Vend evangélikusok nyomában – Szlovéniából érkezett vendégek a Evangélikus Országos Levéltárban

Mikola Sándort érdemben soha nem fogják sem a muravidékiek sem a többi szlovén felfedeznim, mert számukra áruló. Ennek nagyon nyomós oka van. Nem pusztán azért, mert ő azt akarta igazolni, hogy a vendek nem szlovének, hanem azt akarta, hogy ne is legyenek se vendek, se szlovének. A honfitársaihoz tett írásaiban rendszerint arról beszél, hogy Magyarország az egyetlen jövőjük, ahol nekik mint magyaroknak kell élniük, beszélniük és gondolkodniuk. Nem akarta a vend nyelv fennmaradását, 1941 és 45 között, amikor az iskoláztatást szervezték a Muravidéken, akkor nem akarták az oktatásba bevezetni a vend nyelvet. Mikola arra hivatkozott, hogy úgy is magyarokká fognak a vendek önszántukból vállni. Mikola olyan bírósági perek előkészítésében vett részt, amelyeken megalapozatlan vádakat terjesztettek be azok ellen, akik korábban részt vettek az elszakadási mozgalmakban a Vendvidéken. Többek között egy Jerics Iván nevű katolikus papot állítottak elő, mondván 1918-ban Belatincon a saját zsebére fosztogatott. Az igazság az, hogy Belatincon akkor többen zsidó boltokat fosztogattak és antiszemita szavakat skandáltak. Jerics segítségét kérték a zavargók megfékezésében, de valami miatt a helyi katonaság parancsnokához úgy jutott el a hír, hogy Jerics felkelést szervezett és fosztogat. Jericsnek emiatt el kellett mennie Ljutomberbe, de később visszatért, mert kiderült rossz volt az információ. Mikoláék azonban ezt a téves adatot elővették és köztörvényes bűncselekményekkel vádolták Jericset, valamint másokat. Mikola miatt is került arra sor, hogy közel 300 muravidéki, aki ellenezte a magyar megszállást a celldömölki internáló táborba került, közülök többen ott is haltak meg. Mikolának semmi érdeme nincs a vendek kultúrális és politikai történetében, sőt inkább ellensége volt saját hazájának.
Mint az többször mondtam, hogy Muravidék, tehát nem Muraköz, amely Horvátországban van. Kérem ezúton is, hogy javítsák a cikket, mert ez pontosan olyan, mintha Magyarország fővárosának Bukarestet tartanák.

Továbbá itt látok más tévedéseket is, mert Temlin Ferencnek csak egyetlen könyve volt, a kis katekizmus Luthertől és benne a vallásosság alapjai. A vend ábécés könyv, az Abeczedarium Szlowenszko sem az ő munkája. Az 1725-ös kiadású könyvnek sem a szerzője, sem a nyomdásza nem ismert. De mindenekelőtt a Muravidék-Muraköz összemosása igencsak súlyos tárgyi tévedés.

Czenthe Miklós válaszát továbbítjuk. Üdvözlettel: a szerkesztő

Köszönöm Doncsecz Ákos Úr kétvölgyi vend szakértő gondolatébresztő hozzászólását. A felvetett három témára így reagálnék:
1. Írásomban egy kivételével – ami valóban tévedés, elírás és javítandó, mindenütt a „Muravidék” kifejezést használom, sőt egy helyen meg is különböztetem a horvát Muraköztől.
2. A Temlin Ferenc-re vonatkozó helyesbítés feltehetően elfogadható. Bár nekem egy olyan információm volt, hogy az 1725-ös munka is hozzá kötődik, de mivel Doncsecz Úr szlovén szakon tanul, nyilván erről több információja van.
