Rosemary Radford Ruether: Felhívás az egyházakhoz

1934-ben a Hitvalló Egyház német teológusai elhatárolódtak a Német Keresztényektől, akik a kereszténységet az árja nacionalizmussal tették egyenlővé. Hitem szerint az amerikai egyházaknak hasonló bírálattal kell illetniük napjaink amerikai messianisztikus nacionalizmusát.
Mi is az amerikai messianisztikus nacionalizmus? Egy olyan ideológiáról van szó, amely abban a hitben gyökerezik, hogy az Amerikai Egyesült Államok és egyedül ő Isten által választott nép, melynek az a hivatása, hogy gazdasági kényszer, sőt, szükség esetén akár katonai erőszak alkalmazása révén ráerőltesse a világ többi részére saját életmódját. Ellenségnek, nem csupán Amerika, hanem Isten ellenségének tekinthetők mindazok a nemzetek, akik a gazdasági fejlődésnek a „szabad versenyes kapitalizmustól” eltérő útját választották. Kivált ha az ilyenek képesek más országokkal együtt az Egyesült Államok globális hegemóniája ellen irányuló blokkba tömörülni.
Az az ideológia, mely szerint az Egyesült Államok mint Isten által választott nép más országok példaképe és tanácsadója, már jó ideje fontos tényezője az uralkodó amerikai kultúrának. A hidegháború idején a kommunizmus elleni küzdelmet jellemző módon „a gonosz ellen folytatott harcnak” titulálták. A gazdasági fejlődés két eltérő stratégiájának – a kapitalizmusnak és a kommunizmusnak – konfliktusát a démoni hatalmak ellen folytatott háborúnak, a kapitalista országokat pedig az isteni jóság képviselőinek gondolták.
Újult erővel tért vissza ez a nyelvezet George W. Bush elnöksége idején a „terrorizmus elleni háború” kapcsán. Szent háború, „crusade”, a jó és a gonosz, Isten és a sátán apokaliptikus összecsapása: szabadon használt kifejezések abban a háborús retorikában, amely elsőként az afganisztáni tálibok, majd az iraki Szaddám Husszein ellen irányult. Ezeket a háborúkat egyenesen az apokaliptikus dráma felvonásainak tartják, amelyben a világosság angyalai és a sötétség erői csapnak össze: a jó a rossz ellen, Isten választott népe Isten ellenségei ellen fordul. Az apokaliptikus konfliktus nyelve feltételezi, hogy az USÁ-nak küldetése van a világ többi nemzete felé. Amerikát általánosságban és Bush elnököt konkrétan Isten választott messiási eszközeként jelenítik meg a gonosz leküzdésére és a jó hatalomra segítésére; a jó pedig nem más, mint az amerikai világuralom, Amerika gazdasági, kulturális és politikai „életmódjának” elterjesztése mindenütt a világon.
A messianisztikus nacionalizmus elképzelését a legdrasztikusab módon William Boykin tábornok, az Oszama bin Laden elleni hajtóvadászattal megbízott katonai vezető fejtette ki. Hittársaihoz intézett beszédében Boykin kijelentette, hogy az Egyesült Államokat azért gyűlöli a többi ország, mert mi sajátosan „keresztény nemzet” vagyunk. Azt állította továbbá, hogy „lelki ellenségünket csak akkor győzhetjük le, ha Isten nevében szállunk szembe vele” (vagyis ők, az ellenségek lelki értelemben a Sátánnal egyenlők). Leszögezte, hogy a mohamedánok bálványt imádnak, nem az igaz Istent. Mi több, Isten azért helyezte George W. Bush-t hivatalba éppen most, hogy világmegváltó missziót indítson: „Isten hadserege vagyunk, akiket ő kimondottan a mostani időre támasztott.”
