Pete László: Szent Miklós püspök
katolikus színdarab, játék egy részben, versben, 2002.
SZEMÉLYEK:
SZENT MIKLÓS, Myra püspöke
MARCUS, myrai halász
MARISSA, a felesége
THEKLA
EIRÉNE a lányaik
DOROTHEA
PELOPIDAS, fazekasmester, Marissa testvére
DEMETRIUS, Thekla férje
ANDRONICUS, Eiréne vőlegénye
NIKETAS, Pelopidas segédje
ARISTOBULOS, császári helytartó
Katonák
Történik: Myra városában, Marcus és Marissa házában
1. Jelenet
Marissa egyedül
MARISSA: Lányok! Gyertek hamar ide!
Az esti ima ideje
Érkezett el!
(Belép Thekla, Eiréne és Dorothea.)
2. Jelenet
Marissa, Thekla, Eiréne, Dorothea
THEKLA: Jövünk, anyám!
EIRÉNE: Ez az egyetlen egy ruhám
Van, és ez is szakad!
Ha ez tönkremegy, mi marad?
DOROTHEA: Anyám, ma sincsen vacsora?
Mért nem eszünk este soha?
MARISSA: Apátok kint a tengeren!
Imádkozzunk: zsákmány legyen
Elég, és az Egek Ura
Hozza őt épségben haza!
THEKLA: Hogy sok halat fogjon? Miért?
Császárért és helytartóért?
Elviszik adóba tőle,
Nekünk nem juthat belőle
Soha semmi!
EIRÉNE: Azt a halat,
Amely nagyon finom falat,
Aristobulos helytartó
Elveszi. Tudja, mi a jó:
Roskadásig az asztala,
És jó húsban is van maga,
Meg az egész kísérete.
DOROTHEA: Már itthon volna a helye
Apánknak! Vajon, hol késik?
Ha vihar jön, túl nem élik
Azzal az ócska hajóval!
MARISSA: Itt kevés a féltő sóhaj:
Mondjunk imát!
THEKLA: Térden állok!
Térdre gyorsan ti is, lányok!
(Mindannyian letérdelnek.)
MARISSA: Örökkévaló Istenünk,
Nagyon kérünk, segíts nekünk!
MIND: Örökkévaló Istenünk,
Nagyon kérünk, segíts nekünk!
MARISSA: Imát mondunk császárunkért,
Hazánkért és helytartónkért,
Kegyes Miklós püspökünkért,
Családunkért, önmagunkért!
MIND: Imát mondunk császárunkért,
Hazánkért és helytartónkért,
Kegyes Miklós püspökünkért,
Családunkért, önmagunkért!
THEKLA: Anyám, miért imádkozunk
Helytartónkért? Talán okunk
Van rá?
MARISSA: Van okunk!
THEKLA: Micsoda?
MARISSA: Lehet a sorsunk mostoha,
Lehet zord, lehet kegyetlen,
De sosem lehet hitetlen
Miatta a lelkünk. Tudunk
Szeretni, és imádkozunk
Mindenkiért. Azokért is,
Akik üldöznek. Az ég is
Egyformán néz a világra,
Ahogy a Nap süt hétágra;
Sohasem tesz különbséget
Az emberek közt avégett,
Hogy ki jó és ki a gonosz.
DOROTHEA: Érezzük ezt mi is belül:
Az úr ítélhet egyedül!
MARISSA: Lányok! Folytassuk az imát!
MIND: Krisztus urunk! Nézz le miránk!
Légy könyörületes hozzánk!
Láthatod tiszta szívünket,
Hallgasd meg könyörgésünket!
Te vagy ura a földeknek,
És ura a tengereknek,
Ezért nagyon kérünk, tedd meg,
Hogy Marcus, Theodor fia,
Aki férj és édesapa,
És vele az összes társa
Térjenek épségben haza!
(Beront Pelopidas és Niketas.)
3. Jelenet
Marissa, Thekla, Eiréne, Dorothea, Pelopidas, Niketas
PELOPIDAS: Marissa, hol van a férjed?
Azonnal meg kell, hogy kérjed...
NIKETAS: Vigyázz, mester, mert elesel!
MARISSA: Bátyám, te most mit keresel?
Késő este van!
DOROTHEA: Niketas!
PELOPIDAS: Húgom, ez még baráti ház
A számomra?
MARISSA: Pelopidas,
Mi történt?
