„Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre” – Madocsai Miklós nyílt levele a diakóniai teológiáról szóló előadássorozat kapcsán

Tisztelt Hallgatóim!

Kedves Testvéreim!

A „diakóniai teológia”, mint „ideológia” annak idején a rendszer elvárásához simuló túlélés egyik lehetősége volt. Mint olyan sok esetben, egy helyes felismerés a későbbiekben eltorzul, és idegen elvárások vagy érdekek kiszolgálója lesz. Ez történt a „diakóniai teológia” esetében is. Nem a „diakóniai teológia” torzulásaival kellene foglalkoznunk, utólag kritizálva annak tévedéseit, hanem inkább a diakónia teológiájára és annak gyakorlati megvalósítására kellene figyelmünket összpontosítani, amit Nygren és mások nyomán Karner Károly, Prőhle Károly és Káldy Zoltán a krisztológia egyik kiemelt mondanivalójának tekintett, tudniillik, hogy „Jézus Krisztus Úr és Szolga”, és hogy Krisztus magatartása és tanítása szerint a misszió és diakónia az egyház egyenrangú és szétválaszthatatlan szolgálata. Ma is hitelesnek és érvényesnek tartom, hogy „az evangélium kellős közepében az az Úr Krisztus áll, aki ma is szolgál és szolgálatra hív” (Káldy).

A diakónia, egy furcsa „szemérmesség” hatására, 1989 óta háttérbe szorult. Igaz, az elmúlt 20 évben egyházunk sok jelentős eredményt mutathat fel ezen a területen is. Az idő rövidségére való tekintettel ezek felsorolásától és értékelésétől most eltekintek.

Úgy látom, hogy a 2008-as esztendővel elkezdődött a diakónia „rehabilitálása”.

Az Országos Egyházi Iroda keretében működik a Diakóniai Osztály, három taggal Buda Annamária vezetésével, és a Diakóniai Bizottság tizenegy taggal Gregersen-Labossa György bizottsági elnök vezetésével. Mindkét hivatalos szerv az evangélikus egyház struktúrájában a diakónia ügyét szolgálja. Munkájuk megkülönböztetett figyelmet érdemel. Tevékenységükről a sajtóban várjuk rendszeres beszámolójukat.

A diakónia 2008-as rehabilitációjának legfontosabb jele az „Élő kövek egyháza” címen összeállított, és 2008. júniusában megjelent dokumentum, „az evangélikus megújulás stratégiája”, amelyben „a kiemelt stratégiai célok vázlatpontjai” között, a 6. pontban szerepel a „Diakónia”. Ez természetesen nem jelenti az előző évek munkájának leértékelést, de a program fontosságát ki kell emelni.

A diakóniával foglalkozó 6. pont mellett más pontokban is előkerül a diakónia ügye, ami ugyancsak jelentős. Így például a 4. pontban ezt olvassuk: „példát kívánunk mutatni a diakóniai munka intézményes és gyülekezeti formáiban való aktív szerepvállalással” (4.1.3.). Az 5. pont szerint „új munkaterületek nyílnának az önkéntesek számára, mint például a gyülekezeti diakónia” (5.3.3.).

Az alapirat hozzászólásaiból is kiemelek néhány mondatot:

Szebik Imre: „Fel lehet vetnünk a diakónus és diakonisszaképzés új formáit is. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hároméves képzése erre is lehetőséget kínálhatna.”

Gadó Pál: „A szeretetszolgálatnak át kellene hatni az egyház teljes szövetét, és nemcsak elkülönített diakóniáról kellene beszélni. Az egyháztagok és gyülekezetek szolidáris szeretetre nevelése fő stratégiai célkitűzés kellene, hogy legyen. Ennek lelkületét kellene széltében-hosszában terjeszteni, ápolni.”

Bozorádi Krisztina: „A diakóniában dolgozó munkatársaknak hasznos tartani összmunkatársi értekezletet, ahol a diakóniai képzés mellett tarthatunk bibliai-teológiai képzést.”

A diakónia „rehabilitálásának” másik jelentős eseménye, hogy a 2009-es esztendő „Sztehlo év” lett. Remélem nem kampány-feladat, amit aztán ki lehet pipálni. Az elmúlt hét péntekjén felavatott Sztehlo-szobor mindenesetre maradandó mementó, hogy a diakóniát nem szabad másodrangú kérdésként kezelni.

A diakóniai munka előtérbe kerülésére utal többek között a szombathelyi Reményik Sándor iskola célkitűzése is, hogy erősítsék a „diakóniai szemléletet” a nevelőkben és diákokban egyaránt. Itt említem meg, hogy a Fébé diakonissza egyesület minden évben azokat a középiskolai diákokat jutalmazza, akik az év folyamán nemcsak tanulmányaikban, de az irgalmasság tetteiben is elől jártak.

A pozitívumokat bizonyára tovább lehetne sorolni, megköszönve azoknak munkáját, akik a diakónia ügyét szolgálják, és elnézést kérve azoktól, akikről nem történt említés.  

