„Mária evangélikus is!”
Lélekgazdagító élményt jelentett számomra a „Mária és az evangélikusok” című konferencia, amelyet az Evangélikus Országos Múzeum rendezett. Régen éreztem magam ilyen jól tudományos előadásokon. Forrás: talita.hu
Gyermekkoromban voltak még olyan falvak, ahol a reformátusok vagy evangélikusok nem adták a Mária nevet a lányaiknak. Sorra születtek a Zsuzsannák, Katalinok, Rebekák, Sárák – Mária a katolikusoké volt. Isten anyja háttérbe szorult a protestáns felekezetekben. A Mária-kultusz nem válhatott hitéletük részévé – emlegetni, tisztelni csak visszafogottan, kivételes esetekben volt illendő. Máriát a katolikusok emelték oltárra, akik a népi vallásosságban már-már társmegváltói tisztelettel övezték, bár a hivatalos katolikus teológia soha nem támogatta Isten mellé emelt kultuszát, mindig csak a legkiemeltebb szentnek tekintette, aki Jézus megváltói mivoltától nyerte égi fényét, bűntelenségét. Ez a tan azonban nem tudott meggyőzően érvényre jutni a 16–18. században, amikor szinte évtizedenként alakultak újabb és újabb Mária-kegyhelyek az országban.
Ha akkor élek, talán én is visszahőkölök az eltúlzott Mária-kultusztól, miként az evangélikusok, reformátusok. Talán én is féltettem volna Jézus kizárólagos megváltói életművét a vele már-már egyenértékűnek tekintett földi asszonytól, édesanyjától. Az én szerencsém az, hogy nem akkor, hanem a II. vatikáni zsinat után élek. A Mária-tisztelet témája a Lumen gentium című zsinati dokumentumban kapott helyet. Ez a tanítás egyértelműen tisztázza: Mária „nagylelkű társa” a Megváltónak, de az üdvrendben alárendeltje. Így tehát nincs miért szégyenkeznem, legfeljebb szomorkodhatok néha, amikor azt tapasztalom, hogy ez még nem minden katolikus hívő lelkében talált megértésre.
A budapesti Deák téri gyülekezet tanácstermében 2012. október 16-án megtartott konferencia nagyszerű lépés volt az evangélikusok önálló Mária-tiszteletének kialakítása felé – immár a katolikus túlzásokra adott kemény és elfogult ellenállás nélkül.
Fabiny Tamás püspök köszöntőjében érzékeltette a téma történelmi pikantériáját: mariológiai téma egy evangélikus konferencián! Az első előadó, Reuss András hittudós nagy hatást keltő első mondata ez volt: „Mária evangélikus is!” Érzékletesen összefoglalta a disszonáns viszonyulást Jézus anyjához: Mária eltűnése az evangélikus hitvilágból (a jászol mellől, a Gyermek mellől, a kereszt mellől) – elszegényedés, egy nagy példakép elvesztése. Feltette a kérdést: Miért félünk Máriától? „Van nálunk olyan ima, amelyben Kajafás és Pilátus neve előfordul – akkor talán előfordulhatna Mária is pozitív alakként!” Szükséges lenne beszélgetni evangélikus körökben Máriáról – elhatárolódások nélkül, azért, mert szerepel az Újszövetségben, és ő Jézus Krisztus édesanyja.
Fabiny Tibor professzor előadása erre rímelt: a Mária-tisztelet viszonyulási alapja lehet Luther Márton 1521-ben írt Magnificat-magyarázata. Luther szerint jogosan nevezhetjük Isten anyját az ég királynőjének, de ne csináljunk belőle bálványt! Ő az Isten iránti alázat, engedelmesség és egyben az Egyház példaképe. Luther és Kálvin idejében két Mária-dogma volt érvényben (Istent szülő és mindenkor szűz) – ők ezek szellemében nyilatkoztak Máriáról. A szerepét később kisebbítő reformátori hevület csak a katolikus kultuszra adott ellenreakció volt. Luther értekezésében kiemeli: Isten szólította meg és emelte fel az egyszerű fiatal lányt, hogy méltóvá váljon kiemelt szerepére. Imádságot is írt hozzá. Szerinte Mária arra világít rá hálaénekében, a Magnificatban – a Szentlélek hatására –, hogy ki az Isten. Fabiny professzor említett egy anekdotát is: Luther kortársa, X. Leó pápa állítólag elolvasta a Magnificat-kommentárt anélkül, hogy tudta volna, ki a szerző, és így kiáltott fel: „Áldott legyen, ki e sorokat írta!”
