A Sztehlo szobor avatásán – Keveházi László prédikációja

Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és a mi Urunktól, Jézus Krisztustól. Ámen.  

Hallgassátok meg Isten igéjét. Megírva találjuk Péter apostol első levele 3. fejezetében a 8. verstől a következőképen: 

„Legyetek mindnyájan egyetértők, együtt érzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak. Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek (…)Krisztust tartsátok szentnek szívetekben.” I. Pét. 3, 8-15.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim a Jézus Krisztusban, Kedves, Tisztelt Vendégeink! 

                                   Ember az embertelenségben 

Ezt a címet adta a 100 éve született Sztehlo Gábor kilenc hónappal halála előtt elmondott interlakeni igehirdetésének a fenti ige alapján. A cím szinte csábít arra, hogy ma rá is így emlékezzünk: ember az embertelenségben. Nem véletlen, hogy az akkori embertelen világban elsőként kapta meg hazánkból az igaz ember izraeli kitüntetést. S nemcsak ő maradt ember az embertelenségben, hanem embereket akart nevelni a régiből átmentett gyermekeiből az új embertelen világban is. Én ugyan többekkel együtt már a háború után kerültem oda, mint volt hadapród és háborús bűnösként elítélt apa hajléktalan fia, de Sztehlo Gábor és a gyermekek szeretettel befogadtak. Két boldog és számomra méltatlanul megtisztelő évet töltöttem ott, gondolom, így kerültem most erre a szószékre is, mint aki a „Sztehlo-gyermekek” közül tudomásom szerint egyedül lettem evangélikus lelkész. 

De ma nem emlékbeszédet kell itt tartanom. Ma kivételesen úgy szeretnék igét hirdetni, hogy szavaimon keresztül szólaljon meg Sztehlo Gábor is, s ami ennél sokkal, mérhetetlenül több: szólaljon meg közös Urunk, Jézus Krisztus is.  

„Jézus Krisztus közöttünk jár. Ő az igazi ember. Ő segít nekünk is, hogy mi is emberek legyünk az embertelenségben” – vallotta igehirdetése bevezetésében Sztehlo Gábor. S ehhez utat is mutatott. 

Jézusra hallgassunk, aki a másik emberhez küld minket, hogy így lehessünk igazán emberré. Mert mi emberek szeretnénk lenni a másik ember nélkül, sőt esetleg gonoszért gonosszal fizetve, gyalázkodásra gyalázkodással válaszolva. Vagy legalábbis magunknak élve, „önmagunkat megvalósítva.” De ez hamis út. Péter apostol másik utat ajánl. S itt szólaljon meg Sztehlo Gábor szó szerint: Az „egyetértés, együttérzés” az, hogy ami téged érint, azt én is magamra veszem. Nincs irigység, nincs káröröm vagy elzárkózás. Egy vagyok veled! A „testvérszeretet” vallomás arról, hogy te vagy az én gazdagságom. Ha nem lennél, magányos lennék. Isten világa nem teljes testvér nélkül. Istennél nincs egyke-rendszer. A „könyörületességben” átérzem mások nyomorúságát, és nem tudom távol tartani magamtól. Mások ínsége cselekvésre indít. Az „alázat” nagyon egyszerűen azt jelenti, hogy nem vagyok jobb, mint te. Merészkedjetek a másik ember közelébe.” 

De kihez közeledjünk? Nem általánosságban „valakihez”, hanem egy konkrét emberhez, aki lehet olyan kellemetlen számunkra, mint egy cipőnkbe került kavics” – hirdeti Sztehlo Gábor. S ehhez ma, és itt, rá emlékezve hozzátehetnénk: mindig ahhoz, aki éppen bajban van.  Érdemes feltenni a kérdést: Isten igéjét és Sztehlo Gábor tanítását követve, ma kihez, kikhez kellene közelednünk?   

„Krisztust tartsátok szentnek szívetekben.”– folytatja az útmutatást igehirdetésében Sztehlo Gábor. Mert hitvallása és hitvallásunk szerint az igaz emberség Krisztussal valósul. Az emberség-kérdés hitünk szerint Krisztus-kérdés. Az emberré lett és feltámadott Krisztus tehet minket is emberekké a szó legmélyebb értelmében.

De miként valósítható ez meg? „Csak határozott választással.” – hirdette Sztehlo Gábor.  Vagyis egyértelműen döntenem kell, a magam útját járom, vagy Krisztussal együtt élek. „Ha ragaszkodom Krisztushoz, aki testvérszeretet teremt bennem, ha nem izolálom, ha nemcsak a belső szobámban imádom, akkor megszentelem szívemben” – vallotta és élte mosolyogva, és mégis sziklaszilárdan Sztehlo Gábor. Ebben az esetben áldást tudok mondani minden emberre, sőt így leszek áldássá, és az áldás örökösévé magam is.  

Sokan Krisztusnak ezt a megszentelését kritikus szemmel nézik, mondta 1973-ban Sztehlo Gábor, de mondhatjuk bátran ma is.  „Mindenki látni akarja, hogy valóban bennem él-e Krisztus? Krisztus megszentelése nem szép szavakban, hanem közösséget teremtő tettekben valósul meg” – olvassuk az igehirdetésében. S az igehirdetés befejezése egy régi mondat idézése: ha láttad a testvért, láttad az Urat.” De ez szerinte fordítva is áll: ha látod az Urat, meglátod testvéredet is.  

Istennek adunk hálát a 100 éve született Sztehlo Gábor életéért, gyülekezeti lelkészi, az evangélikus népfőiskolai, zsidómentő és nevelői, az üldözötteket és diakóniánkat megmentő hatalmas, áldott szolgálatáért.  

De ez az ünnep csak úgy lesz teljes, ha Urunk ráállít és elindítja egyházainkat és mindnyájunkat személy szerint ma is az áldás útjára: embernek lenni, sőt Isten emberévé lenni a mai embertelen világunkban is. Ámen. 

Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban. Ámen.