Száz éve született Sulyok Imre
Budapest, Kelenföld – Sulyok Imre (1912–2008) zeneszerző, orgonaművész 1951-től ötvenhárom éven keresztül irányította a kelenföldi zenei életet, orgonált istentiszteleteinken, vezette a gyülekezet énekét, sok művet írt a helyi énekkarnak, korálelőjátékainak zömét pedig a mi templomunk orgonáján mutatta be először. Szöveg: Bence Gábor, Ittzés Szilvia
Világi mércével ő volt talán máig a „leghíresebb” munkatársa gyülekezetünknek. De nem csak ezért emlékezünk reá születésének századik évfordulóján. Bizonyságtevő élete, szolgálatban való hűsége, az igényességben való példamutatása tette teljessé szeretettel átitatott lényét. Keresztyén otthont teremtettek maguk köré feleségével, Bodolay Mártával, s a négygyermekes család adta a biztonságos hátteret szerteágazó munkásságához.
Istennek adunk hálát azért, hogy személyesen találkozhattunk vele, a fiatalabbaknak pedig ajánljuk életútjának és művészetének megismerését.
Képes összeállítás Sulyok Imre kelenföldi szolgálatáról
1999-ben a kelenföldi orgonánál
A képen úgy látjuk egykori kántorunkat, ahogyan legtöbben emlékezünk még rá: a kelenföldi orgonánál, hátrafésült, sűrű, ezüst hajjal, világos öltönyben, kisimult vonásokkal, koncentrálva.
Sulyok Imre igazi szolgáló, gondos kántor volt, aki lankadatlan frissességgel orgonált az istentiszteleteken. Az orgonát nem saját kiteljesedésére használta, hanem egy gyülekezet összetartó eszközeként. Két-három éven belül sohasem játszotta ugyanazt a művet az istentiszteleteken, ezt komolyan felépített kartotékrendszere is tanúsítja. A ma használt, 1982-ben megjelent, és sokak által eleinte idegennek érzett énekeskönyv énekeit gondosan, hónapról hónapra megtanította a gyülekezetnek néhány év alatt.
1969-ben, a kelenföldi énekkar élén
Az Oroszlányban készült képen az énekesek között láthatók ismerős, ma is köztünk éneklő vagy már „csak” a templomban igét hallgató testvérek is. Sokan közülük pedig már a mennyei karban harsognak! Ők is ismerősök lehetnek az olvasónak. A megalakulása óta megszakítás nélkül – elsősorban az istentiszteleteken szolgáló – énekkart 1980-ig vezette.
1971-ben, a budavári templomban
Az 1994-ben Liszt-díjat kapott kántorunk a kelenföldi szolgálat mellett természetesen aktívan részt vett a tágabb egyházzenei életben is. A képen a hozzá hasonlóan nem csupán az egyházzenei világból „híres” zenésztársakkal látható (balról jobbra): Gárdonyi Zoltán és Bárdos Lajos zeneszerzők, Sulyok Imre és a Deák téri kántor, Trajtler Gábor.
1938-ban jegyesével, későbbi feleségével, Bodolay Mártával
A háború, kétévnyi orosz hadifogság és sűrű költözések közepette megtartó ereje volt számára családjának: feleségének és négy gyerekének.
Összegzésül álljon itt néhány mondata, amely a Nem voltam egyedül című interjúkötetben olvasható (Budapest, 1995, 250. o.): „Az egyházzenei szolgálat számomra személy szerint mindig is az élő zenével való kapcsolatot jelentette. Különösen így van ez azóta, hogy (feltehetően egyházzenei munkám miatt is) egyebütt egyre jobban kiszorultam belőle. Persze zenetudományi, szerkesztői munkámban is akadtak olyan feladatok, amelyekben nélkülözhetetlen volt az egyházzenei képzettség. Ilyen volt például több Liszt-közreadás, még a most szerkesztett kritikai kiadás előtt, vagy a Dürr-féle Bach-kantátákról szóló könyv egyházzenei szempontból nem túl sikeres fordításának helyrerázása.
Visszatekintve az egyházi munkámra, ebben a vonatkozásban is meg kell látnom az Úristen terelgető-vezető kezét, mint ahogyan mindenben hálásan tapasztaltam. Mióta tudatosan művelem az egyházi zenét, mindig arra törekszem, hogy az Isten dicsőségét, Igéjének hirdetését szolgálja.”
