Áll az Úristen temploma – avagy Templom az egyház, régi ház – Egy Evangélikus énekeskönyv-beli Grundtvig-versről

A verset magyarra átültető Muzsay András nagyon örült annak, hogy elküldtük neki az énekeskönyvben található szöveget, mert így kiderülhetett, miért is nem találhatta azt meg korábban, már a versfordításokkor.

„Ez a vers, amelyet az Evangélikus énekeskönyv tartalmaz, nem műfordítás, hanem valami átköltésféle, s ezáltal tökéletes félreértése vagy inkább kilúgozása a grundtvigiánus vallásfilozófiának – amiért persze kapott ő is hideget-meleget a maga egyházától. Ez a szöveg lehet, hogy megfelel a vallásos énekgyűjtemény elvárásainak, de nem Grundtvig szellemének. Ennek a versnek az a »forradalmasító« lényege, hogy nem a felépített kövektől, nem a benne munkálkodó paptól lesz templom a templom, hanem attól a hittől, amely az ember lelkében felépíti azt, és a szótól, amelyet megvall, kimond. »Mert hol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok én is.« Grundtvig nem egyszerű imádságokat ír – ilyen lett az énekeskönyvben közölt szöveg –, hanem vallásbölcseleti elmélkedésű zsoltárokat. Ő a régi, dogmáktól megcsontosodott egyház helyett az egyszerű lelkekben felépülő egyházat hirdeti, már csak ezért sem kedvelték kora vallási vezetői, pedig ő nem egyházi reformátor, csak a hozzáállásban hirdet új nézeteket.”

Muzsay András elküldte szerkesztőségünknek a maga fordítását és a hozzá tartozó bevezető részt is a könyvből. Ez a vers egészen más, mint amit mi ismerünk. Erről Muzsay így vall:

„Talán ezért sem tudott vagy nem akart megbirkózni a másik fordító ezekkel a mondatokkal, vagy olyan közvetítő nyelvből dolgozott, ahol már eleve kilúgozott imádságot olvasott Grundtvig ürügyén. Megjegyzem, éppen ez az egy vers az, ami a könyvben kicsit más szöveggel szerepel, de amelynek fordítási gondolati hibájára egy dánul is tudó szakmai olvasónk utóbb felhívta a figyelmünket – ezt a dán nyersfordítást készítő Lázár Ervin Járkáló is elfogadta –, és amelynek figyelembevételével magam is javítottam az első versszak szövegén. Ebből is látszik, mennyire nehéz egy ilyen szöveg értelmezése a korabeli dán nyelvnél.”

És most álljon itt a könyv idézete:

Grundtvig halála után a rengeteg zsoltárkézirat között rábukkantak egy hosszabb, Mynster püspöknek szóló levél piszkozatára. 1836-ban írta, de amennyire meg lehet ítélni, sohasem küldte el. Az énekmű jelentőségéről szól, és arra kéri a püspököt, hogy Hornsyld esperessel együtt legyenek ennek egyfajta „ellenőrzői”. Amennyiben ők ketten egyetértenek abban, hogy egy versszak, vagy akár egy egész zsoltár nem használható, akkor ő ehhez fog igazodni.

A levél jól illusztrálja Grundtvig kétségeit. Neki valójában semmi kedve sem volt ahhoz, hogy szakadáshoz vezető tényező legyen a dán egyházi életben. De bármit mondott vagy tett, mégis ide vezetett, nem kevéssé a konzervatív, magas egyházi szárny szemében, amelynek Mynster volt a megszemélyesítője.

1834-ben a cenzor fenntartásai ellenére kiadott egy röpiratot A dán államegyház – pártatlanul szemlélve (Den danske statskirke – upartisk betragtet) címmel. Fő témája az volt, hogy leszögezze, az egyház egyfajta „állami berendezkedés”, amit nem szabad összetéveszteni a keresztény evangéliummal. Éppenséggel akkor lesz csak élő, hogyha az állam igehirdetési szabadságot ad papjainak. Szabadon kell előadniuk Isten igéjét. Ez magával hozza azt is, hogy a templomba járók szabadon megválaszthassák, milyen papot akarnak meghallgatni. Ezért kell, hogy a kötés, amely a gyülekezetet a lelkészéhez köti, meglazíttassék.

