Valóban elég lenne gyülekezeteink számára évente csupán egy hét az ökumenéből?

Van, ahol a Evangéliumi Aliansz szerint január első teljes hetét, másutt az ökumenikus szervezetek szerint a január közepén kijelölt hetet töltik együtt imádkozásban, és van, ahol mindkettőt tartják. A legfontosabb azonban, hogy mindkét imahét Jézusnak János 17,21 szerint olvasható imádságára figyel: “…nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem,, hogy mindnyájan egyek legyenek, úgy ahogyan te,  Atyám, énbennem  és én  tebenned…” 

Hazánkban az Aliansz Imahetet először 1886-ban a Budapest-Kálvin téri Református Gyülekezetben hirdették meg. Ebből a kezdeményezésből nemcsak a januári alkalmak indultak el, hanem a misszió, evangélizáció helyi és országos rendezvényeihez azóta is hozzátartozik a különböző gyülekezetekhez, egyházakhoz tartozó hívek több alkalommal rendezett együttes imádkozása. 

Magyarországon az Ökumenikus Imahét – tudomásom szerint – 1987-ben Csengődön kezdődött el, ahol az evangélikus templomban dr. Paskai László akkori kalocsai katolikus érsek igehirdetéssel szolgált ifj. Hafenscher Károly lelkész meghívására. Ennek az eseménynek a tíz eves évfordulóján, 1997. januárjában ismét meglátogatta a gyülekezetet Esztergomból Paskai bíboros. 

Az idei Ökumenikus Imahét után adódik a lehetőség, hogy néhány kérdést tegyünk fel magunknak, gyülekezetünknek és hazai egyházainknak. Idézzük fel idei tapasztalatainkat és hasonlítsuk össze a korábbi évekkel azokat. Tudunk, hallottunk több gyülekezetről is, ahol elzárkóztak más egyházak részvételétől. Egy régi kínai misszionárius fogalmazása szerint: „Az, aki nem tudja elviselni Jézus másfajta juhainak birkaszagát, az  magamagát rekeszti ki a Krisztus nyájából!”  Az Ökumenikus Imahéten alkalmunk van más egyházak templomát, liturgiáját, szokásait, lelkészeit, lelkiségét-spiritualitását megismerni. Éljünk ezekkel a lehetőségekkel!  

Igaz az a megállapítás is, hogy az ökumenikus kapcsolatok olyanok, amilyenre formáljuk azokat. Tehát lehet és kell is ezeket a testvéri találkozásokat közösséget építő és érdekes, figyelmet sok dologra felhívó találkozókká is formálni. Az egyes gyülekezetekben készüljenek fel a vendégek fogadására azzal, hogy házigazdaként nemcsak üdvözlik azokat, hanem a saját életükről rövid beszámolót adnak. Sor kerülhet ott, ahol van, a gyülekezet óvodája, iskolája vagy szeretetotthona bemutatására. A gyülekezet, az egyházmegye és az egész egyház örömeit és gondjait is meg lehet említeni. Ezek a témák előkerülhetnek a hálaadó és könyörgő imádságokban is. Egy-egy ökumenikus alkalmat meg kell előre tervezni, meg kell előre beszélni a meghívottakkal.

Nehezebb azután az a helyzet, amikor régi egyháztörténeti események teszik fagyossá a légkört. A reformációt követő századok ellenreformációs vallásháborúinak emlékei ott élnek gyülekezeteink tudatában, különösen is a római katolikusokról. Ezekben a kérdésekben is volt már azonban példa arra, amit az ökumenében „Gyógyító Emlékezés” néven emlegetünk. Hadd idézzek három példát.

1991. augusztus 18.:  a debreceni református Nagytemplomban tartott ökumenikus istentisztelet után II. János Pál pápa megállt imádkozni a gályarabságra hurcolt (1675) protestáns lelkészek emlékműve előtt a templomnál egyházaink képviselőivel együtt.  Jelét adta annak, hogy ökumenikus közösségben együtt vallhatjuk meg bűneinket és kérhetjük Isten bocsánatát. 

1993. január 20.:  az esztergomi római katolikus bazilikában a Magyarországi Ökumenikus Tanács küldöttsége, ökumenikus társadalmi szervezetekkel együtt imádkozott az 1619-ben megölt katolikus kassai mártírok oltáránál az ökumenikus imahét keretében. 

1996. január 6.: Csepregen a római katolikus templomban ökumenikus istentiszteleten emlékeztünk arra, hogy 1621-ben ugyan abban az akkori evangélikus templomban 1223 hívünket gyilkoltak meg a katonák. Megrázó és emlékezetes alkalom volt ez minden résztvevő számára! A „Gyógyító Emlékezés” liturgiájában részt vett az evangélikus és református püspökökön kívül két katolikus püspök és a magyarországi pápai nuncius.  Ausztriából is jöttek hívek, akik a „Heilendes Erinnern”  prédikációit és imádságait ugyan nem értették mindig pontosan, de a nagyszámú gyülekezettel együtt átérezhették, mit jelent, hogy a vallásháborúk szörnyűségei után most együtt kérjük Isten bocsánatát. Jézus Krisztus mindannyiunk számára vállalt kereszthalála engesztelő áldozatában bízva együtt tudtunk Urunk húsvéti feltámadása reménységében áldást kérni tőle.   

Ökumenikus Imahét? Valóban elég lenne gyülekezeteink számára évente csupán egy hét az ökumenéből? Bizonyára lehet növelni az ökumenikus alkalmak számát is, amire azonban legjobban szükségünk van, az a belső lelkiségben, krisztusi spiritualitásban való növekedés!