Jeruzsálem

Jeruzsálembe ezerhétszáz éve zarándokolnak hívek, hogy megtekintsék a Szent Várost, Jézus megfeszítésének és feltámadásának helyszínét.

Háromezer éve áll. Sokan vallják magukénak. Nagy királyoknak adott otthont: itt élt Dávid király, aki a hagyomány szerint a Biblia zsoltárainak jelentős részét költötte, itt uralkodott fia, a bölcsességéről és gazdagságáról ismert Salamon. A babiloni fogság után, a Kr.e. 6. században az elhurcoltak leszármazottai először ide tértek vissza, hogy újjáépítsék lerombolt civilizációjukat és várják a próféták által megígért Messiás-király eljövetelét. Jeruzsálem városában tevékenykedett Dávid király leszármazottja, Jézus, akinek jelentőségét – a Biblia tanúsága szerint is – saját kortársai Illéséhez vagy Jeremiáséhoz hasonlították.

Jézus ma a világtörténelem legismertebb személyisége – ezt az is bizonyítja, hogy a világszerte használt időszámítás az ő születését veszi alapul. Halála, illetve feltámadása pedig a keresztény világ legjelentősebb ünnepévé vált. „Jézus történelmi létét két évszázadon át megkérdőjelezték, azonban a történettudomány jelenlegi állásfoglalása a folyamatos keresztény tanítással összhangban nem hagy semmi kétséget afelől, hogy Jézus – mint a zsidó népből származó konkrét, történelmi személy – valóban létezett” – állítja Török József egyháztörténész professzor. A Biblia négy evangélistáján kívül a Kr.u. 1–2. századi római és zsidó források is egyértelműen alátámasztják Jézus létezését: Tacitus, ifjabb Plinius és Suetonius mellett a zsidó származású Josephus Flavius is megemlíti.

Életéről Lukács, a görög orvos – Pál apostol „munkatársa” – számol be a legrészletesebben. A hagyomány szerint a Jeruzsálemtől néhány kilométerre lévő Betlehemben született, de Heródes király miatt Józsefnek, Máriának és a csecsemő fiúnak Egyiptomba kellett menekülnie, majd az uralkodó halála után a galileai Názáretben telepedtek le. Jézus harmincéves koráig ácsként dolgozott és csak ezután kezdte meg szolgálatát. Zsinagógákban, a jeruzsálemi Templomban és olykor a természetben – hegyoldalon vagy tóparton – gyógyította a betegeket és tanította az embereket Isten dolgaira.

Ám Jézus tevékenysége és népszerűsége zavarta a vallási vezetőket, akik Júdea római helytartójánál, a Kr.u. 26–36 között hivatalban lévő Pontius Pilátusnál elérték, hogy perbe fogják, majd állami segédlettel kivégezzék Jeruzsálem falain kívül, a Koponya helyén, azaz a Golgotán.

A bibliai iratok alapján Jézust a zsidó húsvét előtti napon – két köztörvényes bűnöző társaságában – feszítették keresztre. A tudósok szerint Jézus a sabbat előtt, körülbelül péntek délután három órakor halhatott meg. Lukács evangéliumának beszámolója szerint megfeszített testét egy József nevezetű „jó és igaz férfiú” helyezte be egy sziklába vájt sírboltba, azonban a közelgő ünnep miatt mindenféle végtisztesség nélkül.

A Biblia szerint az ünnepet követő hajnalban angyalok fogadták a Jézus sírjához igyekvő asszonyokat, akik különböző illatos balzsamokkal akarták megkenni a kivégzett galileai rabbi holttestét.

„Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott” – mondták az angyalok a megrémült asszonyoknak, akik bementek a sírboltba, de nem találták ott Jézus testét. A népek apostola, azaz Pál szerint az evangélium lényege éppen a húsvéti eseményekben áll, miszerint „Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint; és hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint”.

Jeruzsálem a húsvéti időszak napjaiban a nemzetek kavalkádjává válik. A feltámadás ünnepére a keresztény világ minden tájáról érkeznek hívők: oroszok, szírek, etiópok, olaszok, franciák, koptok, örmények és görögök, de az Egyesült Államokból, sőt még a Távol-Keletről is utaznak a Szentföldre zarándokok.