Más szóval, George W. Bush Isten kiválasztott messiása, akit ő azért helyezett éppen most a Fehér Házba, hogy az Isten és a sátán harcának végső, válságos szakaszában győzelemre vigye a jót, Isten erőit a gonosz ellen. Az USA ellenségei felett aratott győzelem és a szabad piaci rendszer meghonosítása nem más, mint a gonosz legyőzése és Isten országának megalapítása a földön. Noha a Pentagon elhatárolta magát Boykin nyelvétől, nem tettek ellene semmit. Ez a nyelvezet folyvást beszüremkedik a Fehér Ház hivatalos nyilatkozataiba az amerikai nemzet identitásáról és szerepéről. Újkonzervatívok előszeretettel használják, például Richard Perle, aki nemrégiben megjelent könyvének („Hogyan nyerhetjük meg a terrorizmus elleni háborút?”) a The End of Evil [A gonoszság vége] címet adta.
Napjainkban jelent meg Karen Kwiatkowski, volt katonai hírszerző tiszt jelentése („New Pentagon Papers”), amelyben beszámol arról, hogy milyen fanatikus légkör uralkodott a Pentagon hírszerző szolgálatánál az iraki háborút megelőző hónapokban, és hogyan titkoltak el minden objektív információt a Közel-Keletről. A következőket írja: „Holt filozófia – a hidegháborús antikommunizmus és a neo-imperializmus – kísértete járta a Pentagon folyosóit. Ellenterrorista egyenruhát viselt, jó és rossz szent háborújának nyelvét beszélte. A vezetőség meggyőződése szerint a gonosz főként Közel-Keleten lakozott, iszlám klerikusok és radikálisok adtak neki hangot. De voltak belső ellenségek is, bárki, aki nagyszabású terveikkel kapcsolatosan bárminémű kételyt merészelt megfogalmazni.”
Az apokaliptikus háború és a messianisztikus nacionalizmus retorikája különösen veszélyes egy olyan korban, amelyben a föld népeit növekvő mértékben megosztja az agresszív amerikai hatalom. Sokak szemében ezek a törekvések a föld elszegényedéséhez vezetnek, ellehetetlenítik a valódi demokráciát, aláássák a kulturális sokszínűséget, veszélyeztetik a társadalmi integritást, valamint növelik a gazdagok és a szegények közötti szakadékot. A keresztény egyházak kötelessége, hogy egyéb, világi és vallásos csoportokkal karöltve aktívan részt vegyenek e domináns rendszer ellensúlyozására hivatott mindenféle alternatív kezdeményezésben. Ám az egyház elsődleges felelőssége az, hogy megfeddje azokat, akik saját vallásos nyelvével otrombán visszaélnek.
Úgy vélem, hogy az „amerikanista”, messianisztikus, nacionalista kereszténységet kritikai elemzésnek kell alávetni és teológiai alapon el kell utasítani. Az elutasító nyilatkozatot lelkiismereti felhívás gyanánt el kell juttatni valamennyi amerikai felekezethez. Az „amerikanista” kereszténység négy alapvető eretnek tanítást hirdet, mégpedig Isten természetére vonatkozóan, Isten és a föld nemzeteinek kapcsolatára vonatkozóan, a gonosz természetére vonatkozóan, valamint arra vonatkozóan, hogy az emberi dolgokban jelenlévő gonoszságot hogyan lehet legyőzni vagy legalábbis enyhíteni. Ezeket „téves teológiai nézeteknek” fogom nevezni. „Tévesen” azt értem, hogy e teológiai nézetek egyrészt bálványimádóak, mivel az amerikai nemzetet Isten egyedülálló képviselőjének tekintik, másrészt -- mivel rombolást és erőszakot váltanak ki és mindezt Isten akaratának tulajdonítják -- istenkáromló nézetek is.

1. téves nézet: Isten kiválaszt egyetlen nemzetet az összes többi közül. A keresztény hagyomány szerint Isten minden nemzet Istene. „Krisztusban nincsen sem zsidó, sem görög” (Gal 3,21). A kereszténység az univerzalista judaizmusnak azt az irányzatát erősítette meg és vitte tovább, amely szerint Isten az egész világ teremtője, egyenlőképpen szeret minden népet és nemzetet, és nem választ ki egyetlen nemzetet sem azért, hogy a többiek fölé emelje vagy azokat kirekessze. 