Mynster természetesen élesen ellenezte a gondolatot. Két összebékíthetetlen egyházi szemlélet ütközött itt össze. Mynster erős, stabil, hivatalos egyházat kívánt, amely súllyal fordulhat minden egyes templomba járó lelkiismeretéhez.

A templom már csak régi ház (Kirken er et gammelt hus) című zsoltárában tisztázza Grundtvig a maga egyházi látomását, ami éppen ellenkezőleg a gyülekezetre, az emberi közösségre, az élő építőkövekre koncentrál. Őbennük, és nem az épületekben, hivatalokban és intézményekben lakik Isten.

Az itt (és a népfőiskolai énekeskönyvben) közölt változat utolsó versszaka nem szerepel egyetlen zsoltárgyűjteményben sem. Az az állítás, hogy a szellem képes templomot építeni anélkül, hogy szüksége volna papra avagy uralkodóra, nem jelenhetett meg. Túl erős szavak ezek egy olyan egyházban, amely azon igyekszik, hogy egyben tartsa magát.

A vers pedig a következő:

Megjelent:                                                Javított:

A templom már csak régi ház                                                        Templom az egyház, régi ház

 (Kirken den er et gammelt hus)

(1837. Dallam: Lindemann/Ole Kock hansen)

1. A templom már csak régi ház,               1. Templom az egyház, régi ház,  

áll még, bár tornya leomlott;                           áll, noha tornya leomlott;

büszke tornya elporladt váz,                           büszke szép dísze porladt váz,        

harang se kondul, s nem hív ott;                     harang szava mégis kong ott,        

nem hív sem ifjat, aggot sem,                          ifjat és aggot hív fennen,

lelke már rég elaggott benn,                             lelke bár rég elaggott benn

pihenést vágyó betegként.                               pihenést vágyó betegként.

                            2.      Urunk bizonnyal nem lakik

                                     kézzel építendő házban.

                                     A frigyládának sátra is

                                     templomárnyék e világban.

                                     Mégis csak otthont ő maga

                                     porból és sárból állíta,

                                     S kegyelmes házává tette.

                            3.     Lettünk a háza s temploma,

                                     élő kövekből emelten,

                                     hit és keresztség otthona

                                     kereszt alatt mind e jelben.

                                     Nem voltunk tán csak ketten még,

                                     mégis minálunk vágyott épp

                                     lakni egész hatalmával.

                            4.       A mi Urunk itt van velünk,

                                     kunyhónk bármi apró légyen.

                                     Péterrel szólva jó nekünk,

                                     nem adnánk a világért sem.

                                     Az egyház és mi, hívei

                                     egy mind a kettő, s íme így

                                     egy Urunkkal és egymással.

                            5.       A ház, mely templom néven állt

                                     Megváltónk tiszteletére,

                                     kedves, hisz otthonunkká vált,

                                     hol gyermek borult keblére.

                                    Ő, kit a menny adott nekünk,

                                     szövetséget kötött velünk,

                                     bennünk itt él, amit mondott.

                            6.       Keresztelőmedencéje,

                                     oltár az úrvacsorára

                                     emlékeztetnek eleve

                                     a hit és remény urára.

                                     A szent könyvekben íratott:

                                     olyan az Úr, mint tegnap volt,

                                     Ő maga hit és keresztség.

                            7.      Adja Isten: hol élünk épp,

                                     hogyha kondul a harangszó,

                                     Jézus nevében gyűljön nép

                                     oda, hol szód messze hangzó:

                                     Nem látnak, ám láthattok,

                                    úgy lesz minden, mint láttatok.

                                     Békesség szálljon tirátok!

                            8.       Az egyházat minálunk, lám,

                                      élő kövek rakják itt benn,

                                      egyesülnek Isten szaván

                                      keresztségben és a hitben!

                                     A szellem templomépítő

                                     nem pap, s nem úr, hittérítő:

                                     Szó szentesíti a házat!

* Arkepaulum: az a sátor, ahol az első időkben a Szövetség Ládáját őrizték.