Várat vett a gyülekezet
Kevelaer – Egy Alsó-Rajna vidéki protestáns gyülekezet várat vásárolt. A Kevelaer-Kervenheim gyülekezet elkésze, Johannes Fries, szeptember eljesén írta alá a Kervendonk vár papírjait. Forrás: idea.de
A gyülekezet már korábban is használta a vár egy részét gyülekezeti alkalmakra, de a magántulajdonos el akarta adni az épületet. Mivel a gyülekezet félt attól, hogy a következő tulajdonos csak saját maga szeretné használni a várat, ezért inkább maguk vették meg az épületet.
A vételárról a lelkész nem akart nyilatkozni, azt azonban elmondta, hogy a gyülekezet megtakarított pénzéből, valamint egy másik telek eladásából finanszírozták a vásárlást.
A vár idén ünnepelte várünnepének négyszázadik évfordulóját. Maga az épület azonban ennél sokkal régebbi, hiszen először 1270 március 4-én tesznek róla említést egy alapítói okiratban.