A szervezőket dicséri, hogy a kitekintés és történelmi hitelesség érdekében katolikus előadókat is meghívtak. Puskás Attila, a PPKE professzora a II. vatikáni zsinat Mária-tiszteletre vonatkozó – máig érvényben lévő – állásfoglalását ismertette. A zsinat tisztázta Mária szerepét az üdvösségben: „üdvös hatású”, ami az Egyházhoz való anyai viszonyulásában nyilvánul meg leginkább; alárendelt együttműködő Krisztus megváltói művében. Úgy közvetíti a kegyelmet, hogy közben maga is részesedik benne. Példakép és minta az Egyház számára.
A konferencia teológiai blokkjának végén a hozzászólásokból kiderült, hogy ez a józan, biblikus alapú Mária-tisztelet nagymértékben elfogadható az evangélikusok számára is, bár más kifejezéseket használnak hasonló fogalmakra.
A történelmi blokkban Barna Gábor, a Szegedi Tudományegyetem néprajzprofesszora éppen a nagy ellenállást kiváltott katolikus Mária-kultusz kialakulását, terjedését vázolta fel vetített képes előadásában. A 16. században, a reformáció terjedésével a katolikus egyház sokat veszített hatásköréből. A tridenti zsinat (1545–1563) a katolikus egyház belső megújulását és megerősödését eredményezte. A magyarországi Mária-kultuszban a török- és a protestánsellenesség egyaránt megnyilvánult.
Giczi Zsolt történész előadása egy eddig szinte ismeretlen témát, a Horthy-kor katolikus–protestáns viszonyát elemezte. Korabeli sajtódokumentumokkal illusztrálta, mennyire megterhelték a három történelmi felekezet viszonyát a vélt vagy valós sérelmek, különösen a Mária országa (Regnum Marianum)-eszme összekapcsolása az ország területi egységének Trianon utáni visszaszerzésével.
A délután a művészeteké volt. Harmati Béla László, az Evangélikus Országos Múzeum igazgatója az evangélikus oltárképek (igen ritka) Mária-ábrázolásait vette sorra, Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész pedig a köztéri fogadalmi oszlopok Mária-ábrázolásai segítségével érzékeltette a barokk vallásosság érzelmekre gyakorolt hatását. Valaczka András, a Budapesti Piarista Gimnázium magyartanára felvillantotta Mária alakját a magyar irodalomban. A porba sújtott és megdicsőült asszony végletes ellentéteket egyesítő sorsa minden korszakban foglalkoztatta az írókat. Kamp Salamon, a Lutheránia Ének- és Zenekar karnagya Bach Magnificatjának, Klembala Géza zenetudós pedig Pergolesi Stabat Materének zenéjén vezette végig hallgatóságát.
Az ebédszünetben megnéztük az Evangélikus Országos Múzeum időszaki kiállítását, amelynek a vallási és társadalmi életet formáló evangélikus asszonyok voltak a főszereplői.
Nagy lépés volt ez a konferencia Mária és az evangélikusok kapcsolatában, és nagy lépés az ökumené irányában is, még ha ennek nem is lesz a mi életünkben látványos következménye. Nem várhatunk gyors változásokat, eredményeket, mert emberek vagyunk, a magunk akaratával és korlátaival. A kis lépések hatásosságában azonban joggal reménykedhetünk. Ne feledjük: ötszáz évvel ezelőtt még gondolkodás nélkül állította a vasvillát egyik keresztény a másik hátába csak azért, mert máshogy magyarázta a Szentírást. Ma pedig már testvérként emlegetjük a más felekezetűt, konferenciákra járunk, beszélgetünk, itt-ott még együtt is működünk… Talán ötszáz év múlva békésebb lesz az emberi kapcsolatok térképe. Mi az a néhány száz év az Örökkévaló számára?
