A „Német Memorandum” (1940) és a Magyarországi Evangélikus Egyház

Európa, hazánk és benne a Magyarországi Evangélikus Egyház története tanulságos és következményeiben mai életünket is meghatározó korszakáról szólok a következőkben az 1940. november 4-én megjelent Német Memorandum ismertetése és értékelése kapcsán. A Memorandum célja: önálló német egyházi szervezet létrehozása. Aláírói a következő egyházi személyek voltak: Scholtz Ödön ny. esperes, Schrödl Mátyás alesperes, Dr. Weidlein János gimnáziumi igazgató, Zimmermann János ny. esperes, Spiegel-Schmidt Frigyes egyházkerületi missziói lelkész és később csatlakozott az aláírókhoz Dr. Gündisch Guidó, a Pesti Német Egyház felügyelője.¹

A Memorandum keletkezését és értékelése kérdéseit a történelmi események magyarázzák. 1940. augusztus 30-án történt meg az un. 2. bécsi döntés és aláírták a magyar-német kisebbségi egyezményt is. Ebben a magyar kormány a magyarországi német népcsoport tagjainak német népiségük teljes jogát biztosította, beleértve megfelelő német iskolák, kulturális szervezetek, tömegtájékoztatási eszközök, stb. létrehozását. A megállapodás szerint a német népcsoporthoz tartozás tényéből és a nemzeti szocialista világnézet megvallásából senki számára semmiféle hátrány sem származhat. Ezen alapelvek ugyanakkor nem érinthették a lojalitásnak azt a kötelezettségét, amellyel a népcsoporthoz tartozó személyek a magyar államnak tartoztak.

Alig néhány nappal az egyezmény aláírása után, 1940. szeptember 3-án az Erdélyi Szász Evangélikus Egyház Országos Konzisztóriuma rendelkezést adott ki a visszacsatolt területen élő német gyülekezetek számára (2131/1940.sz.). Dr. Molitórisz Károly besztercei esperest püspöki jogkörrel felruházott „vezéresperessé” nevezték ki és külön német egyházi szervezetet kialakítva, főhatósága alá rendelték a visszacsatolt gyülekezeteket. Az egyházi iskolákban német nyelvű oktatást írtak elő. Az országban a Volksbund helyi csoportjai mindenütt német iskolai oktatást próbáltak szervezni. Pécsett főgimnázium, Németbolyon polgári iskola indult és tervek készültek német pedagógusokat képző főiskola felállítására is.² A kialakult helyzetről Kapi püspök a következő történetet idézte jellemzésül: Dr. Molitórisz Károly vezéresperes egy Lechnitzben tartott ünnepségen beszédében kijelentette: Az erdélyi német evangélikus országos egyház sohasem dogmákra, hanem mindig a valóságra támaszkodott. Mihelyt a népcsoport abban a helyzetben lesz, hogy ő maga tudja biztosítani és gondozni iskoláit, az egyház iskoláit a népcsoportnak átadja. Schönborn Stabsführer, adja át Ön dr. Basch Ferencnek, a népcsoport vezetőjének az Erdélyi Német Evangélikus Egyház üdvözletét és jelentse neki, hogy ez az egyház az ő parancsainak aláveti magát.³

Az iskolák átadásával kapcsolatban hadd jegyezzem meg, hogy néhány évvel később, 1948-ban Ordass Lajos evangélikus püspök és Mindszenty József bíboros azért kerültek börtönbe, mert ellenezték az egyházi iskolák átadását az államnak.

Az 1941-ben Magyarországhoz politikailag visszatért Bácska német gyülekezetei a magyar és szlovák gyülekezetekkel ellentétben nem voltak hajlandók egyházilag visszatérni a korábbi anyaegyházhoz, a Magyarországi Evangélikus Egyházhoz. Meder Henrik esperes az önálló német egyházszervezet megalakítását kezdeményezte és amikor Újverbász és Kula gyülekezetében a magyar nyelvű hívek templomhasználatot kértek, ezt megtagadta. Ordass Lajos püspök akkor még Wolf Lajos esperesként Raffay Sándor püspök megbízásából felkereste szülőföldjét, a bácskai gyülekezeteket. 1941. augusztus 21-én a bácsi német egyházmegye közgyűlést tartott és erre ő is bejelentkezett. Részvételét a közgyűlés elnöksége azzal az indoklással tagadta meg, hogy az zártkörű, bár több vendég is jelen volt, közöttük dr. Weidlein János, a Memorandum aláírója, valamint Belgrád lelkésze és a szarajevói esperes is.⁴

