D. dr. Harmati Béla: Egyházunk belső egységének külső jelei

Aki Budapesten több evangélikus templomban is megfordul, azt tapasztalja, hogy nincs két olyan gyülekezetünk a fővárosban, ahol a vasárnapi és ünnepi, úgynevezett „főistentiszteletek” liturgiája egyforma volna. Bizonyára még érdekesebb lenne egy országos összehasonlítás!

Tudjuk, hogy a reformáció után szerveződött területi-nemzeti evangélikus egyházakban az alapvető tanítás – a „reformációi quadrilateral” (solus Christus, sola Scriptura, sola gratia, sola fides – egyedül Krisztus, egyedül a Szentírás, egyedül a kegyelem, egyedül a hit) – egységes hitvallási alapot jelentett. Az egyházunknak nevet is adó Ágostai hitvallás VII. cikke szerint „az egyház valódi egységéhez elegendő, hogy egyetértés legyen az evangélium tanításában és a szentségek kiszolgáltatásában. De nem szükséges, hogy az emberi eredetű szokások és szertartások mindenütt egyformák legyenek…” Ugyanakkor a területi alapon szerveződő egyházak mindenütt igyekeztek egységes istentiszteleti és gyülekezeti rendet, szolgálati szabályzatot kialakítani.

Hazánkban a reformáció után az egyes gyülekezetekben a lelkészek – tanulmányaik alapján – a helyi, világi gyülekezeti elöljárókkal együtt alakítják ki az egyházi rendet. A huszadik század elején jól megkülönböztethető volt a német, a szlovák, a magyar hagyományok által formált anyanyelvű liturgia, valamint a lelkészek egymáshoz sokban hasonló, mégis eltérő palástja. A két világháború közötti időszak püspöki szolgálatában erőskezű „egyházfejedelem”, Raffay Sándor próbálta meg a gyülekezeteket egységesebbé tenni. Új istentiszteleti rendet vezetett be, sőt a hivatalos papi „köntöst-palástot” az ordináció jeleként viselt fehér táblácskákkal együtt méreteikben is meghatározta.

Ezek a reformok sem tudták azonban megteremteni egyházunk külső egységét, mert például a szlovák gyökerű gyülekezetek továbbra is saját liturgiájukat használták, és a lelkészek a fekete palást felett gyakran viselték a rövidebb, fehér albát.

A mai gyakorlat tarka képet mutat, jóllehet az ötvenes évektől kezdve egységet igyekezett teremteni a Prőhle Károly professzor vezetésével szerkesztett Agenda. Ezt a rendet hivatalosan nem változtatta meg egyházunk, mégis vannak színes stólát viselő és stóla nélküli lelkészek, sőt egyesek a hivatalos fekete palástot fehérre cserélték.

Egy-egy ökumenikus alkalmon, ünnepen, rendezvényen sokszor nehéz felismerni, ki az evangélikus szolgálatvégző. Az egyénieskedés sok területet érint. Gyülekezeti lelkészek önhatalmúlag (esetleg a sokszor általuk félrevezetett presbitériumok támogatásával) „saját liturgiát” vezetnek be, és ezt olykor liturgiai reformnak, ökumenikus alkalmazkodásnak álcázzák.

Az ugyanis helyes, ha a „különleges” gyülekezeti alkalmak – például esti egyházzenés, helyi-nemzeti ökumenikus rendezvények, missziós-evangelizáló alkalmak – számára odaillő liturgiáról gondoskodunk, viszont bosszantó, ha a vasárnapi-ünnepi „főistentiszteletek” nem egységesek.

Tudomásom szerint egyházunk hivatalosan nem írta elő a fekete palást és a fehér, úgynevezett Mózes-táblák mellett a színes stóla használatát és a fehér palástot.  A táblácskák mellett a stóla ugyanis nem odaillő, a színes stólákhoz más színű palást illene.

Tudom, és magam is láttam, hogy a világ sokféle evangélikus egyházában nagyon különböző a liturgia és a papi viselet, egyazon egyházon belül azonban az ilyen különbségek az egyházi belső rend hiányát jelzik.

Megjelenik azután még az emberi találékonyság, a díszítőkedv és a feltűnés keresése is abban, ahogyan például a Raffay-reform előtt elkezdték a fehér táblácskákat díszíteni, megnövelve méretüket, azsúrozni, virágokkal hímezni stb. Ugyanez megfigyelhető a stóláknál a szélesség, a díszítések terén, miként régebben az alba méretét és horgolt, csipkés díszítését is többen eltúlozták.

Éppen mostanában zajlik az egyházi tisztségviselők választása. Milyen nagyszerű alkalom volna ez arra, hogy – a személyi változások mellett – egyházunk végre az istentiszteleti liturgiában és a lelkészek szolgálati viseletére nézve is egységes külső rendet alakítson ki! Tudjuk, „nem a ruha teszi az embert”, de a külső megjelenés „rendetlensége” belső problémákat, szervezeti, szervezési és lelki tisztázatlanságot mutat.

Az apostoli figyelmeztetés szerint: „…igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.” (Ef 4,3)

A cikk megjelent az Evangélikus Élet 2012. szeptember 23-ai számának 1. oldalán.