Egyház és állam az átalakuló európai társadalmakban – Az LVSZ budapesti, 2009. június 26-29. között tartott tanácskozásának üzenete

A mostani tanácskozásra éppen abban az időpontban került sor, amikor a Vasfüggöny mindkét oldaláról való európaiak az 1989. évi nagy fordulatról emlékeztek meg: arról, hogy a Magyarország és Ausztria közti határt megnyitották, és az emberek szabadon elhagyhatták az elnyomó, totalitárius rezsimek kormányozta országokat. Ennek a történelmi eseménynek tudatában, a résztvevők hangot adtak az elmúlt húsz év örömeinek és félelmeinek, csakúgy, mint a sikereknek és a hibáknak. Tisztában vagyunk azzal, hogy néhány ügy azokból az időkből még mindig megbékéltetésre vár. A tanácskozás egy másik évfordulóhoz is kapcsolódott: a Budapesten 1984-ben megrendezett LVSZ közgyűlés 25. évfordulójához; ez emlékeztetőül szolgált azokra a politikai, gazdasági és vallási viszonyokra, amelyek akkor fennálltak Közép- és Kelet-Európában. 

Azok az egyházak, amelyeket korábban elválasztott egymástól a Vasfüggöny, alkalmat nyertek azóta arra, hogy azelőtt soha előre nem látott mértékben megismerjék egymást. Húsz évvel ezelőtt igencsak nehéz lett volna felismerniük egymást, mint egyházaknak, akár csak közös nyelvet találni, hogy kommunikálni tudjanak egymással, de most már fel tudták fedezni, hogy mindazoknak a jelentős különbségeknek dacára, melyek még mindig fennállnak Kelet és Nyugat közt, számos dolog van, pozitív és negatív egyaránt, amelyeket közösen magukénak tekinthetnek. Így például új példák vannak jelen a világban az állam egyházakkal kapcsolatos „semlegességére”. Néhány állam nemcsak anyagi támogatást nyújt, de el is várja az egyházaktól, hogy többet tegyenek a társadalomért. Az egyházak pedig küzdenek azért, hogy tanúságot tegyenek az általuk vallott hitről az új politikai és gazdasági kontextusban, és az egyre inkább diverzifikálódó népesség közepette. Bár az egyházak taglétszáma csökkent, sok esetben a spiritualitás és a társadalmi értékek iránti érdeklődés növekedett. Kiviláglott, hogy különféle utak-módok vannak arra, hogy evangélikus egyházak működjenek Európában, nem is szólva a világ többi részéről. 

1989 előtt Közép- és Kelet-Európában az egyházak gyakran biztosítottak teret, vitalehetőséget közügyekről a zsarnoki államokban, ahol a félelmeket és a törekvéseket meg lehetett fogalmazni. Azóta a spirituális értékeket másfajta „zsarnokságok” fenyegetik – a fogyasztói társadalom és a neoliberális globalizáció – ám ez részben azért is következhetett be, mert az egyházak maguk is abban a veszélyben voltak, hogy felhígítják, vagy éppenséggel elvetik annak az üzenetnek a lényegét, amelynek hirdetésére és megélésére rendeltettek. Az evangélikus keresztényeknek a felemelkedő Európában új utakat és új tereket kell találniuk arra, hogy konstruktív vitákat és párbeszédet folytassanak azokról a kritikus kérdésekről, amelyekkel szembe kell nézniük. Bár az egyházak nem mindig képesek eljutni a világos válaszokhoz, maga a küzdelem folyamata, a kérdésfelvetésekkel együtt, segítő hozzájárulás lehet a társadalomban lezajló folyamatokhoz. 

Bár vannak mozgalmak arra, hogy egybehangolják az európai népek közti különbségeket, – különösen az Európai Unióban – Európa mégis a nemzetek közössége marad, a nemzetek különféle történelmével, kultúrájával, eredményeivel és kihívásaival. Megosztottuk egymással a konkrét realitásokról való példákat, és növekedett bennünk ennek a diverzitásnak értékelése, csakúgy, mint annak tudata, hogy sokan ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe, még ha eltérő formákban is. Osztozunk az Istentől kapott ajándékokban is, és az erőforrásokban is, amelyek arra valók, hogy meg tudjunk felelni ezeknek a kihívásoknak. Mint evangélikusoknak, van teológiai alapunk, amely képesé tesz arra, hogy sikeresen megbirkózzunk az előttünk álló feladatokkal,  még ha az eredmények és a konklúziók eltérőek is lehetnek.

Néhány feladat, amely kihívást jelent számunkra: 

-         növekvő vallásszabadság: az emberek ma vallási szabadpiacon élnek, egymással versengő egyházak és vallások közepette, és ezek közül néhány alapvetően más módon közelítheti meg az állam és az egyház viszonyának kérdését. Mi, mint evangélikus egyházak, hogyan felelünk meg ennek?