A Német Memorandum körül országos vita bontakozott ki az egyházi testületek gyűlésein és az egyházi sajtóban. D. Kapi Béla dunántúli püspök a német gyülekezeti hitélet támogatására „Wehr und Waffe” címen egyházi hetilapot alapított és szerkesztésével éppen a Memorandum harcos hívét, Spiegel-Schmidt Frigyes lelkészt bízta meg.⁵ A Memorandum kérdéseire adott válaszok közül Kapi püspök 1941-ben írott és 1942-ben közzé tett Megjegyzések … tanulmányán kívül ki kell emelnünk Sólyom Jenő teológiai tanár Népi elv és egyházi szervezet c. írását 1941-ből a Lelkipásztor folyóiratban ⁶ és Egyházi szervezet és népi tényezők című vitairatát 1942-ből⁷ Ordass Lajos személyes délvidéki tapasztalatait is kamatoztatva és a kérdést saját bevallása szerint dr. Komjáthy Jenő barátjával alaposan megtárgyalva még Wolf Lajos néven írta meg éles kritikáját 1942-ben Válasz egy magyarországi német „Memorandum”-ra címen.. .⁸ Az egyházi tárgyalásokat befolyásolta, hogy Hóman Bálint kultuszminiszter Ordass feljegyzése szerint kétszínű játékot játszott a kérdésben. Egyrészt biztosította Raffay Sándor püspököt, hogy az állam által jóváhagyott és szentesített evangélikus egyházi törvényeknek érvényt szerez, a másik oldalon viszont tárgyalásokat folytatott Meder Henrik esperessel és a miniszteri ígéretek máshogyan hangoztak a napi újságok jelentése szerint. ⁹

A Memorandum szerkesztője későbbi németországi műveiben is visszatért az eseményekre és a magyarországi rendszerváltoztatás után többször ellátogatott hozzánk és részt vett múltunkkal foglalkozó konferenciákon is ¹⁰

Hadd jegyezzem meg ebben az összefüggésben, hogy csekélynek mondható az általános magyar történetírás érdeklődése az elmúlt évtizedek protestáns egyházi eseményei iránt. Így például a Glatz Ferenc által szerkesztett A magyarok krónikája című reprezentatív és részletes összefoglaló 3. kiadása 2000-ből (Magyar Könyvklub – Officina Nova) nem is említi annak az Ordass püspöknek a nevét, akit koncepciós perben ítéltek börtönre 1948-ban, mert az államosításkor nem akarta feladni az egyházi iskolákat. Nagyobb távlatú összefoglalók esetén, az egész világra figyelve még érthető lenne, hogy például A kommunizmus fekete könyve német kiadása 1998-ból csak Mindszenty bíborost és Ravasz László református püspököt említi. A katolikus történetírás érdeklődését mutatja viszont László T. László amerikai történész műve, Church and State in Hungary 1919-1945.¹¹ A jó kezdeményezésnek mutatkozó mostani bonyhádi konferenciát éppen abból a szempontból tartom fontosnak, hogy megpróbálhatjuk szakszerű tudományos feltárással kutatni a magunk kisebbségi történelmét a Kárpát-medencében és ezt igyekeznünk lehet beépíteni történelemírásunkba.

A Memorandum tartalma és kritikája

Az előszóban Spiegel-Schmidt Frigyes lelkész szerint az 1940. november 4-én országos egyházunk elnökségének átnyújtott Memorandum testvéri tanács kívánt lenni német gyülekezeteink égető kérdései megoldására és annak szerkesztésével az Elnökség kimondott kívánságára nagyon siettek. Az említett kritikák szerint ez nem felelt meg a valóságnak. A Memorandum célja az volt, hogy a népcsoport (Volksgruppe) számára a kormányközi egyezmény adta lehetőséget kihasználják és külön német egyházi szervezetet hozzanak létre. Kimutatható, hogy ehhez a célhoz hozzájárult a Volksbund magyarországi szervezete ( megalakulás 1938. november 26.) és az Aussenamt, Németország külügyi hivatala biztatása és támogatása.

