Egyházunk története – Egyházaink és a bűncselekmények áldozatai

Tisztelt Konferencia!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Örömmel veszek részt „A bűncselekmények áldozatainak napja” alkalmából megrendezett mai konferencián a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa képviseletében. A konferencia témája ugyanis az, amiről a keresztény egyházak már évszázadok óta beszélnek és ami ellen küzdenek, és ez az emberi bűn. Elég körülnéznünk a magunk életterében és tájékozódnunk a tömegtájékoztatási eszközök híradásaiban, és a bűncselekmények áradatával találkozunk helyi, országos és világszinten. 

Engedjék meg, hogy mai helyzetünkről most egy régi római írót és filozófust, Senecát idézzem: Turpe est non ire sed ferri! – azaz „Balga dolog nem a saját lábon járni, hanem vitetni, sodródtatni!” Bizony, a bűncselekmények kezelésében nem tudunk előbbre lépni, hanem sodródunk, sodortatunk! Hazánkat és Európát, egész világunkat a két világháború és benne a diktatúrák, a holokauszt árnyai és következményei sodorják, és ahogyan Nagy Gáspár költőnk fogalmazott, „még nem tudjuk igazán, mit hoz ránk a múlt”. 

Tudjuk, hogy közéletünk hármas „hatalmi ága”, a törvényhozás, a közigazgatás, valamint az igazságszolgáltatás a maguk hatalmi körében foglalkozni kénytelenek a bűncselekményekkel és azok áldozataival, de a problémák olyan áradata zúdul mostanában reánk, mint egyes országokra a tengerár, a cunami. Tudjuk, hogy az erőszak nemcsak az utcákon, a közlekedésben vagy a gazdasági élet korrupcióiban, a politikában ér el eddig nem tapasztalt mértéket, de megtalálható a családokon belül, élettársak, szülők és gyermekek együttélésében. 

Bizonyos, hogy ebben a helyzetben nem elég a felmérés, a bajok regisztrálása, hanem sürgős segítségre, társadalmi összefogásra lenne szükség. Kijelenthetem, a keresztény egyházak készek az együtt munkálkodásra, hiszen küldetésük lényege, hogy képviseljék a jézusi-bibliai erkölcsöt, segítsék az emberi humán értékek kibontakozását, küzdjenek a bűnök ellen, de igyekezzenek menteni és jó útra terelni a bűnöst. Sokat jelenthet az is, hogy minden hazai településen jelen van valamelyik keresztény egyház ezekben a kérdésekben képzett lelkipásztorokkal, akik a hívek és környezetük és a közjó szolgálatát vállalhatják, ökumenikus közösségben, együtt munkálkodva az önkormányzatokkal. 

Engedjék meg, hogy a megelőzésre is gondolva, valamire rámutassak, ami szerintem a bajok gyökere. Környezetünk, világunk védelme ma komoly ökológiai kérdés, és eljutottunk arra a szintre, hogy a környezet szennyezése komoly bírságokat eredményezhet. Vajon mit tegyünk ma, amikor látjuk, hogy szellemi, erkölcsi környezetszennyezés folyik? Ebben főleg a televíziós csatornák a bűnösök, hiszen bármelyik adóra is kapcsolunk, rengeteg az erőszak, a gyilkosság, az olyan szereplők bemutatása, akik erőszakkal, durvasággal intézik életüket és emberi kapcsolataikat. Látjuk a hatást gyermekeinken, ifjúságunkon és egész társadalmunkon. Felelőtlen és hazug dolog itt a szólásszabadságra, a sajtószabadságra hivatkozni, mert ez nem terjedhet ki mások veszélyeztetésére, szellemi környezetünk felelőtlen szennyezésére. Az előbb említett hármas hatalmi ág legfeljebb csak azt érheti el, hogy odabiggyesztik a műsorokhoz a nézői korhatárt, amit a mai ifjúság már régen nem tart be. A gátlástalan profitszerzés érdekében a legválogatottabb ízléstelenségtől és gusztustalanságoktól sem visszariadó film- és televíziós business uralni látszik a világot, és részben felelőssé tehető a bűncselekmények áldozataiért és a mai, modernnek mondott társadalmak szellemi-erkölcsi szemétteleppé tételéért, természetesen elismerve, hogy akadnak még hasznos és humán filmek, érdekes dokumentumok, kulturális-művészi adások is, de sajnos a többség nem ilyen. 

4. 

Egy felhívást szeretnék még befejezésül ismertetni: 

Értéket a képernyőre!

A telelvízió más tömegtájékoztatási eszközökkel együtt életünk állandó kísérője. Aggodalommal és növekvő elégedetlenséggel figyeljük, hogy a képernyőn sok az erőszak, a pusztítás, a félelemkeltés, a pornográfia, az embert megalázó helyzet, akármelyik csatornára is kapcsolunk... 

Különösen is tiltakozunk a gyermekeket és az ifjúságot károsan befolyásoló, személyiségromboló adások ellen!

Több humánumot, bibliai és emberi értéket kívánunk látni a képernyőn!

Felszólítunk minden nézőt, csatlakozzon felhívásunkhoz!

Budapest, 1998. március 12. 

Dr. Seregély István egri érsek, elnök, Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 

Dr. Harmati Béla evangélikus püspök, elnök, Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa 

Ezt a felhívást nem a mai konferenciára készítettük, de talán egy év után is időszerű. Akkor megküldtük minden érintett fórumnak az országban. Többen megköszönték a tévécsatornák közül, de nem történt semmi említésre méltó. Azóta bizony csak romlott a helyzet. 

A természeti környezet, az emberi életterek szennyezésével kapcsolatban szigorú rendeleteket, törvényeket hozott már a Parlament és a kormány, megfelelő bírságokat is kiszabva. Kívánom és várom sok embertársammal együtt, hogy szülessenek törvények, rendeletek a szellemi környezetszennyezés, a lélekmérgezés ellen is minél előbb!