„Nincsen nagyobb szeretet annál, mintha valaki önmagát feláldozza másokért!” – Interjú Mihály Sándorral a szervadományozás fontosságáról

– Hogyan jött létre az iroda?

– A Hungarotransplant KHT. szervkoordinációval kapcsolatos feladatai kormányzati döntés után kerültek át 2007. elején az Országos Vérellátó Szolgálat hatáskörébe. Az intézet alapvetően vérellátással foglalkozik, így munkacsoportunk önálló területet képvisel benne. Budapesten van az Iroda központja, de vidéken is vannak a transzplantációs központokban munkatársaink.

– A magyarországi összes szervadományozással kapcsolatos információ Önökhöz fut be?

– Magyarországon két lehetőség van szervkivételre. Az egyik a halottakból, pontosabban dobogó szívű agyhalottakból történő szervkivétel, a másik pedig az élő donáció. Mi kizárólag a halottakból történő szervkivételek szervezésével foglalkozunk, az élődonoros átültetések szervezésével a transzplantációs központok foglalkoznak. Sajnos elég alacsony az élő donoros esetszám egy évben, bár tavaly például az átlagoshoz képest magas volt, hiszen 24 élő donoros veseátültetés volt.

– Gondolom, ezekben az esetekben a szervet adó és kapó, valamiféle rokonságban álltak egymással…

– A törvény négy rokonsági fokot engedélyez donáció-recepció esetére élőből történő szervkivétel esetén. Szervet cselekvőképes személy csak abban az esetben adományozhat, ha a donor a recipiens egyeneságbeli rokona, egyeneságbeli rokonának testvére, testvére, testvérének egyeneságbeli rokona. Illetve van egy ötödik lehetőség is, ha szoros érzelmi kapcsolat áll fenn a felek között (házastárs, élettárs, barát). Kórházi etikai bizottság vizsgálja ilyenkor azt, hogy az adományozás ellenérték nélkül, valamint kényszertől, fenyegetéstől és megtévesztéstől mentesen történt. Mi azonban, mint már említettem, csak agyhalottak szervkivételeinek szervezésével foglalkozunk.

– Mit jelent az agyhalál?

– Dr. Nagy Aladár neurológus főorvos úr – aki az agyhalál megállapítás témájának leginkább elismert oktatója volt – használt egy képet az agyhalállal kapcsolatos ismeretek illusztrálására. Az első képen egy faágat látunk, zöldellő levelekkel, mintha életet látnánk, de a következő kép mutatja az előző kép környezetét is, ahol látszik, hogy az az ág csak egy kivágott fának a lombja, ami pár napon belül el fog fonnyadni, el fog pusztulni. Megfelelő információ nélkül nem a valóságot, hanem annak csak egy részét látva néha téves következtetéseket vonunk le. Ezért laikus számára az agyhalál tényét nehéz elfogadni.
Az agyhalottnál a halál beálltának megállapítása nem azon konvencionális kritérium alapján történik, amelyet az ókor óta elfogad az emberiség, tehát ha leáll a keringés és a légzés (szív-tüdő halál kritérium), hanem az agytörzsi halál megállapítása alapján. Mindkettő biológia halálhoz vezet, ám a kettő közötti fontos különbség az, hogy a szív-tüdő halál esetén (klinikai halál) van egy elvi- és gyakorlati lehetőség, hogy a keringés helyreállítása útján az élet még megmenthető.
Ez a visszaút agyhalál esetén nem létezik. Az agyhalál végérvényes és visszafordíthatatlan folyamat, amely biztosan biológiai halálhoz vezet, hiszen a szervezet minden egyes sejtje lassan, fokozatosan elpusztul. Vagyis el kell fogadnunk, hogy halál egy folyamat, csak mi az esemény bekövetkezését mindig egy pillanathoz, a megállapítás pillanatához kötjük. Ha valakinek leáll a szíve, és a légzése, akkor még a haja és körmei tovább nőnek és nem minden sejtje pusztul el abban a pillanatban, hanem az anyagcseréje a perifériákon még zajlik, de ez már nem elegendő ahhoz, hogy életről beszéljünk.
Agyhalál esetén, bizonyos intenzív osztályos terápiákkal a szervek működőképességét még fent lehet tartani, de az életet már nem. Az élet minden kultúrában és tudományágban mást és mást jelent, másképp definiálható, de azt elfogadta az emberiség, hogy ha az egyén számára megszűnik a körülötte zajló események érzékelése, és nem tud már reagálni ezekre, nem tud tudatosan válaszolni rájuk, ráadásul a szervezet működését szabályzó idegrendszeri központ (agykéreg és agytörzs) is megszűnik működni, az már nem élet.
Ha egy ilyen halottat nem kezelnek, akkor a szíve és légzése is gyorsan leáll, bár a mai fejlett orvostudomány agyhalott esetében a megszűnt légzést lélegeztetőgéppel pótolja. A szívműködés és keringés fenntartása is lehetséges, nagymennyiségű gyógyszerek folyamatos adásával. Így a transzplantálható szervek oxigént és tápanyagot kapnak. Ez az átmeneti állapot teremti meg a halottakból történő szervátültetések lehetőségét, amelyet ma már évtizedes gyakorlat igazol.
Ha valaki nem ismeri az agyhalál fogalmát, kritériumát, koncepcióját, akkor hiedelmeink, előfeltételezéseink, korábbi hiányos ismereteink által egy súlyos állapotú beteget vélünk látni a kórházi ágyon, holott ott már egy halott fekszik.
Az intenzív osztályra belépve mit tapasztal egy látogató hozzátartozó? Csipognak a műszerek, valaki fekszik az ágyon, egy cső van a szájába helyezve, a mellkasa emelkedik-süllyed (bár csak a lélegeztetőgép hatására), a monitoron az EKG görbe tüskéi futnak (gyógyszerek hatására), a kezét megérintve a bőre meleg (bár gyakran láz és kihűlés között váltakozik a hőmérsékletük), de az már nem az az ember, aki velünk élt, és akit szerettünk. Ő ugyanis már halott, jogi és orvosi értelemben egyaránt.
Amikor a szervkivétel megkezdődik, az egy halotton végzett beavatkozás, a halál nem a szervkivételi műtétkor áll be, hanem akkor, amikor azt megelőzően egy háromtagú szakorvosi bizottság megállapítja az agyhalál tényét.
Különösen a gyászreakció kezdetén nehéz elmagyarázni bárkinek, hogy agyhalott a rokona. Ezért fontos az, hogy ilyen megrázó körülmények előtt, de leginkább nélkül tudjuk, mi az agyhalál.

