Sztehlo Gábor találkozása a földi és az égi hatalommal

A teljesség igénye nélkül: eljött – a szoborállítást támogató Táncsics Alapítvány elnökeként – Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, Demszky Gábor, főpolgármester és helyettese, Horváth Csaba, valamint számos országgyűlési képviselő és polgármester. Nem illő a templomban a párthoz való kötődést vizsgálni, de azért az feltűnt, hogy a jelenlevő aktív politikusok többsége a jelenlegi kormányhoz kötődik. Egyszerre ennyi szocialista és liberális politikus ritkán van jelen egyszerre evangélikus templomban. A Sztehlo Gábor által egykor felkarolt Keveházi László nyugalmazott lelkész által hitelesen hirdetett ige őket is megszólíthatta. Sok politikus alighanem Donáth László személyes hívására jött, akinek kétségtelenül oroszlánrésze van abban, hogy ez a szobor, sok bizonytalanság után, elkészült, és a főváros szívében, az „Insula Lutherana” előtt felállításra kerülhetett. A békásmegyeri lelkipásztor ezzel a szervező munkájával bevallottan édesanyja emlékének is áldozott, hiszen az író és újságíró Bozóky Éva rendezte sajtó alá és adta ki Isten kezében címmel Sztehlo Gábor naplóját.   

Sok tanulsággal szolgál a másnapi tudósítások figyelmes olvasása. Sztehlo Gábor tevékenységéről érdemben kevés szó esett. A média ingerküszöbét talán Prőhle Gergely felügyelőnek az a mondata érte el, hogy Sztehlo Gábor Luther-kabátjának oltalmában egyaránt helyet kapott az elhurcolt zsidó szülők, majd a háború után a lecsukott, kitelepített csendőrparancsnok gyermeke. Némely tudósításban leginkább a névsorolvasás volt hangsúlyos: sorolták és sorolták, hogy ki mindenki volt jelen. Egy elemzés arra mutatott rá, hogy „öt éve még nem volt ilyen népszerű szocialista – szabad demokrata körökben a szocializmusban ellehetetlenített lelkész”, és akkor a budavári emléktáblánál Pokorni Zoltán mondott beszédet és Orbán Viktor helyezetett el koszorút. Egy internetes portál pedig – a szoboravatáson megjelent közéletei emberekre utalva – szélhámos hazaárulókról beszél. A Sztehlo Gábor nevét „úton útfélen harsogó” egyházi vezetők és politikusok pedig – e médium szerint – „Soros György, vagy a Mazsihisz, meg az IMF és a Világbank, vagy éppen a sukorói Mr. Blum” kegyeit keresi. Gondolni sem merek arra, hogy ennek illusztrálásául szolgálna az a kép, amelyen a szobor tövében éppen Schweitzer József főrabbival fogok kezet…

Magam is azok közé tartozom, akik a talapzat „Sztehlo 1944” feliratát egyoldalúnak érzem, hiszen közismert, hogy a lelkész a háború után az osztályidegennek kikiáltottak gyermekeit mentette ugyanilyen lelkülettel – ez a sistergő indulat azonban távol áll tőlem. Sztehlo Gábor emlékéhez egyaránt méltatlan az aktuálpolitikai haszonlesés és a gyűlöletkeltés.

Két nappal a szoboravatás után Budavárban prédikáltam, abban a gyülekezetben, ahol rövid ideig – segédlelkészként – Sztehlo Gábor is szolgált. A templomban szerényen meghúzódva ott ült leánya és unokája. Az istentisztelet utáni beszélgetés során nagy megkönnyebbüléssel tapasztaltam, hogy a fent jelzett egyik vagy másik torzulást ők nem igazán vették észre, mivel – külföldön élvén – nem ismerik a mi acsarkodó viszonyainkat. Ifjabb Sztehlo Gábor arcát is úgy őrzöm emlékezetemben, mint aki könnyeit törli a szoboravatáskor. A vasárnapi textus Kolossé-levél egy szakasza volt, benne ez a mondat: „az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel” (Kol 3,2). Prédikációmban nem idéztem, de azóta bennem motoz Weöres Sándornak a páli felhívásra rímelő két sora a földi és az égi hatalom különbségéről: „’Amit nekem adsz: mindenkinek adod’, hirdeti a földi hatalom. / ’Amit mindenkinek adsz: nekem adod’, hirdeti az égi hatalom.” A földi hatalom totális igénnyel ki akarja sajátítani az embert, az égi hatalom viszont felszabadítja őt az embertárs szolgálatára. Sztehlo Gábor soha sem földi hatalmakat szolgált, így azok ma sem sajátíthatják őt ki.

Vasárnap délután családommal kisétáltunk Farkasrétre. Ott, a temetőben végre elült a harsogó lárma. Csendben megálltunk Sztehlo Gábor sírjánál. A nagylány a feliratokat böngészte: Sztehlo, Szenczy, Haggenmacher… Fiúnknak eszébe jutott valami a Sztehlo életéről gyermekek számára írt Kistamás című könyvből. A kicsi pedig szótlanul összeszedett egy marék gesztenyét, és virág alakzatban a sírra tette őket. Itt, a temetőben végre nem érvényesült a földi hatalmak uralmi igénye. A halál és a feltámadás mezsgyéje csakis az égi hatalomnak van alávetve. Annak a Jézusnak, aki ezt mondta: „nekem adatott minden hatalom mennyen és földön”.