Az egész embert kell szolgálnunk (Dem ganzen Menschen dienen) – Az evangélikus világcsalád diakóniai gyakorlata és értelmezése

Érdekes megfigyelés vonható le Kelet és Nyugat különbségeiből, de főleg Észak és Dél különböző gondolkodási módját megfigyelve. Az Északiak és Nyugatiak pontos meghatározásra és adatolásra törekszenek, a déli hemiszféra más látást és gyakorlatot tükröz. Mégis az egész kiadvány egységes evangélikus hátteret mutat. Pillanatnyilag csak a német kiadást ismerem, és az angol kiadás példányát még várom. De ez a könyv már így is felkeltette érdeklődésemet, és az angol címet ismervén, régi MEE meghatározásunkra is emlékeztet: Serving the whole person. A „serving” szó nem jelent rabszolgaságot vagy szolgalelkűséget, hanem Jézus Krisztus Urunk követését, ahogy Lk 9, 2-3 verseiben és az egész fejezetben az igehirdetés és gyógyítás feladata a tanítványok szolgálata. Ugyanerre utal a területi beszámolókon túl a Bajor Evangélikus Egyház ukrajnai kiképző központjának általános bemutatása. 

Zimbabwe és USA, Franciaország és Nicaragua, Oslo és Argentína, Svájc és India, Etiópia és Oroszország, Hannover és Kongó, Tanzánia és Indonézia, Dél Afrika és Németország, Kelet Európa és a Szigetvilág beszámolóját olvashatjuk azonos témáról, legalább hat különböző megvilágításban.  

Az előszó és a tartalomjegyzék önmagáért beszél. Az előszóban a diakónia értelmezése háromrétű a változó világban, Kjell Nordstokke szerkesztő szerint: a/ A diakóniai  munka az evangélikus világcsaládban, tagegyházakban és gyülekezetekben; b/ Feszültséggel teli világunk helyzetére reflektálás, adatokkal, információval az utolsó esztendők tapasztalataival, és a különböző LVSZ konzultációk alapján, c/ A jelenlegi viták ismertetése a diakónia értelmezésére és kihívásaira vonatkozóan. 

Az előszóban világosan kifejti a szerkesztő, hogy diakóniai munkán a különböző régió egyházai mást és mást értenek. Ez megfogalmazásukban, névadásukban is kifejezésre jut. Vannak, akik szociális szolgálatnak, mások egészségügyi szolgálatnak, karitásznak, vagy fejlesztési segítésnek értelmezik.  Fel kell felismernünk, hogy a különböző megjelölések ugyanazt a szándékot fejezik ki, tudniillik, hogy az igehirdetés prioritását élvező szolgálatával együtt az emberek szolgálata cselekedetekben is kell, hogy kifejezésre jusson. A diakónia nem cél, hanem eszköz. Akár betegek, rászorultak, nélkülözők között végezzük, vagy végzi az egyes keresztény, illetve az egyes gyülekezet, esetleg az egész helyi egyház, vagy a Világszövetség is: mindig az egész embert kell szolgálnia. Már Nygren svéd professzor és püspök, később az LVSz első elnöke is ilyen értelemben használja a diakónia kifejezést 1947-48-ban, ami nála diakóniai mentalitást jelent az egyház minden szolgálatában. Ez a látásmód az ő szavaival magyarul is olvasható az egykori Lelkipásztorban.   

A megkeresztelt hívő keresztények a Szentlélek ereje és vezetése által Isten misszióját is végzik (missio Dei), amikor a világ gyógyításában is részt vesznek. A napi szeretetszolgálat és a katasztrófák között végzett aktivitás ugyannak a szándéknak kifejeződése más és más helyzetben, az adott körülmények között aktuálisan. 

