Bibliai diagnózis a gazdasági válságra

„Úgy hiszem, hogy a bankok nagyobb kockázatot jelentenek a szabadságunkra, mint a felfegyverzett haderők” kezdi diagnózisát a szerző egy Thomas Jeffersontól, az Egyesült Államok harmadik elnökétől származó idézettel. 

Dr. Mills a gazdasági válság okát egyértelműen az adósság-alapú pénzügyi rendszerben látja, amely bár konvencionálissá vált, egyáltalán nem az egyetlen lehetséges megközelítés: a XVII. századig, míg az emberi értelem alávetette magát a bibliai kijelentésnek, az egyház is magáénak vallotta a az adósság és a kamat hagyományos értelmezését. Mielőtt azonban a hagyományos értelmezés tárgyalásába kezdenénk, álljon itt néhány szó a gazdasági válság körülményeiről.  

A szerző a 2007-ben kezdődött válság elsődleges „gyanúsítottjaiként” mindenekelőtt az amerikai pénzügyi szabályozási hiányosságokat, a jelzáloghitelezési standardok leszállítását, azok értékpapírokba való csomagolását, a 2003 és 2006 közötti kiemelkedően laza monetáris politikát[1], valamint Kína és Japán árfolyambefolyásoláson keresztül fenntartott folyamatos külkereskedelmi többletét[2] nevezi meg. Míg a pénzügyi rendszer a „szabad piac” elveit prédikálja mások számára, azokat saját magára nem alkalmazza, és így fordulhatott elő, hogy az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság nem csak a legnagyobb bankokba, hanem még közepes méretű pénzintézetekbe is masszívan pumpált adófizetői pénzeket csak azért, hogy a hitelezőknek és a betéteseknek védelmet nyújtson. Mindezek ellenére az iparág vezetői továbbra sem fukarkodnak, ha önmaguk javadalmazása kerül szóba, a társadalmi és erkölcsi következmények pedig egyszerűen hidegen hagyják őket. Ez a képmutató hozzáállás és társadalmi igazságtalanság igencsak turbulens politikai időket vetít előre, és kemény kérdéseket szegez a piac-alapú gazdaságok jövőjének. 

Tehát akkor, milyen is az a hagyományos gazdaságértelmezés?

Dr. Mills a relációs bibliai etika bemutatásával kezdi, azaz: a társadalom tagjai egymással álljanak kapcsolatban, valamint a nagy parancsolat szerint szeressék Istent és a felebarátot – ne pedig a pénzt. Az ószövetségi törvény társadalomra vonatkozó része nem elvetendő az Újszövetség alapján, hiszen az is a nagy parancsolatból indult ki, és e köré szervezte a közösséget.  

Kamatmentes kölcsönt adni a szükséget szenvedőnek szeretetből származó cselekedet. Erre Mózes 3. és 5. könyve is felhívja a figyelmet (25:35-36 és 15:7-8), de Jézus még radikálisabban fogalmaz Lukács 6-ban: „Adjatok kölcsön semmit sem várva érte”. 

A másik oldalról viszont az adósság visszafizetése komoly kötelesség, de biztosítékként zálog kérhető. Ha valaki elmulasztja kifizetni az adósságot, az adós szolgaként le kell, hogy dolgozza azt. Az adós lét már maga is szolgaság a Példabeszédek 22:7 alapján: „az adós szolgája a kölcsönadónak”.

De Isten az embernek szabadságot és szolgai kötelmektől mentes életet szán, ezért minden 50. év a nagy örömünnep éve, amelyben az adósságokat eltörlik, a földek visszaszállnak az eredeti tulajdonosoknak.  

Az Ószövetségben kamatot nem volt szabad felszámítani Isten népén belül. A 10 mináról szóló példázatban (Lukács 19) pedig a „gonosz szolgát” azért rója meg az ura, mert nem kockáztatott, viszont Jézus, a történet mesélőjeként, a könyörtelenséget, mint emberi tulajdonságot úgy értelmezi, hogy valaki ott is arat, ahol nem vetett, azaz kamatot szed. 

