Egyházunk története – Dr. Harmati Béla püspök évnyitó prédikációja 1989-ben, a fasori gimnázium újraindulásakor

Kedves Tanárok! Kedves Diákok! Ünneplő Gyülekezet! 

Egyháztörténelmi eseménynek vagyunk ma tanúi. Újra indul 37 év után kedves Gimnáziumunk. Az az ige szólal meg mai tanévnyitó istentiszteletünkön, amelyik az iskola fennállása óta intézetünk vezérigéje: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” – Példabeszédek 9,10 

Két dolgot kapcsol össze a salamoni példabeszéd és álljon ez a két szó előttünk a tanévben: bölcsesség és istenfélelem. 

1. Bölcsesség

Gondolkodjunk el először ezen, meditáljunk arról, mi is a bölcsesség. Nem egyszerűen tudás, bár ez is benne van. Egyes tudományok szakági ismeretei, sőt az összefoglaló filozófiai tételek elsajátítása még nem, bölcsesség. Kísérleti tapasztalatok, jelenségeket lexikális anyaggá összeötvöző megfigyelések gyarapítják ismereteinket, de ez még nem bölcsesség. Az is zavaró lehet, hogy nem a bölcsességről annak teljességében, hanem a bölcsesség kezdetéről van szó. Itt az ószövetségi latin és görög fordítás olyan szavakat használ, amelyek ismeretesek a tananyagból. „Principium” és „arkhé” azaz őskezdet, elindulás, végső kérdések. 

Olyan iskolát nyitunk újra, amelyik vissza kíván nyúlni a régi hagyományokhoz, a kezdethez, a végső kérdésekhez. Azaz nemcsak egy-egy tantárgy részismereteit, hanem a világ, az élet, a társadalom összefüggéseit kívánja megismertetni. Nem évnyitói igehirdetés a helye igazán annak, hogy figyelmeztessek arra a modern társadalmat fenyegető veszélyre, amit a szakbarbárság jelent. Hiszen a mai világban az elaprózódó részismeretek annyira hatalmuk alá vonhatják az embert, hogy a fától nem látja többé az erdőt. 

Itt van helye hangsúlyoznom az iskolai vallásoktatás, az erkölcsi oktatás jelentőségét. A múlt, a jelen és a jövő végső kérdéseit, honnan jöttünk, mi volt a kezdet, mi dolgunk ma a világban és mit hoz a jövő, ezeket e kérdéseket nem önmagukban, hanem jézusi-evangéliumi alapról, bibliai alapról kívánjuk fölvetni és megválaszolni. Ebben az elnevezésben: evangélikus gimnázium, mind a két rész hangsúlyos. A gimnázium elnevezéshez kapcsolódik a tudományos igény, az oktatási színvonal, a minden tárgyból a legjobbat és legtöbbet elérni igyekvés, az iskola elit-jellegének kidomborítása. Az evangélikus megjelölés a hitbeli, bibliai, egyházi alapokat jelenti. Itt kapcsolódik a második szó az elsőhöz: bölcsesség és istenfélelem. 

2. Istenfélelem

Először is nem szabad, hogy megzavarjon minket a „félelem”-szó. Az Úr félelme, istenfélelem lefordítandó és körülírandó. Hiszen nem a félni valakitől értelmében, hanem a félni valakit, azaz tisztelni valakit, hódolni valakinek értelmében használjuk. 

Az rejtőzik a bibliai gondolatok mélyén, amit Jézus azzal fejezett ki Máriának és Mártának, hogy „egy a szükséges dolog”, vagy az új fordítás szerint: „kevésre van szükség, valójában csak egyre”, félni és szeretni az Istent, kapcsolatot tartani vele, hallgatni szavára és követni akaratát. Ez a bölcsesség! 

Pál apostol gondolatai szerint hálát kell adnunk Istennek, hogy Jézust küldte bölcsességül, vele ajándékozott meg. A bölcsesség tehát nem szorgalom, vagy gyakorlás kérdése, hanem bizalom-kérdés, hit-kérdés, a szív kérdése. 

Korábbi évtizedekben sokat hallottunk arról, hogy iskoláinkban igyekeztek elkerülni az úgynevezett „kettős nevelést”. Eszerint a nevelési elv szerint ateista-tudományos, istentelen-tudományos oktatásra törekedtek. Ezt megzavarta volna mindenféle vallásos ismeret. 

Hadd mondjuk ki világosan az iskola újraindulásakor: Evangélikus Gimnáziumunk a hitet és a tudást, a keresztyénséget és a természettudományos világképet összeegyeztethetőnek tartja! Nem akarunk azonban tudni semmiféle úgynevezett természettudományos világnézetről. 

Világnézet és világkép – két külön dolog. Világképet a különböző ismeretekből, a tudománytól kapunk. Az oktatás feladata ezt kiteljesíteni és fejleszteni. A világnézet azonban az a belső meggyőződés, amelyik hitszerű meggyőződést jelent. A keresztyén hit alapján, a keresztyén világnézet alapján ezért nemcsak kettős, hanem tizenkettős, sőt huszonkettős nevelést is akarunk. Azaz hadd ismerjék meg tanulóink mindazt, ami megismerhető a tudományok közül és hozzá a keresztyénség alapvető igazságait is. Senkire sem akarjuk ráerőltetni a keresztyén hitet, de bizonyságot teszünk róla. Ez az istentisztelet is bizonyságtevés arról, hogy a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. Az Isten előtti hódolat, a szeretet iránta az emberek iránti szeretetet is követeli. A mostani szeptemberi idő szomorú emlékként hozza elénk az ötven évvel ezelőtt kirobbant második világháborút. Akkor elszabadult a pokol, a gyűlölet, a gyilkolás, a megnemértés, az iszonyat. Sokan vagyunk abból a korosztályból itt, akik tapasztalták, mit jelent ez. 

A jézusi szeretet és megbocsátás tartalma annak a bölcsességnek, amire ma is olyan nagy szüksége van a világnak és mindnyájunknak.