A Memorandum a magyar-német viszony szempontjából végigfutja a Kárpát-medence evangélikussága múltját. Aláhúzza azt a tényt, hogy a magyar királyság területén a három nagy csoport, a német, a szlovák és a magyar evangélikusság mellett kisebb népcsoportok is együtt éltek, egységes egyházi szervezetben, gyülekezeti keretekben: A közösen elszenvedett üldözések összeforrasztottak magyar, német, tót gyülekezeteket, de ez a testvéri összefogás soha nem vezetett a saját népiség feladására vagy az elnemzetietlenedés követelésére. (4.lap). A változást a 19. század államliberalizmusa hozta, a Habsburgok erőszakos katolizáló és németesítő politikája ellenhatásaként. Az egyre szélesedő magyarosítási állami és egyházi törekvések abban is kifejezést nyertek, hogy az 1891-94. évi országos törvényalkotó zsinat az egyházi alkotmány 31.§-ában megtiltotta az egyházközségek nyelvek szerinti elnevezését Ezzel a paragrafussal nyilván elhagyta az evangélikus egyház a népi különbségek kölcsönös elfogulatlan elismerésének az útját, amelyre a reformáció korában lépett (5.lap). A német gyülekezetek népi öntudata azonban felébredt és 1923-ban megkezdődött a hazai németség népi szervezkedése és ennek most új teret nyitott a bécsi egyezmény.

Szétfoszlott a magyarosodás álomképe és mellékcéllal együtt a gyülekezet vezetése, meg az eredményes igehirdetés lehetősége is kicsúszott kezünkből. Az az óriási veszély fenyeget, hogy népünk a jövőben az egyházban csak a múlt túlhaladt maradványát látja (7.lap). Mai megfogalmazás szerint itt a Memorandum a textus és kontextus viszonya problémáját elemzi, amikor óv a fajimádás karjaiba való rohanástól, másrészt viszont a nemzeti és életközel egyházi megjelenési formákat követeli, külön német egyházszervezet megvalósításában: Nem akarunk nem egyházi mozzanatot az egyházi életbe becsempészni, jóllehet nem képezünk egyházjogi testületet - azt a kérdést tettük megbeszélés tárgyává, mit tegyen az egyház, hogy félretéve minden célhoz nem vezető mellékcélkitűzést, egyedül azt az egyet, az egy szükséges dolgot tegye lehetővé, hogy a jövőben is építhesse német népünkben is Krisztus uralmát (8.lap)...Egy nép testében az evangélikus egyház csak addig marad az ige egyháza, amíg az ő nyelve és a nép nyelve ugyanaz. Azért az igeegyház szent hivatása, ezt a közösséget fenntartani, a népiséget ápolni és megőrizni (8-9.lap).

Három ellenérvet is említ a Memorandum: Nem vét-e az egyház ilyen lépéssel nemzeti hivatása, a magyar állam és nemzet iránti hűség és hála kötelessége ellen? Ez a vád elutasítható, mert a legutóbbi években az egyház a nemzetiségi gyülekezetekben mindig a magyar nemzetnek tett szolgálatot. Most a bécsi egyezmény aláírásával erről a törekvéséről lemondott. A második kérdés utalt a Németországi egyházi helyzetre: Lehet-e jogi-szervezeti reformokkal az egyházat megmenteni? Nem esik-e itt a Deutsche Christen végzetes tévedésébe, akik azt hitték, hogy a nemzeti szocialista állammal minden áron való együtt haladásukkal biztosíthatják az egyház jövőjét és nem látták, hogy az egyházat nem emberi műveletek, hanem Isten Szent Lelke tartja fenn? Fenyegetett az a veszély, hogy a német népcsoport mint az „egyházellenes” nemzeti szocializmus esponense, á priori egyházellenes. (10.lap). A Memorandum elhatárolódik az un. „szélső hitvallási front”, a Barth-Niemöller csoporttól, akik megtagadták a nemzeti szocializmussal való szolidaritást. Szükségesnek tartották ezekkel szemben a külön német egyházi szervezetet, mert így a jövő nem éri készületlenül a népcsoportot és az egyházat.

