Bencze András: Hogyan tovább evangélikus egyház?

Főtisztelendő Püspök Úr! Nagytiszteletű Esperes Úr!

Felügyelő Urak! Kedves Jelölttársam!

Kedves Testvéreim!

Az egyház szüntelenül reformációra szorul – vallották reformátor eleink. Nem újításra, nem modernizációra, hanem reformációra. Az egyház szüntelenül arra szorul, hogy visszatérjen arra az útra, amelyen elindította őt teremtő Ura, a halálból feltámadott Jézus Krisztus. Ha tehát az a kérdés, milyen egyházat képzelek el a XXI. században, akkor azt felelem: olyat, amelyik mindig odafigyel Jézus Krisztus elhívására.

Milyen ez az egyház? A Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás, amelyet az üldözés alól éppen felszabadult egyház első és második egyetemes zsinata fogalmazott meg, amelyet tehát a kor legtöbb gyülekezetének mai értelembe vett lelkésze, püspöke egyakarattal fogadott el, így fogalmaz az egyházról, mint a Szentlélek munkájának gyümölcséről:

Hiszem az egy, szent, egyetemes és apostoli anyaszentegyházat.

Először arról szeretnék beszélni, hogy mit jelent az, hogy az egyház egy, szent, egyetemes és apostoli, előadásom második részében pedig arról, hogy ezek az adottságai milyen lehetőséget kínálnak nekünk a XXI. század elején.

Az egyház egy. Beszélünk ugyan különböző felekezetekről, egyházkerületekről és gyülekezetekről, mégis az egyház egy. Egyetlen testnek, Krisztus testének sok tagja. Gazdag tartalommal, meggyőzően ír erről az Efezusi levélben Pál apostol. Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben. (Ef 4:1-6)

Az egyház szent. Nem erkölcsileg tökéletes – ezért nem is az egyházban hiszünk, hanem az egyházat életre hívó Szentlélekben. Az egyház azért szent, mert az Atya kiválasztott minket, mert Jézus Krisztus megváltott bűntől és haláltól, és mert a Szentlélek hívott el minket. A konfirmációs kátéban így tanultuk: „Miért szent az egyház? Az egyház azért szent, mert Istené.” A Krisztus megszentelő munkájáról így vall Pál apostol: Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. (Ef 5:25-27) (Apológia) Az egyház szent, mert Jézus Krisztus rábízta kincsét, az evangéliumot, és a Szentlélek által ezt az evangéliumot teszi közzé az egyház az igehirdetésben és a szentségek kiszolgáltatása által.

Az egyház egyetemes. Az egyház tehát nem szorítható határok közé. Sem politikai határok közé, sem gazdasági határok közé. Mindenkinek szól a törvény és az evangélium. Az egyház egyetemességéből következik missziói küldetése. Az egyház egyetemes – nemcsak a földön küzdő Isten népét foglalja magába, hanem az előrementek seregét, akik Isten dicsőségében örvendeznek már.

Az egyház apostoli. Az apostolok Jézus Krisztusról szóló bizonyságtétele szólal meg az egyházban. Hitünk az apostolok igehirdetésére épül, akik bátor szóval mondták el, amit láttak és hallottak, hogy az ártatlanul megfeszített Jézus feltámadt a halálból. Ma is apostoli szolgálatban él az egyház. Bizonyságot tesz Isten bűnbocsátó kegyelméről és a Lélek megigazító erejéről.

Ha gyülekezeteink ebben a hitben megmaradnak, ha az egyháznak ez a négy fő jellemzője elmondható róluk, akkor beszélhetünk arról, hogy milyen is legyen, milyen formában éljen ez az egyház a XXI. század első évtizedeiben. Ha ellenben lenéznénk egymást azért, mert az egyikünk bemártva veszi Krisztus testét és vérét, a másikunk pedig hagyományos módon, akkor nem élnénk meg az egyház egységét.

Ha csak a megkeresztelt evangélikusokkal akarnánk foglalkozni, és nem hirdetnénk az evangéliumot minden embernek, akkor lemondanánk arról, hogy az egyház egyetemes.

Ha azt követelnénk, hogy az egyház jogforrása a gyülekezet legyen, ahelyett hogy az elhívott szolgák által hirdetett tiszta evangélium adna nekünk élő rendet, akkor lemondanánk arról, hogy az egyház apostoli.

Ha a világi hatalmasságoktól várnánk az egyház megélhetésének biztosítását, és alkalmazkodni akarnánk a korszellemhez, akkor lemondanánk arról, hogy a Háromságos Isten legyen életforrásunk, lemondanánk arról, hogy az egyház szent.

Jó volna újra és újra önvizsgálatot, reformációt tartanunk – már csak 2017-re készülve is –, hogy egyház maradjon a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületünk.  

Testvéreim! Mi azonban tudjuk, hogy az egyház egy, szent, egyetemes és apostoli. Nem megfelelni akarunk ezeknek a jellemzőknek, mert ezeket nem mi érjük el, ezek a Szentlélek ajándékai. Hanem élni szeretnénk ezekkel a javakkal. Mert akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól elvétetik az is, amiről úgy gondolja, hogy az övé.

Milyen lehetőségeket adnak nekünk ezek az ajándékok?