3. Mikola Sándor megítélése azért nem biztos, hogy ilyen egyszerű. A „szlovének árulója”, „vend hazájának ellensége” kifejezés rendkívül erősek, ezért alapos bizonyításra szorulnak. A hozzászólás erős érzelmi töltése is jelzi, hogy Szlovéniában a Vendvidék Magyarországnál maradásért küzdő Mikola bizonyos fokig máig vörös posztó, de legalábbis érzékeny pont. Az lenne tehát jó, ha személyét, működését és korát alaposan, körültekintően, lehetőleg minél kevesebb elfogultsággal elemeznék, amire szerintem ma már illene sort keríteni. Én sem ismerek mindent Mikola tevékenységéből, de ha nem akarta volna a vend-szlovén kultúra fennmaradását, miért állított össze magyar-vend szótárat, miért szerkesztett vend lapot (Domovina). Két mondatot idéznék A vendség múltja és jelene művéből: „Mindezek a felsorolt adatok kétségbevonhatatlanul igazolják, hogy a vend népben az ő különálló „vend” fajiságának tudata kezdettől fogva élénken élt és soha el nem veszett.” „Mindezek a tények megdönthetetlen bizonyítékai annak, hogy a vendek sohasem érezték magukat a magyarságtól idegen nemzetiségnek.” Ezek, bár hangsúlyozzák a vend krajnai szlovéntól való eltérését – amiről tudományos vita persze lehet – de egyáltalán nem kérdőjelezi meg a vendek létezését. Azonban hangsúlyozza a magyar-vend évszázados együttélés kulturális jelentőségét.
Mikola idős korában, a Vendvidék 1941-es visszacsatolása után visszatért szülőföldjére. Ez idő alatti tevékenységét nem ismerem, fontos lenne a részletek feltárása. Az ellene felsorolt vádpontok, a vend oktatás háttérbeszorítása az oktatásban, Jerics plébános meghurcolása, 300 muravidéki elhurcolása nyilván súlyos dolgok, de kérdés, hogy ennek mennyire volt tényleg okozója, kezdeményezője maga Mikola, mennyire vett ebben részt. Ugyanis én arról értesültem, hogy az 1945-ben visszatérő jugoszláv állam internáló táborba hurcolta Mikolát, amiből idős kora miatt olyan egészségi állapotban került ki, hogy nemsokára meg is halt Nagykanizsán.
Tiszázni kell tehát minden árnyalatú részletet, és óvatosan kell fogadni a politikai indíttatású, elfogultságoktól nem biztosan mentes felvetéseket. Csak így lehet véleményt alkotni Mikola Sándor Tanár Úr tevékenységéről, akár vend, akár magyar szempontból. Személyének egyszerűsítő tabuizálása, megbélyegzése az alapos vizsgálatot nem helyettesíti, a tisztánlátást nem segíti.
Végül további hasznos munkálkodást kívánok Doncsecz Ákos Úrnak a vend kultúra és identitás megőrzése érdekében, Czenthe Miklós

Vili Kerčmar, a péterhegyi evangélikus lelkész könyvében is olvasható ez az információ (Evangeličanska Cerkev na Slovenskem), de nem indokolja meg ezt az állítását. A Kis katekizmusról onnan lehet tudni, hogy Temlin Ferenc a szerzője, mert 1. 1714-ben írt egy levelet német pietistekhoz, akik támogatták több szláv nemzetiség, így csehek, szorbok és szlovének könyveinek kiadását. A levélben anyagi támogatást kér, hogy hazájának a Tótságnak (Sclavoniának) legyen végre nyomtatott könyve. 2. Mivel tartott a rekatolizációs cenzúrától, ezért elrejtette a nevét az első oldal cím alatti szövegében ''FINNI vitéz chriſtus ta nebeſzka virtus gda bou ſzodecz justus, nébo ZEMLO mourje e pro i kai vu nyih boude vſze doli po TERE.'' FINNI ZEMLO TERE kiemelt betűkből TEMLIN FERENZ olvasható ki. Az Abeczedariumot nem csupán azért nem lehet azonosítani, mert nincs még csak utalás sem a szerzőre és a nyomdászra, hanem mert a két könyv nyelvezete, stílusa és szemlélete között is különbségek mutathatóak ki.
Mikola Sándorról csak az utóbbi két évtizedben kezd ismeretessé vállni valójában mit is tett. Magyar nem foglalkoztak úgy vele mint szlovén részről. Egyrészt mert a jugoszláv-magyar jószomszédi viszony érdekében nem bolygatták a kérdést, másrészt a kommunisták véleménye egyértelmű volt a nemzetiségekről: nincs szükség ezekre, sem nemzetekre, mert internacionalizmus lesz. Különben pedig az 50-es években a kulákság vádjával rengeteg szlovént telepítettek ki az Alföldre, amelynek valódi oka inkább származásuk volt.