Végül a harmadik kérdés: Nem gyengítjük-e ezáltal a magyarországi evangélikusság szórványhelyzetében amúgy is állandó támadásnak kitett várát? A Memorandum abból indult ki, hogy a német gyülekezetek egyházi élete veszélyben forog, ezért a megmentésükre irányuló új szervezet létrehozása nem gyengítés, hanem erősítés lenne.

Megállapíthatjuk, ahogyan Kapi, Sólyom és Ordass kritikája tette, hogy a Memorandum történelmi alapvetése és helyzetképe nem tényeken alapult, hanem azon az újra és újra ismételt tételen, hogy veszélyezettségben, válságban élnek a magyarországi német gyülekezetek, mert az egyház munkájában, vezetésében, oktatásában, szervezetében nem érvényesül a népiség. Ez a „válság” semmiféle ténnyel sem volt alátámasztva, csak olyan általánosságokkal, amelyek bizonyították, hogy csak azóta van „válság”, mióta ezt kívülről előidézik. Kapi püspök megállapítja: 

„a német politikai mozgalom sok gyülekezetre káros hatással volt...üres a templom, mert délelőtt és délután istentisztelet helyett a „Verein”-be mennek a hívek. Némelyik gyülekezetben kijelentette a Volksbund vezetősége, hogy tagjai nem léphetnek be egyházi egyesületbe....Propaganda veszi hatalmába iskolásgyermekeinket. Horogkeresztes jelvényeket osztogatnak közöttük....Az egyházi tisztviselőkkel szemben elégedetlenséget szítanak s mesterségesen fokozzák az egyébként is erősődő bizalmatlanságot. … Befolyásolják a népcsoport tagjait s az embereknek az egyházhoz vakló viszonyát politikai elveik szerint állapítják meg. (9.lap).

Kapi püspök kritikája egybecseng Ordass-Wolf Lajos véleményével:: szeretnék még néhány szót fűzni az ...iratnak a szelleméhez. A Memorandum szerkesztői állítólag az EGYHÁZ nevében emelnek szót. Én a válasz írása során jó egynéhányszor belemerültem az előttem lévő szövegbe. De benne EGYHÁZAT nem találtam. Valami varázslatnak kellett elkápráztatnia a memorandum íróit. Csak így történhetett meg velük, hogy az egyházra hivatkozva mondanak szavakat, de szemük közben mást lát. Nem az egyházat. Wolf Lajos e tapasztalatok alapján változtatta nevét Ordassra!

Azokon az egyházi testületi üléseken, közgyűléseken, ahol a Memorandum előkerült, tárgyalták az alapkérdéseken túl a konkrét három javaslatot is: a lelkészkérdést, a szervezeti kérdéseket és az iskolák kérdéseit. Természetes igényként jelentkezett, hogy német gyülekezetekben „német lelkészek” szolgáljanak. Itt azonban nem csupán nyelvi alkalmasságról volt szó, hanem olyan lelkészekről, akiket a Volksbund „valódi németeknek” ismer el, tehát bizonyos „politikai alkalmasság” kívántatik meg. Az új alakítandó német egyházmegyék kijelölése ügyében az okozott gondot, hogy „tiszta német vidék”, egyházmegye alig-alig volt található, hiszen magyarok, szlovákok és más nemzetiségű lakosok együtt, egymás mellett alkottak gyülekezeteket. A Memorandum a népi elvet akarta a parochiális jog tekintetében a territoriális jog fölé rendelni (15. lap). Ezt a kérdést részletesen tárgyalta Sólyom Jenő professzor két említett iratában „népi elv és egyházi szervezet” és „egyházi szervezet és népi tényezők” címen. Megállapította, hogy az Ágostai Hitvallás útmutatása szerint egyházalkotó, gyülekezetteremtő tényezők az ige, igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása. A népiség nem tartozik az egyházalkotó tényezők közé és nem szabad a német nyelvi és népi kultúrát a jelenlegi egyházi szervezetet megosztó, a gyülekezeteket egymással szembe állító tényezőként előtérbe húzni.