A 2Mózes 22:14-15 mögötti kölcsönszerződésben az állatért adott bér fedezi a kockázatot és feltételezi, hogy a bérbe adó és a bérlő partneri viszonyban állnak egymással, azaz együtt dolgoznak. 

De mi is a különbség? Profitmegosztó partnerség esetén a tulajdon miatti kockázat a bérbe adót terheli, a profit bizonytalan, ezért a bérbe adó és a bérlő együttműködő kapcsolatban marad egymással. Hitel esetén viszont a tulajdon és minden azzal kapcsolatos kockázat átszáll az adósra, a hitelező elvárja a bizonytalan jövőben megjelenő bizonytalan kamatot.  

Szokásos ellenvetés, hogy az Ószövetségben is csak Izrael közösségén belül kellett a fenti szabályok szerint eljárni, idegenektől már lehetett kamatot szedni, és a kölcsönöket sem törölték el hétévente. Mindezek alapján miért ne mondhatnák a mai keresztények azt, hogy a „világ már csak így működik, álljunk be mi is a sorba!”? Két oknál fogva nem: egyrészt mert nem állíthatjuk, hogy az adósság-alapú társadalom hatékonyan allokálja az erőforrásokat és külső segítség nélkül is képes a nehéz idők megrázkódtatásait átvészelni, valamint ahelyett, hogy egészséges emberi kapcsolatokat munkálna, inkább kiszolgáltatottá tesz.  

Az adósság-alapú rendszer relációs kritikája  

A fizikai világban az idő múlása nem termel értéket, sokkal inkább értékvesztéshez vezet. Ami értékteremtő, az az emberi munka és gondoskodás. Ezért az idő múlása alapján kamatot kérni olyan, mint aki ott is arat, ahol nem vetett. A kamatok meghatározása bizonyos feltételezéseket kíván a jövőről, ami nyugodtabb időkben ugyan lehetséges, de előre nem látható események váratlan fordulatokhoz vezethetnek. 

A felebarátainkhoz való viszony alapján a kamat ennél még kérdésesebb, mert végtére is valakinek a szolgaságából húzunk hasznot. Ezt egy bank közbeiktatása sem szünteti meg, csak épp láthatatlanná teszi a számunkra, hogy mely családok feje fölűl vész el a ház, vagy mely vállalkozások mennek tönkre úgy, hogy fogalmunk sincs arról, hogy mindez a mi javaink – Isten javai – miatt történik. Ez aztán a könyörtelenség!

Mivel az adósság-alapú rendszer infláció nélkül nem képes működni, ezért a központi bankok mindent megtesznek annak érdekében, hogy az árak ne essenek, ezáltal az adósságok ne értékelődjenek föl. 

Általánosságban értelmezve az adósság-alapú rendszert bár hatékonynak hirdetik, problémája, hogy a gazdaságot túszként tartja fogva, a veszteségeket pedig olyan rétegekre terhelik, akik azokat tehetetlenül el kell, hogy fogadják. Ilyenek a kisbefektetők, az adófizetők, azoknak a megtakarításoknak a tulajdonosai, akiknek a mentőcsomagok miatt csak kisebb, esetleg negatív hozam jut.  

Személyes alkalmazások  

Bár nem bűnös dolog adósságban lenni, az adós lét mégis egyfajta szolgaságot eredményez, befolyásolja a munkahelyválasztásunkat, mindkét házastársat alkalmazotti státuszra kényszeríti, amely családi feszültségeket eredményezhet. Mivel Isten minden gyermekének szabad életet szán, ezért éljünk adósság nélkül, csökkentsük a fogyasztásunkat, hogy adhassunk a rászorulóknak. 

A pénzünket szeretettel teli kapcsolatok ápolására, kialakítására használjuk, ne a pénzügyi maximalizálásra. Adjunk kamatmentes kölcsönt ezáltal is segítve másokat, hogy adósságmentes életet éljenek. Fektessünk be életképes családi és helyi vállalkozásokba – természetesen bölcs mérlegelés után.  

A gyülekezetek is alkalmazzák a leírt elveket a saját pénzügyeikre, de mutassanak példát abban, hogy hogy segítenek a hitelek miatt nehéz helyzetbe került embereknek adósságmentessé válni.  

A tanulmány: