Móra Ferenc: Királyok könyve
SZEREPLŐK:
Király,
Főudvarmester,
Főkamarás,
Főajtónálló,
Főszakács,
Kiskukta.
KIRÁLY: (sír)
Brühühü...brühühü...Oda vagyok, jaj nekem!
(Az udvaroncok néma sorfalára tekint, toppant, majd más hangok folytatja)
Sírok.
FŐUDVARMESTER: (Főkamaráshoz)
Őfelsége sír!
FŐKAMARÁS: (Főajtónállóhoz)
Őfelsége sír!
FŐAJTÓNÁLLÓ: (Főszakácshoz)
Őfelsége sír!
FŐSZAKÁCS: (Kiskuktához)
Őfelsége sír!
kiskukta: (továbbadná a szót)
Őfelsége...
(Észreveszi, hogy őutána már senki nem következik, visszafordul a Főszakácshoz, de akkor már ...)
valamennyien: (kórusban mondják a kiskukta felé fordulva)
Őfelsége sír!
(A Kiskukta selyemkendőt húz elő, odaadja a Főszakácsnak, Főszakács odaadja a Főajtónállónak, ő odaadja a Főkamarásnak, ő a Főudvarmesternek, a Főudvarmester odalép a Királyhoz és letörli könnyeit.)
király: (Miután a Főudvarmester visszalépett a sorba, végigtekint az előkelő talpnyalókon, s újra kitör belőle a zokogás)
Brühühü...brühühü...
oda vagyok, jaj nekem...Elfogyott a kenyerem!
főudvarmester: (előlép)
Uram, királyom, életem, halálom...
király: (leinti)
Ez csak a héja, bévül meg üres. (mutatja)
Mit egyen egy király, ezt mond meg füles!
főkamarás: (előlép)
Kimondom kereken, kegyelmes Királyom...
király: (leinti)
Kalácsot hozzatok...a kalácsot kívánom! Hamar a péktől egy kalácscipót.
Bele foszlós legyen, héja mint a selyem!
főajtónálló: (Kitárja az ajtót és a Főszakácshoz)
Fáradjon kegyelmességed, keresse fel a péket.
főszakács: (Kiskuktához)
Usgyi a pékhez...szedjed a lábod, hozd a kalácsot!
kiskukta:
Izibe itt termek.
(Méltósággal a Főajtónállóhoz, aki vele már korántsem olyan udvarias, mint az imént a Főszakáccsal volt.)
Elhagyom a termet.
(Először lassan, méltósággal lépdel, majd futásnak ered. Az egyik ajtón kiszalad s már tér is vissza lihegve a másikon.)
Van már kis-szék csak lába kék: uram Király, tisztel a pék.
Vékával meri a becsületed, mogyoróhéjjal a hiteled.
valamennyien: (Szörnyülködve csapják össze kezüket)
Felségsértés, árulás.
kiskukta: (Int nekik, hogy hagyják abba.)
Annyi már nála az adósságunk, hogy a harmadik szomszéd ajtaját is mind telekrétázta vele...
király:
Hej, szegény világ, vetett ágy! Micsoda király vagyok én, ha nekem már a pék se ad hitelbe.
(Int az udvaroncoknak)
Nos Főudvarmester, mi a mondókád?
főudvarmester:
Akasszuk fel a péket.
király:
Bolond beszéd, ki ád akkor kenyeret.
Mondjon bölcsebbet a Főszakács.
főszakács: (a király elé lép)
Tűrjük kerékbe, négyeljük fel, hámozzuk le, vágjuk fel.
Bontsuk belit, eresszük levit, paszírozzuk szét, süssük meg, faljuk fel.
király:
Szamár vagy fiam, Főszakács...Hadd halljuk akad-é ennél bölcsebb tanács.
kiskukta:
Felséges király uram...
valamennyien: (A Kiskuktára támadnak)
Elhallgass, Kukta, eredj a sutra!
főajtónálló:
Nem lehet egyebet tenni, máshol kell kenyeret venni.
kiskukta: (előbújik)
Felséges király uram...
valamennyien: (Rárohannak ismét az egyszál selyemkötős Kiskuktára, amikor a )
király: (közbevág)
Halljuk a Kuktát!
kiskukta:
Hátha kifizetnénk, ami a rováson van?
valamennyien: (szörnyülködve)
Felségsértés, árulás, szégyentelen árulás! Vasra vele...Vigyétek tüstént, vasra vele...
