Ébredj bizonyságtévő lélek! – 85 éves a Theologiai Szemle – A Reformáció hónapja rendezvénysorozatról írt dr. Bóna Zoltán
Misszióra, hitünk bátor megvallására, meghirdetésére bíztat bennünket a XVIII. századi énekünk, amelyet a református énekeskönyv 396. számon jelenít meg. Erre az ébresztésre napjainkban is nagy szükség van, mert sokszor bizony alszik bennünk a hívő lélek. Ha ébren is van bár bennünket reménységre és békességre buzdít ez olykor alig látszik rajtunk és egyáltalán nem hallatszik tőlünk. Forrás: meot.hu / dr. Bóna Zoltán
A hit pedig olyan ajándék, amit nem sajátíthatunk ki, nem privatizálhatunk. Hitünk bár a Szentlélek belső bizonyságtétele, amely ugyanakkor (legtöbbször) Isten népének tanúságtételén keresztül: szülői, nagyszülői hitoktatói, igehirdetői, lelkigondozói bizonyságtételen keresztül jut el hozzánk. Mert: „Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül?... Így van megírva: Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!" (Róm.10,14-16) Sokan vannak, akik a mi „kedves jövetelünkre”, bátor bizonyságtételünkre, a jó hír elmondására várnak s ezen múlik gondolataiknak átformálódása, érzéseiknek megszentelődése, életük nagy fordulata. Ehelyett sokszor hamis tapintatból, hamis békességet szolgálva eltitkoljuk hitünket még legközelebbi szeretteink elől is.
Mert alvó lelkek nem csak a holtak világában vannak, hanem az élők közösségében is. Sokszor tehernek tűnik a lelki magasság, komolyság, tisztaság. Olykor mulasztásaink vagy tetteink miatt furdal a lelkiismeret. Máskor egyszerűen fájóan beteg a lelkünk. Ezekben az állapotokban mi magunk ahelyett, hogy szembesítenénk furdaló, fájó lelkünket a bennünket megérintő Szentlélek munkájával, elaltatjuk azt. Altatjuk a lelkiismeretet, hogy ne zavarja otthonosságunkat a többség felszínes, „lelketlen” világában. Ennek az altatásnak azonban életveszélyes következménye lehet, hogy egyszer csak „arra ébredünk”, hogy elvesztettük a kapcsolatot a valóság igazi értelmével, az élet igazi értékeivel, a felelős cselekvés igényével és végül létünk céljával és alapjával, a Szentlélek Úristennel is. Mint látjuk a bizonyságtévő léleknek nem csak a mások hite, hanem a saját hitünk éltetése érdekében is bátran meg kell szólalnia. De ha tudjuk lelkünket és lelkiismeretünket altatni, akkor bizonyára ébreszteni is tudjuk vagy mások által ébreszteni hagyjuk, hogy aztán mi is megint másokat tudjunk evangéliumi hitre segíteni.
Az Október a Reformáció Hónapja rendezvénysorozat ez évi jelszava a címben idézett éneksor. Célja pedig a Krisztusban hívők ébresztése azért, hogy megnyilatkozzanak, tanukká legyenek, hitüket bátran megvallják szóban és tettben egyaránt. Sokakban él még a hit lelke, a hívő lélek, de valahol nagyon mélyen elaltatva. Évtizedeken keresztül ezt sugallta a társadalom s ennek végső eredménye oda is vezethet, hogy az már nem befolyásolja a gondolatokat, a tetteket, a szavakat. Olyan, mint ha nem is volna. Nem tesz bizonyságot szeretetről, reménységről, megbocsátásról és különösen nem Isten szeretetéről, jóságáról, irgalmáról, kegyelméről. Nem hirdeti az Evangéliumot, a Jóhírt, s általában a jónak lehetőségét, létjogosultságát és égető szükségességét. Elaltatott lélekkel maradnak el a szép gondolataink, maradunk el mi magunk és szeretteink először a templomi közösségekből, aztán a kulturális és a baráti közösségekből is. Elaltatott lélekkel nem tiltakozunk az ördög nyilvánvaló munkája ellen sem. Ezzel az elaltatott lélekkel a lemondásnak, a beletörődésnek, a föladásnak bukó árnyaiként tetszhalott állapotban létezünk.
Ébredj bizonyságtévő lélek! – szól hozzánk a buzdítás. Ébredj, még nem késő s ébressz, még van mit, még van kit! Sokan vannak, akiknek éppen a mi bizonyságtételünkre, a mi nagylelkűségünkre, a mi szeretetünkre van szüksége, hogy ráébredjenek, hogy nekik is szól Isten Krisztusban megjelent kegyelme. A hit hallásból van. A „hallásnak” pedig az éber és bátran bizonyságot tevő lelkek szavaira, tetteire, megnyilatkozásaira van szüksége. Az ilyen lelki ébredést hozó reformáció nem csak a XVI. században volt szükséges és lehetséges, hanem ma is az.
Hitünk teljességéhez tartozik szellemi/értelmi világunk is. Így ír erről az apostol: ”változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes”. (Róm. 12, 1-3) A hit tudománya ezt kutatja, s a kutatásnak egyik fontos eszköze az 1925-ben létrehozott Theologiai Szemle című tudományos szakfolyóirat. A 85 esztendő során e folyóirat mindig azt kereste és kutatta, hogy a sokszor még rosszabbra változó világban mi az Isten akarata, mi az ami neki tetsző és tökéletes. A mi Urunk, a Szentháromság Isten a mindenségnek teremtője, megtartója és beteljesítője. Ennek a tudatában a Theologiai Szemle bátran fogadja a természet- és társadalomtudományok felismeréseit, az azokkal való együttgondolkodást vagy éppen azok eredményeire való kritikus reflexiókat is. Mert hogy nem csak az érzésvilágunkat, hanem az értelmi világunkat is el lehet altatni, vagy félre lehet vezetni. A sokat emlegetett tudatipar, reklámipar manipulációi hamis fényekkel sötét mélységekbe vezetnek bennünket. Az Ébredj bizonyságtévő lélek éneksor szól a szellem és tudomány embereihez is, hogy felismeréseiket megosszák, egymással megbeszéljék, a teljes igazság birtoklásáról bölcsen lemondjanak, de a teljes igazság keresésére mindig bátran vállalkozzanak s eredményeikről bizonyságot tegyenek.
Sokszor alvó, sokféleképpen elaltatott lelkünknek, lelkiismeretünknek, szellemi életünknek ébredésre van szüksége azért, hogy magunkra vegyük az élő hitnek, az éltető szeretetnek és az igazságosságot munkáló szellemnek őszinte igényét. Ezért így szólunk saját magunkhoz és a körülöttünk lévőkhöz egyaránt:
Ébredj bizonyságtévő lélek! A várfalakra őrök álljanak,
Kik bátran szólnak, s harcra készek, ha éj borul le vagy ha kél a nap.
Hívásuk zengjen messze szerteszét, az Úrhoz gyűjtve népek seregét.