Jakubinyi György katolikus érsek Gnilka-díjat kapott – Méltatását dr. Fabiny Tamás püspök mondta el

Létrehozás: 2010. szeptember 11., 12:37 Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 11., 14:46

Szeged – 2010. szeptember 9. és 11. között immáron 22. alkalommal került sor a nemzetközi biblikus konferenciára a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán. A konferencia kiemelkedő előadója a nemzetközi szaktekintély Joachim Gnilka müncheni professzor a pápai biblikus bizottság tagja volt, aki 2010. szeptember 10-én átadta az általa alapított Gnilka-díjat Jakubinyi György Gyulafehérvári érseknek. A díjazott laudációjára dr. Fabiny Tamás evangélikus püspököt is felkérték. A kalandos szegedi útra evangelikus.hu honlapunk is elkísérte a püspököt. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Szeptember 10-én egy óra körül indulnánk, de a budapesti dugó megakadályozza ezt. Már előre látjuk: késni fogunk. Az eredeti tervek szerint a Joachim Gnilka és Jakubinyi György által tartott előadásokra szeretnénk odaérni. Végül a sofőrnek hála csak fél órát késünk.

A konferencia anyagai – hála a szervezőknek – nyomtatásban is elolvashatóak, így pótoljuk a hiányt.

A téma rendkívül érdekes: „A testben élünk”. A mai közbeszéd különös nézeteket vall az ember testéről és testkultúráról, ezért test ellenesnek képzelik el a keresztény vallást. Sokan úgy vélik, hogy a Biblia is eleve test ellenes és a lélek egyoldalú felértékelése miatt lenézi az emberi testet. Ennél azonban sokkal komplikáltabb a kérdés. A mély teológiai mondanivalónak a konferencia előadásai némi választ adnak, így ajánljuk elolvasásukat, meghallgatásukat.

Az előadások szövege itt olvasható el: http://www.congresstravel.hu/hu/?mod=webshop_cnt&cla=webshop_cnt&fun=showconflist&conf_id=266

Hanganyag pedig itt hallgatható meg:

http://old.congresstravel.hu/biblikus2010/

A két előadás után kerül sor az elhangzottak megvitatására, majd a Gnilka-díj átadására kerül sor. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, dr. Fodor György tartja Gnilka professzor laudációját. Ő a professzor emberi tulajdonságait tartja kiemelésre méltónak. Majd Jakubinyi Györgyről beszél dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök, aki az érsek életének alakulására, fordulataira helyezi a hangsúlyt.. Dr. Bölcskei Gusztáv lett volna még egy laudáló, de ő nem tudta tiszteletét tenni. Végül dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök áll a pulpitushoz és mondja el Jakubinyi György méltatását.

„A püspök szolgálata első évében nem ír, a másodikban már nem olvas, a harmadikban pedig nem gondolkodik. Én már az ötödik szolgálati évenben járok” – ezzel a meghökkentő mondattal indítotja beszédét Fabiny Tamás, aki azonban hangsúlyozta, hogy ez a mondat úgy tűnik, Jakubinyi Györgyre nem vonatkozik, hiszen sorra adja ki a nagyszerű teológiai műveket, amelyek bármely felekezethez tartozó teológus számára hasznos olvasmányul szolgál.

„A hittudományt tehát hídtudományként műveli” – teszi hozzá a püspök, aki utal az érsek életének mérföldköveit említi és teológiai művei közül is kiemeli a fontosabbakat is.

A díj nulladik változatát ezután átadják a díj alapítójának, Gnilka professzornak, Jakubinyi érsek pedig átveheti az első számú díjat.

A díjátadó után a konferencia barátai és támogatói is díjazásban részesülnek. A díjazottak között van dr. Fabiny Tamás, aki ezúttal Jakubinyi Györgytől veheti át a megtisztelő elismerést.

Hat órakor a Dómban Jakubinyi főcelebráns szolgálatával a konferencia résztvevői szentmisén vesznek részt, majd a lelki táplálék után fogadás következik, ínyenc falatokkal, a test táplálására.

Este tíz után érünk haza. Meg kell állapítanunk ezután a fárasztó út után, hogy nem könnyű a püspökök élete.

http://www.evangelikus.hu/Members/bollazsu/201ea-testben-elunk201d-2013-22.-nemzetkoezi-biblikus-konferencia

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben