Zöldlap a Szentléleknek

A reggeli és esti áhítatok liturgikus elemeiben tükröződik talán legjobban, mennyire nagy hangsúlyt fektet a Lutheránus Világszövetség a nyelvi és kulturális sokszínűségre. Ennek optikai megnyilvánulásaként piros, zöld, fehér vagy sárga füzetből követheti a résztvevő az igei alkalmak menetét aszerint, hogy a spanyol, a német, az angol, vagy a francia az erőssége.  A szinte hibátlanul felépített, minden együttlétre valami meglepetést tartogató liturgia más tekintetben is csak a professzionális jelzővel illethető. A nap textusa minden esetben vizuálisan is megjelenik színjáték, dekoráció, interakciók és egyéb drámai elemek segítségével: hol az oltártérben virágfölddel mosakodó Ádám, a fejek fölött Szentlélekként lebegtetett fehér fátylak, vagy épp a karzaton elbújó beépített emberek bekiabálásai által. A stuttgartiak mindent megtettek annak érdekében, hogy a világ minden tájáról érkezett, új ingerekre váró gyülekezeti tagok ötletládáját színültig telítsék a gyűlés végére, hogy aztán otthon legyen miből csemegézniük. Ezen kívül több ezer kilométert megtett tartóedények hirdetik brazil, indai, madagaszkári, vagy épp dél-afrikai lutheránus testvéreink kézügyességét a reggeli alkalmakat lezáró úrvacsoránál, vagy csak egyszerű szemléltető eszközként.

Akinek pedig mindezen audiovizuális impresszió sincs hatással az ingerküszöbére, azt az oltár mögötti kemencében sülő zsemlék illata ébresztheti rá a „mindennapi kenyér” szükségességére, s az evangélium „terjesztési módjának” határtalanságára. A Szentlélek azonban nincs bezárva a kápolna négy fala közé: szabadon áramlik a konferenciaközpont egyéb termeiben is. A világon ugyanis nem sok parlament mondhatja el magáról, hogy a szavazásokat közös imával kezdi, s a délelőtti és délutáni ülést nem csak az ebéd választja el egymástól, hanem egy negyedórás elcsendesedés is.