További versek – vegyesen

Sík Sándor: Péter sírása

És lőn, hogy a kakas másodszor szólala.
A csarnokban nevettek a római vitézek,
Visszhangzott szavuktól a főpap udvara.
És megfordult az Úr s az ő szemébe nézett.

És akkor minden elmúlt és minden elmaradt,
És minden elmerült hideg nagy messzeségben,
A szolgák és vitézek, fegyverek és falak,
És nem volt semmi többé, csak az a szörnyű két szem.

Csak az a könnyes két szem. És nem volt semmi más:
Csak ő volt és a Krisztus. És az a villanás,
Melyen az örök titkok minden rejtelme rezgett,

Melynek zengő villáma szegény szívére hullt.
S lőn, hogy az oszlop mellett Péter megtántorult,
És eltakarta arcát és halkan sírni kezdett. 

Feltámadás szele mindig újra
Fúj a földön – fújj hát rajtam át,
Pusztaságom odvaiba fújva
Oszlasd szét a kétely zavarát,
S új Kezdet lesz, ami már kiszáradt:
Hajtasd ki megint a pálmafákat!

Te, aki nem űzted el Tamást sem,
Bár boldog, aki hisz ha nem is lát,
Ugye megadod, hogy újra lássa,
Szép arcod hitető sugarát?
Virraszt velem a türelem,
S könyörög a kétely és a hűség:
Támadj fel már bennem, örök Húsvét 

Áprily Lajos: A szenvedő

Sebet hordott a testén, sok sebet,
félig-hegedtek voltak és sötétek.
Ti azt mondtátok róla: rejteget,
mert nem mutatta, emberek, felétek. 

S ha néma lesz, sajgástalan tetem,
gyógyító csendességben elpihenten,
a sötét sebek túl az életen
megragyognak, mint régi-régi szenten.

Nagypénteki himnusz

Atyának bölcsessége isteni bizonság

(1506-nál nem később) 

Atyának bölcsessége, isteni bizonság,

Veternének idején Krisztus megfogattaték,

Az ő tanejtványitúl éjjel elhagyattaték,

Sidóknak árultaték, adaték és kénzaték. 

Napnak első idején Jézus elviteték,

Pilátusnak előtte hamisan vádoltaték,

Kezét ott megketezvén, nyakon veretteték,

Mint megprófétálták volt, arcul hagyaptaték. 

Napnak harmad idején feszejteni keálták,

Megmevetésnek utána bársonnyal ruházák,

Az ő szentséges fejét tövissel koronázák,

Kénját vállán viseli a kénnak helire. 

Napnak hatod idején Jézust megfeszejték,

Kénjában megszomjúla: epével kénzaték.

Két tolvajnak kezette bínesnek ítélteték,

A kegyetlen sidóktúl még megkáromlattaték. 

Napnak kilenced idején kegyes Jézus meghala,

Ő szent Atyját kejáltá, lelkét neki ajánlá.

Egy vitéz ő Szent Szívét ám által öklelé,

Föld ottan megrémőle, nap megsetétőle. 

Keresztfáról levevék vecsernyének idején,

Erőssége megmarada ő istenségében,

Elyen halált szenvede életnek orvossága,

O, mert ám hanyattá fekszik dicsőségnek koronája! 

Komplétának idején koporsóba helheték

Krisztusnak nemes testét, életnek reménségét

Szent kenettel keneték, írások telének.

Én szívemnek nagy gondja, Krisztusnak halála! 

Ez szent imádságokat ájojtatossággal,

Krisztus, néköd ajánlom és hálaadással:

Mert te nagy szerelmedből nagy ként értem szenvedél,

Légy nekem vigasságom halálomnak idején!