Megtanulhatjuk azt is, az egyház reflexiós feladata, hogy figyelembe vegye a helyi szükségleteket, akár szegénységről, akár betegségről, akár Észak és Dél kulturális és civilizációs különbségeiről legyen szó. Az EVT 1968-as uppsalai világgyűlésétől kezdődően vita tárgya a diakónia értelmezése, de Dar es Salaamban 1974-ben, Stavangerben 1982-ben és Budapesten 1984-ben a diszkusszió folytatódott a diakónia értelmezéséről. Ugyanakkor a szolgálat lehetőségét ajándéknak és feladatnak egyszerre lehet tekinteni (Gabe und Aufgabe). 1990-ben Curitiba-ban a következő meghatározás született, miután öt különböző dimenziót jelöltek meg a diakóniában: a Világgyűlés üzenetében ez áll: „úgy tekintjük közösségünket, mint ami természetesen felvállalja az emberek szenvedését és fájdalmait, és az Isten irgalmassága eszközének tekinti saját munkáját az egész világ számára”. (A hivatalos LVSz Riport a Világgyűlés tematikáját így határozza meg: Meghallgattam népem kiáltását, vagyis az emberiség jajkiáltását – olvassuk már az Ószövetségben is). Felismertük, hogy feladataink a világban egyre növekednek és nem elég az együttérzés gyakori kifejeződése, hanem valóságos aktivitás, szolgáló munka a kötelességünk. Tudomásul kell vennünk azt is, hogy az utóbbi években, sőt évtizedekben a diakónia értelmezéséről és gyakorlatáról gyakran folyt vita, párbeszéd az LVSz közösségében csakúgy, mint az ökumenikus szervezetekben világszerte, néha egészen eltérő vélemények nyilvánításával.  Prófétai diakóniáról is beszéltünk, főleg 2002-ben Johannesburgban, amikor ez a konzultáció főtémája volt, a szegénységgel, az erőszakkal,  a népbetegségekkel kapcsolatban. A 2003-as Winnipegben tartott LVSz Világgyűlés a diakónia témájának prioritást biztosított ilyen címen: „A diakónia értelmezése és irányt adó elvei”. Kérték a tagegyházakat, hogy a témát dolgozzák fel, és 2008-ra globális konzultációt tartsanak Etiópiában. Gazdag tartalmú dolgozatokat, határozatokat produkált az LVSz a diakóniai dokumentációk területén. Nemcsak a jelen helyzetet mérték fel, hanem reális víziókat is formáltak, majd az iratokat 2009 októberében közösen tárgyalták meg, és ennek eredménye lett a most ismertetett kiadvány. Az új terület a diakónia vonalán hivatalos LVSz vélemény szerint az egész dimenziót hangsúlyozzák, ami azt jelenti, hogy az igehirdetést, a diakóniát, a felelősségérzetet és együttmunkálkodást értjük a diakónia kifejezésen. Egy másik jellemző vonás az úgynevezett politikai dimenzió elismerése, vagyis nemcsak arról van szó, hogy fel kell ismernünk az igazságtalanság, az emberi szenvedés különböző formáit, hanem reagálni is kell minderre helyi és világszinten egyaránt. A civil társadalom is lehet a diakónia küzdőtere, felelősségre hívás és valóságos megoldások meghirdetése. A politikai diakónia dimenziója nem ismeretlen a mi egyházunk számára sem. A 2009-es kiadvány a diakónia ökumenikus dimenziójáról is beszél, vagyis nem lehet egyetlen felekezetre sem izolálni ezt a munkát. Az egész egyház nemcsak elméletileg, de közös projektek elvégzésében is együttmunkálkodásra szorul. Ebbe tartozik a szükséges anyagi források előteremtése is. Végül a diakónia egyéni dimenziója sem maradhat el, nem bízhatjuk lokális vagy globális szervezetekre ezt a felelős mentalitást, hanem egyénenként is a keresztény embereknek meg kell tanulniuk a mások iránti felelősséget, érdeklődést, ismeretet és anyagiakat is, hiszen mindez egyes emberek feladata is. A rizikó ebben a vonatkozásban az, hogy az egyének és intézmények gyakran egymásra mutogatnak a szeretetmunka végzésében és forrásainak kiaknázásában. Ezeket a dimenziókat a jövőben is számon kell tartani, hiszen az egyház nem önmagáért van, és nem is az a célja, hogy önmagát ápolgassa. 

