Gottfried Adam: A diakóniai szociális tanulás modellje

„Az egyetlen, ami növekszik, miközben az ember szétosztja, az odafordulás és a részvét – ez az együttszenvedés/megérintettség titka” – kezdte egy idézettel az előadó.

Ha képzésről beszélünk, két szempontot kell megfontolnunk. A képzés egyik oldalról tudást, szaktudást jelent, ismereteket, képességeket és készségeket, amelyeket továbbadunk és fejlesztünk. Németül gyakran a tárgyi, technikai tudásról (Verfügungswissen) beszélünk, hogyan kell egy gépet elkészíteni, hogyan kell kereskedni. A másik oldalon pedig az orientációs tudás áll, az eligazodás, a célkitűzés képessége, az emberi élet értelme, értéktudat, az emberi élet értelmét láttató felfogás van. Itt a személyiségfejlesztésről van szó, arról, hogy a társadalmat szervezzük és arról, hogy az élet élhető legyen.

„Az evangélikus iskolákban nem csak szaktudást adunk át, hanem orientációs tudást is – mondta az előadó. – Az ifjúsági munkában ez mindig is fontos szerepet játszott, de az iskolák profiljába is fontos beilleszteni. A diakóniai-szociális tanulás előnye, hogy konkrét, látható és végrehajtható. A diakóniai-szociális tanulás az emberek közötti kapcsolatokról, gyakorlati tanulásról, közösségben való tanulásról szól (affektív, cselekvésre irányuló dimenzió). Itt fontos a közösség. Másfelől szociális hozzáállást és a keresztény irányultságot is jelenti. Konkrétan ez más emberek megbecsülését és tiszteletét, az igazságosságot és tisztességet, a segítőképességet és toleranciát, továbbá személyes- és társadalmi felelősséget jelenti (szociális és spirituális dimenzió). Ez különösen is magában foglalja a kommunikációs, együttműködési és konfliktuskezelési készséget (szociális dimenzió).”

A professzor szerint a munkatársak motivációjában, az intézmény vallásos-keresztény gyakorlatában és egyáltalán a diakóniai munka megalapozásában ismerhető fel a lelki dimenzió.

„Jellemző továbbá a konkrét tapasztalat és a személyes reflexió egymásra hatása, vagyis a diakóniai tapasztalat és a konkrét tapasztalatokra reflektáló feldolgozás (kognitív szint)” – tette hozzá végül dr. Gottfried Adam.

Adam ezután ismertette a programban résztvevő tanulók tapasztalatait, amelyek a következők voltak:

„Másoknak szükséges, hasznukra van.

Szükség van rám, nem vagyok felesleges.

Az odafordulást nem lehet viszonozni.

Saját korlátaiba ütközik.

Nem felel meg a követelményeknek.

Másképp látja az élet alapvető kérdéseit.

A normál iskolai követelményeket meghaladó képességek és kompetenciák fejleszthetőek.

Az emberi létet annak teljességében tapasztalja.”

A professzor szerint tehát az ilyen kézzel fogható tapasztalatokkal lehet a diakónia jelentőségét megérteni. Ebben tükröződik vissza, hogy Isten szeretete hogyan mutatkozott meg Jézusban, aki odafordult a gyengékhez.

„Az etikai kérdések iránti érzékenység kialakítása és a nyitottság a végső kérdésekre tehát ebből ered – magyarázta. – A szociális érzékenységet és a szociális felelősségérzetet is ki lehet ezzel a fiataloknál alakítani. Találkozhatnak diakóniai és szociális területekkel és képviselőikkel, akik hivatásos vagy önkéntes tevékenységre indíthatják őket. A diakónia és az egyház segítő cselekvése a civil társadalomhoz való fontos hozzájárulásként értékelhető.

A személyes kompetenciák, a saját érzékelő/felfogóképesség növelése, a szociális érzékenység javítása, a megértés és tolerancia fejlesztése, felelősségtudat kialakítása, önkép fejlesztése mind nagyon fontosak a fiatalok számára.”

Emellett azonban maga az ilyen fajta tanulási helyen folytatott tanulás is talpig megmozgatja a személyt, betölti érzéseit és gondolkodását, pátosszal, szenvedéllyel tanul, szemben a kognitív egyoldalúsággal, az iskolapadban eltöltött biflázással.

„A tanulás valós helyzetekben folyik, az élesben való tanulás magas fokú elkötelezettséget ébreszt és felelősségvállalást követel (szemben az iskolai szimulált helyzetekkel). A tanulás tehát a való élet színterein zajlik, konkrét élettérben nyújt eligazítást, a védett tanulótérrel szemben. A tanulás emellett közösségben történik, szituációs tanulásként” – fejtette ki dr. Gottfried Adam.

Hogyan lehet az ilyen iskolai gyakorlatokat megszervezni? – volt következő kérdésfelvetése, amelyre meg is adta a választ:
„Gondos előkészítéssel, kísérés/felügyelet a gyakorlati hely és az iskola részéről. A tanulás feltételeinek biztosításával, majd szóbeli és írásbeli értékeléssel.”

A programot emellett be kell illeszteni az iskolai tantervbe. Németországban (Lipcse) a harmadik idegen nyelv helyett lehet például diakóniát választani. Ennek a fele gyakorlati tapasztalat, a másik pedig a tapasztalat iskolai megtárgyalása.

A fiataloknak fontos a munkahelyi légkör megismerése, a bánásmód, a munkatársak elbeszélései. Adam professzor szerint a munkatársaknak nem szükséges helyesen megfogalmazott teológiai igazságokat hirdetniük, nekik inkább azt kell a fiataloknak átadniuk, hogy milyen tapasztalataik voltak eddig és mi motiválja őket a munka végzésében.

A diakóniai intézményekben folytatott gyakorlatról való helyes kommunikáció is rendkívül fontos az előadó szerint, hiszen így a gyakorlatokat elvégzők is nyilvánosságot kapnak és a diakóniai intézmények is ismertté válnak a társadalom tagjai számára. (Faliújság, iskolai újság, helyi sajtó, interjú, beszámoló)

„A diakóniai-szociális tanulásnál a gyengék iránti segítőkészségről és törődésről van szó, nem egyszerűen részvétről, charityről, hanem együtt szenvedésről, a szó legszélesebb értelmében. Olyan törődésről, odafordulásról, ami jogilag nem kikényszeríthető. Amelyet lehet hirdetni, és jó okkal lehet érvényesíteni. Az egyetlen, ami akkor is növekszik, ha az ember szétosztja, a törődés, a szenvedés. Ez az együttszenvedés titka” – zárta szavait dr. Gottfried Adam.