DOROTHEA: Mi van veletek?
NIKETAS: A mesterem feje felett
Viharfelhők gyülekeznek.
DOROTHEA: És téged is fenyegetnek?
NIKETAS: Tudtommal nem.
PELOPIDAS: Az új adó
Miatt mentünk. A helytartó...
MARISSA: Hová mentetek? És ki még?
EIRÉNE: Talán rátok szakadt az ég?
Andronicus is veletek...
MARISSA: Lányom, fékezd a nyelvedet...
PELOPIDAS: Andronicus nem jött velem:
Apáddal van a tengeren!
THEKLA: Mondd már, mi történt, bácsikám!
PELOPIDAS: Nagyon rossz nap virradt ma rám!
Kihirdették az új adót,
Mind letettük a talpalót,
A bőrkötényt, a szerszámot,
És azzal vetettünk számot,
Hogy még kevesebb a kevés,
S veszélyben a megélhetés.
Erre aztán a mesterek,
És velük egy csapat gyerek
Egy mély lélegzetet vettünk,
És a palotához mentünk;
Soknak a családja vele,
Senkinek sem volt fegyvere.
Nem morogtunk, követeltünk,
Csak kértünk és könyörögtünk;
Néhány száz városi szegény...
Én álltam a sor elején,
Mivel hogy én mester vagyok.
MARISSA: A helytartó meghallgatott?
PELOPIDAS: Meg, de csak rosszabb lett minden!
Minket aljas söpredéknek,
Hitvány, rongy tömegnek nézett,
Zendülőnek nyilvánított,
És a térre irányított
Százötven germán katonát.
EIRÉNE: Futottatok?
THEKLA: Meséld tovább!
PELOPIDAS: Egyszerű fazekas vagyok,
Ölni, harcolni nem tudok.
Mikor a germán pribékek
Öldösni kezdték a népet,
Bizony, gyorsan elszaladtam.
Később aztán azt hallottam,
Nagyon megjegyzett magának
A helytartó...Hamar vádat
Emelt ellenem, s ítélet...
DOROTHEA: Halálra ítéltek?
MARISSA: Téged?
PELOPIDAS: Zendülővezér a nevem,
És veszélyben az életem!
Ezért nem mehetek haza!
NIKETAS: Nincs e háznak olyan zuga,
Amelyben te elbújhatnál,
Mesterem!
EIRÉNE: Hová is bújnál?
NIKETAS: Pelopidas, meggondoltad,
Hogy a végén majd miattad
A húgodat is kivégzik?
Ezek azt sohasem nézik,
Hogy ki bűnös, ki ártatlan!
MARISSA: Uram, ebben az áldatlan
Helyzetben könyörülj rajtunk!
PELOPIDAS: Bizony, kelepcében vagyunk,
Niketas! De mit tehetnénk?
NIKETAS: Jó messzire elszökhetnénk!
DOROTHEA: Niketas, én mikor látlak
Újra, ha elszöksz? Megvárlak,
De írj nekem!
NIKETAS: Dorothea!
Itt most nem az én életem
Van veszélyben! A mesterem
Van bajban. Ha megszöktetem,
Előbb-utóbb visszatérek!
El most úgyse vehetnélek,
Mert nincs pénz a nászadóra!
PELOPIDAS: Menjünk!
MARISSA: Bátyám! Várj egy szóra!
PELOPIDAS: Mi van?
MARISSA: Magasak a falak,
Ésa jól őrzik a kapukat!
Hogy juttok ki?
NIKETAS: Azt bízd csak rám!
Van az őrök közt egy komám...
DOROTHEA: Ne bízz benne!
(Zörgés.)
EIRÉNE: Jött valaki?
PELOPIDAS: A helytartó zsoldosai?
Most mit tegyek?
MARISSA: A kamrába!
Bújj be egész a sarkába!
PELOPIDAS: Oda? Oda be se férek!
Itt semmi jót se remélek!
(Andronicus és Demetrius betámogatják Marcust.)
4. Jelenet
Marissa, Thekla, Eiréne, Dorothea, Pelopidas, Niketas, Marcus, Demetrius, Andronicus
MARISSA: Marcus!
DEMETRIUS: Csend, Marissa néni!
Most már nincs baj!
ANDRONICUS: Már túléli!
De egy órával ezelőtt
Nem voltunk biztosak benne!
DEMETRIUS: Ha itt egy pohár víz lenne,
Megitatnám.
