Evangélikus Hírlevél
I. évfolyam, 14. szám (2006. november 7.)
Evangélikus Hírlevél
I. évfolyam, 14. szám
2006. november 7. 13:00
A Magyarországi Evangélikus Egyház Hírlevele
Felelős kiadó: Hafenscher Károly szóvivő, orsz. irodaigazgató
Felelős szerkesztő: Kőháti Dorottya hírfelelős
hirszolgalat@evangelikus.hu
Egyházi testületek stafétabot-átadása - 2006 november-december
A 2000-2006-os ciklus végéhez közeledik, s az általános választások is lassan befejeződnek. Ennek megfelelően novemberben és decemberben számos olyan testületi ülés van, amely lezár egy hat éves időszakot, ugyanakkor jó néhány alakuló ülés is megrendezésre kerül. Mivel a folyamat idén sok grémiumot és bizottságot érint, a teljesség igénye nélkül csupán néhányat sorolunk fel.
November 9-én ülésezik – ebben az összetételben utoljára – az Országos Elnökség. (Eddig ebben a testületben az országos felügyelő, a három püspök, a három egyházkerületi felügyelő, valamint az országos ügyész, irodaigazgató és a gazdasági osztályvezető dolgozott együtt.) Az elnökség a szokásos általános tájékozódás mellett beruházási, intézményirányítási kérdésekkel, valamint az egyház szeretetszolgálatának személyi és strukturális kérdéseivel foglalkozik. Feladata, hogy előkészítse az Országos Presbitérium ülését és ajánlásokat fogalmazzon meg a zsinat alakuló ülésére.
November 17-én tartja záróülését az eddigi Országos Presbitérium. Ez alkalommal mondja el ciklusértékelő jelentését Dr. Frenkl Róbert leköszönő országos felügyelő. A presbitérium napirendjén szerepel a 2007. évi költségvetés megtárgyalása és végleges formájának elfogadása.
November 25-én tartja alakuló ülését a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata. E testület nem csak a korábbi zsinat törvényhozási feladatkörét látja el ezentúl, hanem összevonva a korábbi Országos Közgyűléssel, átveszi annak funkcióit is. Az alakuló ülésen választásokra kerül sor – ezzel zárul a gyülekezeti szinttől az országos szintig az általános választás – ekkor választják meg a zsinat elnökeit, az elnök-püspököt, a bizottságot vezetőit, és a különböző országos tisztségviselőket.
December 8-án ülésezik az új összetételű Országos Presbitérium, amely több területen is átveszi az eddigi elnökség funkcióját. Az évi nyolc alkalommal összehívandó testület hozza meg a legfontosabb irányítási és gazdasági döntéseket.
Az országos elnökség két tagúvá válik: az elnök-püspök és az országos felügyelő alkotják. Jelentős szerepet kap ezentúl az ún. püspöki tanács.
Kapcsolattartó: Hafenscher Károly országos irodaigazgató - orszagos@lutheran.hu
Doktori értekezések nyilvános védése az Evangélikus Hittudományi Egyetemen - November 14. és 15.
Két újabb doktori értekezés nyilvános megvédésére kerül sor november hónap közepén az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.).
2006. november 14-én, kedden 15.00 órakor Bácskai Károly "Boldogok a kicsinyek. Az evangéliumi kicsinység vizsgálata a szinoptikusokban,
tekintettel annak krisztológiai, ekkleziológiai és szociális aspektusaira" című doktori értekezésének,
2006. november 15-én, szerdán 15.30 órakor Böröcz Enikő
"Ordass Lajos második „aktív” püspöksége. A Magyarországi Evangélikus Egyház története az 1956. november 1-je és 1958. június 17-e közötti időszakban"
című doktori értekezésének nyilvános védésére kerül sor.
A doktori értekezések egy példánya megtekinthető az EHE könyvtárában. Az EHE Doktori és Habilitációs Tanácsa mindkét alkalomra szeretettel vár minden érdeklődőt.
Kapcsolattartó:andras.reuss@lutheran.hu; livia.prohle@lutheran.hu
Magyar Tudomány Ünnepe az Evangélikus Hittudományi Egyetemen - November 10.
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából konferenciát rendeznek az Evangélikus Hittudományi Egyetemen 2006. november 10-én, pénteken "Társadalmi nemek és keresztény felelősség" címmel. A program délelőtt 9 órakor dr. Csepregi Zoltán rektor megnyitójával kezdődik.
Kapcsolattartó: gabor.orosz@lutheran.hu
110 éves a ceglédi evangélikus templom - November 12.
A 110 éves ceglédi evangélikus templom jubileuma alkalmából november 12-én vasárnap, délelőtt 10 órakor hálaadó istentisztelet lesz, melyen dr. Fabiny Tamás,
az Északi Egyházkerület püspöke hirdeti az igét.
