A genderkérdésről – Balogh Éva előadása
Piliscsaba – November végén Piliscsabán gyűltek össze a Kórházi Lelkigondozói Szolgálat által szervezett őszi konferenciára Miskolcról, Szolnokról, Székesfehérvárról, Kiskunhalasról, Békéscsabáról és Budapestről az evangélikus kórházlelkészek és önkéntes lelkigondozók. Az alábbiakban Balogh Éva előadásának gondozott szövegét olvashatják. Szöveg: Balogh Éva
A gender-elmélet
I. Elgondolkodtató bevezetés, történelmi háttérrel
Gyulai Pál Írónőink című tanulmánya a Pesti Naplóban jelent meg 1858-ban. (Flóra 50 költeménye. Pest, Emich Gusztáv könyvnyomdája, 1858. – Andersen meséi. Fordította Szendrey Júlia. Pest, 1858. Kiadja Lampel Róbert.)
Ebben így vallott:
„Írónőink napról napra szaporodnak. Most egyik, majd másik divatlap vezet be kettőt-hármat nagy elragadtatás kíséretében, s már csaknem szokássá vált irányokban az udvariasságnál több, bizonyos udvarlói hang.
Divatlapjaink örülni látszanak, hogy a magyar nő is elég hőslelkű és szabadlelkű szembeszállni azon százados előítélettel, mely kizárta a nőt a férfiúi pályáról. Üdvözlik az írónőt, mint a többi nőnél felsőbb lényt, aki elég nagy szellemű tű helyett írótollat forgatni, többé nem a cselédekre zsémbelni, hanem az államférfiakra, tudósokra és kritikusokra, kíváncsian várják, hogy a női kedély, melynek csak a családi kör számára kellene megnyílni, hogyan profanálja érzéseit, hogy fejti meg új meg új oldalról a szerelem és házasélet nagy kérdéseit.
Mi, megvalljuk, nem osztozunk e nézetekben, anélkül, hogy az írónőség jogosultságát, melyet elvben tagadni akarunk, kiváltképp, bizonyos körre szorítva s némi igazoló körülmények között meg ne engednők. Nem durva férfidölyf és előítélet mondatja ezt velünk, hanem éppen mély nőtisztelet és az előítéleteknél is veszélyesebb társadalmi szofizmák gyűlölete, mert mi egyéb az írónőség, mint be nem vallott, eltakart, félbe-szerbe alkalmazott nőemancipáció, e bohó és bűnös tan, mely senkit sem tenne oly szerencsétlenné, mint éppen a nőt, akinek sorsán javítani akar.
A nő körét és pályáját nem férfiönkény vagy puszta konvenció szabta meg, hanem a természet rendje és a társadalom szüksége. A nő fizikai és szellemi alkatánál fogva éppoly képtelen a férfiú pályájára, mint a férfiú a nőére, s Kisfaludy Sándor nem élcet, hanem igazságot mond, midőn így szól:
»Van határa a két nemnek,
s
nem toldása az érdemnek,
hanem hiba, csorbaság,
aki ezen
átalhág.«
Nem kisebbíteni akarjuk a nők szellemi tulajdonait, azok viszonylag bizonyosan egyenrangúak a férfiúéval, csakhogy egészen másneműek, körben kifejezhetők, s egyedül ott kifejthetők, s egyedül ott jótékonyak.
Amit állítani merünk, az, hogy bármilyen nagy tehetséggel írjon valamely nő, sem az államügyekben, sem a költészetben, sem a tudományban nem emelkedhetik egy rangra a hasonló tehetségű férfiúval, mert mindaz, ami a férfiút valóban naggyá teszi, vagy egészen hiányzik a nőben, vagy soha nem fejlődhetik ki benne teljesen.
A női lélekben uralkodóbb az ösztön, szóval a fogékonyság, mint az akarat, az ész, a fantázia, szóval az alkotóerő, szenvedélyei talán hevesebbek, de nem oly mélyen kitartók, vagy jobban mondva sivárak, hogy képesek legyenek erős becsszomjat táplálni, és nagy célt vívni ki.
Nők még sohasem törtek új pályát sem irodalomban, sem művészetben, egyetlen nagy eszmével sem vitték előbb a tudományt, s nem is fogják soha.
Ez alkotási tehetetlenség kevésbé észrevehető olyan művészetekben, amelyek nem annyira teremtők, mint inkább visszateremtők lévén, leginkább fogékonyságra vannak alapítva, milyenek a színészet, az előadó zene és ének. Ezért lehetségesek a nagy énekesnők és nagy színésznők.
A nők képtelenek a fáradságos és szigorú absztrakcióra, a mélyen ható analízisre, s korlátolt látókörük miatt és heves szenvedélyeiknél fogva mindig egyoldalúságra ragadtatnak, mi lehetetlenné teszi nekik, hogy urai lehessenek a művészet és tudomány anyagának.
Nem bírnak elég nyugodtsággal a mély és közvetlen intuícióra, legsikerültebb műveikben is mindig észrevehető bizonyos habozás, lágyság, egyformaság, töröttség, meghasonlás.
Szegények kétszeresen ki vannak téve azon számtalan veszélynek, mely a tudós, írói és művészi pályát körülörvényli. Az absztrakció számukra majd mindig csak tévtanokat szül, s a küzdés és dicsőségszomj képtelenné teszi őket a boldogságra és boldogításra egyképp. Hiába csalják magukat, ők szerelemre, szeretetre, ragaszkodásra vannak teremtve, hiába ölték ki magukból a nőiséget, az eljátszott boldogság képe szüntelenül kísérni, üldözni fogja őket, a családi élet boldogságáé, melyet megvetnek és visszasóhajtanának, melyre képtelenné tették magukat, s mely nélkül mégsem élhetnek. Sem a férfiakhoz, sem a nőkhöz nem tartoznak, ott a nők jogait követelik, itt a férfiakét, sem a közpályán, sem a családi körben nem találják otthon önmagukat. Sorsuk mindig csak tragikum vagy komikum, szerencse, hogy csak ez utóbbi, avagy ha csak a boldogság romjain tévelyegnek, s nem egyszersmind a bűn ösvényein.
