Móra Ferenc: A didergő király
mesejáték farsangra
SZEREPLŐK:
Mesélő
Király
Udvari bolond
Udvari fűtő
Lányka
Pár gyerek először bölcsek, majd favágók, majd nép(néma szereplők)
MESÉLŐ:
Mese, mese, mátka, pillangó határba:
volt egyszer egy király Nekeresdországba.
Nevenincs királynak nagy volt a bánata,
csupa siralom volt éjjele, nappala.
Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába,
sűrű könnye pergett fehér szakállába:
KIRÁLY: (dideregve, vacogva)
Akármit csinálok, reszketek és fázom,
hiába takargat aranyos palástom!
Aki segít rajtam: koronám, kenyerem
tőle nem sajnálom, véle megfelezem!
MESÉLŐ:
Százegy kengyelfutó százfelé szaladt,
tökszárdudát fújtak minden ablak alatt:
TÖMEG:
Ki tud orvosságot a király bajáról,
hol az a bölcs ember, aki jót tanácsol?
MESÉLŐ:
Adott is ezer bölcs ezeregy tanácsot,
de együtt se ért az egy falat kalácsot.
Didergő királynak csak nem lett melege,
majd megvette szegényt az Isten hidege.
Körmét fúvogatta, keserűn köhintett,
bölcs doktorainak bosszúsan legyintett:
KIRÁLY:
Bölcsekkel az időt ne lopjuk, azt mondom,
hívjátok elő az udvari bolondom!
MESÉLŐ: (a bolond ugrándozva bejön, csörög rajta a sok kolomp)
Bukfenc-vetegetve jön elő a bolond,
cseng-peng, kong-bong rajta a sok aranykolomp.
Mókázva a jámbor, serdül, perdül, fordul,
de a király rája hangosan mordul:
KIRÁLY:
Hallod-e, te bolond, szedd össze az eszed,
adj nekem tanácsot, akárhonnan veszed.
UDVARI BOLOND:
Teli van énnálam ésszel a szelence:
hideg ellen legjobb a meleg kemence.
Gyújtass be csak, komám! (ugrándozik, csörög rajta a sok kolomp)
MESÉLŐ:
Nevetett a bolond,
s nevetett köntösén a sok aranykolomp.
Kergeti a király a sok léhűtőt: (a király határozott mozdulattal elzavarja a tömeget)
Hozzák fülön fogva az udvari fűtőt! (megfogva, fülönfogva bevezetik)
UDVARI FŰTŐ:
Hamar cédrusfával a kandallót tele,
urunk-királyunknak attól lesz melege!
MESÉLŐ:
Nagy volt a kandalló, akár egy kaszárnya
el is égett benne vagy száz cédrusmáglya.
Sergett is a király előtte, megette,
utoljára mégiscsak azt dideregte:
KIRÁLY: (dideregve, fázva)
Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
már szakállam is csak úgy reszket bele!
UDVARI FŰTŐ: (nyöszörögve)
Felséges királyom,
életem-halálom kezedbe ajánlom,
most dobtam bele az utolsó forgácsot,
jó lenne hívatni az udvari ácsot!
KIRÁLY: (szigorú paranccsal kiáltva)
Vágjátok ki kertem minden ékességét,
a szóló szőlőnek aranyvenyigéjét,
a mosolygó almát, a csengő barackot,
hányjatok a tűzre minden kis harasztot!
Széles ez országban amíg erdőt láttok,
kandallóm kihűlni addig ne hagyjátok.
Jaj, mert mindjárt megvesz az Isten hidege,
csak úgy kékellik már az ajkam is bele!
MESÉLŐ:
Csattognak a fejszék, sírnak erdők, berkek,
recsegnek-ropognak a gyümölcsöskertek.
Sok lakójuk fejét bujdosásnak adta,
fészkit ezer madár jajgatva siratja.
A rengeteg fából egy szál se maradt ott,
aranyos kandallón mind elparazslott.
Didergő királynak de minden hiába,
nyögve gubódzik be farkasbőr bundába.
KIRÁLY: (dideregve, fázva)
Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
csak egy fogam van már, az is vacog bele!
MESÉLŐ:
Nekeresdországban van is nagy kopogás,
ripegés-ropogás, siralom, zokogás.
Dolgozik a csákány, fűrész, balta, horog -
a király ajtaja egyszer csak csikorog.
Betipeg a lányka, icike picike,
gyöngyharmat tündöklik lenvirágszemibe.
Az ajaka kaláris, a foga rizskása,
csacsog, mint az erdők zengő muzsikása:
LÁNYKA:
Ejnye, de rossz bácsi vagy te, király bácsi!
KIRÁLY:
Ácsi, kislány, ácsi!
Azt se tudom, ki vagy, sohase láttalak,
Mért haragszol reám? Sose bántottalak!
LÁNYKA:
Minek szedetted le a házunk tetejét?
Hó is hullongázik, eső is szemezik,
a mi padlásunkra az most mind beesik;
elázik a bábum kimosott ruhája,
vasárnap délután mit adok reája?
MESÉLŐ:
Mint amikor nap süt a jeges ereszre,
a király jégszíve harmatot ereszte.
Szemében buggyan ki szívének harmatja,
szöghaját a lánynak végigsimogatja:
KIRÁLY:
Ne félj, a babádat ruhátlan nem hagyom,
bíborköntösömet feldaraboltatom,
bársonyrokolyája, selyemfőkötője,
lesz ezüstkötője, aranycipellője!
LÁNYKA:
Ácsi!
Mégiscsak jó bácsi vagy, te király bácsi!
MESÉLŐ:
Örömében ugrált, tapsikolt, nevetett -
s didergő királynak nyomban melege lett!
A tükörablakot a sarokba nyitotta,
városa lakóit összekurjantotta:
KIRÁLY:
Olyan melegem van itt, hogy sok egymagamnak,
juttatok belőle, aki fázik, annak!
MESÉLŐ:
Tódult is be nyomban a sok szegény ember,
a márvány-téglákon nyüzsgött, mint a tenger.
Ki is szorult tőlük király a konyhára,
rájuk is parancsolt mindjárt a kuktára:
KIRÁLY:
Asztalt terigetni, ökröt sütögetni,
fussatok a hordót csapra ütögetni!
Ily kedves vendég még nem járt soha nálam,
mint a saját népem - nagy Meseországban...!