– Egy ilyen szituációban hogyan tarthatjuk tiszteletben a másik ember gyászát? Talán tolakodásnak tűnhet, ha a szervdonációval jövünk, amikor még fel sem dolgozta, mi is történt valójában…

– Lenkovics Barnabás, amikor az állampolgári jogok országgyűlési biztosa volt, megfogalmazott egy állásfoglalást (2006. 01. 23.), amelyben ezt írta: A szervátültetésre szoruló, egyre súlyosabb életveszélyben élő betegek élethez való joga az alapvető emberi jogok rangsorában sokkal előbbre való, mint a donor hozzátartozóknak a kegyeleti jogukból levezethető, utólagos hozzájáruláshoz fűződő érdeke. Ha valaki megtiltja, hogy hozzátartozójából szervkivétel történjen, akkor ez azt is eredményezheti, hogy más nem jut időben szervhez.

– Az elmúlt évben összesen hány szervkivétel történt Magyarországon agyhalottból?

– 2008-ban összesen 148 esetben. 2005-ben volt a legtöbb halott donor Magyarországon, akkor 181 eset volt. Az agyhalottak száma azonban lényegesen magasabb, mint amennyi esetről értesítést kapunk, tehát akár több lehetőség is lehetne a szervadományozásra. Magyarországon évente 140 ezer ember hal meg, és a feltételezések, valamint az objektív mérőszámok szerint ebben a méretű populációban 350-500 között lehet azon agyhalottak száma, akikből szervkivétel lehetséges lenne.

– A hozzátartozók zárkóznak el a donációtól, vagy az orvosok nem jelentik le a központban?

– Tulajdonképpen felsorolta a problémákat. Sajnos olyan egészségügyi rendszerben éljük mindennapjainkat, ahol az orvosok és az ápolók létszámhiánnyal és leterheltséggel küzdenek. Egy orvos számára súlyos kérdés, hogy ha az intenzív osztályon van tíz ágy, és mindegyiken páciens fekszik, akik közül az egyik egy agyhalott, a másik kilencen meg ellátást igénylő betegek vannak, illetve van három ápoló ezen betegek ellátására, akkor mit csináljon a kapacitás szűkében.
Ha azokra a betegekre koncentrál, akik ellátásra szorulnak, akkor elmarad a donorjelentés, és a várólistán lévő betegek később, vagy egyáltalán nem kapnak szervet és meghalnak, vagy rosszabb állapotban kerülnek traszplantációra, és utána az élettartalmuk és életminőségük csökken.
Ha meg a donációt preferálja, akkor az életveszélyes állapotban lévő beteg kerülhet rosszabb állapotba, hiszen kevesebb kapacitás marad az ellátására. Tehát nem egyértelműen azoknak az orvosoknak a hibája ez, akik nem jelentik a potenciális donorokat, hanem sajnos egy ilyen korlátokkal teli rendszerben élünk.