-         még kisebbségi helyzetben is, az evangélikus egyházaknak emlékezniük kell felelősségükre abban a tekintetben, hogy bátran és őszintén kifejezzék véleményüket a társadalomban

-         hogyan lehetünk hitvalló egyházak, pozitív politikai állásponttal, az egyre inkább elvallástalanodó társadalomban, ahol az egyházak hangja, úgy tűnik, marginalizálódik?

-         hogyan tudják az egyházak, másokkal együttműködve, az emberi jogok érvényesülését elősegíteni, és útját állni a diszkriminációnak az egyre összetettebb helyzetben, különösen a kizsákmányolás terén, amely az emberi méltóságot megalázza?

-         hogyan tudjuk jobban tudatosítani a potenciális problémákat, mielőtt azok katasztrófává fajulnak?

-         hogyan tudnak az egyházak aktívabban megszólalni és cselekedni azok közt az új körülmények között, amelyeket társadalmunk kialakít, és hogyan tudunk több párbeszédet, beszélgetést folytatni gyülekezeteinkben ezekről a helyzetekről és akciókról?

-         hogyan tudjuk legyőzni a félelmeket és az ellenállást társadalmunkban a bevándorlók vonatkozásában, és hogyan tudjuk előmozdítani azt, hogy minél teljesebb mértékben résztvevői legyenek az európai társadalmaknak?

-         hogyan tanuljunk azokból az új perspektívákból és életkedvből, amelyet a világ más részéről érkező emberek hoznak egyházunkba?

-         a teológiai kérdések megértését hogyan kommunikáljuk annak érdekében, hogy hatékonyabban szóljunk, és a közöltek átjárják a társadalmunkban élő emberek lelkét?

-         az egyházaknak jobban kell ügyelniük szavaik és cselekedeteik visszhangjára a világ más részeiben

-         ahol helyénvaló, keresniük kell egyházainknak az ökumenikus alapon való együttműködést (beleértve az Európai Egyházak Konferenciája révén lehetséges módokat) arra, hogy javítsák az állam és az egyházak közti kapcsolatokat. 

Néhány pillantás Isten reményt adó jelzéseire: 

Isten megtartotta egyházainkat, sok országban az elnyomatás, az üldöztetés, a létszám- csökkenés és a befolyás hanyatlása fájdalmas időszakában, és ezt ma is megteszi. Isten Szentlelke működik a hívő közösségekben, amelyek sok esetben nagyon különböznek attól, amik a múltban voltak, új dolgokat tesznek, új emberek révén, akik új életjelzéseket hoznak abba az egyházba, amelyről azt hitték, kihalóban van. Isten továbbra is aktív marad Európa-szerte, nemcsak az egyházakban és az egyházak révén, de a szélesebb társadalomban is. Ez a diakóniai munka új lehetőségeiben jelenik meg, valamint a civil társadalomban való részvétel formájában. Mint evangélikusok, Isten jelenlétét különösen a kereszt teológiájában vesszük észre: Istent nemcsak látható erejében és hatalmában vesszük észre, hanem a gyengeség és a sebezhetőség révén is. Ebből kell tanulnunk, hogy ki tudjuk nyújtani kezünket Európa és a világ más részéből érkező bevándorlók felé, hogy meghalljuk hangjukat,  sóvárgásukat, reményeiket – ha a jó hírt kell kommunikálnunk és megélnünk olyan módokon, amelyek hihetőek és sorsfordítóak Európában és a világban napjainkban.

Következtetések: 

Javasoljuk a LVSZ tag-egyházainak, hogy nemzeti bizottságaik, egyházi vezetőik, tisztségviselőik, gyülekezeteik és egyéb egyházi találkozóik, hálózataik reflektáljanak az itt felsoroltakra, vitassák meg ezeket a kérdéseket, felhasználva a legalkalmasabb technikai megoldásokat és közlési fórumokat (beleértve a LVSZ lehetőségeit is), hogy

-         folytassák a téma megvitatását

-         kezdeményezzenek akciókat az egyház minden szektorában

-         növeljék az egyház tanúságtételét a nyilvánosság előtt

-         osszák meg egymással eredményeiket, tapasztalataikat az egész világ evangélikus közösségében. 

Javasoljuk továbbá az egyházaknak, hogy támogassák a közös erőfeszítéseket az európai kormányközi és ökumenikus szervezetekben, valamint felkérik az Európai Egyházak Tanácsát, hogy az európai intézményekben és szervezetekben végzett munkájuk során vegyék figyelembe ezt az üzenetet.