Urunk, taníts meg bennünket szeretni egymást és újra szeretni ezt a hazát!
Urunk, Istenünk! Amikor most leborulunk előtted, és eléd visszük a világ nyomorát, kezedbe ajánljuk a szenvedőket, betegeket, haldoklókat, különösképpen könyörgünk hozzád magyar hazánkért.
Urunk, bocsásd meg, hogy a haza iránti szeretet és felelősség kialvóban van lelkünkben. Lelkünk kiüresedett, érzékeink eltompultak. Megtelepedett bennünk a közöny, az érdekközpontú életszemlélet. Megtanultunk üres tekintettel csak fogyasztani. Elveszőben van a hitünk. Elveszőben van az a hitünk, hogy egyedül te vagy az Úr, hogy az élet többet jelent az anyagi javaknál, hogy emberi arcunk megőrzése többet ér az alkalmi sikereknél.
Elveszőben van az a látásunk, hogy a föld, ahol élünk, több, mint egy földterület, hogy mi, akik itt élünk, nem csak „országlakók" vagyunk: ez a föld a hazánk, amelyért felelősek vagyunk, mert tőled kaptuk. Felelősek vagyunk a gyermekek lelki fejlődéséért, az ifjúság tiszta tekintetéért, az öregek nyugalmáért, a föld gyümölcséért, a szavak hiteléért, az élhető élet fenntartásáért, a jövőbe vetett hitért.
Urunk, taníts meg bennünket szeretni egymást és újra szeretni ezt a hazát. Őrizz meg attól, hogy elveszítsük ezeréves örökségünket. Lehelj lelket ebbe a népedbe, hogy reménységben megújulva, egymással megbékélve – levetve a közöny mindent elszürkítő leplét – ismét örömmel lásson munkához, építse földi, tőled kapott otthonát, és munkálkodjon országod építésében.
Urunk, egyedül tied a hatalom és a dicsőség!
Urunk, teremts újjá bennünket!
Urunk, hallgass meg minket!
Urunk, könyörülj rajtunk!
Ámen.