A legtöbb vitára az iskolák ügyében került sor. A Memorandum abból indult ki, hogy a német gyülekezetek mindenütt saját német iskolákat indítsanak, állami és népcsoporti segítséggel. Ezen iskolák számára Szászrégenben kívántak tanítóképzőt szervezni. A régi evangélikus gimnáziumok közül kettőt említett a Memorandum átveendőnek, a bonyhádi és soproni gimnáziumot.

Hadd térjünk ki részletesebben is itt ma Bonyhádon erre az ügyre. A bonyhádi iskolát a tolna-baranya-somogyi egyházmegye állította fel és tartja fenn, melynek túlnyomó része német. Tanulóinak jelentős százalékaránya különösen az alsó osztályokban mindig német volt, míg a felső osztályok tanulói az iskola közismert és nyíltan hangoztatott magyarosító tendenciája következtében magukat már rendszerint magyarnak vallották....ez az iskola hivatott arra, hogy a magyarországi evangélikus németség középiskolája legyen és tehát megfelelő megállapodás és kártalanítás után a megalakítandó német egyházmegye tulajdonába menjen át... a másik a soproni gimnázium (18-19.lap).

Bonyhádi gimnáziumunkkal kapcsolatban a Memorandum pontatlan adatokat közölt. Ezt az iskolát 1806-ban a Tolna-Baranya-Somogyi egyházmegye alapította, hogy hazafias érzelmű és a hazai nyelvben jártas tanítókat neveljen és a magasabb iskolába készülő ifjúságnak alapot nyújtson a további előmenetelre. Nem az egyik német gyülekezetbe helyezték, hanem egy színtiszta magyar gyülekezetbe, Sárszentlőrincre. Innen 1860-ban hozták át Bonyhádra, közlekedési okokból. A soproni gimnáziumra már inkább ráillett a „németek iskolája” cím, különösen az 1557-ben történt alapítása utáni első időszakban. Az iskolákkal kapcsolatban is az az általánosan megfigyelhető törekvés húzódott meg a Memorandumban, hogy a német népi öntudat hatalmasan jelentkező sodró erejével s politikai irányzatából származó világnézeti szellemével (Kapi Béla) a kedvező politikai

helyzetet kihasználva nem egyházi-teológiai érveléssel, hanem a tényeket és az egyháztörténetet is „átmagyarázva” igyekeztek céljukat elérni, azaz önálló német egyházat szervezni Magyarországon.

Az akkori helyzet megértéséhez tudnunk kell, hogy a tömegtájékoztatás eszközei a maihoz képest fejletlenek voltak. Arról kevesen és keveset tudtak, hogy Németországban az egyházakon belül harc folyik a nemzeti-szocialista hatalommal lepaktált Deutsche Christen és a Bekennende Kirche között. A németek által megszállt Dániában és Norvégiában kialakult egyházi helyzetről hamis képet festett a magyarországi németbarát sajtó. Ordass-Wolf Lajos svéd nyelvtudása segített abban, hogy Gustaf Aulén svéd püspöknek a skandináv helyzetről szóló írásait olvasva felvilágosító munkát végezzen. 1943. március 25-én Rohály Mihály arad-békési esperes felkérésére a kerület lelkészegyesülete elnökeként Békéscsabán előadást tartott az egyházmegyék lelkész, tanár és tanítói karának együttes ülésén....szükségesnek tartottam, hogy egyházunk munkásainak, akik általában naiv módon hisznek a német propaganda szavának, legalább egy pillanatra rést nyissak, amelyen át egy pillantást vethetnek a valóságos helyzetre. Volt ugyan olyan hang is, amelyik - féltésből - le akart engem beszélni erről az elhatározásomról. ...Igen nagy hallgatóság előtt, zárt együttlétben adtam elő ezt a kérdést. Mondanivalóm megdöbbenést keltett.¹²

