Szabadság miatt nyitva – 2011: A reformáció és szabadság tematikus éve
Mint ismeretes 2011-ben a Reformáció és a szabadság témáját szeretnénk körüljárni egyházunkban. 2011 húsvétja előtt készült el ehhez a plakát is. A témát jelképezendő egy nyitott templomajtó látható a képen és a „Szabadság miatt nyitva” mottó olvasható.
A Magyarországi Evangélikus Egyház a reformáció 500. évfordulójára való készülődés jegyében, idén a Szabadság témáját járja körül. Az idei év korábbi Lelkészakadémiájának és a nemsokára kezdődő Országos Lelkészkonferenciának is a szabadság lesz a témája és reméljük, hogy gyülekezeteink közösségeiben is fokozott hangsúlyt fognak helyezni idén erre a témára.
A most megjelent plakátokon a „Szabadság miatt nyitva” mottó olvasható és egy nyitott templomajtó szerepel, amelyen szabadon ki-be lehet járni.
A plakát letölthető a reformáció.500 oldalról: http://ref500.lutheran.hu/tematikus-evek/2011-reformacio-es-szabadsag-2013-tanulmanyok-az-evangelikus-naptarban/kepek/plszab.jpg
Az alábbiakban azokat a tanulmányokat olvashatják el, amelyek megjelentek az idei Evangélikus Naptárban és a szabadság témáját járják körül különböző szempontokból.
Aradi András: A szabadság nem ürügy… de nagy ajándék
Szeretem Lázár Ervin meséit. A történetek mögött legtöbbször életünk fontos kérdéseire keresi a választ, és sokszor a mese nyelvén ad egyszerűnek tűnő, mégis helyénvaló megoldásokat. Amikor a szabadság témája került elém, azonnal eszembe jutott Szegény Dzsoni és Árnika meséje, amelyben Szegény Dzsoni, az egyik főhős a világ legszabadabb embere. Szabadon jár-kel, nincs szüksége semmire sem, hiszen övé az egész világ. Ő kerül viszont abba a dilemmába, hogy ha beleszeret a másik főhősbe, Árnikába, vajon elveszíti-e a szabadságát, vagy nem. A mesélő és a mesehallgató közötti párbeszédben derül ki, miért is maradhat mégis a világ legszabadabb embere:
Mesterházy Balázs: Hogyan lehet szabadságra nevelni?
Számomra a tizenkét éves Jézus története mutatja be a függés és a függetlenedés példáját egyszerre. Hiszen a szülei otthagytak egy gyereket egy nagyváros ünnepi forgatagában. Otthagyták felelőtlenül. Vagy csak az egyikük azt gondolta, hogy a másikkal van? Hiszen a karavánokban utazó sivatagi népeknél a családok nem maradtak egyben, hanem az asszonyok és gyerekek külön csoportját fogták közre a férfiak csoportjai, és csak az esti táborverésnél egyesültek a családok. Valóban hihette azt Mária, hogy az ő érett nagyfia a – feltehetően nemrég ünnepelt – bar micvája után már biztosan jól érzi magát a férfiakkal. Ugyanígy hihette József is, hogy – ünnep ide, ünnep oda – Jézus még biztosan jobban érzi magát az édesanyja szoknyája mellett… Ebben a történetben gyönyörűen benne vannak a kornak megfelelő interperszonális folyamatok, a szabadság vágya, az annak való engedés, illetve a szükségszerű, de nem eltúlzott aggódás. Az élni hagyás és a mindent egybefonó szeretet.
Szabó B. András: Eszköz vagy ellenfél?
Egy német hetilap Luthert ábrázoló képén a reformátor szája ragtapasszal be van tapasztva. A mellette olvasható cikk szerint ma biztosan nem kapna szót határozott hangvételű, erős megszólalásaival egyetlen televízióműsorban sem. Sarkos társadalmi megjegyzései kivernék a biztosítékot számos csoportban. Sok a tabu és dívik a szőnyeg alá söprés a közéletben és a közbeszédben. Ugyanakkor radikális és másokat alapvető emberi méltóságukban sértő szavak és tettek is egyre jellemzőbbek a periférián, elég egy internetes fórumot megnézni.