MARISSA: Mi van vele?
DEMETRIUS: Viharba kerültünk, mama.
Észre is vette a papa
Idejében, de beakadt
A kormányrúd, s a vitorla
Emiatt nem lett bevonva.
Sodródtunk, és a hullámok
Nagyok, mint a vész, az átok...
Andronicus a vitorlát
Igazgatta, de a korlát
Eltört, ő a vízbe esett...
ANDRONICUS: Ittam, és nem is keveset!
Demetrius halászott ki!
DEMETRIUS: Míg én ennek álltam neki,
Papa tartotta a kormányt.
ANDRONICUS: Sose láttunk ilyen orkánt!
MARISSA: De a férjemet mi lelte?
DEMETRIUS: Tüstént válaszolok erre:
Rángat a szél jobbra-balra,
Míg papa a kormányt tartja,
S mindkét keze lefoglalva,
Szorong, már kitérni sem tud,
Megindul a vitorlarúd,
Szegény papát fejbe üti,
És a fedélzetre löki.
MARISSA: Jaj, Istenem!
THEKLA: Drága apám!
EIRÉNE: Nyisd ki a szemed!
DOROTHEA: Figyelj rám!
DEMETRIUS: Azt hittük, mit sem tehetünk.
Hogy végünk van. Elsüllyedünk.
Hogy a nejünk többé nem lát...
THEKLA: (Átöleli Demetriust.)
ANDRONICUS: Már mondtam a végső imát...
EIRÉNE: (Átöleli Andronicust.)
MARISSA: Uram, hálát adunk neked
Azért, amért megmentetted
Őket...hogy nem vesztek oda...
ANDRONICUS: Aztán megtörtént a csoda!
EIRÉNE: Csoda?
ANDRONICUS: Hogyha mondom: csoda!
PELOPIDAS: Miféle csoda?
DEMETRIUS: Jóféle!
Éppen felnéztem az égre,
Mondtam a legvégső fohászt,
Vagy talán már valami mást...
Amikor a sűrű ködben
Megjelent egy ismeretlen...
ANDRONICUS: Én is láttam!
DEMETRIUS: Körülnézett,
Előbb az árbochoz lépett,
A vitorlát leengedte,
Összehajtotta, eltette,
Utána meg rendbe tette
A beragadt kormányrudat
Egyetlen pillanat alatt.
Mint akit semmi sem zavar...
Mintha nem is volna vihar...
A hajó már nem pörgött-forgott,
Egyáltalán nem imbolygott,
Hanem egyszerűen fordult,
Noha még meg-megcsikordult.
Nemcsak, hogy el nem merültünk,
De szélirányba kerültünk,
És ezzel megmenekültünk.
Mire én ezt felfoghattam,
Az ismeretlent már nem láttam:
Úgy tűnt el, ahogy érkezett.
PELOPIDAS: Ez nagyon érdekes eset...
DOROTHEA: Ki volt?
NIKETAS: Felismerted?
DEMETRIUS: Nem én!
ANDRONICUS: Halászgyűrű volt a kezén!
MARCUS: (Magához tér.)
MARISSA: Csakhogy kinyitod a szemed!
Mondd csak, mit hozhatok neked?
PELOPIDAS: Halászgyűrű?
THELKA: Az micsoda?
MARCUS: Egyedül azért jött oda,
Hogy segítsen, ahol lehet.
Erről mindig ráismerek..
MARISSA: Kire?
THEKLA: Istenem, köszönöm!
És így még nagyobb az öröm:
Ép az apám, ép a férjem!
DEMETRIUS: Csak egyszer azt is megérjem,
Hogy törvényes nejem lehess!
PELOPIDAS: A sorson semmit ne keress:
Aki magunkfajta, szegény,
Annak sohasem lesz remény
A törvényes házasságra!
Ilyen egyszerű az ábra.
EIRÉNE: (Andronicusra mutat.)
Akkor hozzá sem mehetek?
DOROTHEA: Niketásé nem lehetek?
MARCUS: Ne csüggedjetek, gyerekek!
Jó az Isten, annyit tudok,
Majd gondoskodik rólatok!
PELOPIDAS: Na, arra aztán várhatnak!
Holtig pártában maradnak!
MARISSA: Kérlek, ne beszélj így, bátyám!
PELOPIDAS: Fantaszták! Figyeljetek rám!
