Vörös szőnyeg, telt ház, klikk – Az 1 című film bemutatóján jártunk

Előttem ültek a készítők és a szereplők, bár közülük nem mindenki jelent meg a rendezvényen. A vetítésen olyan ismertebb emberek is tiszteletük tették, mint Csernus Imre vagy Soma. A filmet követően a stábtagok egyesével vonultak fel a színpadra, majd tapsvihar közepette együtt meghajoltak. Arcukon a megkönnyebbülés és a siker érzet keveredése látszott. Éreztették velünk, nézőkkel, hogy mindannyian hozzátettek a produkcióhoz annyit, amennyit csak tudtak. Büszkék voltak munkájukra, arra a filmre, melyet telt házas díszbemutató fogadott.

A stáb szemle után egy fogadásra invitált, ahol bagettből készült szendvics-falatok, sütemények és italok tömkelege fogadott. Az Uránia emeleti kávézójában olyan tömeg alakult ki, hogy szó szerint lépni se lehetett. Együtt ivott vendég és készítő, színész és betévedt utca embere. Persze korántsem volt idilli a helyzet. Az átlagos néző nem érezhette magát a csapat tagjának. A klikkesedés egyik legjellemzőbb példája tárult szemeim elé. Az ismertebb arcok elvonultak egy-egy pohár itallal valamelyik sarokba és zárt körű beszélgetést folytattak pár számomra ismeretlen vendéggel, feltehetően saját baráti körük direkt meghívott tagjaival.

Nem adódott lehetőség beszélgetésre, a filmről való diskurálásra, mert az ember kellemetlennek érezte jelenlétét. Igaz volt vendégkönyv. Tehát, aki hozzá szólna a filmhez, írja le. Mert elmondani nem lehet. Nehogy már a laikus néző tudja, hogy „mi, merre, meddig”.

Körtét persze ehettünk marok számra. Minden asztal roskadozott a gyümölcstől, stílusosan a körtét választották, mert az a film logója.

Az alkoholt tartalmazó italok pultjánál kígyózó sor állt még este tizenegykor is, mikor úgy döntöttem, elég a tömegből és a zajból, ideje feldolgozni a film mondanivalóját.