Klímacsúcs: Ej, ráérünk arra még?
Napok óta a lapok egyik fő témája a világon a Koppenhágában zajló klímacsúcs. Lerágják és szétincálják a témát, ez történik, az törénik: de mi történik? Mert azon kívül, hogy kicsit tüntetnek, megsértődnek, kivonulnak, lemondanak, akcióznak, figyelmet felkeltenek, nem történik mégsem semmi. A konferenciateremben ott tolong a sok prominens személyiség, mindenki csúcsfontos ember, nyalka, zakós, vasaltinges úri nép, de nem csinálnak semmit az ég egyadta világon. Úgy tesznek, mintha aggódnának az unokáikért, a Föld jövőjéért, valamiféle magasztos ideáért, vagy tudom is én, miért, aztán mutyiznak, aktákat tologatnak tovább, újra egymásnak esnek, majd kibékülnek, de holnap véget ér ez az egész hajcihő és a világ elképedve nézi, mi fog ebből kisülni végül. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Olyan ez picit, mint Magyarország. Csak nagyban. Itt is micsoda hisztéria volt a H1N1 oltás miatt, pro és kontra jönnek máig az érvek és az ellenérvek. Acsarkodás és halál. Aztán marad minden: mindenki döntsön maga és menjen a maga feje után. Gondolva unokára vagy csak önmagára.
Koppenhágában is mondják, hogy baj lesz. Hogy közeleg a világvége. Hogy jaj nekünk! Mondják, hogy a szén-dioxid kibocsátást 2050-ig a felére kell csökkenteni, hisz csak így lehet megakadályozni, hogy az általános felmelegedést 2 Celsius-fokra korlátozzuk az évszázad végéig. Ahogy elnézzük a sok teszetosza embert ott Koppenhágában, félhetünk, hogy ezt nem fogjuk tudni megtenni.
És persze közben jönnek ám a hátulról jövő fenenag yokosságok és homályosítások is, mely szerint nem kell ám csinálni semmit, mert ez az egész egy tudománytalan tákolmány, csak biznisz van mögötte és a nagyhatalmak érdekei, mesterséges hisztéria, be ne dőljünk már neki, hisz a világ ennyi idő alatt úgysem megy tönkre, mert az a kis szén-dioxid az nem árt meg egy ekkora Föld golyóbisnak, ahol a vizek az úr és nem az ember a kis pöfékelésével.
Ezt az egészet elnézve, felötlött bennem Pató Pál úr alakja, az „Ej, ráérünk arra még” szöveggel. A halogatás nagy mesterei vagyunk mi emberek.
Tudjuk jó, hogy baj van. Baj van ebben a világban. Terjed a kór, de ej, ráérünk arra még, hogy tegyünk ellene valamit. Alig kapunk már levegőt, de ej ráérünk arra még, hogy tegyünk azért valamit, hogy ne így legyen.
Itt a karácsony, de ej ráérünk arra még, hogy templomba menjünk, hogy az életünket rendbe tegyük, hogy a lelkünket tisztára mossuk. Talán ha egyszer, egyetlen egyszer megpróbálnánk a kistílű mutyizásból kiszakadni és az Úr Jézus elé borulva imádkozni, talán akkor megmozdulhatna valami. Bennünk, Magyarországon és a világon.
De amíg sorra a pulpitusra léptek/lépnek a kormányfők, és csak: Sajnálkoznak. Odamondogatnak. Támadnak. Védekeznek. Békülnek. Szerepet játszanak. – addig a nagy kutya valóság nem változik: a pénzesebb országok kötik az ebet és a nincsteleneket, a szegényebbeket szapulják. Egyik ígér, másik betart.
Az Európai Unióban is valami örökre megszakadt: a vén Európa keresztény etikája és bölcsessége elsüppedt a semmiben. Egyet lép előre és kettőt hátra. És vele lép a művelt Európa ideája, s a kereszténység is tova. Egyet előre és kettőt hátra. Ó, Uram, add, hogy ne így legyen!