Püspöki körút Tolna-Baranyában - 2006 november
A Déli Egyházkerület elnökségének tagjai – Gáncs Péter püspök és Radosné Lengyel Anna kerületi felügyelő – látogatást tettek a Tolna-Baranyai Egyházmegye gyülekezeteiben november 4. és 6. között. Az izményi evangélikus templomban ünnepi hálaadó istentisztelet keretében avatták fel a templom kertjében a kitelepítettek és az idegen földben nyugvó izményiek emlékére állított, keresztet ábrázoló emlékművet és a templom felújításának alkalmából készült emléktáblát november 4-én. A 14 órakor kezdődő istentisztelet igehirdetői szolgálatát Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke végezte.
Gáncs Péter püspök november 5-én a hidasi, a bonyhádi, majd a kismányoki gyülekezetben hirdette Isten igéjét. Délután elnöktársával, Radosné Lengyel Anna kerületi felügyelővel a bonyhádi egyházközség szeretetvendégségén vett részt, amelyen a gyülekezet életének örömeiről és gondjairól beszélgettek a bonyhádi hívekkel. Az egyházkerület elnöksége este Pécsre látogatott, ahol az új presbitérium tagjaival folytattak eszmecserét a gyülekezet jövőbeli kilátásairól.
Az elnökség tagjainak tolna-baranyai körútja november 6-án Váralján folytatódott, ahol a lelkészi munkaközösség aktuális ügyeibe nyerhettek betekintést. A délután folyamán Szabó Vilmos Béla esperes meghívására az egyházkerület püspöke és felügyelője Paksra utazott, ahol elsőként Hajdú János polgármester fogadta őket. A megbeszélésen Gáncs Péter püspök köszönetet mondott a paksi önkormányzatnak azért a rendszeres támogatásért, melyet a Paksi Evangélikus Egyházközségnek nyújtanak, és szót ejtettek a 2007 tavaszán Pakson megrendezésre kerülő Országos Evangélikus Találkozó előkészítéséről is.
A találkozót követően Gáncs Péter és Lengyel Anna Szabó Vilmos Béla szervezésében a Paksi Atomerőműbe látogatott, ahol Süli János üzemviteli igazgató és Pálmai István, a Paksi Evangélikus Egyházközség felügyelője, az atomerőmű munkatársa fogadta és kalauzolta őket.
A hírt beküldte: gabor.petri@lutheran.hu
Rákoskeresztúr bicentenáriuma - hálaadás és ünnepségsorozat a gyülekezetben - 2006 november
Pest vármegye 1806-ban, 200 éve alapította meg a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközséget. Budapest lélekszámában legnagyobb, négy
templommal rendelkező, három nép - a magyar, a német és a szlovák - evangélikus hagyományait őrző gyülekezete hálát ad Istennek eddig
megtapasztalt gazdag áldásáért. A gyülekezet öt napon át tartó ünnepségsorozattal emlékezik meg a kerek évforduló alkalmából, melyre minden rákosmenti evangélikust és valamennyi evangélikus testvért szeretettel hívnak és várnak.
Néhány esemény a gazdag ünnepi programsorozatból:
2006. november 10-én, pénteken dr. Fabiny Tamás püspök tart előadást a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében (1173 Budapest Bakancsos utca 2.) Az előadás kezdési időpontja 19.30.
2006. november 11-én, szombaton Trajtler Gábor orgonaművész ad hangversenyt a rákoscsabai evangélikus templomban. A hangverseny 16 órakor kezdődik.
(A rákoscsabai templom címe: Budapest XVII., Péceli út 146.)
Hálaadó ünnepi istentisztelet lesz november 12-én, vasárnap. A 10 órakor kezdődő istentiszteleten Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke hirdeti az igét. Előtte, reggel 9 órakor emléktábla-avatásra kerül sor az egykori evangélikus iskola falán.
Kapcsolattartó: istvan.lerant@lutheran.hu
Honlap: rakoskeresztur.lutheran.hu
Déli egyházkerületi közgyűlés a Deák téren - November 10.
A Déli Evangélikus Egyházkerület Közgyűlése 2006. november 10-én 10 órai kezdettel ülést tart a Budapest-Deák téri Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében.
További információ: gabor.petri@lutheran.hu
Orgonaszentelés Székesfehérváron - November 19.
November 19-én, vasárnap, délelőtt 10.30-kor, hálaadó istentisztelet keretében szenteli fel Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke a székesfehérvári evangélikus templom új orgonáját. Aznap délután 4 órai kezdettel egyházzenei áhítat lesz a templomban.
Impresszum
A Magyarországi Evangélikus Egyház Hírlevele
Felelős kiadó: Hafenscher Károly szóvivő, orsz. irodaigazgató
Felelős szerkesztő: Kőháti Dorottya hírfelelős
hirszolgalat@evangelikus.hu