Az egyház egy. Ezért a gyülekezeteket arra bátorítjuk, hogy egyre erősebben kapcsolódjanak bele az egyházmegyei és kerületi alkalmakba, vegyenek részt országos találkozókon, erősítsék a testvérgyülekezeti kapcsolatokat – ne csak határon kívüli gyülekezetekkel, hanem határokon belül is. Az erősebbek vállaljanak szolidaritást a gyengébbekkel.

Az egyház egy. Ezért fontosnak tartom a testvéregyházakkal megélt kapcsolatokat is. Elsősorban a történelminek mondott felekezetekkel való közös gondolkodást emelem ki, de mindazokkal a közösségekkel keressük a kapcsolatot, akik vallják a Szentháromságot, és bennünket testvérként kezelnek. Milyen nagy ajándéka volna Istennek, ha a reformáció 500. évfordulóján együtt örvendezhetnénk az evangélium tiszta igéjének, a helyesen megélt szentségeknek! Különösen lényeges, hogy társadalmi kérdésekben: a szolidaritás és szociális igazság kérdéseiben tudjunk együtt cselekedni legalább a „történelmi”-nek nevezett egyháztestekkel.

Az egyház szent. Ezért szeretném, hogy továbbra is hangsúlyt kapjon az igehirdetés tisztasága. Szándékom, hogy a lelkészevangélizáción predigerseminar-szerűen tanuljuk az igehirdetést, hogy egymástól tanulva készüljünk fel az igehirdetésre.

Szeretném, ha a gyülekezetekben a szentségek, a keresztség és az úrvacsora erejét még inkább megtapasztalnák. Ezért evangélizációs sorozatokat tervezek szervezni lelkésztársaimat bevonva ebbe a szolgálatba.

Az egyház szent. Nem azt jelenti ez, hogy az egyházban bűntelen emberek élnének. De azt jelenti, hogy meghaltunk Jézussal együtt a bűnnek. Legyen mindannyiunk imádsága – értem is imádkozzatok, testvéreim –, hogy bűneinket megbánjuk, hogy azokkal küzdjünk, s a kísértésekkel szemben Krisztushoz meneküljünk.

Nagyon fontos, hogy minden lelkésznek legyen lelkipásztora, mert az lesz igazi pásztora a rábízottaknak aki maga is pásztorolt. Az éves lelkigondozói beszélgetést, amelyet az etikai bizottság ajánlott a zsinatnak, szeretném szakképesítéssel rendelkező lelkésztársak szolgálatával megvalósítani.

Az egyház egyetemes, ezért létszükséglet számunkra a gyülekezeti istentisztelet, ahol kicsinyek és nagyok, öregek és fiatalok otthon érezhetik magukat. Erre figyelve szólaltatjuk meg az igehirdetést. Igyekszünk olyan énekeket és úgy énekelni, hogy   sokan sajátjuknak érezzék azt. A gyülekezetek törekednek úgy formálni istentiszteletünk rendjét, hogy tagjai otthon érezhessék magukat az istentiszteleten. Mert az egyház egyetemes.

Az egyház egyetemes, ezért terveim szerint az egyházkerület arra készíti fel presbitereinket, gyülekezeti tagjainkat, hogy a Jézus Krisztusról szóló örömhírt ismertté tegyék családjukban és azok között, akik éhezik és szomjazzák Isten közelségét, s talán nem is tudják, mire szomjaznak.

Szeretném kiteljesíteni a már meglévő képzéseket, és igény szerint még szélesíthetnénk a palettát. Nagyszerű intézmények állnak rendelkezésünkre ehhez.

Az egyház apostoli. Ezért törekszem arra, hogy az apostoli tanítás tisztasága felett őrködjem. S mivel Jézus szerint a juhok megismerik pásztoruk hangját, ezért a gyülekezeteket bátorítom arra, hogy ezt a felelősségüket gyakorolják. A tiszta igehirdetést becsüljék, és a lelkészeket késztessék az igényes gondolkodásra azzal, hogy visszajelzést adnak arról, amit az igehirdetés nekik jelentett.

Az egyház apostoli. Ezért akkor él az egyház, ha küldetésünket betöltjük. A 120 éve született id. Gáncs Aladár egykor létrehozta a Baráti Mozgalmat, amely Biblia-olvasó, imádkozó háziközösségekben működött. Részben ennek mintájára jónak látom, ha gyülekezeteinkben minél több kis közösség működnék, sőt a gyülekezetek  nem csupán parókiális csoportokat foglalnának magukba, hanem olyan háziközösségeket is, amelyeknek tagjai egymással baráti kapcsolatban állnak, együtt imádkoznak. Ezek a közösségek könnyebben be tudják fogadni a kívülről érkezőket, és integrálni tudják őket a gyülekezetbe. Tudom, ennek a rendszernek vannak veszélyei is. Ezért ez a fajta rendszer valószínűleg még figyelmesebb munkát kíván a lelkészektől, hiszen a közösségvezetőket nekik kell felkészíteniük és az apostoli hitben megtartaniuk.  

Mozaikdarabokat mutattam föl a következő másfél évtizedre elképzelt egyházkerületünkről. S hogy ebből mennyi valósulhat meg, nem tudom. Azt tudom, hogy az egyház Isten földön küzdő népe. Ezt a küzdelmet – bukásaival, kudarcaival is  – nem tudja megspórolni. Kész vagyok arra, hogy ebben a küzdelmes vándorlásban testvéreim számára az elől járó Királyi Zászlóra, a megfeszített Jézus Krisztus keresztjére mutassak, hogy utunkat és célunkat el ne veszítsük.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Erős vár a mi Istenünk!