerzetespüspök személye ihlette a találkozó gondolatát, aki iskolásfiú (puer scholasticus) volt a Szent Hegyen, majd ugyanannak apátja lett, később pedig innen indult püspöki lelkipásztori szolgálatára.
Az idei találkozó tartalmi súlypontját a középiskolai hittanoktatás kérdései és kihívásai alkották. A plébánosok ezért részt vettek a XII. osztály hittanóráján, majd délután előadás keretében ismerkedtek meg a gimnáziumban négy éve működő moduláris rendszerű hittanoktatással. A programot kiegészítette az iskola bemutatása, amelynek során Hardi Titusz igazgató végigvezette a lelkipásztorokat a gimnázium és kollégium épületén. A találkozó alkalmat adott arra is, hogy a plébánosok és a szerzetesek a keresztény közösségek előtt álló kihívásokról, a plébániai és a pannonhalmi bérmálás gyakorlatáról, valamint a közösségi élet kérdéseiről beszélgessenek.
A gimnáziumban tartott programok között a vendégek a pannonhalmi szerzetesközösséggel együtt mondták el a napközi imaórát, és együtt ebédeltek a szerzetesekkel. A programot a felújítás alatt álló bazilika megtekintése zárta.