Mikola nem akarta a vend nyelv és kultúra fennmaradását, mégha írt is ezen a nyelven. Ez műveiből is kiolvasható. Honfitársainak anyanyelvén írt a könnyebb megértés és kommunikáció végett, mert nem minden magyarországi szlovén tudott magyarul. A műveit kell elolvasni amelyben többek között azt írja földijeinek, ők nem tartoznak a szlávokhoz, hivatkozva arra, hogy már legalább 1000 éve a magyarokkal élnek. Véleménye szerint Magyarország elsőbbrendű ebben a régióban, következésképp minden itt lakó nem magyar népnek a magyar gondolkodást, nyelvet és kultúrát kell átvennie. (A vend-magyar szótárral kapcsolatban itt újjabb félreértés van, mert tudomásom szerint nem Mikola, hanem Fliszár János evangélikus tótkeresztúri tanító műve, aki szintén szimpatizált Magyarországgal, de ő egyáltalán volt a szlovén-vend azonosság ellen, sőt szlovén népnek titulálta végig a vendeket, akiknek saját nyelvük és kultúrájuk van). A Domovina és Mikola többi vend nyelvű írása inkább propaganda művek semmit tudományos művek.
A párizsi béketárgyalások idején dolgozta ki elméleteit. Ekkoriban a keltákkal azonosította. Állításait Alekszej Sahmatov orosz nyelvész elméletére alapozta, aki szerint az ü és ö betű jelenléte igazolja mindezt. Azóta Sahmatov elmélete a szláv nyelvészet egyik nagy tévedése lett, mert vannak szláv nyelvjárások, amely nyomokban használ ü betűt. Így a Muravidék szomszédságában beszélt Prlekija tájszólása, a vend legközelebbi rokona, amellyel a kölcsönös érthetőség rendkívül nagy, de Mikola tagadta, hogy a prlekijai nyelvjárás hasonlítana a vend nyelvre. A stájer-szlovén dialektusok egy részében és a karintiai szlovénban is vannak nyomokban ü betűk.
Ekkor Mikola úgy érvelt, hogy a vend nép egy külön tudattal, külön nyelvvel rendelkező, délszlávokkal nem azonosítható népcsoport. Egy évtized múltán ettől eltérő elmélettel jött: nincs és nem is volt vend tudat, a vendek magyarok, akik szláv nyelven beszélnek, kultúrájuk is azonos a magyarral.
Nem megbízhatóak, sőt egyenesen valótlanok Mikola állításai. Mivel zárt nemzetiség a magyarországi szlovénség, nyilván jelentős a magyar hatás a kultúrában, de a német hatás is éppúgy erős. Szlovéniának 40-nél is több nyelvjárása van, ezek közül a krajnai, s azonbelül ljubljanai alapú írott nyelvvel alacsony hasonlóságot mutatnak. Mikolának nincsenek sziklaszilárd bizonyítékai, mert Sahmatov-elmélet az téves. Továbbá olyan régi száz és kétszáz éves elméleteket keresett elő, amelyek szintén tagadják azt, hogy szlovénok volnának, de! épp itt a probléma, hogy ezek régiek, akkoriban még nem volt modern nyelvészet, következésképp ha látták ezeket a nagy különbségeket, akkor már ilyen egyértelműnek látták a dolgokat. Mikola ráadásul nem is tudományos szemléli a dolgokat, hanem mindenfelé a politikát helyi, miszerint ezért és ezért kell Magyarországon maradnia a Vendvidéknek.