Könyvünkben a diakónia témájával való foglalkozás történetére éppúgy kapunk ismeretanyagot, mint az egyes régiók szolgálatának leírására.  

Végül jegyezzünk meg egy számunkra fájdalma megfigyelést: a kelet-európai térségben a diakóniai munkáról Eva Grollová számol be Prágából. Ő a Cseh Testvérek Egyházának egyik gyülekezetébe tartozik és a 14 keleti LVSz kisebbségi egyház 1.5 millió taglétszámában nem is említi a Magyarországi Evangélikus Egyházat, noha a mi kis egyházunk létszámában a legnagyobb a kelet-európai területen az evangélikus egyházak között. Szerzőnk megmarad a szűk kórházi és árvaházi szolgálat végzésében, és csak kivételként említi a lengyelországi és csehországi diakóniai szolgálat anyaházi szintjén végzett tevékenységét. Leírja az I. és II. Világháború utáni ténykedést, majd a kommunista rezsimről úgy beszél, mint ami egészen negligálja, sőt tiltja a diakónia szolgálatát, és csupán kórházban ápoltak meglátogatására szorítkozhat. Az 1968-as cseh Prágai Tavasz kudarca után egyházi bénultságról beszél, amikor nem lehetett kihasználni az emberek segítő erejét és csak 1990-re datálja az új kezdést. Külön említi az Ukrajnában, Fehéroroszországban és az Szovjetunió utódállamaiban végzett utcagyerekek, hajléktalanok segítésének lehetőségét, de megfeledkezik arról, hogy volt olyan egyház az úgynevezett Keleti blokkban, ahol misszióról mertünk beszélni és a diakónia mentalitását próbáltuk átadni, például az etióp Mekana Jesu Egyháznak. Egykori tolmácsszolgálatom egyik jelentős élménye volt, látni azt, hogy milyen komolyan vették a Magyarországi Evangélikus Egyház gondolatait és gyakorlatát etióp testvéreink. Jellemző, hogy az LVSz kiadvány jelzett beszámolója után utal arra, hogy az LVSz keretében élő kelet-európai egyházak nem mindegyikében történt a lebénulás. Lett volna tanulnivalónk egymástól! A budapesti evangélikus világgyűlésen 1984-ben az ott is előkerült témáról megfeledkezik a cikkíró és elfelejt megemlíteni bennünket, vendéglátókat. Jellemző, hogy a MEE felfogását tükrözte már 1977-ben Tanzáiában a Mekana Jesu Egyház vélemény nyilvánítása a vertikális és horizontális egyház-felfogásáról. Nem véletlenül, mert egyházunk külügyi szolgálata jó kapcsolatunk révén testvérileg tanácsolta, hogy extrém marxista társadalmukban keressenek olyan szolgálatot, amit elismer az állam is és ez az írástudatlanság elleni küzdelem szolgálata volt. A Radio Voice of Gospel állomás államosítása után (az adó létesítése a norvég és svéd segítséggel jöhetett létre az LVSz keretében) mégis a nagy veszteségek ellenére (iskolák és médialehetőségek megszűnése) volt olyan munkaterület, ahol az egyház szolgálhatott. Egyúttal feltűnően növekedett taglétszámuk. Ez a diakóniai mentalitás elismerést szerzett és az sem véletlen, hogy az etiópiai egyház delegációja, valamint az 1984-es világgyűlésen jelenlévő etiópok vezetője Emmanuel Abraham hivatalosan köszönetét nyilvánította a Deák téri Evangélikus Gyülekezetben, háláját és megbecsülését azért, amit egyházunktól kaptak. Tolmácsszolgálatom alatt része lehettem mindkét alkalommal a köszönetnyilvánításnak. Úgy látszik, mégsem hiába élt és szolgált egyházunk abban a politikailag nehéz időben és sajnálom, hogy prágai nőtestvérünk semmit sem tud és semmit sem említ mirólunk. Remélem, nem jelenti ez azt, hogy leírták a kelet-európai régióban a Magyarországi Evangélikus Egyházat, és keservesen, küzdelmek között végzett szolgálatát.