– Általánosságban elmondható, hogy Magyarországon szervhiány van?

– Igen, de nem csak nálunk van ez így, hanem mindenütt a világon. Nem magyar sajátosság, az Egészségügyi Világszervezet kimutatásai is ezt támasztják alá.
Körülbelül 1 millió embernél alakul ki olyan végstádiumú veseelégtelenség, ami azt indokolja, hogy művese-kezelésben részesüljön. Ebből csupán kétszázezer kerül várólistára. Ezzel szemben a szervátültetések száma 90-95 ezer között van mindössze. Emiatt aztán a probléma súlyosbodik. A várakozók száma meredekebben emelkedik, mint ahogy azzal a stagnáló, esetleg alig növekvő donorszám lépést tud tartani. Most 3-4 év az átlagos várakozási idő egy vesére. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor a várakozás 10 év alatt 10 évre fog nőni az EU-ban, ami lehetetlen állapotot eredményezhet. Tehát a probléma megoldást igénylő, sürgető.
Egy másik példa: szívre „csak” 10-20 ember vár ma Magyarországon, és sokan még erre a várólistára sem kerülnek fel. Ez pedig azt eredményezi, hogy vannak rendelkezésre álló donorszívek, de előfordulhat az, hogy vércsoportban vagy testméretben egyik várakozó betegnek sem alkalmas a szerv. Tehát magához a donorszívhez nem találnak recipienst, így a szív nem kerül átültetésre.

– Ilyen esetben nemzetközi kapcsolatok vannak?

– Magyarország most vizsgálja ilyen együttműködések lehetőségét. Az EU területén több szervcsere szervezet is működik, akik nemzetközi várólistákat működtetnek, így mindig az kapja meg a szervet, akinek a legjobban szüksége van rá, illetve akinek a legjobban alkalmas.
Előbb-utóbb nekünk is részt kell majd vállalnunk ilyen nemzetközi együttműködésekben, hiszen egy rendelkezésre álló, ám nem átültetett donorszerv esetén pocsékolás történik.
Emellett vannak sürgősségi szervigények is, amikor egy krónikus betegség hirtelen romlása, vagy súlyos állapot kialakulása következik be. Jó lenne a környező országokkal egy szándéknyilatkozatnak nevezhető együttműködési megállapodást kötni: felajánlható szervekre és akut szervigényekre.

– Mi a helyzet az állatokból való átültetésekkel és a genetikailag előállított szervekkel?

– Genetikailag előállított szerv nincsen. Az állatokból származó szervek transzplantációja (xenotranszplantáció) időről időre felmerül, de a világ moratóriumot hirdetett ez ellen, leginkább attól félve, hogy az állatokban élő kórokozók bár a hordozó fajokban megbetegedést nem okoznak, ám az orvostudomány nem tudja, hogy egy emberi szervezetbe bejutva egy ilyen kórokozó mit tenne. A HIV vírusa ma már egy egész világot érintő járvány, és majmokból terjedt át az emberekre. Nagyobb a kockázata az ilyen kezdeményezéseknek, mint amennyi nyeresége lehetne.

– Több helyen tartott már – hívő emberek előtt is – előadásokat a transzplantáció fontosságáról. Mit tart fontosnak etikai szempontból elmondani? Az egyházak hogyan vélekednek az Önök munkájáról?

– Kevesen ismerik a donációval kapcsolatos szabályozásokat, így kevesen tudják, hogy gyakorlatilag bárki szervdonor lehet ma Magyarországon. A feltételezett beleegyezés elve működik, ami azt jelenti, hogy ha nem tesz valaki semmit, akkor potenciális donor lesz, ha meghal. Ha nem tudok róla, ez akkor is így van. Pontosabban fogalmazva mindenki élhet önrendelkezési jogával és tiltakozhat még életében az ellen, hogy halála esetén szerveit transzplantációs céllal eltávolítsák.
A hivatalos egyházi állásfoglalások döntő többségében úgy fogalmaznak, hogy meghagyják az egyéni döntés szabadságát mindenkinek. II. János Pál pápa 2000-ben a Rómában tartott Transzplantációs Világkongresszus megnyitóján elmondta, hogy a katolikus egyház támogatja a szervdonációt, akkor, ha a szervkivétel az egyén vagy a hozzátartozók beleegyezésével történik.
Az egyház tehát ragaszkodik ahhoz, hogy megfelelő, hiteles forrásból való tájékozódás után szülessenek meg az emberek részéről a döntések.

