Teremtés-bűnbeesés – A bonyhádi ifi zenés oratóriumáról
A bonyhádi evangélikus ifi zenés oratóriuma a Bűnbeesés címet kapta, holott sokkal többről van benne szó. A szerzők – Jenei József és Antal Bálint – az 1994-es Jónás és Jézust című rock-oratóriumot hallgatták – hányan emlékszünk még rá? –, amikor felmerült bennük az ötlet: egy ilyet, vagy hasonlót kellene csinálni nekik is! Aradi András lelkész támogatta őket ebben a tervükben, így született meg az a körülbelül negyvenperces zenés-képes előadás, amelyet a Szélrózsán is láthattunk. A zenekar a gyülekezet ifjúságából verbuválódott, a kórusbetéteket a bonyhádi gyülekezet énekkara énekelte. Szöveg: Hegedűs Attila
Az Azték kávézó zsúfolásig megtelt érdeklődővel. Egy kivetítőn képek váltották egymást, amelyek illusztrálták, néha értelmezték az elhangzó dalokat, énekeket. A képek néha lélegzetelállítóan gyönyörűek voltak tájakról, emberekről, állatokról- néha kissé giccsesek, néha pedig felrázóak és sokkolóak. A dalok pedig a teremtéstörténetet dolgozták föl lírai formában.
A teremtés egy vonala volt igazán fontos: az ember teremtése, ezen belül is a férfié és a nőé. Különös, mennyire elvontan olvassuk néha a Bibliát. Különös, hogy még soha nem gondoltam rá: amikor a Bibliában azt olvassuk, látta Isten, hogy nem jó az embernek egyedül lenni, akkor valójában mögötte ugyanaz az emberi tapasztalat áll, amit legalább kamaszkorunkban mindannyian átéltünk már: a magány, a társtalanság, a szerelem utáni vágyódás. Ádám szava, amikor társat keres, de nem talál, valójában a szerelem utáni vágy, a magány kifejeződése. És amikor azt mondja: ez már húsomból való hús, testemből való test – az a beteljesült szerelem szava, az ujjongó örömé. Valószínűleg tényleg huszonévesnek kell lenni, hogy a férfi és nő teremtéstörténetét szerelmes versként tudjuk olvasni és továbbadni…
És ebbe az idillbe tör bele a bűnbeesés, ami a darab koncepciójának megfelelően elsősorban ennek a szerelmi idillnek a megtörését jelenti. És ebből a törésből fakad oly sok minden más törés: a természettel, a munkával, a megélhetéssel való törés is ezzel kezdődött: a legbensőbb kapcsolat, ami két ember között létrejöhet, a férfi és nő szerelme kapott léket a bűnbeesésben.
Különös színfoltja volt az előadásnak az a zenés prózai betét, amikor Madách Ember tragédiájának egyes színeit elevenítették fölképek, illetve rövid, négy-hatsoros versek formájában. Egyrészt aki ismeri a drámát, tudhatja, hallatlanul nehéz lehetett pár mondatban összefoglalni egy-egy szín eszmei mondanivalóját – minden elismerésem a szövegíróké! Másrészt ez tette az előadást sajátosan a mienkké, magyarrá, hiszen ezek a felismerések csak azok számára voltak érthetők, akik sajátukként ismerik Madách művét.
