Mennybemenetel mozaikjai: A feltámadott

A mennybemenetellel ér véget az, amit Isten tett, amikor a halottak közül feltámasztotta Jézust. A feltámadott Úr végül megérdemelt helyére kerül, a mennybe.

Jézus feltámadásával „életet adó szellemmé vált” (1Kor 15,42-45). Már nem egy természetes, lélekkel megtöltött testben él, hanem egy természetfeletti, a szellem által meghatározott testben. Mielőtt húsvét után a feltámadott testet elnyerte, földi létet élt, mint ahogyan mi emberek is. Jézus a kereszten szenvedett és kiontatott az élete.

Feltámadása azonban elmúlhatatlan és Isten pompája és ereje világítja át. Pál a feltámadott Jézust Ádámmal állítja szembe, amikor azt mondja, hogy az első ember a föld porából, míg a második ember a mennyből vétetett (1Kor 15,42-47).

A feltámadott Jézus a mennyből való, de nem olyan szellemi lény, mint egy angyal, hanem ő az Emberfia. A feltámadása utáni napok új egzisztenciális módjára utalnak: Tud enni, de nem kell neki ennie. Zárt ajtókon át is be tud lépni egy szobába, majd nyomtalanul el tud tűnni. Meg tud úgy is mutatkozni, hogy azonnal nem ismerik őt fel. Ő a tanítványok körében a Mester, aki gondot visel róluk, de mégis átváltozott és teljes hatalma van mindenek felett, hiszen a menny és a föld minden hatalmát birtokolja (Mt 28,18).

Létéhez és hatalmához méltó mennybemenetele is, hiszen méltóságának megfelelő helyre megy, a jövőben Istennel együtt uralkodik (ApCsel 2,33-36).

Pál a feltámadást és a mennybemenetelt együtt látja Isten erejével: Minthogy hatalmának ezzel az erejével munkálkodik Krisztusban, miután feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben (Ef 1,20). Isten azonban Jézust áldozata miatt „fel s magasztalta mindenek fölé és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (Fil 2,9-11).