És mint említettem téves és hamis bizonyítékokat is felhasznált mások elhallgatattására, mint Jerics Iván háttérbe szorítása érdekében. Az 1941-es visszafoglalás során a magyar hatóságok különféle módon próbálták megakadályozni és elhallgatni azokat, akik cáfolni próbálták a Mikola-elméleteket, mondván jugoszláv-pártiak, magyarellenes, árulók satöbbi. Pável Ágoston, akit talán ismernek ő is ellenezte Mikola állításait, ő volt az aki a legjobban tudta igazolni, hogy a vend nyelv a szlovén származéka, tőle önállósult (ezért is lehet nyelvnek nevezni), de mivel ő kettősidentitásúnak (magyar-szlovén) vallotta magát, ezért ő vele nem bántak el keményen. Volt azonban egy másik Pável mellett a másik legjelentősebb tudós, Vilko Novak (Novák Vilmos), aki szintén támadta Mikolát és ellenezte a magyar revíziót. Ő vele erőszakosabban léptek fel. Novak 2003-ban halt meg, 94 éves korában. Mivel szemtanú volt és élt a Monarchia idején is, a vend-kérdés ezen időszakát nagyon jól tudta dokumentálni. Számos illető személy még él, aki akkor szenvedő alanya volt ennek.
Mikola elméletei még most is sokakat hamis álmokba ringatnak sokakat, akik még mindig hisznek a Muravidék visszacsatolásában. Ez pedig több szempontból káros a vendekre nézve, nemcsak azért, mert Mikola ezáltal akart magyarosítani.
Nekünk saját irodalmi nyelvet kellett szerveznünk, mert nem voltak átfogó kapcsolataink a krajnaiakkal, hiányzott a polgárságunk és a nemességünk. Hasonlóan voltak más regionális szlovén irodalmi nyelvek is (így stájer, keleti-stájer, tengermelléki és karintiai), de a 19. század második felétől mindenütt a közép-szlovén nyelv (Primož Trubar evangélikus lelkész-író nyelve) lett az általános szlovén írott nyelv. Magyarországon azonban ekkor virágzott a vend irodalom, bár a szerzők közül sokan próbáltak közeledni a szlovén nyelvhez, de nem akarta azonosulni vele, egyrészt többen sérelmezték, hogy csak a krajnai az egyeduralkodó nyelv. A katolikus papság által vezetett szlovén frakciók célukul tűzték ki, hogy a magyarországi szlovéneket egyesíti az ausztriaiakkal, mivel Magyarország a magyarosítására törekszik és a liberalizmus fenyegeti a katolikus vallást. Az evangélikusok, akik Magyarország mellett álltak szintén előtérbe helyezték vallásuk fenntartását, de ők épp a krajnaiakkal és stájerokkal szemben féltették, hiszen azok döntően katolikusok és a többi délszláv között is csekély a protestáns vallású, zömében katolikus, ortodox és mohamedán felekezetűek. Ezért ők nem szimpatizáltak az illirizmussal, amely által kinált összdélszláv nyelvtől a katolikusok is idegenkedtek. Említésre került Kardos János, aki támogatta szintén a vend nem szlovén elméletet, s Šebjanič sem ad róla túl jó képet műveiben, én magam ezt nem így látom. Kardos nagyon sok tankönyvek, szakrális könyvet és szépirodalmi alkotást írt vendül. Ő csak azért támogatta ezt, mert az evangélikus vallást akarta így őrizni, mert még ő maga is közeledni próbált a szlovén nyelvhez, mivel szerinte a vend sztenderdizálásnál nem fonetikus írásmódot kell használni, mivel ezt az elvet követi a szlovén nyelv is. Kardos hangsúlyozza a Magyarországhoz való tartozást, de nem úgy tűnik, hogy totális beolvasztást akarna.