Vigyétek tüstént, vasra vele!
király:
Hó...hó...hó...Helyén van az eszed, fiam.
(A többiekhez)
Mit tegyünk hát?
valamennyien: (újra felzúgnak)
főkamarás:
A legsötétebb tömlöc legmélyebb fenekére vessük!
király:
Hamar vigyetek a péknek egy erszény aranyat a ládafiából!
(Mindannyian rémült tanácstalansággal néznek egymásra. Senki nem mozdul, megmerevednek. A király türelmetlenül int.)
Száz arany pengőt, ragyogót, csengőt!
főudvarmester: (Összebúvik a többiekkel)
No, kegyelmes komáim, szorít ám a nadrág.
főkamarás:
Mondjuk azt, hogy elveszett a kamra kulcsa.
főajtónálló:
Az ajtót, ha kell, két szárnyra kitárom...
egyszeriben túl lehetünk hetedhét határon.
főszakács:
Süssünk ki valami okosat.
király:
Hamar az aranyat, hamar a kalácsot, üres hasú királyt ugyan már ki látott?
Brühühühü...
főszakács:
Őfelsége sír!
főudvarmester:
Elhallgass, oktondi...hadd sírjon a király...Inkább a király sírjon, mint mi sírjunk.
főkamarás:
Mondtam én, hízlald magad pukkadásig...Érted volna be kevesebbel.
főszakács:
Elhallgass, világ tolvaja, hiszen te fölözted le a javát!
főajtónálló:
Az ám, meg a Főudvarmester!
főudvarmester:
A rubintos Főkamarás!
főkamarás:
Az aranyos Főajtónálló!
főajtónálló:
De legfőképpen az ezüstös Főszakács! (rámutat)
Bűn nyomja a lelkedet!
főszakács:
Elhallgass te cifra rabló!
főudvarmester: (a Főkamaráshoz)
Nálad van a láda kulcsa!!!
főkamarás:
Magadnak mérted mindig a legtöbbet!!!
főudvarmester:
Én-e?
főszakács:
Talán én?
főajtónálló:
Vagy én?
főkamarás:
Te...te...meg te...
valamennyien: (egymásnak esve)
Ládakiforgató...Királyszomorító...Enyveskezű...Ország szégyene...(püfölik egymást)
király:
Brühühühühü...brühühühü...Abbahagyjátok tüstént már...Éhen haljon a király?
Főkamarás, vedd a kulcsot.
főkamarás:
Pardon grácia, uram, királyom...A kincsesláda kulcsát sehol sem találom...
főudvarmester:
Elvitte a kánya!
király:
Eb aki bánja...nyíljon a láda...
főkamarás:
De ha nem lelem a kulcsát?...
kiskukta: (A Főkamaráshoz lopódzik, övéhez kap, megragadja a kulcsot.)
Se nem kanál, se nem lábos, se nem diós, se nem mákos...milyen furcsa...
ez bizony a láda kulcsa.
király: (örömmel)
Ez bizony a láda kulcsa...
kiskukta:
Itt van a kulcs...ott van a láda...
főkamarás:
Csitt kukta, elhallgass!
király:
Nosza rajta!
(A Főszakács oldalba könyökli a Főajtónállót, a Főajtónálló a Főudvarmestert, a Főudvarmester a Főkamarást.)
főkamarás: (A ládához vánszorog, kinyitja, belebámul, majd visszafordul a Király felé.)
A fejemnek grácia: üres a ládafia.