Az isten a mennyekben ül,
Ahol sok angyal hegedül,
Akik miatt fel sem hallik
A szegények jajgatása.
A világ a pokol mása,
Nem pedig a mennyországé;
A velős csont a kutyáké,
Az uraknak palotájuk
Van, a szegényeknek káruk.
Semmit se mondj, Marcus! Ne szólj!
Marissa, te se válaszolj!
Északra vagy keletre térsz,
A világ ura csak a pénz!
Ti ezt sose értettétek!
Thekla, ugye te megérted?
THEKLA: Megértelek, kedves bátyám!
Figyeljetek, apám, anyám!
Már egy éve férjnél vagyok,
Jövőre életet adok
Egy fiúnak vagy kislánynak!
MARCUS: De jó!
MARISSA: Eddig mért nem mondtad?
THEKLA: Azért, mert nem ez a lényeg!
Én a jég hátán megélek,
És megél a férjem velem.
Azt azonban nem tehetem,
Hogy a jövendő gyermekem
Majd nélkülözni engedem,
Azért, mert kapzsi helytartó
Van nálunk és magas adó.
Hogyha kell, én lopni fogok,
Hogyha az kell, majd rabolok!
MARISSA: Ilyet sose mondhatsz, Thekla!
THEKLA: De mondok!
PELOPIDAS: Ez túlzás, Thekla!
THEKLA: Kimondtam. Már sokkal könnyebb.
MARCUS: Hogyha azért hull a könnyed,
Amit veled tettek, lányom,
Szerencsés vagy. Nem kívánom,
Hogy egyszer majd azért sírjál,
Amit mással te csináltál.
DEMETRIUS: Te nem fogsz rabolni, Thekla,
És én sem!
DOROTHEA: Nincs más, mint a hit,
Hogy az isten úgyis segít!
EIRÉNE: Szép, szép, na de a nászadó?
Hogy fizetjük ki?
MARCUS: Nem való
Elcsüggednünk. Az emberek
Panaszkodnak, dühöngenek
Gyakran estétől reggelig,
Mert tőlük csak ennyi telik.
Hinnünk kell, és lesz segítség!
PELOPIDAS: Csupán annyi a nehézség,
Hogy a hit a belső énünk,
Ám a valóságban élünk.
A hit ugyan hegyet mozgat,
Na, de ki hallott már olyat,
Hogy pénzzé formálódhatna,
És aranyat termett volna?
(Behullik az ablakon egy nagy zacskó pénz.)
EIRÉNE: Hé, mi ez?
DOROTHEA: Talán gyöngykagyló?
MARISSA: Dehogy! Egy nagy pénzes zacskó!
(Felveszi.)
Nászadóról beszéltetek?
Ez mind a tietek lehet!
Ebből kifizethetitek!
Holnap bizony mind férjhez megy,
Mindhárom lányom! Törvényes
Esküvő lesz, bár nem fényes,
De tisztes! Telik belőle!
DOROTHEA: Azt a pénzt az Isten küldte!
NIKETAS: Vagy az Isten jótevője!
MARISSA: Mind megkapta, aki kérte!
THEKLA: Bárki: legyen áldott érte!
MARCUS: Na, sógor? Elállt a szavad?
PELOPIDAS: Ez nem csoda. Ez szerencse.
MARCUS: Tudom, ezt kell, hogy jelentse
A csoda a hitetlennek.
PELOPIDAS: Te, Marcus, most miben hiszel?
MARCUS: Abban: halászgyűrűt visel
A kéz, amely hajította.
Örülj velünk te is ennek,
És holnap...
PELOPIDAS: Nem maradhatok,
Mert halálraítélt vagyok!
Menekülnöm kell, de hamar.
(Belép Aristobulos Katonák kíséretében.)
5. Jelenet
Marissa, Thekla, Eiréne, Dorothea, Pelopidas, Niketas, Marcus, Demetrius,
Andronicus, Aristobulos, Katonák
PELOPIDAS: Hiába nem vagyok hibás,
A helytartó...
ARISTOBULOS: Pelopidas!
MARCUS: A helytartó!
ARISTOBULOS: Fogjátok el!
MARISSA: Uram!
(Térdre veti magát.)
LÁNYOK: (Térdre borulnak.)
ARISTOBULOS: Hiába esdekel
Bárki, én ezt a himpellért,
Ezt a gazembert, amiért
Fellázította a népet,
S fegyveres zendülés végett
Lázadásra ingerelte,
És palotámhoz vezette,
Halállal büntetem!