*

Néhány negatívum:

Sajnos a stratégia első vitaanyagának 6.1.4.2.-es pontjából a „missziói rovat” mellől hiányzik a „diakóniai rovat” indítása, ami ugyancsak fontos lenne.

Az oktatásról szóló 6.3. pontban hiányzik a diakónusképzés.

Ugyancsak hiányzik a tervezésből egy árvaház beindítása, ahol az árvák mellett a hátrányos helyzetbe került gyermekek is otthonra találhatnának. Ennek hagyománya van egyházunk diakóniai munkájában, és a jelenlegi társadalmi helyzetben sürgőssége nyilvánvaló.

Az Evangélikus Presbiterek Országos Találkozóján közzétett presbiteri képzés illetve továbbképzés anyagából teljesen hiányzik a diakóniai képzés!

*

A negatívumok tovább sorolása helyett, inkább néhány gondolatomat mondom el.

Elöljáróban annyit, hogy a diakónia elsősorban lelkület kérdése. Ez a szolgálat csak ott és akkor valósulhat meg, ahol és amikor a Szentlélek szívekben felébreszti az irgalmasság indulatát, ami a Krisztus Jézusban volt (Fil 2, 5.), és elkötelezett tanítványok önmegtagadással vállalják a szeretet „kiváltképpen való, magasztos, mindent felülmúló, legkiválóbb útját” (1Kor 12, 31).

Ennek gyakorlati megvalósulása érdekében szükség lenne arra, hogy egyházi tanintézményeinkben az óvodáktól az egyetemig kapjon méltó helyet a diakónia. A középiskolákban legyenek diakóniai szakkörök, az egyetemen legyen tantárgy a diakónia. Tudtommal utoljára Groó Gyula foglalkozott ezzel a témával.

Ide tartozik, hogy a hittankönyvekben is hangsúlyosan kerüljön elő, megfelelő ismeretanyag közlése mellett, és a korosztályoknak megfelelő szinten a szeretetszolgálat.

A diakóniai képzés érdekébe egyházunk vegye fel a kapcsolat a nagykőrösi, református főiskolai szintű diakónusképzővel (2750. Nagykőrös Hősök tere 5. Tel: 53-350-885), hogy evangélikus jelentkezőknek is helyet biztosítsanak. Amikor Túrmezei Erzsébettel ott jártunk, erre készségesnek mutatkoztak. Hasonlóan érdeklődni lehetne a baptisták szociális munkásképző főiskolája iránt (Wesley János főiskola, Bp. 1086. Dankó u 11. Tel: 210-54-00). Nem tudom, mi a helyzet a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolával (Sopron 9400. Deák tér 51.), de az ott érettségizettek továbbtanulása is ezekben az intézményekben lenne lehetséges. A diplomát szerzők szeretetotthonaink vezető munkatársai lehetnének. Természetesen ezeknek a lehetőségnek kihasználásához széleskörű, aktív toborzó munkára lenne szükség.

Ennek érdekében az ifjúsági nyári táborok és gyülekezeti konferenciák programjába kerüljenek be diakóniai témák.

Jó lenne, ha a Diakóniai Osztály toborzásra is alkalmas kis füzetekkel keltené fel a diakónia iránti érdeklődést, ami egyúttal a gyülekezeti tagok diakóniai szolgálatát is erősítené.

Emellett szükség lenne egy olyan összeállított tananyagra, ami segítséget adna egy-egy szeretetotthonon belül a dolgozók képzésére, ill. továbbképzésére. Tudomásom szerint a 40-es években Zulauf Henrik, Ferenczy Zoltán lelkész és dr. Farkas Mária orvos készített ilyen jegyzetet a Fébé-diakonisszák 2 éves tanfolyama számára, ami bibliaismerettől kezdve egészségügyi ismeretekig sok mindent magában foglalt.

Az Evangélikus Élet állandó diakóniai rovatot indíthatna, felelős rovatvezetővel.

Az egyházi munkaágak sorában, a Börtönmisszió, Rádiómisszió. Kórházmisszió, Női misszió, Férfimisszió sorában méltó lenne, hogy a diakónia is szerepeljen, nem ráadásként, hanem tudva, hogy a misszió diakónia nélkül, és a diakónia misszió nélkül nem hiteles.

A Belmissziói Munkaprogram is foglalkozhatna a diakónia ügyével.

*

A diakónia nem egy munkaága az egyház szolgálatának, hanem az egyház életmegnyilvánulása. Jelenlegi társadalmi helyzetünkben, különösen is szükség van az áldozatot is vállaló irgalmasságra.

A „Gyógyító emlékezések” alkalmain mindnyájunknak az irgalmasok boldogságát kívánva, hozzászólásomat Jézus szavával zárom: „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas!” (Luk 6, 36.).

Madocsai Miklós

Budapest, Deák-tér, 2009. szeptember 28.