Gáncs Péter, evangélikus püspök beszéde a Pünkösdváró Európa rendezvényén

Ugyanezt élhettem át hat évvel ezelőtt, amikor elindultam a püspöki szolgálatba békéscsabai nagytemplomban, ahol szlovákul és németül is hangzott Isten igéje, és ahol azóta is, rendszeres a szlováknyelvű szolgálat.

S ez így természetes, magától értődő. Így lenne természetes és magától értődő, immár egy évezrede, itt a sokszínű, soknyelvű Kárpát-medencében. Most Isten színe előtt állva, valljuk meg őszinte bűnbánattal: történelmünk során, időnként mi is megfeledkeztünk első királyunk mindig aktuális intéséről.    

De napjainkban már semmi sem indokolja, hogy engedjünk a szűk látókörű, gyűlölködő nacionalizmus kísértésének. Immár két évtizede átszakadt a vasfüggöny, leomlott a berlini fal. A határok átjárhatóak, az egyesülő Európa szabad polgárai lehetünk.

Egyik ifjúsági énekünkben így vallunk: „Átölel minket jóságod Teremtőnk, átölelsz minket mint tér, mint idő... és mégis vannak vén falak közöttünk...”

Tegnap érkeztem haza Genfből az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának üléséről. Ez az ökumenikus szervezet közel 350 tagegyházból, mintegy hatszázmillió ortodox, protestáns és anglikán keresztény nagy családját öleli át. A világszervezet elnöke, Walter Altmann, aki különben a brazil evangélikus egyház lelkésze, jelentésében külön pontban értékelte a húsz évvel ezelőtti közép-európai határnyitás történelmi jelentőségét. De ugyanakkor megjegyezte, idézem: „many other walls are being raised, dividing people...” - azaz: újabb, népeket megosztó falak emelkednek...”

Ilyen új fal, vagy inkább, nagyon  is „vén” fal az a szlovákiai nyelvtörvény, amely újra  éket ver olyanok közé, akik évszázadok óta békességben akarnak élni egymás mellett.

Bizony, nagy szükségünk van Isten Lelkének, a kommunikáció és kommunió, a megértés és a közösség lelkének gyógyító kiáradására. Pál apostollal, a népek apostolával együtt valljuk, hogy „nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét”.

Ma már semmi sem indokolja azt a félelmet, bizalmatlanságot, ami ott rejlik a nyelvtörvény sorai mögött. A múltat nem lehet eltörölni, nem szabad elfelejteni, de ökumenikus világszervezetekkel együtt, évek óta hirdetjük a gyógyító emlékezés („healing of memories”) lehetőségét, isteni ajándékát. Lehet egymással kiengesztelődve letenni a történelem Urának kezébe a múltat: Trianont, az erőszakos kitelepítéseket és lakosságcserét, az erőltetett magyarosítást éppúgy, mint a szlovákosítást, 1968-at, Dunaszerdahelyt és Komáromot… 

Lehet valóban újat kezdeni az erő, a szeretet és józanság lelkével, hiszen a falak valójában már nem országhatárok között emelkednek, hanem bennünk. Ahogy a már idézett ének ezt megfogalmazza: „És mégis vannak vén falak közöttünk, rácsokon át méregetjük egymást. Börtön az énünk, amelyből kitörni nem tudunk bűnünk sziklái miatt...”

A józan diagnózis sorai után megszólal az ének végén a terápia reménysége is: „Adj szabadságot Lelked erejével, hirdettesd bűneink bocsánatát! Add, hogy minden ember szeretetben éljen. Testvér a testvért hűn ölelje át…” Így legyen, azaz: ámen!