A Memorandum szándékait és a körülötte kialakult vitákat hamarosan elsodorta a világháború eseményeinek és következményeinek tragédiája. Megdöbbentő volt, amikor 1987-től kezdve, püspöki szolgálatomban szembesültem Tolna-Baranya és más egyházmegyék kitelepített gyülekezeteinek sorsával. Áldott emlékű diáktársam, Lackner Aladár Belecskáról származó lelkész és esperes ismertette meg velem már teológus koromban a „schwäbische Türkei” problémáit. A rendszerváltás után tucatszámra renováltuk a kitelepítettek segítségével és a bajor evangélikus testvéregyház támogatásával a templomokat. Sajnos, ma is vannak romos templomaink és többet közben le kellett bontatnunk.

Olyan gyülekezetünk is akadt, a Zala megyei Szepetnek, ahol a második világháború után újra én prédikáltam németül is. A helyi lelkész 1942-ben húsvétkor valahogyan így beszélt: „Ti hisztek Jézus feltámadásában? Én Németország, a németség feltámadásában hiszek.” Kapi püspök fegyelmivel felfüggesztette Seregély István lelkészt, aki azonban Volksbund vezetőként a környéken maradt. A németek kitelepítése után itt a helyi pártszervek tiltották a németül végzett szolgálatokat.

Luther reformációjának egyik követelménye volt, hogy a nép értse az istentiszteletet, ezért latin helyett az anyanyelv lett a liturgikus nyelv. Bibliafordítások, a templomok mellett létrehozott iskolák, a zene és a művészetek támogatása lendületet adott a különböző kulturális területek számára. Történelmünk azt mutatja, hogy a Kárpát-medencében a reformáció óta többnyelvű, többnemzetiségű evangélikusság mindig megtalálta az együttműködés és együtt élés útját, a kétségtelenül többször jelentkező nemzetiségi-nyelvi feszültségek ellenére is. 

Dr. Harmati Béla 

Dr. Harmati Béla ( Ősagárd, 1936) Evangélikus teológus, doktorátus, lelkész, teológiai tanár, ny. püspök, A Lutheránus Világszövetség (Genf) tudományos munkatársa 1980-87 között, 1987-2003 között a Déli Egyházkerület püspöke Budapesten. Kutatási terület: teológiai és filozófiai etika, szociáletika és vallásszociológia.

Dr. Béla Harmati (Ősagárd, 1936). Evangelischer Theologe, PhD, Pfarrer, Lehrer der Theologie, Bischof i.R. Wissenschaftlicher Mitarbeiter des Lutherischen Weltbundes (Genf) 1980-87. Bischof der Súddiozöse (Budapest) 1987-2003. Forschungsgebiet: theologische und philosophische Ethik, Sozialethik und Religionssoziologie. 

A „Német Memorandum” (1940) és a Magyarországi Evangélikus Egyház

1940. augusztus 30-án történt a 2. bécsi döntés és a magyar-német kisebbségi egyezmény aláírása. Ez a német népcsoport tagjainak széleskörű kisebbségi jogokat biztosított. Spiegel-Schmidt Frigyes lelkész és társai Memorandumot terjesztettek be és ebben a német gyülekezetek számára külön egyházi szervezet felállítását kérték. A territoriális egyházszervezéssel szemben a népi elvre épülő egyházszervezetet elutasították. 

Das Deutsche Memorandum (1940) und die Evangelisch-lutherische Kirche in Ungarn

Am 30.August 1940 war die 2. Wiener Abkommen und die Unterzeichnung der Ungarisch-Deutsche Vereinbarung. Mit dieser Vereinbarung wurden breiten Minderheitenrechte für die Mitglieder der Volksgruppe garantiert. Pfarrer Spiegel-Schmidt und seine Kollegen haben ein Memorandum eingereicht, und darin eine separate kirchliche Selbstverwaltung für die ungarländische deutsche Gemeinden gefordert. Eine auf Volkszugehörigkeit anstatt territoriale Zusammengehörigkeit basierende Kirchenverwaltung wurde abgelehnt.

Lábjegyzetek: