Változó fiatalok – változó vezetők

A rendszerváltás idején „könnyű” volt közösséget szervezni: a régi, kiüresedett fórumok meghaltak, az embereknek égető szüksége volt egy-egy helyre, ahol összegyűlhetnek, fontos kérdésekről beszélgethetnek. Nem igaz, hogy ma mások lennének a fiatalok, illetve csak annyiban, hogy más helyzetre kell reagálniuk, más élmények formálják őket. Ma sokkal nagyobb a „felhozatal”, sokkal több helyre lehet menni, és az internet segítségével új, virtuális közösségi helyek alakultak ki. (Talán beszédes, hogy a KIE fórumbeszélgetésével párhuzamosan zajlott az „1ház, web2” című beszélgetés, ami az egyház és az internet kapcsolatáról szólt – és jóval többen is voltak rá kíváncsiak.) Nem véletlenül vetődött fel a beszélgetés végén: ha ma kellene a semmiből ilyen közösséget elindítani, vajon sikerülne-e? A provokatív kérdésre nem volt egyértelműen igen a válasz: hiszen akik ma a KIE-ben dolgoznak, azok egy már meglévő hagyományt visznek tovább. De a mai közegben újként elindítani egy ilyen szolgálatot? Ez valóban Isten csodája.

Az alapító „atyáknak és anyáknak” rá kellett döbbenniük, hogy ma, negyvenegypár évesen ők már „öregek” a megcélzott fiatalok számára: nem tudnak úgy odaülni velük egy asztalhoz, mint annakidején, a gimnazisták számára ők már a szülői korosztályt képviselik. Nincs más lehetőség, át kell adni a helyet a fiataloknak, a kortárs csoportnak, az ő feladatuk pedig az infrastruktúra, a háttér biztosítása. A továbbélés, a frissesség fenntartása ugyanúgy erőfeszítést és néha lemondást követel.

Végül fontos tapasztalat, hogy a közösségépítés nem egyszemélyes munka: nem csak a lelkészé vagy egy-egy elhivatott ifivezetőé, hanem mindenkié. Hiszen aki a munkájába nem tud közösségben gondolkodni, az hogyan akar közösséget építeni?