Egyházunk története – Dr. Harmati Béla püspök beiktatja a gimnázium tanári karát

János 12. 20-26: „Néhány görög is volt azok között, akik fölmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Uram, Jézust szeretnénk látni!. Fülöp elment és szólt Jézusnak. Jézus így válaszolt nekik: Eljött az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek, ha a búzaszem nem esik a földbe és nem hal meg, egymaga marad, de ha meghal sokszoros termést hoz. Aki szereti az életét, elveszti, aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is, és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.”

Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvéreim! Kedves Tanárok! 

1. „Felmentek az ünnepre”.

Ünnep a mai nap. Újraindul 37 év után gimnáziumunk. Évtizedek óta éreztük a hiányát, álmodoztunk arról, hátha egyszer mégis, és most itt van, megfoghatóan. Amikor elindítottuk a gyűjtést, a híradást, sok gyülekezetben találkoztunk kétkedéssel, hitetlenkedéssel  itthon is, hát még külföldön. Sokan voltak, akik csak akkor adtak, amikor egészen bizonyossá vált, valóban megkapjuk az épületet, az engedélyt.  

Eljöttünk az ünnepre – és itt nemcsak egy iskola indul újra nagy elvárásokkal, a tradíció gazdag örökségét felmutatva, messzi távlatokra kitekintő lehetőségekkel. Itt most az egész egyház indul újra! Itt nemcsak az iskola megújításáról, hanem egész egyházunk reformjáról, megújulásáról van szó! Ez a jele annak, hogy egyházunk meg akar újulni és van ereje hozzá. 

Eljöttünk az ünnepre – mert ünnep az, hogy látjuk, ez az iskolaindulás aláhúzza a vallásos és erkölcsi, az evangéliumra épülő nevelés fontosságát. A vulgármaterialista koponyazsugorítás évtizedei után megnyílott a szabadság kapuja az evangélikus oktatás és nevelés előtt szervezett iskolai formában is. 

Eljöttünk az ünnepre, hogy hálát adjunk az indulásért, a gazdag múltért Kossuth és Petőfi templomában. Az első iskola falai között ma múzeumunkat találjuk, megannyi sok érdekes kinccsel tele erről a múltról a szomszédban. 

Eljöttünk az ünnepre, teljen meg hát szívünk hálaadással és bizonyossággal. Bizony, nemcsak kenyérrel él az ember! Szociológusok és társadalomtudósok feladata kutatni, mit jelent, honnan jön és meddig tart az a transzcendens utáni éhség, az a spiritualitás utáni vágy, amelyik magasra csapott a mi időnkben és különösen is a fiatal nemzedékekben. Jöttek és jönnek, négyszeres túljelentkezés volt a helyekért, akadtak családok, ahol a gyerek harcolta ki a szülőktől, hogy megkeresztelkedjen és konfirmáljon és jöhessen az iskolánkba. Bizony nemcsak kenyérrel él az ember! Örüljünk együtt azért iskolánknak és köszönjük azoknak, akik messziről is eljöttek a mai napra, hogy velünk legyenek.     

2. „Uram, Jézust szeretnénk látni!”

Az evangéliumi elbeszélés szerint az idegen görögök nemcsak az ünnepig, a külsőségekig jutottak el, hanem az ünnep forgatagában, a külsőségek között megtalálták az ünnep Urát is. Milyen megható, hogy Fülöp és András, a nevük alapján inkább görögül tudó tanítványok fogadják, és tovább adják egymásnak, majd Jézusnak az idegenek kérését és megszervezik a találkozást.

Ebben az összefüggésben szeretnék most elsősorban gimnáziumunk tanáraihoz szólni. Kedves Tanárok, nem tudok meghatódottság nélkül beszélni arról, hogy többen is vannak a tanári karban, akik még engem is tanítottak, most pedig itt állunk együtt a szolgálatban.

Ez az istentisztelet, a beiktatás, az eskütétel most alkalom a csöndes megállásra, a befelé fordulásra, az elcsöndesedésre. Jó ez nagyon, hiszen ma délelőtt és délután még zúgott a fejetek a sok problémától. Indul az iskola, de még ezekben a percekben is mázolnak, festenek, szerelnek, berendeznek, cipekednek, takarítanak. Lázas hajrá, hogy holnapra, a tanévnyitóra minden a helyén legyen. Az utolsó hetek kapkodásában, nehézségei közepette most álljunk meg együtt ezen az ünnepi istentiszteleten Jézus előtt. Biztosan nem volt az utolsó években ilyen évnyitó istentisztelete egyik tanárunknak sem!     

Azért jöttünk el ma ide a templomba, mert hisszük és valljuk, az egyházban nemcsak az épületek, a templom, az iskola, a tömegek, a külsőségek, a tradíció, a történelem a fontos, hanem mindezek segítségével magához az egyház Urához, Jézushoz kell eljutnunk. „Uram, Jézust szeretnénk látni!” Az egyházban Jézustól kell indulnunk, rajta, beszédén és cselekedetein kell tájékozódnunk, aki szolgálatára hívott. Az elhívás, a vocatio, ahogyan az oltár előtti lekcióban hallottuk, sokféle lehet, Isten adott némelyeket tanítókul. Úgy tekintünk az egyházban a tanári karra, hogy nem csupán a tanárok akarata, elhatározása, hogy nálunk, egyházi iskolában tanítanak, hanem ez a vocatio, elhívás az Istentől van, oktatásra és nevelésre szól. Mert ebben az iskolában régi hagyományainknak megfelelően nemcsak oktatni akarunk, nemcsak a fejet, hanem a szívet, a magatartást, az emberi hozzáállást, erkölcsöt is befolyásolni akarjuk. Isten szeretete, a haza, népünk szolgálata, embertársaink, a közösség, a család előbbre vitele a cél.

3. „A búzaszem, ha meghal, sokszoros termést hoz”

– mondja ehhez Jézus az evangéliumi tanítást. Milyen furcsa és sokszor emberi logikánknak ellene mondó tétel! Az van benne, hogy áldozat nélkül nincs élet, mert élet csak ott van, ahol megtalálható valami abból a szakrificiális elemből, amely Jézust a keresztfára vitte. Nemcsak azt a ténymegállapítást jelenti ez, hogy az iskola, a nevelés mindig áldozattal jár, sohasem nyereséges, hanem ráfizetéses vállalkozás. A tanári hivatás abban hasonlít az apostoli, vagy a szülői hivatáshoz, hogy ott van termés, ahol a példa szerint a búzaszem meg tud halni, azaz tud adni önmagából, idejéből, erejéből, tudásából, emberségéből, hitéből, szeretetéből.

A jézusi etika szembeszáll azzal a tévhittel és téves gyakorlattal, amelyik az élet értelmét az individuáció, az önmegvalósítás révén gondolja elérni. Igen, szükséges az individuáció, de ez nem lehet gátlástalan öntörvényesítés, amint nem lehet végtelen, határtalan a szabadságunk sem, hanem mindig és mindenben a közösség, a család, a nagyobb emberi közösségek hasznának és előbbre vitelének a szempontja kell, hogy érvényesüljön.

Testvéreim! Újraindul 37 év után gimnáziumunk. Itt azonban nemcsak egy iskola megújításáról, hanem az egész egyház és társadalom megújulásáról van szó. Benne kell ebben lenni egyéni, emberi megújulásunknak is. Uram újítsd meg az egész világot és kezdd el rajtam! Ámen.