Ha a nő ösztöneit követi, melyet hagyomány fejt ki, jó példa erősít meg, vallás szentel föl, egész élete szebb, bevégzettebb, harmonikusabb lehet.
A nő logikája egészen más, mint a férfiúé, nem az absztrakció, csak látszólag az indukció; innen képtelensége a bölcsészetre, politikára s a nagy történeti tények felfogására.
Érzékeny és szenvedélyes szíve előbb-utóbb határozatlan és hamis jóindulat, világboldogító ábránd felé hajlik, mely okvetlen erkölcstelenségre vezet, legalább érzületben.
Sohasem emelkedhetik valódi objektivitásra sem az életben, sem az irodalomban, szűk köre mindig homályban hágy előtte valamit, ismereteinek korlátoltsága nem nyújthat neki elég közvetítést, idegessége, szeszélye, érzéseinek heve viszi, ragadja, maga se tudja, merre. Töpreng hivatásán, melyet nem szükség keresni, mert maga a természet mutatta ki, felboncolja a szerelmet és házasságát, s nem veszi észre, hogy szívét zúzta szét. Nem bírja el a férfiú igáját, legyen az bár a legerősebb s leggyöngédebb szerelmi iga, s megutálja, ha rabszolgájává válik, amit egyébiránt óhajt.
Nem volna-e hát az írónőségnek jogosultsága? Valóban a kritika tagadni kénytelen, ámítaná a nőket, ha azt mondaná, hogy e pályára éppúgy hivatvák, mint a férfiak, a boldogtalanság pályáját ajánlaná nekik, ha munkásságra hívná fel őket.
Az eszes és mívelt anya bizonyosan több tapasztalatot tesz gyermekei, általában a gyermekek körül, mint az atya, mégis a nevelésről a nő legkevésbé képes valódi jó munkát írni.
Ide absztrakció, filozófiai természet és míveltség szükséges, amivel a nő nem bír, s amelyet meg nem szerezhet. Úgy látszik, mintha hivatva volna a komikumra és humorra, pedig erre a legképtelenebb, a nő csak elmés.
Érzékenyebb és szenvedélyesebb, mint a férfiú, úgy látszik, mintha kiválóan a lírára volna hivatva, ez is csalódás. A nőnek korlátolt helyzeténél fogva csak egypár gyöngédebb húr állhat rendelkezése alatt, ami nem ad nagyobbszerű költészetet. Az eposzra nem vonja hajlama, a drámában tehetetlenségét maga is érzi, mert a költői forma szigorát ki nem bírhatja, és a jellemzésben a legkevesebb ereje van. A novellához és regényhez vonzódik leginkább.
A társadalmi nagy disszonanciákat, a történeti és politikai nagy tényeket költőileg feldolgozni nem nőnek adatott. Bármily sok legyen az, amit egy nő átélhet, e viszonyokkal alig érintkezhetik, vagy ha mégis igen, nagyon kevés ereje lehet az átküzdéshez, és nyugalma, filozófiai műveltsége az átgondoláshoz.
Ezért méltánylandók az angol írónők, kik rendesen érzik körük korlátoltságát, ritkán csapnak túl rajta, s inkább kevésbé termékenyek, változatosak, mintsem tévedők.
Nálunk az írónők nem oly számosak, hogy komoly aggodalomra adhatnának okot. Írónőink csak dilettánsok, akik ha egyéb dolguk nincs, írnak egy-két verset, novellát, vagy éppen regénykét, igény nélkül, szórakozásból, s egész pályájuk sem komolyabb, sem veszélyesebb, mint egy kis zongorázás, vagy rajzolási kísérlet. Nem hisszük, hogy George Sand vagy Hahn-Hahn Ida sorsára jussanak, mert ahhoz sem tehetségük, sem elég előkészületök.
Oh, a magyar nők nem hibásak, s mi védjük őket teljes erőnkből. A magyar írónők csak dilettánsok, s ezer szerencse. Minket mindig melankolikus hangulat fog el, valahányszor írónőink műveit olvassuk. Minek raboltok el annyi drága percet szüleitektől, férjeitektől, kedveseitektől, csak azért, hogy nyomtatva lássátok neveiteket? Miért teszitek még nehezebbé a magyar kritikát?”
Ha túltesszük magunkat az első felháborodáson, amely elkap bennünket, amikor e sorokat olvassuk, akkor be kell látnunk, hogy a szövegnek néhány gondolata még ma is ismerős. Például amikor arról beszél, hogy bizonyos nők nem találják a helyüket, s ennek az emancipációra való törekvés az oka. („Sem a férfiakhoz, sem a nőkhöz nem tartoznak, ott a nők jogait követelik, itt a férfiakét, sem a közpályán, sem a családi körben nem találják otthon önmagukat.”) Szintén ismerős gondolata az írónak, hogy „a nők szellemi tulajdonai egyenrangúak a férfiakéval”, csak egészen másmilyenek. Ma így ismerjük ezt a közhelyet: egyenrangúság van, nem egyenjogúság.
II. Mit jelent a gender fogalma? ( forrás: Tomka Ferenc plébános, címzetes egyetemi tanár, a lelkipásztori teológia tanára)
1) Mit jelent a gender (vagy gender mainstreaming) ideológia?
Vannak, akik pozitív, társadalomtudományi értelemben használják a genderfogalmat (például sok egyetemen). Mások fel sem figyeltek arra, hogy ez az új fogalom megjelent. De ha egyszer valaki felfigyel a kifejezésre, gyakran bele fog botlani újságokban, weboldalakon, könyvcímekben, a hazai és európai törvényhozás körüli vitákban.
A genderfogalom eredete
Az angol nyelv két rokon fogalmat használt a nem jelölésére. A sex kifejezetten a biológiai nemre vonatkozott, míg a gender társadalmi nemet jelentett. A kifejezés utal az évtizedek óta megjelent szociológiai vagy antropológiai kutatásokra, amelyek rámutatnak, hogy a nemi szerepek (mint a férfiasság, a nőiesség) függenek a társadalmi körülményektől, illetve a gyermeki szocializációtól. Ilyen értelemben foglalkozik a genderkérdéssel számos egyetem, tudományos intézmény.
A genderfogalom mögé sorakozik sok pozitív kezdeményezés, amelyek a nők egyenjogúságáért vagy a homoszexuális hajlamú emberek hátrányos megkülönböztetése ellen küzdenek. Az ő alapvető célkitűzéseikkel minden humán és keresztény gondolkodású ember egyetérthet.
Az ideológia terjedésének első lépései
A genderideológia képviselői tudatában vannak annak, hogy az imént idézett megfogalmazások a mai felnőtt generáció nagyobb részében ellenszenvet szülnének. Ezért – amint említettük – először a nők és a homoszexuálisok egyenjogúsításáról beszélnek, amellyel minden jóakaratú ember egyetért.
Ha a homoszexuális hajlamú személyekről szólunk, velük kapcsolatban először tisztázni kell egy alapvető félretájékoztatást. E hajlamra a pszichológusok jelentős szárnyával együtt úgy tekintünk, hogy ez nem genetikus adottság, hanem fejlődési, szocializációs rendellenesség. Ezt igazolja, hogy néhány évtizede eredményesen gyógyítják is ezt az állapotot számos országban, sőt hazánkban is (bár a gyógyítási rendszerek kiépítettsége nem elegendő). A másik gyakori félretájékoztatás, hogy a népességen belüli arányukat gyakran nagyobbnak adják meg, mint a valóság; néha még 10% is megjelent a sajtóban. Valóságos arányukat 2,5%-ra teszik a kutatók.
A pekingi konferencia ENSZ-jelentésének főszerkesztője az ideológia képviselőivel egyetértésben kijelenti, hogy a férfi és női gender „a társadalom konstrukciói”, amelyeket meg kell szüntetni... „Nem két nem létezik, hanem öt: így nem férfiakról és nőkről kellene beszélnünk, hanem heteroszexuális nőkről és homoszexuális nőkről, heteroszexuális férfiakról, és homoszexuális férfiakról és biszexuálisokról” (és hatodikként a transzvesztitákról, fűzik hozzá mások).
2) A genderideológia keresztény kritikája
Tudnunk kell, hogy a genderideológia világszerte egyre terjedő mértékben jelentkezik. Megjelent a filmekben, tévésorozatokban, a legkülönbözőbb újságokban és folyóiratokban, behatolt sok intézménybe, iskolába, egyetemre és a legmagasabb törvényhozó testületekbe, és megjelent már törvények formájában is.
XVI. Benedek pápa az emberi természetet, a házasságot, a családot fenyegető, azok létét megkérdőjelező ideológiával szemben emelte fel hangját 2008. dec. 22-én egyik évzáró beszédében:
„Az egyháznak védelmeznie kell az embert az emberi természet lerombolásával szemben... Kötelessége, hogy az emberről mint férfiről és nőről beszéljen, és megkövetelje a teremtés eme rendjének tiszteletben tartását... Amit napjainkban a »gender« fogalma alatt sokfelé értenek, az lényegében az ember kiszakítását célozza a teremtés, a Teremtő rendjéből. Az ember maga akarja megalkotni önmagát, és saját lényét maga kívánja meghatározni. De így az igazság ellen, a teremtés szelleme ellen fordul...”
A mexikói katolikus családkongresszus (2009. február) több előadása ugyancsak felhívta a résztvevőknek, valamint a katolikus egyház vezetőinek figyelmét, hogy világszerte megjelenik a genderfogalom torzított használata, amely a humán és a keresztény ember-, család- és házasságkép alapjait támadja meg. E támadással szemben az egyháznak is fel kell készítenie övéit.
A genderfogalom eltorzítása
A radikális genderfeministák, a meleg szervezetek nagy része, illetve gender mainstreaming ideológusok azonban egy teljesen új ember- és társadalomképet akarnak megvalósítani: szerintük a nem (gender) teljességgel a társadalom terméke. Az ember nem férfinak és nőnek születik (még ha biológiailag rendelkezik is ilyen adottságokkal), hanem csupán a család és társadalom elvárásai nevelik őt férfivá és nővé.
A gender mainstreaming szerint az ember valamiféle semleges lénynek születik, és alapvető joga és képessége, hogy maga határozza meg nemét, szexuális kapcsolatainak formáját. (Az utódok létrehozásának pedig szerintük nem egyetlen útja a hagyományos házasság.) A genderideológia így eljut a nemek, sőt a család tagadásáig. Pontosabban: szerintük a nemek közötti egyenlőség elérésének feltétele a férfi és a női nem, illetve a házasság és a család megszüntetése.
A pekingi világkonferencia
A gender új ideológiája és annak követői az ENSZ által rendezett 1995-ös pekingi női világkonferencián léptek a nyilvánosságra. A konferencia záródokumentumában vezették be hivatalosan a gender mainstreaming kifejezést, vagyis a „társadalmi nem” fő irányként való érvényesítését. A gender mainstreaming mint a melegek, biszexuálisok, transzszexuálisok elismeréséért, egyenrangúságáért és a kérdés hirdetéséért folytatott harc jelenik meg.
Ennek megfelelően (a hagyományos értékek képviselőinek tiltakozása ellenére) a csúcstalálkozó dokumentumából kiiktatták az olyan kifejezéseket, mint apa, anya, feleség, férj, mert ezek túlhaladott, konzervatív nézeteket sugallnak. A nem (sex) fogalmát (amely a természetes kétneműséget fejezi ki) pedig kicserélték a genderfogalomra, amely semmilyen nemhez nem kötődik, és tetszés szerint megváltoztatható.
A pekingi konferenciát követő évek
A Pekingi Cselekvési Platform elérte, hogy ajánlása már 1995-ben kötelezettséggé vált:
· 1995-ben az ENSZ – az emberi egyenlőség elve alapján – elkötelezte magát a gender mainstreaming-elmélet mellett;
· 1996-ban követte az EU;
· 2000-ben a német szövetségi kormány, majd más országok.
2006. január 11-én az Európai Parlamentben elfogadásra került a homofóbiáról szóló határozat. Ez arra szólít fel, hogy Európa országaiban legyen büntetendő cselekmény, ha valaki félelemmel, „idegenkedéssel szól a homoszexualitásról, illetve a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű személyekről, mert ez a rasszizmushoz, az idegengyűlölethez, az antiszemitizmushoz hasonló magatartás”. Azon személyek számára pedig, akik nem értenek egyet a nemek átstrukturálásával, meg is alkották a megbélyegző neveket: ők a homofóbok, a „homofóbia” képviselői, vagy „heteroszexisták”.
2008. február 13-án az Európai Unió útmutatót adott munkatársainak, hogy ne használjanak nemekre utaló kifejezést (például ne mondják azt, hogy tanárnő vagy tanár, helyette mondják azt, hogy „tanerő”).
2008. szeptember 3-án az Európai Parlament döntést hozott, hogy a tankönyvekből, számítógépes játékokból, marketingből, plakátokról száműzni kell a sztereotip férfi és női magatartásformák megjelenítését – tehát ne a nő varrjon vagy főzzön a képen, hanem a férfi, ne a férfi vezesse a motort, hanem a nő.
2009-ben az Egyesült Államok írt alá egy ENSZ-nyilatkozatot, amely a (szabad) szexuális orientáció egész világra kiterjedő védelmére szólít fel.
A következőkben néhány kiragadott példával szemléltetjük a gender gyakorlati megvalósulását a hétköznapokban.
Több országban, például az Egyesült Államokban, Kanadában, Németországban, Spanyolországban valamely kötelező iskolai tárgy (például etika) részévé tették a gender mainstreaming elméletet. Spanyolországban a tananyagban az áll, hogy a házasság nem tételezi fel a nemek különbözőségét.
Anglia, Bécs és Bajorország egyes óvodáiban is megszüntették a lányos, illetve fiús játékokat, illetve bevezették, hogy a fiúkat lányos, a lányokat fiús játékokra tanítsák, hogy így „nemi identitásukat” kiegyensúlyozottá tegyék.
3) Hogyan érinti a kérdés hazánkat?
Hazánkban, úgy tűnhet, még csak az első lépéseknél tartunk. Hallhatunk már a női egyenjogúság hirdetéséről, és megszületett a törvény, amely a homoszexuális kapcsolatokat legalizálja.
De ha mélyebben belegondolunk, már régen nem csak az első lépéseknél járunk. Ha áttekintjük a témával kapcsolatos törvényeket, illetve elemezzük, milyen szemléletet ad át ma egy gyermeknek, egy fiatalnak a média, az internet, esetenként az iskolai oktatás, látnunk kell, hogy a mi gyermekeink is az emberi és keresztény értékek alapvető tagadását szívhatják magukba, ha tudatosan nem védjük őket.
Az utóbbi éveknek a témával kapcsolatos törvényei
2002-től hatályon kívül helyezték a Btk 199. és 200. cikkét. Ettől kezdve nem számít bűncselekménynek a 14 évet betöltött azonos neművel való szexuális viszony. (Ez ideig az ilyen viszony 14 év felett csak különböző neműek esetén volt büntetlen, a 14–18 év közötti azonos neműek esetén büntetendő cselekmény volt.) S míg az ilyen cselekményt eddig „természet elleni fajtalanságnak” nevezték, ezt a fogalmat eltüntette a törvényhozás.
2003-ban, illetve 2004-ben módosították a gyermekek, illetve diákok jogairól szóló 1993-as LXXIX. törvényt. S ez ugyancsak témánkhoz tartozik. Lényege, hogy a pedagógus nem közölhet a gyermekek szüleivel olyan adatot, amely „súlyosan sértené vagy veszélyeztetné a gyermek, tanuló érdekét”. A megfogalmazás rugalmasnak is felfogható, de nyilvánvaló lépés a szülők nevelési jogainak és kötelességének korlátozása felé.
2007. június 1-jétől az Európai Unió 2004/68/IB határozatát átvették a büntető törvénykönyvbe: Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt megszerez, tart, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
2009 áprilisában jóváhagyták a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, amely már kiterjed a homoszexuálisokra is.
2008 őszén kezdődött meg az új polgári törvénykönyv parlamenti vitája, amely még tart. Míg a Rákosi-rendszerben született törvény előírta a házastársak egymás iránti hűségét, a mostani javaslat csak együttműködést kér a házastársaktól, hűségről nincs szó többé. A házasság megszűnésének okai között pedig megjelenik a házastárs nemének megváltoztatása.
Egyéb helyek, amelyek a szexuális, illetve a genderforradalom szemléletét közvetítik
Az internetnek és a tévének, egyes újságoknak a gyermekeket, a fiatalokat romboló hatásairól többször esik szó (s ma már hasonló eszköznek számít a mobiltelefon is). Az egész társadalom látásmódját kívánják és képesek alakítani a ruhátlanság különböző fokozataival az utcai plakátok. A plakátok közt Budapesten 2009-ben megjelent már a gender sokneműség jogát hirdető plakát is.
E látványos jelzések mellett fel kell figyelnünk a „tinilapokra” is. Szülők gyakran nem veszik észre, mit tartalmaznak a 10-12 éves gyermekeknek már járó „tini” folyóiratok (ilyen jól hangzó címekkel, mint például 100xSzép vagy Magyarország első számú tinimagazinja – kiadja az Euromédia Bt.). Ezek pedig elmagyarázzák a tizenévesnek, hogy ha egyszer megkapta hozzá a hormonokat, joga van a szexuális élvezetekhez, önmagával vagy mással (és azonos neművel). Elmondják, milyen módszerekkel szerezhet a tizenéves szexuális gyönyöröket magának vagy másnak, hogyan tud óvszert szerezni (úgy, hogy szülei ne tudják meg), vagy például hogyan tudja szüleit leszerelni, ha azok akadékoskodnak.
Számos magyar közép- és egyéb iskolában megkezdődtek a homoszexualitást „bemutató-védő” napok. Amint hangsúlyoztuk, szükségesnek tartjuk, hogy a homoszexuális hajlamú emberek tiszteletére, a velük való együttérzésre neveljünk. És látszólag erről is szól a legtöbb első találkozó.
De egyidejűleg fel kell hívnunk minden jóakaratú ember és szülő figyelmét, hogy a homoszexualitás érdekében folytatott kampányoknak súlyosan káros következményei lehetnek gyermekek, serdülők számára. Sok ember biszexuális hajlamú. Ha egy biszexuális hajlamú, illetve szexualitása érlelődésének elején tartó serdülő – a maga nagyon hullámzó érzelmi helyzeteiben – az egyoldalú propaganda hatására elkezdi kipróbálni a homoszexuális kapcsolatokat, kárára lesz emberi fejlődésének. Gyermekeinket pedig sok oldalról érik ma ingerek, biztatások, hogy próbálják ki a szexuális érdekességeket.
4) Elképzelhető az erkölcs, a család, az ember ilyen mértékű megtámadása?
Az utóbbi évtizedekben az emberiség és a kereszténység sok olyan eseményt átélt már, amelyet néhány évtizeddel korábban alig tartott elképzelhetőnek. Idézzünk fel – válaszként a címben felvetett kérdésre is – egy témánkhoz szorosan kapcsolódó példát.
Mire volt képes az úgynevezett „szexuális forradalom” 40-50 év alatt?
Az 1960-as években a szexuális forradalom az ember, a szerelem és a házasság felszabadulását hirdette meg a korábbi erkölcs béklyói alól. Néhány évtized alatt képes volt elvezetni a nyugati társadalmakat a „halál kultúrájának” útjára, a szakadék széléig. Napjainkban a nyugati társadalmak legsúlyosabb testi és lelki betegségei az önző gyönyörkeresésből, illetve a kiegyensúlyozatlan emberi és családi kapcsolatokból fakadnak. Miközben korunk egészséges fiataljai is álmodnak a szép párkapcsolatról, házasságról, családról, társadalmaink jelentős része „bevette” a szabad szerelem hamis ígéreteit. Ennek eredményeképpen a házasságok 50-60 %-a felbomlik; pontosabban, ha az összes párkapcsolatot tekintjük (beleszámítva a próbaházasságokat vagy valamiféle tartósság reményében megkezdett kapcsolatokat), ezeknek mintegy 60-70 %-a bomlik fel. Mindennek a gyermekekre és szülőkre való gyilkos lélektani hatása közismert. Azt pedig valóban kevesen hitték el néhány évtizede, hogy az úgynevezett katolikus országokban, például Olaszországban is hasonló mértékű lesz a válások aránya.
Ezt tudta elérni a szexuális felszabadítás néhány évtized alatt. A genderforradalom pedig a szabadság újabb fokozását ígéri.
5) Mit tegyen a keresztény?
A szeretet párbeszéde...
Egy ilyen súlyos helyzetben is tudnunk kell keresztény módon cselekedni, s törekedni a keresztény szellemű párbeszédre. Személyes kapcsolatokban mindig a tisztelet hangján, embertársunk jóindulatának feltételezésével kell a témáról párbeszédet kezdenünk.
Cselekvés és a közösség megerősítése
Minden keresztény felelős a maga helyén: lelkipásztorok és hitoktatók, közösségvezetők és szülők.
Mindeme teendők mellett a legfontosabb: gondoljuk át, hogyan indult útjára az egyház, s hogyan tudott megmaradni egy pogány világban; és szólni a halálos üldöztetések között is környezetéhez.
Az első keresztények életének vezérelve volt: „szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Arról fognak megismerni titeket, hogy szeretitek egymást” (Jn 13,34). Mert „ahol ketten vagy hárman összejöttök az én nevemben, én ott vagyok közöttetek” (Mt 18,20). Az egyház annyiban és ott tud továbbélni, amennyiben és ahol megéli a Krisztus akarta szeretetközösséget. Ha a keresztény szülő meg szeretné védeni gyermekét a szexuális vagy a genderforradalom rombolásától, tudnia kell: a keresztény közösség képes őt Jézus erejében megvédeni. Ugyanezt kell tudnia minden lelkipásztornak.
Végül a hívő ember bizonyossága, hogy Isten saját képmásává teremtette az embert. A személyes és társas élet szabályai oly mélyen az ember lelkébe vannak írva, hogy sem a keresztényüldözések, sem a múlt század kommunista vagy náci diktatúrái, sem a jelen liberalizáló áramlatai nem voltak képesek kiölni azokat. Az ember ma is keresi az örök értékeket. Egyházunk küldetése (minden értékeket védő és családot szerető embertársunkkal együtt), hogy megőrizze az örök emberi és isteni értékeket, és adja tovább azokat a következő nemzedékeknek.
III. Hol tart a gender Magyarországon kormányzati szinten? (Forrás: Szociális és Munkaügyi Minisztérium hivatalos honlapja)
Törvényi háttér:
2003 óta törvény tiltja a szexuális irányultság és nemi identitás szerinti hátrányos megkülönböztetést a foglalkoztatás, szociális biztonság és egészségügy, lakhatás, oktatás és képzés, valamint az áruk forgalma és szolgáltatások igénybevétele területén.
Meg kell jegyezni, hogy ez a törvényi háttér nemcsak a női-férfi megkülönböztetésre vonatkozik, hanem a heteroszexuális és a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (röviden: LMBT) emberekre is.
A Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács 2008-tól működik. Ebben minden minisztérium képviseltet egy embert, ezen kívül benne vannak a tudományos, érdek-képviseleti, illetve gyakorlati tevékenységet végző képviselők:
Magyar Asszonyok Érdekszövetsége
Magyar Nők Szövetsége
MSZOSZ
Országos Kriminológiai Intézet
Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet
Budapesti Corvinus Egyetem
Miskolci Egyetem
Debreceni Egyetem
CEU
MTA Kisebbségkutató Intézet
És a különböző civil szervezetek képviselői:
Nők a Holnapért Alapítvány
Nagycsaládosok Országos Egyesülete
Magyar Védőnők Egyesülete
Roma Nővédelmi Közhasznú Szervezet
Nők a Nőkért Együtt Az Erőszak Ellen
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium Gender Intézetét 2008-ban hozták létre, és elindult a Kormányzati szintű gender mainstreaming képzés tréningsorozata a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Esélyegyenlőségi Szakállamtitkárságának kezdeményezésére, és az Európai Bizottság Progress Program pályázatának keretében valósult meg.
A gender mainstreamingnek még nincs bejáratott magyar megfelelője; a kifejezés olyan, a nők és férfiak társadalmi egyenlőségének megvalósítását szolgáló átfogó politika, amely arra irányul, hogy a nemek közti egyenjogúság kérdése bekerüljön az általános politikába, a programtervezésbe, valamint a szektoriális politikába és tevékenységekbe. A gender mainstreaming elve azt célozza, hogy ez a szemlélet minden egyes politikai, igazgatási lépés és intézkedés során érvényre jusson.
A kormányzati szintű gender mainstreaming képzésre 2009 első félévében került sor a Miniszterelnöki Hivatal, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Magyar Államkincstár munkatársainak részvételével. A képzés fő célkitűzése az volt, hogy a genderszempont érvényesítéséhez a részt vevő szakemberek számára átfogó ismereteket, továbbá a saját működési területüket érintő, speciális, praktikus tudáskészletet nyújtson, s hogy a gyakorlatban már jól működő példákat terjessze.
A tréningek a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség genderszakértőinek és a Konszenzus Alapítvány Budapesti Szervezete trénereinek együttműködésében zajlottak. A tréningsorozathoz kapcsolódóan a Minisztérium Esélyegyenlőségi Szakállamtitkársága kiadott egy általános ismereteket tartalmazó kézikönyvet Partvonalról a fősodorba címen, arra számítva, hogy az összeállított anyag a jövőben is használható ismeretanyagot nyújt mind a résztvevők, mind egy szélesebb olvasóréteg számára. Ezen felül a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egyes Irányító Hatóságai számára egy-egy munkafüzet is készült, amelyek tartalma az Irányító Hatóságok legfontosabb feladataihoz illeszkedik.
PROGRESS közösségi foglalkoztatási és társadalmi szolidaritási program (2007–2013) – VP/2008/012 pályázati felhívás
A program háttere
A 1672/2006/EK határozat alapján létrejött PROGRESS közösségi foglalkoztatási és társadalmi szolidaritási program (2007–2013) átfogó célja, hogy a Szociálpolitikai Menetrendben foglaltak alapján pénzügyileg támogassa az Európai Unió szociális és munkaügyi téren kitűzött céljainak megvalósulását, és ezúton járuljon hozzá a lisszaboni stratégiában megfogalmazott, e területhez kapcsolódó törekvésekhez.
A PROGRESS küldetése, hogy megerősítse az EU hozzájárulását, amellyel a tagállamok elkötelezettségét és erőfeszítéseit támogatja, annak érdekében, hogy jobb és több munkalehetőség, illetve egy összetartóbb társadalom jöhessen létre. Ennek eléréséhez a PROGRESS:
az irányelvei közé tartozó területekről elemzést és az irányelvekkel összefüggő tanácsadást nyújt;
monitorozza és jelentéseket készít a PROGRESS irányvonalába tartozó EU-s törvénykezésről és politikai irányelvekről;
elősegíti az irányelvek szabad áramlását, a tanulást és a támogatást a tagállamok között az EU-s célkitűzésekről és prioritásokról;
széles körben közvetíti az érintettek és a társadalom nézőpontját.
A hétéves program megcélozza az összes olyan érintettet, aki segíthet alakítani a megfelelő és hatékony munkaügyi és szociális törvényhozás és irányvonalak fejlesztését, az EU27 és az EFTA-EEA országokban, Horvátországban, Macedóniában, a csatlakozásra váró országokban és Szerbiában.
A program az alábbi öt szakaszból (strand) áll:
Foglalkoztatás;
Szociális védelem és társadalmi befogadás;
Munkakörülmények;
Antidiszkrimináció – megkülönböztetés elleni küzdelem (PROGRESS EK határozat: A megkülönböztetés elleni küzdelem és a sokféleség)
Nemek közötti egyenlőség
VP/2008/012/47 pályázati felhívás – „A gender mainstreaming fejlesztése a nemzeti szakpolitikákban és programokban” című pályázattal (továbbiakban: pályázat) összefüggésben
A PROGRESS program keretében meghirdetésre került egy gender témájú pályázat. A pályázat célja a gender mainstreaming fejlesztése a tagállami szakpolitikákban és programokban, ezzel is támogatva a Roadmap és a Gender Equality Pact megvalósítását.
Jelen pályázattal a következő tevékenységek finanszírozásához lehetett támogatást igényelni:
A gendertudatosság növelése;
A főbb koncepciók megismerésének fejlesztése és a gender mainstreaming jobb megértésének biztosítása;
A szükséges eszközök kifejlesztése és a felelősökhöz történő eljuttatása, a hosszú távú hatás biztosítása érdekében.
A projekt célcsoportjaként elsősorban a nemzeti szintű szakpolitikák és programok kidolgozásában, megvalósításában és értékelésében részt vevő szakembereket jelölték meg.
A megvalósítás módjaként a kiíró elsősorban a workshopok, szemináriumok, tréningek tartását, valamint az eszközfejlesztést és azok terjesztését tüntette fel.
A közösségi finanszírozásnak megfelelően az EU a költségek maximum 80%-át biztosítja.
Tekintettel arra, hogy a képzés Magyarországon a gender szakpolitika egyik központi problémája, ezért a minisztérium ebben a témában nyújtott be pályázatot.
Nemi egyenlőtlenségek a világban – 2009
Izland az első, Jemen az utolsó, Magyarország pedig a 65. a Gazdasági Világfórum Gender Gap mutatója szerint.
A most nyilvánosságra hozott 2009-es jelentés szerint a világ nemi egyenlőtlenségei, ha lassan is, de összességében mérséklődnek, miközben továbbra is masszívak a regionális különbségek.
A vizsgált indikátorok szerint a legkedvezőbb helyzetben a nők Ausztráliában és Óceániában vannak, ezt a térséget szorosan követi Észak-Amerika és Európa. Kelet-Európa már valamivel rosszabbul áll, a legnagyobb elmaradás pedig Afrikában és Ázsiában tapasztalható.
Az adatbázis összeállításánál négyféle egyenlőtlenséget igyekeztek számszerűsíteni:
A gazdasági lehetőségeket: a női munkavállalás mértékét, a jövedelmi különbségeket és a nők arányát a magas képzettséget igénylő állások betöltői között;
A nők részvételét az oktatásban, különösen a felsőoktatásban;
A hatalomból való részesedést, a nők szerepét a politikai döntéshozatalban;
A nemek egészségi állapotát, várható élettartamát és a nemi arányokat.
Az efféle statisztikai jellegű összeállításokat persze mindig helyükön kell kezelni, a hozzáférhető adatok inkább csak egy általános képet adhatnak bizonyos általános trendekről és különbségekről. A jelenlegi adatok is néhol meghökkentőek, s nem mindig találkoznak a nemi emancipációról alkotott általános fogalmunkkal.
Az, hogy a lista első helyeit az észak-európai országok foglalják el, vagy hogy az első húsz között 13 nyugat-európai található, korántsem meglepő.
Az már sokkal inkább, hogy Dél-Afrika a 6., Lesotho a 10., és a Fülöp-szigetek is már hosszú ideje a legfelső dekádba tartozik. Utóbbiban a női munkaerőpiac jó helyzete talán részben arra vezethető vissza, hogy a filippínó nők extra terhet viselnek a család fenntartásában. A nyugati típusú piacgazdaságokra kalibrált mutatók értelmezése más társadalmak esetében különösen nagy körültekintést igényel.
Ezzel együtt van néhány világosan kirajzolódó tendencia. Az oktatási egyenlőtlenségek mérséklődése, sok helyütt ezek eltűnése, illetve az egészségügy területén végbement fejlődés tartós és többé-kevésbé globális átrendeződésnek tetszik. A női munkavállalás területén már igen nagyok a társadalmak közötti különbségek, a nők politikai szférából való kirekesztése pedig – némely pozitív irányú folyamat ellenére – továbbra is fennáll.
Összességében a vizsgálatba bevont 115 ország több mint kétharmadában – a gazdasági válság ellenére is – az elmúlt évben tovább csökkent a nemi egyenlőtlenségek mértéke. Nem mondható el ez ugyanakkor néhány meghatározó európai államról.
Németország és az Egyesült Királyság elsősorban a foglalkoztatási mutatók romlása miatt csúszik vissza a listán, Olaszország pedig tartósan a „futottak még” kategóriába tartozik az európai országok között.
A kelet-európaiak közül a lettek állnak a legjobban, az előkelő 14. helyen.
Szűkebb régiónkon belül a lengyelek (50.), a szlovénok (52.) és a horvátok (54.) megelőzik az idén 65. Magyarországot, Szlovákia (68.), Románia (70.) és Csehország (74.) valamivel utánunk következik, de a statisztikai különbségek nem túl jelentősek. Az egyenlőtlenségek összetételéből már többet láthatunk: a legnagyobb elmaradásunk a politikai részvétel dimenziójában van. A képzettségi indikátor szerint a magyar nők férfiakhoz képest mért egyenlőtlensége itt 0,1-szeres (míg a munkaerőpiacon 0,69-szeres, az egészségügy és az oktatás területén pedig gyakorlatilag teljes egyenlőségről beszélhetünk Magyarországon).
A Lutheránus Világszövetség a genderszemléletről (Forrás: LWI, evangelikus.hu)
A Lutheránus Világszövetség 11. nagygyűlésének delegáltjai arra kérték a tagegyházakat, hogy segítsék elő a nőknek az egyházi életben való erőteljesebb részvételét. Ennek érdekében ne gördítsenek akadályokat a női ordináció elé. 2010. július 26-án kelt nyilatkozatukban a nagygyűlés küldöttei arra szólítottak fel, hogy a tagegyházak teremtsék meg a szükséges egyházjogi feltételeket arra, hogy nők is kerülhessenek az egyházakban ordinált vagy nem ordinált vezetői tisztségbe, és legyen meg az esélyük arra, hogy teológiai képzésben részt vegyenek.
Arra kérték továbbá az egyházakat, amelyek eddig még nem avattak fel lelkésznőket, hogy gondolják végig nem cselekvésüknek hatásait: így nem tudják az Isten által adott elhívásokat használni, és döntéseik nemcsak fájdalmat és veszteséget, hanem az egész egyháztestben szenvedést is okoznak.
Az LVSZ korábbi nagygyűlésén 2003-ban Winnipegben erről már volt szó, ahogyan arról is, hogy a nőknek és a fiataloknak nagyobb részt kellene engedni az egyházi munkában.
A delegáltak továbbá azt követelték, hogy kontextuálisan a gender alapvetésekkel szemben tiszta akciótervet dolgozzanak ki, és ezzel kapcsolatban az LVSZ Tanácsa a továbbiakban iránymutató eljárást kezdeményezzen.
Az LVSZ-tagegyházakat arra is felszólították, hogy a családon belüli erőszakkal szemben lépjenek fel, hiszen minden embernek joga van arra, hogy saját házában igazságos bánásmódban részesüljön a családtagjai által.