2. téves nézet: Az Egyesült Államok Isten egyedüli választott népe. Mivel Isten minden népnek Istene és egyenlőképpen szeret minden népet, nem gondolhatjuk, hogy Isten egyedülálló misszióra választotta ki és más népek fölé helyezte az Egyesült Államokat. Jóllehet a „kiválasztás” fogalmát értelmezhetjük úgy, hogy minden embernek, minden kulturális és nemzeti közösségnek megvan a maga hivatása Isten színe előtt, ebből semmiképpen nem következik egyetlen nemzetnek a többi nemzet fölé állítása. 

3. téves nézet: a gonosz közösségileg azonos az Egyesült Államok ellenségeiben. A keresztény tanítások szerint minden ember Isten képmására teremtetett, minden emberben megvan a jóra való hajlam, ám mindenki vétkezett és szembeszegült Isten akaratával. A gonosz mindenekelőtt az emberi kapcsolatokban mutatkozik meg: abban, ahogyan az emberek egymáson erőszakot tesznek. Minden földi gonoszság alapja a hatalom kisajátítása és a vagyon monopolizálása egy személy vagy csoport által, akik ezáltal más embereket megfosztanak a létfenntartás eszközeitől. Istenkáromlás az igazságtalanságot azon az alapon védelmezni, hogy azt Isten így rendelte, hiszen ezzel a gonoszt Isten akaratának tulajdonítjuk.
Minden embernek, minden nemzetnek szembe kell néznie azzal, hogy miképpen működnek közre a földet és az emberiség többségét elszegényítő gonosz rendszerek létrehozásában, és miképpen próbálják ezeket a gonosz rendszereket igazolni, azáltal hogy jónak és Istentől rendeltnek nevezik őket. Noha kétségkívül más népek és nemzetek is hozzájárulnak a földön tapasztalható gonoszsághoz, az Egyesült Államoknak és polgárainak először azzal a kérdéssel kell szembenézniük, hogy ők maguk hogyan járulnak hozzá a gonoszsághoz, és hogyan állandósítják azt.

4. téves nézet: a gonosz külső kényszerítés, végső soron katonai erőszak révén legyőzhető. A helyi, a nemzeti és a nemzetközi társadalmaknak korlátozott mértékben jogukban áll, hogy a hatáskörük alá eső területeken a lakossággal és a környezettel való visszaélés megfékezésére kényszerhez folyamodjanak. A kormánynak azok felett is gyakorolnia kellene ezt a jogát, akik hatalmukkal mások kárára visszaélnek, például létminimum alá szorítják a béreket, vagy nem tesznek semmit az emberek egészségét károsító környezetszennyezés ellen. A kormányok akkor értelmezik helyesen a szerepüket, ha nem korlátozzák azt rendőri funkciókra illetve a törvényenkívüliek megfékezésére, hanem arra törekednek, hogy jogi szankciók révén előmozdítsák az igazságosságot és a méltányos bánásmódot minden emberrel.
Ugyanakkor fontos tisztázni, hogy a kényszerítő eszközök alkalmazása – akár nemzeteken belül, akár nemzetek között – nem értelmezhető teológiailag a „gonosz legyőzéseként”. A gonoszt csak a megtérés által lehet legyőzni, mely a közösség tagjainak szívében megy végbe. Azoknak, akik a vagyont és a hatalmat kisajátítják, hogy mások fölött uralkodhassanak, másokat megszegényíthessenek és megkárosíthassanak, belülről kell megváltozniuk ahhoz, hogy felismerjék: gonoszul cselekszenek. E változás annak az isteni kegyelemnek a misztériuma, amely elhív, erőt ad a változáshoz, megnyit e hívás befogadására és az átalakulásra. A megtérés azt jelenti, hogy megválunk jogtalan hatalmunktól és kiváltságainktól, átrendezzük másokkal való kapcsolatainkat, és az élethez szükséges eszközök igazságos elosztására törekszünk. Jézusnak a gazdag ifjúhoz intézett szavaival: „add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben” (Lk 18,22b).