Nagy pénznek kis helye: csak azzal van tele.
kiskukta:
Ahá!...Ühüm!...Ohó!
király:
Hej túrótlan rétes, almástalan béles! Száz palotámban ezer a terem s nincs egy betevő falat kenyerem...Ezer szolgámon arany a ruha, csupán énrajtam rongyos a suba. Tenger jobbágyom, özön az adó, s nincs belőle se író, se savó! Kis balta, nagy foka, mi ennek az oka?
kiskukta: ( az udvaroncok felé)
Ahá!...Ühüm!...Ohó!...
főudvarmester: (dadogva)
Ez a kis görcs a fejét akárhogyan rázza...Hívom az udvari tudóst, az megmagyarázza.
király:
Bánja a kánya! Hulló könnyeim addig el nem állítjátok, ameddig a nincsnek okát nem adjátok...brühühühü...brühühühühü...
főkamarás:
Uram király, az adó, úgy elolvadt, mint a hó.
kiskukta:
Hmmmm? Hm!
király: (A Kiskuktára pillant, majd visszafordul, legyint.)
Hiszi a piszi.
főajtónálló:
Verejtékből pergett az adó rakásra, hogy a nap rásütött, elszállt mint a pára.
kiskukta:
Hüüüüüü a kánya, ki a szárnyát rázza! Hü!!!
király:
Vak varjú látta, süket tyúk hallotta.
főszakács:
Tárva lám a drága láda zárja...kifutott a pénz belőle, mint a leves árja.
kiskukta:
Ejnye, ejnye, ó be kár! (Más hangon) Rossz a recept!
király:
Széles has, vékony ész...Brühühühühü...brühühühühühü...
valamennyien:
Őfelsége sír!
király: (hirtelen)
Csend! Nincs hát palotámban ki a sírót szánja, ki a nincsnek okát meg is magyarázza?
kiskukta: (Selyemzacskóból egy maroknyi lisztet önt elé.)
Van itt ész, hamar kész, uram király, ide nézz! Látod ezt a marék lisztet?
király:
Palacsinta, bukta, látom ám kukta!
kiskukta:
No, uram, király, mire ez a lisztecske az én markomból a te markodba kerül, akkorra megtudod, hová lett az adó.
(A kiskukta szétnyitja a markát, és belehullajtja a lisztet a Főszakács tenyerébe.)
Tedd ami tiszted, add tovább a lisztet!
(Főszakács adja a Főajtónállónak, a Főajtónálló adja a Főkamarásnak, Főkamarás adja a Főudvarmesternek. Közben mindegyikük kántálja a mondókát: tedd, ami tiszted: add tovább a lisztet.)
főudvarmester: (A lisztet, azaz a semmit most már szépen belehullajtja a Király kinyújtott tenyerébe.)
Alázattal végzem a tisztet, átadom a lisztet.
király: (Nézi a markát, látja a semmit, csóválja a fejét.)
Hallod-e Kukta, ebből se lesz bukta. (majd a többiekhez)
Mindnyájatoknak egész marka lisztes, nekem már csak az ujjam hegye lisztes.
kiskukta: (Selyemkötőjével ezt a kis lisztet is letörli a király ujja hegyéről.)
Uram, királyom, itt láthatod magad, hova tűnik tenger adóaranyad.
Száz kézen elfolyik, egy szemig elkopik.
király:
Ahá!...Ühüm!...Ohó!...(Nagyot ugrik)
Értem már a dörgést, hadd teszek hát törvényt...Kifelé mind a sok naplopó, ajtónálló, tenyérnyaló!...Rabló, zsivány, gazember, tolvaj. Lepjen a rüh el, a tetű, kosz, ótvar!!!
Hess, hess! Kifelé mind, tágasabb odakint! (A Főkamarás után kap.)
Megállj csak, hé, ne olyan sietve, nem való ez a kulcs épp a te övedbe!
(Letépi a kulcsot, a Kiskuktához fordul.)
Fiamnak mondom, te viseld a gondom! (Nevet)
kiskukta: (Átveszi a kulcsot)
Adó többé el nem olvad, király többé nem tart tolvajt...
Lesz kalács, bukta, vigyáz majd a kukta!...
vége
