Szakítani tudni kell

Autóbalesete óta először örült annak Anna, hogy gipszben van a lába. Érthetetlen, de az volt az érzése, hogy Tamás nem fogja gyűlölni addig, amíg ez a sérülése van. De utána természetesen már gyűlölni fogja őt és minden joga meg is lesz majd erre. És lehet, hogy még jobb is lenne neki, ha gyűlölné őt. De Anna mégis örült, hogy nem egész-ségesen kell elé "állnia" azzal, amit mondani akart neki.
A fekvőgipszet épp egy hete cserélték le a járógipszre és a kerekes szék helyett kapott két műanyag mankót. Szürkéket. Tamás vitte el őt a kórházba, majd ismét haza. Természetesen. Ki más is vitte volna?
Ha Anna arra gondolt, hogy Tamás az utóbbi hetekben, sőt hónapokban, mennyi mindent is tett érte, máris mély és kegyetlen szúrást érzett a mellében. Még soha életében nem kívánta ennyire azt, hogy levethesse bőrét és valaki máséba bújhasson.
Szerette volna, ha z egész élete csak egy film lett volna és a következő jelenetet egyszerűen csak végigtekerhetné. Testének minden egyes szőrszála tiltakozott az ellen, hogy át kelljen élnie a következő órákat, ami még várt rá. De nem volt más út, nem volt kiút, bárhogyan is tusakodott: Tamással szakítania kellett.
Anna még sosem szakított senkivel. De hisz ez nem is csoda, hiszen még csak 19 éves volt és még sosem volt komolyabb kapcsolata ezelőtt, így esélye sem volt arra, hogy tapasztalatot szerezzen e téren. Talán könnyebb lett volna a dolga, ha tudta volna, mit kell mondania, mit kell tennie.
Eltolta a poharat maga elől a fehér abroszon és rámeredt a benne buborékozó vízre. Aztán pillantása az asztal közepén lévő virágcsokorra esett. De csak azért nézelődött, hogy ne nézzen újra a karórájára. Idegesítette, hogy a mutató lassan cammog és szentül hitte, hogy a nem néz rá, akkor gyorsabban fog ketyegni.
Tamás bármelyik pillanatban betoppanhatott az ajtón és végigmehetett az étterem előterén, hogy a megszokott helyük felé vegye az irányt.
Nagy, kapkodó léptekkel jönne és Anna közben láthatná, hogy szemei csillognak. Végül pedig egyik kezével a szék karfájába kapaszkodna, lehajolna hozzá és csókot nyomna az ajkaira. Mint ahogyan azt szokta. De ezúttal ez a csók lenne az utolsó csókjuk.
Anna elnyomott magában egy sóhajt. De tulajdonképpen mi is ütött belé? Megőrült? Egy ilyen pasit eldob magától, mint amilyen ez a Tamás fiú?
Aki egyébiránt okos, jól néz ki, vicces és szeretnivaló. Isteníti őt és mindent megtenne érte. Támogatta abban, hogy álma, hogy egyszer fotós legyen belőle, valóra váljon. Sőt, ő maga is fotósként dolgozik, így közösek a munkabeli élményeik is. Kedveli még a barátnőit is és ő is kedvelte az ő barátait. Megosztotta vele az autóját, a lakását, a pénzét, az életét. És Anna, ha mostanában ránézett, amikor kézenfogva sétáltak, amikor csókolóztak, nem érzett mást iránta, csupán csak tiszteletet, megbecsülést, de semmiképpen sem lángoló szerelmet.
Miért is kellett egy olyan fickóval megismerkednie, aki a legkevésbé sem illett hozzá, mégis hangosan kalapált a szíve, amikor ránézett. Szilárddal, barátnője, Laura együttesének dobosával nem is olyan régen ismerték egymást. Anna azonban már a kezdetektől fogva úgy érezte, hogy ővele teljesen más lenne a szerelem. Hogy belezúgott Szilárdba? Tökre nem. Bár úgy derengett számára, mintha. És mintha nem tudna neki nemet mondani, ha a fiú valamit akarna tőle. De Szilárd? Hát ő nem mutatott eleddig semmit sem iránta. És hogy vajon ő lenne Anna számára az igazi? Mindenesetre nem ő lenne Tamás.
Nem segített az sem, hogy időről időre megpróbálta meggyőzni magát arról, hogy mennyire tökéletes is az ő kapcsolatuk, mennyire tökéletesen kiegészítik egymást Tamással. De ez csak zsákutca volt.