A katolikusok bíztak a ljubljanai vezetésben, de sajnos csalódniuk kellett az új államban 1918 után, mert egyrészt számos gazdasági ígéretét nem váltotta be. Klekl József katolikus pap az egyesülés fő vezetője, aki miután látta, hogy a krajnai nyelv egyeduralma érvényesül és a többi szlovén nyelvjárást nem veszik figyelembe a sztenderdizációnál, ezért ő saját politikai utat kezdett folytatni. Az 1930-as években olyan Muravidékről származó értelmiségiek kezdték követelni a vend nyelv teljes eltávolítását a sajtóból és a könyvnyomtatásból, aki Ljubljanában és Mariborban tanultak. Nem történt tulajdonképpen semmi más, csak az, hogy most nem a magyar nyelv egyeduralmát akarták megvalósítani és ezzen megint hazaiak asszisztáltak. Ebben részt vettek egy Miško Kranjec nevű író, aki utóbb kommunista lett. Klekl ellenállt ennek, és ebben a kérdésben az evangélikusokkal is közös pontot talált. Klekl szerint nem lehet csak jelentéktelen nyelvjárásnak titulálni a vendet mert évszázadokig ez volt használatban iskolában, sajtóban, templomban, a szlovén nyelvet csak most kezdték megismerni. Akkoriban számos szlovén nyelvész csodálta ezt a nyelvet, ami ilyen sokáig meg tudta őrizni az autonomitását és ennyire gazdag. Ők pedig bátorították Kleklt és a többi írót a vend irodalom folytatására. Pável Ágoston is kiállt a vend nyelv mellett, továbbá az akkori politikai vezetés Ljubljanából, vagy Belgrádból nem sérelmezte ennek használatát a templomban és az újságokban, Sándor király például azt mondta nyugodtan használják tovább. Klekl hivatkozott még, hogy Magyarországon is élnek még szlovénok, akik felé ismételten magyarosítás folyik és hozzájuk soha nem fog így eljutni a szlovén nyelv, mert továbbra is vend könyveket és újságokat olvasnak.
Amíg Klekl és mások aktívan működtek, Kranjec és a többi értelmiségi óhaja nem érvényesült. Klekl 1918-ban még ott volt, hogy inkább autonóm entitást hoz létre a Vendvidéken a Szlovenszka krajinát külön kormánnyal, mert Ljubljana akkor még nem törődött igazán a magyarországi szlovénokkal, ez pedig bántotta azokat. Csak a maribori és ljutomeri politikai köröknek volt tudomása a magyarországi szlovén kisebbség létezéséről, a ljubljanaiknak csak 1918-ban jutott mindez tudomására! 1919-ben a tanácsköztársaság kikiáltásával változott meg a szlovén politikusok gondolkodása, akkor a bolsevizmus elleni harcra hivatkozva követelték az elcsatolást, ami nem maradéktalanul következett be, mert a rábamenti terület nem került át, ez pedig elkeserítette Kleklt is másokat is, ehelyett egy 25 ezer lelket számláló színmagyar közeg jutott a SHS-hez. Klekl nyilván megbánta, hogy nem hozta létre a Szlovenszka krajinát, amely lehetett volna akár külön jugoszláv tagállam is. Ettől kezdve azon volt, hogy egy nyelvi autonómiát szerezzen a Muravidéknek, ahol a szlovén nyelv tanítása csak második tantárgy lett volna.
Ha valaki igazán építette a vend (muravidéki szlovén) tudatot az Klekl József, Szakovics József katolikus papok, valamint Fliszár János evangélikus tanár, aki a 20. századi muravidéki szépirodalom legnagyobb alakja. Mikolának ebben nincs érdemi része.
1941-től már korlátozott volt a vend nyelv használata, 1945 után pedig megszűnt az irodalom és a sajtó és itt jön újra elő Kranjec, aki még szintén a Trianon előtti generációhoz tartozik, ő a kommunistákhoz csapódott és nyilván vér is tapad a kezéhez. Az ő elvei alapján a titoista Jugoszlávia csírájában akarta megsemmisíteni a Muravidék azon régi tradícióját, ami a vend nyelven alapul részben. Arra hivatkoztak, hogy a vend nyelvet a "fasiszta" Magyarország a megosztásra és magyarosításra használta. Az igazi azonban nyilván az volt, hogy a vend irodalom jelentős részt szakrális műveket tesz ki és művelői, mint Klekl ellenségei voltak a kommunizmusnak, amit nyíltan ki is fejtettek műveikben. Kranjec a háború után, az akkor már halott Kleklt pocskondiázta, miszerint egy jelentéktelen nyelvjárással butította az embereket. Kranjec az elmaradottságban a vend nyelv tette felelőssé, pedig egyáltalán nem lett volna elmaradott a vidék, ha Jugoszlávia beválltja az 1918-ban tett ígéreteit. Kleklt és sokakat háttérbe szorítottak a háború után és rendszerint a kommunista történetírás részéről negatív dolgok szóltak csak róluk. Helyettük közönséges paprikajancsikat emeltek a muravidéki hősök sorába, többek között egy Tkálecz Vilmos nevű szociáldemokratát, aki 1919-ben még a tanácsköztársaság színeiben terjesztette itt a kommunizmust. Ha olvasták Göncz László tanulmányait kiderül miféle kétszínű és jellemtelen alak volt, akit csak a pénzszerzés vágya hajtott, ezért ácsingózott egyik oldalról a másikra, majd hogy kihúzza magát nemzetpolitikai eszközhöz nyúlt és kikiáltotta a Murai Köztársaságot, amelyről szintén hamis képek keringtek évtizedekig Jugoszláviában és még ma is sokan hisznek benne.