MARISSA: Uram!
PELOPIDAS: Ártatlan vagyok csakugyan!
Uram, kegyelmezzél nekem!
ARISTOBULOS: Istennél van a kegyelem!
MARCUS: Ez nem egy font liszt; egy élet!
Uram, arra kérlek téged,
Térj igazabb belátásra!
Hogyha nem is gondolsz másra,
A neved dicső úgy lehet,
Hogyha a bölcs törvényeket
Bölcs elmével alkalmazod,
S nem hagyod, hogy indulatod
Irányítsa az eszedet
Döntve élet s halál felett!
ARISTOBULOS: Egyedül csak az a helyes,
Ha mindig következetes
A bíró! Szent esküt tettem,
Hogy ez a gonosztevő itten
Még ma meghal! Be is tartom!
Döntésem meg nem másítom!
Centurio!
CENTURIO: Parancs, uram!
ARISTOBULOS: Húzd ki a kardodat, fiam,
S vágd le Pelopidas fejét!
MARISSA: Krisztus! Áldott az ő neve!
A püspök úr jöjjön ide!
EIRÉNE: Uram!
MARCUS: Nézd Krisztus szent nevét!
(Belép Szent Miklós püspök.)
6. Jelenet
Marissa, Thekla, Eiréne, Dorothea, Pelopidas, Niketas, Marcus, Demetrius,
Andronicus, Aristobulos, Katonák, Szent Miklós püspök
ARISTOBULOS: Vágj már! A parancs veleje:
Hulljon le a fickó feje!
MARISSA: A püspök úr! Jó jót tehet!
Uram, áldott a te neved!
SZENT MIKLÓS: Állj!
ARISTOBULOS: Mi a kő? A püspök úr?
Kegyelmesen idevonul
A templomból?
SZENT MIKLÓS: Semmi kétség,
Most itt van rám nagyobb szükség!
ARISTOBULOS: A kivégzést! Centurio!
SZENT MIKLÓS: Nem lehet abból semmi jó,
Ha egy jámbor ártatlannak
Fejére kardot tartanak.
Add csak ide!
(Elveszi a centuriótól a kardot.)
Állj fel, fiam!
ARISTOBULOS: Na csak ne álljon fel, ugyan!
Zendülő! Nincs béketűrés.
SZENT MIKLÓS: Nem volt semmilyen zendülés!
ARISTOBULOS: Püspök uram, esküt tettem,
Hogyha más nem, az egyetlen
Pelopidas meglakol ma!
Hogy vehetném azt magamra,
Hogy az eskümet megszegjem?
SZENT MIKLÓS: Jónás szavával ígérte
Az úr: Ninivének vége,
Mihelyt negyven nap eltelik.
Mégis, midőn elérkezik
Az utolsó nap estéje,
Az asszírok Ninivéje
Sértetlenül néz az égre.
Néhány lélek rezdülése,
Néhány harag enyhülése
Elég volt ahhoz az Úrnak,
Hogy a bűnös nagyvárosnak
Megbocsásson. Az a város
Gonosz volt. Akadt ott számos
Pogány. Annyi gonoszságot
Másutt még a Nap se látott:
S az Úr mégis megbocsátott.
Ha ott az a sok százezer
Velejéig bűnös ember
Bűnbocsánatra lelhetett,
Nyerhet-e tőled kegyelmet
Egy, aki tán nem is bűnös?
ARISTOBULOS: Püspök úr, nagyon különös,
Hogy te ezt a bűnöst véded.
SZENT MIKLÓS: Részben érte, részben érted.
ARISTOBULOS: Ezt most komolyan gondolod?
SZENT MIKLÓS: Könnyebb lesz megbocsátanod,
Ha bölcsen végiggondolod,
Mit ér az élete neked:
Éppen annyit, mint a tied.
Helytartó, talán sajnállak,
De most mégis megdorgállak:
Gondolkozz el! Ha majd tudod,
Hogy mi is a feladatod,
Végezd lelkiismerettel,
Vagy add másnak, és feledd el!
ARISTOBULOS: Megbocsátok.
SZENT MIKLÓS: A szeretet,
Ami nélkül sose lehet
Sem világ, sem pedig élet.
Aki kér, annak adatik,
Az igaz meghallgattatik,
S ki őszintén néz az égre,
Sorsa jobbra fordul végre!