– A transzplantációról való döntésben milyen bibliai alapokra támaszkodhatunk?

– Van valaki, aki egész testét, mindenét feláldozta azért, hogy nekünk örök életünk lehessen. Ha elfogadjuk azt, hogy nincsen nagyobb szeretet annál, mint ha valaki önmagát feláldozza valakiért, másokért, akkor ez összecseng azzal a logikával, ami a szervdonáció kapcsán, mint altruizmus megjelenik egy személy részéről. Tulajdonképpen Jézus fontos példa még a szervdonáció tekintetében is.
Bár hitkérdésről van szó, amit valaki vagy elfogad, vagy nem, de ha mégis elfogadja, akkor számára valóságossá válik, hogy mi is a valódi keresztényi erkölcs.
Emellett lehet olvasni egy-egy olyan típusú eseményről is a Bibliában, amely a transzplantáció szempontjából fontos és a nem konvencionális orvostudományhoz köthető, hiszen csodatételekről van szó.
Lukács evangéliumában (Lk. 22,49-51), a Gecsemáné kertben Jézus csodát tesz (ma talán azt mondanánk, hogy autotranszplantációt hajt végre), azaz egy levágott szervet visszahelyez. Amikor levágják a főpap szolgájának a jobb fülét, Jézus visszarakja azt helyére.
Biblián kívüli legenda Szent Ágnes története is, amikor kínvallatás során a római konzul parancsára levágják Ágnes melleit, de Szent Péter visszahelyezi azokat.
Ismert még Damján és Kozma esete, akik egy templomszolga daganatos lábát álmában amputálták, majd egy elhunyt etióp férfi végtagjával pótolták és a sekrestyés meggyógyult.
Ők egypetéjű ikrek voltak, egyikük belgyógyász, másikuk sebész – a transzplantológia előhírnökei, képük megtalálható a magyar koronán is.

– Volt olyan, hogy valaki épp vallási alapon nem engedélyezte halott hozzátartozója szervdonációját?

– Hosszasan nem kell indokolni, miért nem egyeznek bele a szervdonációba, de volt, aki már épp a vallási meggyőződését hozta fel vétókor.

– Mit kell tehát tennünk, ha mi magunk döntöttünk a kérdésben?

– Fontos, hogy a családom ismerje azt, hogy én mit szeretnék, hogyan gondolkodom erről, ha mégis így alakulna az életem, halálom. Ha donor akarok lenni, akkor azt nem szabad véka alá rejteni. Ha nem akarok szervdonor lenni, akkor viszont az a legjobb, ha ezt írásba adom – magánokiratban, vagy az Országos Transzplantációs Nyilvántartásban, egy formanyomtatványt kitöltve. Nem jó az, ha a döntési teher a család vállát nyomja, jobb ha már életünkben határozunk és ezt megosztjuk szeretteinkkel. 

A Magyarországi Evangélikus Egyház állásfoglalása a szerv- és szövetadományozás etikai megítéléséről

Az élet és vele a test a teremtő Isten ajándéka, amely felől nem
rendelkezhet az ember önkényesen, de felelősséggel tartozik érte. A szolidaritás
kultúrájának erősítése jegyében a MEE a szerv- és szövetadományozást a felebarát iránt viselt
felelősség és szeretet kifejeződésének tartja, amennyiben legalább a következő feltételek
érvényesülnek:
– az élő donorból a szerv- vagy szövetkivétel átültetés céljából és a
recipiens gyógyításának érdekében történik, és nem áll rendelkezésre halott személy megfelelő szerve vagy szövete, valamint nem áll rendelkezésre hasonlóan hatásos gyógymód;
– a kivétel a donor tájékozott beleegyezését követő döntés után történik;
– az eltávolított szerv vagy szövet nem képezi haszonszerzés forrását;
– biztosított az igazságos elosztás átlátható rendszere.
Halott donor esetén a MEE elfogadja a feltételezett beleegyezésen alapuló törvényi szabályozást, és erkölcsileg támogatja a szervadományozási igazolvány használatának elterjedését.
Élő adományozás esetén a MEE – lehetőségeihez mérten – feladatának tekinti az érintettek (recipiens, donor, orvos) lelki és erkölcsi támogatását, valamint a társadalmi
szolidaritás erősítését a kiszolgáltatott helyzetben lévő beteg ember iránt.
Gáncs Péter püspök, Szebik Imre elnök-püspök, Ittzés János püspök
(Evangélikus Élet, 2005. okt. 23. / 70. évfolyan 43. szám 3. oldal)