Vilko Novak volt talán az egyetlen aki tényszerűen tudott Klekl, Fliszár és mások munkásságáról írni és a régi vend irodalmat mélyrehatóan elemezni. 1956-ban járt nálunk is és vendül beszélt velünk. Emiatt azzal vádolták Jugoszláviában, hogy a szlovének megosztására törekszik, ugyanis ekkoriban hivatalos helyen szigorúan tilos volt megszólalni hivatalos helyen vendül. Csak a 60-as években lett engedékenyebb a kommunista diktatúra.
A kommunista Jugoszlávia célja az egységes "jugoszláv nemzet" megteremtése volt, ennek tükrében a vend nyelv egy jelentéktelen nyelvjárásnak számított, amelynek nincs helye a szlovén (középszlovén) nyelv mellett. Hasonló helyzetben volt a kaj és ča horvát nyelv, amelyek szintén nagy múltra mennek vissza. Ha Horvátországban nem akarnak mindenáron a szerb nyelvvel azonosulni és nem csak a što nyelvre alapozva hoznak létre irodalmi nyelvet, úgy lehetett volna egy sajátos horvát nyelvet alakítani a három nyelvjárásból ami tényleg különbözne a szerb nyelvtől.
Most, hogy Jugoszlávia nincs, újra lehet más szemmel nézni a vend nyelvre, ugyanúgy a többi regionális nyelvre is. Újabban írnak vendül könyveket és többen törekszenek a muravidéki szlovén regionális, vagy pannon szlovén tudat kialakítására, aminek egyik alapja a vend nyelv lenne. Ez továbbra sem tetszik sokaknak, ismételten csak megosztástól, elszakadástól tartanak. Ez előbbit sajnos alátámasztja, hogy a rendszerváltás után automatikusan előkerült újból a vendkérdés és a régi hamis elméletek. Egy ilyen nagyobb felbukkanása igencsak rendszerint igencsak nagy visszhangú és ebben kárukat lelik azok aki igazán törekszenek a vend, vagyis pannon szlovén tudat építésére, de szabályosan belekiabálnak a másik oldalról. Nem hitelszerű ezen egyének az állítása: 1. rácsapnak a hasukra és a látásból vett különbségekre mondják azt, hogy ez nem szlovén nyelv. 2. arra hivatkoznak, hogy itt vendeknek vallják magukat az emberek. Igen ám, de az anyanyelvükben miért mondják azt, hogy "slovenci, mi mo slovenski jezik gučimo." Kardos János óta vallották magukat többen vendeknek, Mikola egy lapáttal tett erre rá, hogy "belcsinálja" a soha nem is létezett "vendszki" kifejezést a nyelvünkbe. Miután ez néhány embernél sikerült, kijelentette, hogy itt nincsenek is olyanok akik "slovenski" kifejezést használnának. 3. nagyon abszurd módon próbálnak összehasonlítani a vend és a szlovén nyelvet. Így Mikola is a magyar nyelvből indult ki, ahol nincsenek jelentős eltérést mutató nyelvjárások. A szlovén nyelvnél (és más nyelveknél) a földrajzi különbségek okoztak nyelvi különbségeket is az évszázadok során, ezért van most is sok differenciált nyelvjárás, de csak kettő tudta igazán megtartani az önállóságát, így a vend nyelv, a másik a kihaló félben levő olaszországi réziai nyelv, amit egy szűk völgyecskében beszélnek. A magyar ráadásul nem is szláv és még csak nem is indoeurópai nyelv.