Ócsai Zoltán: Szabadság a gyülekezetben
Ha meg kellene találnunk azt a szót, amely a leginkább kifejezi a közösség és az egyén viszonyát, valószínűleg meglehetősen későn tippelnénk a szabadság szóra. Egyén és közösség kapcsolata tapasztalataink szerint sokkal inkább a törvény, a rend mentén képzelhető el zökkenőmentesen. A közösség csak valamilyen közösen elfogadott norma alapján létezhet. Nem lehet közösségről beszélni, ha nincs a tagok között valami kötött, jól körülhatárolható azonosság. Ha ez megszűnik, a közösség már nem nevezhető közösségnek. Sok ember együtt nem közösség, akkor válik azzá, ha mindannyian kötődnek a többiekhez. Ez a kötődés törvényszerűen elvesz valamit az egyén szabadságából.
Baranyay Csaba: A szabadság levegője a családi otthonban
Csonka családban nőttem fel. Hála Istennek, nem abban az értelemben, ahogyan ezt ma számtalan elvált szülő gyermeke kénytelen elmondani magáról, hanem abban az értelemben, hogy nincs testvérem. Szüleim – mindazzal együtt, hogy egy szem gyermekük vagyok – meglehetősen nagy szabadságot biztosítottak számomra, amiért hálás vagyok nekik. Mert minden, amúgy nagyon is féltő és aggódó szeretetük mellett volt bátorságuk ahhoz, hogy elengedjék a kezemet akkor, amikor kellett. Talán azért tudták ezt megtenni, mert alapvetően megbíztak bennem.
Kovácsné Tóth Márta: Lehet ezt még szabadságnak nevezni? – A felhőkarcoló és a bádogviskó
Szabadságkeresés a kontrasztok világában: féktelen jómód és elhordozhatatlan nélkülözés egymás mellett. Hatalmas távlatok, nyugtalanító szembesülések; a „mi közöm nekem ehhez” értetlensége és a „mi múlik rajtam, mit tudnék én tenni” sürgető felelőssége.
Gregersen-Labossa György: Oltártól oltárig – a szentség ereje és a szabadság
Az evangélikus templom terében leginkább az oltár építménye vonzza tekintetünket. Gyakran látjuk istentiszteleteinken, hogy a méretes gyertyák és a borzasztó villanyégők, a háromkilós biblia, az ormótlan vázák és az aránytalanul nagy feszület miatt az úrvacsora előkészítésekor a lelkész alig fér el az oltártérben. A térdeplő kényelmetlen. Az oltár felső része, a menza eleve szűk, és nem jut elég hely az ostyatartónak, az ősi, de nem túl jól kezelhető kehelynek és a többi kelléknek. Mindez arról árulkodik, hogy nem elég gyakran használjuk az oltárt arra, amire eredetileg való.
Petri Gábor: Mennyire vagyunk szabadok? – A szabadságról való gondolkodás eszmei öröksége
Mi a szabadság? Mit jelent szabadnak lenni? Valóban van az emberi életnek olyan szegmense, amelyben megélhető a teljes szabadság, vagy a földi élet korlátozó tényezői kikerülhetetlenek, és ezért ab ovo determináltságban kell élnünk az életünket? Létezik egyáltalán az akarat, a cselekvés, az érzés és a gondolkodás szabadsága, vagy a létezők minden egyes megnyilvánulása, minden jelenség, mozzanat és rezdülés determinált?
László Virgil: Ismereteink az igazi távlatról
Sub specie aeternitatis – azaz az örökkévalóság perspektívájából szemlélni a dolgokat. Valójában csak így érdemes. Ez az igazi távlatokban gondolkodás. Ez az a végső vonatkoztatási pont, ahonnan bármiféle szabadság maga is forrásozik, és amelyre tekintettel Isten szabadságának íze bármikor, akár a legreménytelenebbnek tűnő élethelyzeteinkben is megtapasztalható. Hiszen a mindennapi mókuskerékben való lázas rohanásunk, számtalan, csip-csup teendőnk stresszözöne vagy éppen testi-lelki bajaink terhe alatt való görnyedezésünk közepette könnyen szem elől téveszthetjük, hogy eredendően nem a körülményeink és az idő gyorsuló múlásának fogságában vergődő lények vagyunk. Hanem Isten szabad jótetszéséből teremtett és az örökkévalóság honába igyekvő gyermekek és örökösök, az ő országának örökösei, a benne elnyerhető tökéletes szabadság ígéretének hordozói.
A cikkek itt olvashatóak:
