A Biblia a képzőművészetben
A bibliai történetek ábrázolása képeken, és szobrokon közismert látvány, annak ellenére, hogy sajnos egyre kevesebb ember képes a megelevenített bibliai történeteket felismerni és értelmezni. Nem Krisztus-ábrázolásról vagy Madonna képekről van szó, hanem amikor az Ó- és Újtestamentum egyes fejezetét festették meg. Tény, hogy aki európai egyházi művészettel foglalkozik, annak alapos vallástörténeti, ill. bibliaismerettel kell rendelkeznie. De hogyan is kezdődött a keresztény képzőművészet? Páll Csilla mővészettörténész írása, forrás: M Á S O K É R T E G Y Ü T T - Gemeinsam für andere - 2008 52. évfolyam, 4. (809.) szám - Bécs, 2008. augusztus 21.
Cranach oltár
A Nyugat-római Birodalomban (K.u. 480-ig) élő őskeresztények elvből elutasították a római istenek, ill. császárok ábrázolását és ezért még üldöztetés áldozatává is váltak. Nyilvánvaló, hogy ezért csak nagyon elvétve látható a bárányt vállán hordó Krisztus-ábrázolás mint „Jó Pásztor“ a katakombák falán vagy egy szarkofág oldalán.
A titkos jel a hal (ŐCHTHYS), ami a görög nyelvben rövidítésként - Iesus Christos Theos Yios Soter azaz Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó – szerepelt, szintén felbukkan az őskeresztény épületek falán vagy padlóján.
A zsidókból lett keresztények még az Ótestamentumból, a mózesi Tízparancsolatban szereplő képtiltás hagyományát őrizték. A monoteista és spirituális (immateriális) őskeresztény felfogás ezért nem kedvezett a képzőművészeti alkotásoknak.
A majdnem ezer évig fennálló Kelet-római, azaz Bizánci Birodalomban a képzőművészet új otthont és irányt adott a keresztény témáknak. Ő.Theodosius császár a 4. század második felében államvallássá tette a kereszténységet és ezzel megalapozta a vallási témák képi megjelenítéseinek kialakulását.
Mindnyájan ismerjük a konstantinápolyi (ma Ősztambul) Hagia Sophia templom mozaikból kirakott Krisztus-képét, amely Jézus Krisztust mint Pantokrátort, azaz „világuralkodót“ ábrázolja.
A görögkeleti egyházak később is ebben a stílusban és hagyományban festették számtalan ikonjaikat. Jellemző, hogy a kialakult motívumot az egyes művésznek alig vagy nem volt szabad variálnia, hiszen ezzel – az akkori felfogás szerint – meghamisította volna azt az „eredeti portrét“, amit Krisztusról, vagy Máriáról készítettek hajdanán, így csupán reprodukálni volt szabad. A bizánci művészet nélkül, nem alakulhatott volna ki a román és korai gótikus művészet Európa nyugatibb részein sem.
István király koronázási palástja és maga a korona is ékes például szolgálnak a Bizáncból örökölt stílusról. A koronázási palást alapja egy 1031-ben készült miseruha.
A középkorban a bibliai történeteket Közép- és Nyugat-Európában nem csak a templomok falain vagy oltárain lehetett látni, hanem a 15. században közkézen forgó „Biblia Pauperum“ lapjain is. Ezek a színes fametszetek az úgynevezett „Szegények Bibliájában“ voltak bekötve. Ebben Krisztus életét ábrázolták, ótestamentumi jelenetekkel kiegészítve és szembeállítva. A mai „cartoon“-okhoz hasonlóan közkedvelt olvasmány volt azok számára is, akik ugyan betűket olvasni nem tudtak, de képeket nézegetni igen.
Manapság forditva lenne, hiszen olvasni majdnem mindenki tud, de a bibliai képek ikonográfiájat kevesen ismerik már. (Az ikonográfia a művészettörténet egy ága, amelyik a képeken látható motívumokat felismeri és értelmezi.)
Albrecht Dürer (a magyar Ajtós községből származó aranyötvös Nürnbergben született fia) maga is több ízben volt tervezője és kiadója olyan „képregény“-nek ami a krisztusi passiót és egyéb bibliai történeteket mutatott be. 1509 és 1511 között készült a „Kleine Passion“ (kis passió) 37 jelenetből álló sorozata, fametszetekből áll és könyvbe is lett kötve. Lényegében a megváltás történetét öleli fel a paradicsomból való kiűzetéstől kezdve az utolsó ítéletig. Stílusában még a gótika jellemzői nyilvánvalóak, de az 1506-ban eltöltött tanulmányi útja Velencében már erősen érezteti hatását. A perspektivikus terek árulkodnak a reneszánsz közeledéséről. Dürer a jeleneteket az akkori néző számára közismert módon mutatja be, de kompozíciója újszerű, dinamikus és izgalmas a múlthoz képest. A 12,7 x 9,7 cm nagyságú lapokat könyvbe kötve, vagy egyenként adta el a mester. A vevőkör egyrészt vallási okokból érdeklődött Dürer lapjai iránt, de nyilvánvalóan műgyűjtők is akadtak a vásárlók között.
Dürer kortársa volt Luther Mártonnak, aki nem messze Nürnbergtől, a szép Wittenberg városban élt a híres és közkedvelt Cranach festőcsaláddal szoros barátságban. Ellentétben a képrombolók felfogásával Luther Márton a képzőművészetet a „teológia szolgálólányának“ titulálta és értékelte didaktikai funkcióját.
A Weimari Péter és Pál templomban - amit Herder Kirche-nek is neveznek - áll az a Cranach oltár (1553- 1555), amely a lutheri tanítás lényegét foglalja össze. Egy hagyományos, három részes szárnyas oltárról van szó, középpontjában a keresztre feszítés megjelenítésével. Maga Luther is a kereszt alatt álló férfiak egyike, Keresztelő János és id. Lucas Cranach társaságában. A festményt ifj. Lucas Cranach fejezte be apja halála után. Feltételezem, hogy a Krisztus oldalából, ívben kiszökő vér azért éppen id. Lucas Cranach fejére hull, mert fia apját halála után annak festette meg ,,akit Jézus vére minden bűntől megtisztít” (1Ján 1,7).
A középkori hívők számára a képzőművészet minden formában, legyen az freskó, oltárkép, szobor, üvegablak vagy mozaik, a Biblia médiuma volt, az IGE hordozója. Tanulni és imádkozni szoktak a művészi alkotások láttán.