Egyáltalán nem egyedi, elszigetelt dolog a vend nyelv esete, amely így önállósodott a szlovéntól. A szlávok közül a bánáti bolgárok is saját nyelvet beszélnek, ami a bolgártól eltérően latin betűs. Közelünkben a burgenlandi és vas megyei horvátok is saját nyelvet beszélnek, amelyet a horvát állam is elismer nyelvként. Sajnos itt még mindig politikai kérdések dominálnak ezekben a dolgokban, mert a burgenlandi horvát nyelv használata azért vált lehetővé (talán egyedül a szláv regionális nyelvek közül), mert ők nem kommunista tömbbe tartoztak, ahol az ilyenek "ki akarták irtani." Az oroszoknál a 70-es évekig tartotta magát az az elképzelés, hogy minden szláv nyelv atyja az orosz és ez mindig is egységes volt. A cári Oroszországban az orosz nacionalisták úgy tekintették, egyetlen egységes szláv nyelv az orosz, a többi pedig csak szakadár nyelvjárás. Az 1970-es elsősorban a novgorodi körzetben olyan írásos emlékek kerültek elő a 10. századból, amelyek azt mutatják, hogy az orosz nyelvtől a novgorodi jelentős eltéréseket mutatott, annyira hogy gyakorlatilag külön szláv nyelv lehetett talán. Hasonló lehet a helyzet más kihalt Oroszországban beszélt akkori nyelvváltozatnál is. A mostani orosz nyelv tulajdonképpen moszkvai nyelv, s ha nem Moszkva, hanem a rivális Novgorod vezette volna Oroszország egyesítését, úgy akkor a mostani orosz nyelv is inkább novgorodi alapú lenne.
Nagyjából ennyi, amit el lehet mondani erről a nyelvről, amit magyarul vendnek neveznek. Számomra is nyelv, egy másik szlovén nyelv, többen is osztják ezt a nézetet, ez sokaknak nem tetszik, nemcsak a szlovénoknak, még azoknak sem, akik most is kardoskodnak ezzel a régi elképzeléssel.

Azt elfelejtettem mondani, hogy a szlovénok elég érzékenyen viszonyulnak az ilyesmihez, mert nem az egyetlen, amivel meg akarták őket osztani nacionalista és politikailag támogatott mesterséges beolvasztási folyamatok. A Habsburg Birodalomban, amikor még regionális szlovén nyelvek voltak mindenütt használatban, akkor a germanizációs politikai körök mindegyikből "külön szláv nyelvet" akartak csinálni. A karintiai szlovéneket most is elakarják vonatkoztatni, ő róluk is azt állítják egy osztrák körök hogy valójában "vendek." Olaszországban a réziai nyelvről állítják, hogy valójában szláv elemeket átvett újlatin nyelv. Olaszországban és Ausztriában még sötétebb a helyzet, Magyarország hozzájuk képest nagyon enyhe esetnek tűnik. Sokkal rendszeresebb a nacionalisták, neonácik és neofasiszták részéről a propagálása ezeknek az elméleteknek. A fasiszta Olaszországban és a Hitler által megszállt Ausztriában még keményebb súlykolták a szlovénokba az ilyesmit mint Magyarországon. A szélsőségesek ma is zaklatnak arrafelé szlovénokat. Ausztriában az ún. regedei háromszögben is élnek szlovénok, akikről nem eldöntött, hogy vajon vend nyelvet, vagy prlekijai nyelvjárást beszélnek. Mindkét régióhoz nagyon közel esik ez a vidék, valaha az itteni nyomdákban készültek a vend könyvek. Sőt sokan utóbb települtek be ide Muravidékről és Prlekijából, akik magukkal hozták saját nyelvhasználatukat.
Mint az írtam, a kommunista Jugoszlávia mindenáron el akarta nyomni a kis regionális nyelveket, folytonasan az ellenség megosztás ürügyén. De ez az állam ugyanazt cselekedte mint a magyarosítók. Macedóniában bevezették a macedón és a macedón nyelv fogalmát, ahol az ottani szlávokat Nagy Sándor makedónjaival igyekeztek azonosítani. Ezt az ottani nép teljesen átvette. A macedón nyelv tulajdonképpen olyan mint a bolgár nyelv. A különbségek közüttük igencsak csekélyek, nem akkorák mint a bánáti bolgárral.