Panasz
Fel vagyok háborodva! A Svéd, Német, Norvég evangélikus testvéreinknek (zsinati szintre is) fordításban el fogom küldeni az önök által közölteket, hadd lássák, mi van hazánktáján az evangélikus egyházban, egyházunkban. Szégyen! Ez nem biblikusság, ez már nem konzervativizmus, hanem tomboló butaság: Balogh Éva előadása a genderkérdésről tele van csúsztatással és ostobasággal, megengedhetetlenül egyoldalú. Az alábbi blogbejegyzés világosan visszaadja mindazt, amit gondolok, kérem továbbítsák a cikk szerzőjének is: Hamis állítások, önellentmondások, magabiztosan – evangélikus lelkigondozó képzés 2011
Címkék: evangélikus lelkészképzés lelkigondozó képzés homofób teológia http://kaleidoscope.blog.hu/
A Magyarországi Evangélikus Egyház honlapján mostanában megjelent a gender kérdésről egy írás, Balogh Évának egy lelkigondozói szolgálat által szervezett konferencián elhangzott előadását ismerteti. Megdöbbentő, hogy milyen üzenetek és attitűdök zúdulnak ebből az olvasóra. Az írás elején figyelemre méltó, hogy Gyulai Pálnak egy olyan hím soviniszta írását idézi, amely már a XIX század közepén is avíttnak számított, mégis így értékeli azt: ”Ha túltesszük magunkat az első felháborodáson, amely elkap bennünket, amikor e sorokat olvassuk, akkor be kell látnunk, hogy a szövegnek néhány gondolata még ma is ismerős.” De valójában nem azt látja be az írás szerzője, hogy Gyulai néhány gondolata „ma is ismerős”, hanem lényegében azonosul azzal az általa közhelynek nevezett állítással, hogy nők és férfiak között „egyenrangúság van, nem egyenjogúság”. Ebből a valójában meglehetősen értelmetlen, logikai önellentmondást tartalmazó állításból kiindulva elfogadhatónak tart minden olyan előítéletet és sztereotípiát, melyeket a „nemek hagyományos szerepeiéként” szoktak beállítani, a hamis teológiai és tradicionalista magyarázatokra hivatkozva az emberek közötti jogegyenlőséget előszeretettel megkérdőjelező ideológusok. Ezután a gender mainstreaming szokásos képmutató, megbocsátó értékelése következik (van benne „sok pozitív” kezdeményezés, stb.), majd jönnek a csúsztatásokkal és egyértelműen hamis állításokkal fűszerezett, „alátámasztott” bírálatok. A homoszexualitással kapcsolatban az első hazugság: „E hajlamra a pszichológusok jelentős szárnyával együtt úgy tekintünk, hogy ez nem genetikus adottság, hanem fejlődési, szocializációs rendellenesség.” Azt persze nem lehet tudni, hogy a szerző pontosan mit is ért a pszichológusok jelentős szárnya alatt, de ha ezzel a képzavarral arra akart utalni, hogy a pszichológusok többsége „fejlődési, szocializációs rendellenességnek” tartja a homoszexualitást, akkor ez de facto hazugság, mivel pont az ellenkezője az igaz: a pszichológusok döntő többsége nem tartja rendellenességnek. Ezután jön a legdurvább hazugság és csúsztatás: „Ezt igazolja, hogy néhány évtizede eredményesen gyógyítják is ezt az állapotot számos országban, sőt hazánkban is (bár a gyógyítási rendszerek kiépítettsége nem elegendő).” Hihetetlen! 2011-ben ezt a hazugságot egy Jézus Krisztus nevében összegyűlt közösségben, magát kereszténynek mondó ember képes megengedni magának?! Döbbenetes. Nyilván pontosan tudja, hogy nem igaz, amit állít. Nyilván pontosan tudja, hogy az „ex gay” mozgalmak fő ideológusainak, a homoszexualitás „gyógyíthatóságát” hazudó sarlatánoknak, hogyan kellett 2007-ben szégyen szemre ország-világ előtt bocsánatot kérniük azoktól, akiket becsaptak, megnyomorítottak, egész életükre tönkre tettek hazug és tudománytalan „gyógyításukkal”, amikor napnál világosabbá vált, hogy az általuk „kezelt” homoszexuálisok nem váltak heteroszexuálisokká, viszont többen öngyilkosok lettek, vagy egész életükre lélekben sérült, esetleg súlyos pszichiátriai betegségben szenvedő emberekké váltak. Ha nem tudja, az is baj, hiszen vállalta, hogy beszél a témáról és a felkészületlenség is súlyos hiba, de nem is tűnik valószínűnek, hogy soha ne hallott volna minderről. Ha viszont tudva és akarva félrevezeti azokat, akik lelkészként és lelkigondozóként fognak vezetni másokat, az nagyon súlyos bűn. Hiába is próbál takarózni XVI. Benedek pápa és Tomka Ferenc plébános írásaival (ékesen bizonyítva azt az új „ökumenizmust”, melyben a homofób indíttatású katekizmus a felekezetek között átívelő összekötő kapocs, amint erről a jelen blog egy korábbi írásában már volt szó), ezek aligha adnak felmentést annak felelőssége alól, hogy pont azokat vezetett félre, állított rá a homofób indíttatású katekizmus irányára, vagy erősített meg őket ebben, akiknek esélyük lenne megváltoztatni a hívek széles tömegeinek szemléletét, formálni és alakítani a következők generációk hozzáállását. Nem várható el természetesen senkitől, hogy saját egzisztenciális érdekeit figyelmen kívül hagyva a hivatalos egyházi állásponttal szembemenjen, ha az egyház a kenyéradója és nem is tudna hirtelen mihez kezdeni, ha a hivatalos egyházi állásponttal szembenálló vélemények miatt kirúgnák egyházi állásából. Azt azonban meg tudja tenni mindenki, hogy nyilvánvaló hazugságokat ne mondjon egy ilyen fontos kérdéssel kapcsolatban, esetleg felvillantsa az ellentétes álláspontot képviselők véleményét is, megadja a lehetőséget a hallgatóságának, hogy tájékozódjon és Istentől kérje el a megértés kegyelmét. Nagyon szomorú, hogy 2011. végén itt tart a Magyar Evangélikus Egyház... Üdvözlettel: Szakály Izabella dr.