A megtérés mindig valamilyen társadalmi kontextusban, nem pedig a társadalomtól függetlennek gondolt egyéni életben megy végbe. A személyes megtérés a közösségek megváltoztatásáért folytatott küzdelem követi. Ha a közösségeket meggyőzik megtért tanácsadóik vagy vezetőik, azok fel fogják ismerni, hogy vagyonukkal és hatalmukkal visszaélnek, ezzel másokat megkárosítanak, saját lelki életüket pedig megszegényítik. Ekkor úgy döntenek, hogy változtatnak életmódjukon, igazságos és emberhez méltó életet biztosító társadalmi viszonyokat teremtve mindenki számára.
Így például az izraeli-palesztin konfliktus soha nem oldódik meg addig, ameddig véget nem vetnek a bosszú végtelen körforgásának, ameddig izraeliek palesztin vezetőket gyilkolnak meg, majd a palesztin öngyilkos merénylők izraeliek céltalan öldösésével állnak rajtuk bosszút stb. Jóllehet a nemzetközi közösségnek lehet némi szerepe abban, hogy segít megtervezni és előmozdítani a föld igazságosabb elosztását Izrael és Palesztina között, valódi áttörés, azaz valóban igazságos elosztás csak akkor valósulhat meg, ha az izraeliek és a palesztinok megtérnek az ellenségeskedésből és képesek lesznek egymásban meglátni az embertársat és hajlandóak lesznek békés szomszédként együtt élni.
A dél-afrikai apartheidnek nem külső kényszer vetett véget, bár talán volt némi pozitív szerepe a szankcióknak is, hanem a feketék és a fehérek egymáshoz való megtérése, az, amikor elhatározták, hogy egy nemzeti közösség egyenlő állampolgáraiként fognak együtt élni. Jóllehet aligha szűnt meg minden gonoszság Dél-Afrikában, az apartheid eltörlése legalább egy tekintetben enyhítette a fehéreknek a politikai hatalom rasszista monopolizásából származó gonoszságát. Ez pedig olyan új törekvések alapját vetette meg, melyek a források igazságosabb elosztását tűzik ki célul fehérek és feketék között.
A gonosz „legyőzésének” egyedüli útja a megtérés. A katonai erőszak általában csak elmélyíti a gonoszt, azzal, hogy az egyik igazságtalan rendszerre rátelepít egy másikat. Az erőszakmentes kényszer és a társadalmi reformok valamelyest visszaszoríthatják a társadalmi gonoszságot. De kényszerrel sohasem lehet a gonoszt „legyőzni”. Ez csak akkor történhet meg, amikor az emberek megtérnek az ellenségeskedésből és mások kihasználásából, és úgy szeretik felebarátjukat, mint önmagukat.
Szükséges, hogy az amerikai keresztények helyi, területi és nemzeti hálózatok illetve egyházi testületek fórumain összefogjanak az amerikanista kereszténység ellen, és felhívják valamennyi amerikai keresztény testvérüket, hogy határolódjanak el ezektől a téves teológiai nézetektől. Csupán így remélhetjük, hogy más amerikaiakkal összefogva kialakíthatunk egy új nemzeti és nemzetközi politikát, amely enyhíteni fogja mindazt a gonoszságot, amit az Egyesült Államok a világban művel, és az ellenségeskedést, amit ez kivált. Csak így remélhetjük mi, amerikaiak, hogy országunk újra egy nép lehet a többi nép között, és hogy a világ más népeivel karöltve valóban csökkenthetjük a társadalmi igazságtalanság és a környezetpusztítás gonoszságát, és megvethetjük az emberiség tartós jövőjének alapjait.

*****
Rosemary Radford Ruether amerikai római katolikus feminista teológusnő.