- Szia kincsem! Nagyon elmerültél a gondolataidban! - Tamás lehajolt Anna székéhez, egyik kezével a szék karfájába kapaszkodott, lehajolt hozzá és csókot nyomott az ajkaira. Mosolygott és lerogyott a szemben lévő székre, miközben Anna megpróbálta elnyomni szíve zakatolását. A lány olyan hosszan koncentrált Tamás jövetelére, hogy közben mégsem sikerült neki felkészülnie a jöttére.
- Minden rendben? - kérdezte a fiú. - Ugye már nem fáj a lábad?
Igen, ez volt Tamás. Anna azon gondolkodott, hogyan szakítson vele, ő viszont azon aggódott, hogy minden rendben van-e a lánnyal.
- Nem fáj - válaszolta Anna és épp azon gondolkodott, hogyan is kellene folytatnia a mondatot. Ha ugyanis elkezdenek Tamással a munkájukról beszélgetni, vagy épp valami másról, akkor soha nem fog neki sikerülni, hogy a kapcsolatukra terelje a beszélgetést. Pedig még mielőtt rendeltek volna valami harapnivalót, meg kellett volna a dolgot beszélniük egymással. Ha már a minestrone levesnél járnak, biztosan nem lesz a dologból szakítás.
Tamás elvette az azstalról az étlapot és felütötte.
- Még mielőtt másról beszélnénk, mondanom kell neked valamit: Igazad volt. Ez a kiállítást szervező őrült liba már megint okot talált arra, hogy hisztizzen nekem. Épp egy fontos üzleti megbeszélésen voltam, amikor rámesemesezett, hogy azonnal hívjam fel a galériában. Felhívom és Georginácska vagy 20 percen át rikácsolta a fülembe, hogy el kellene halasztanunk a bemutatót. A végén azonban kiderült, hogy most akarja kifestetni a falakat és ezért rinyál.
- Tamás itt felnézett és Annára vicsorgott. - És még azt hittem, hogy már nem jöhet rosszabb. De legközelebb majd hallgatok az én okos kedvesemre, és galériát váltok. Bocsánat. Biztosan éhes vagy és én meg itt az ügyeimmel traktállak... Tudod már, mit szeretnél rendelni?
Mint egy varázsütésre, épp ekkor jelent meg az asztalnál a pincér. A két férfi kérdően nézett Annára és arra vártak, mit is akart a lány. Milyen színpadias ez az egész - gondolta Anna.
- Grillezett csirkemellett kérek - mondta Anna, análkül, hogy belepillantot volna az étlapba.
Erről a kajáról legalább tudta, milyen íze is van itt, hogyan készíti ela szakács. Most azonban forró parázson ült és miközben Tamás az előételét rendelte, kínosan feszengeni kezdett.
- Bort? - kérdezte Tamás és Anna bólintott.
És ebben a pillanatban a lába elkezdett viszketni a gipsz alatt. Micsoda este!
Végre eltűnt a pincér és Anna mély lélegzetett vett. Semmi értelme nem volt annak, hogy várjon. Abba kellett hagynia a forró kása körül való járkálást.
Tamás biztosan nem fog jelenetet csinálni sé ha mégis, akkor sem tehetne ellene semmit.
Ha Tamás sírva fakad, biztosan azt hiszik majd az éttermeben lévő emberek, hogy az ő begipszlet lába miatt van.
- Én... - kezdte. De abbahagyta. Tamás úgy nézett rá, mintha már most könnybe lábadt volna a szeme.
- Azt hiszem, az egésznek semmi értelme nincsen tovább - folytatta a fiú a mondatot. - Egyáltalán nem működik a dolog kettőnk között. Teljesen kikészülök. Ennek nem kellene így lennie.
Anna visszafojtott élegzettel figyelt. Tényleg ennyire egyszerűe lesz ez? Lehetséges az, hogy a film következő filmkockáit átpörgetheti?
- És most mit szeretnél tenni - kérdezte.
- Hogy mit? - kérdezett vissza Tamás. - Nincsen más választásom, vagy igen? Egyszerűen nem megy ez már. Úgy vélem, minden erő összeesküdött ellenünk. Pedig annyira igyekeztem. Azt akartam, hogy minden egészen különleges legyen és mégsem jött össze.
Anna mellkasa égni kezdett és szeme könnybe lábadt. Kezét Tamás kezére helyezte. Tamás megszorította azt, de nem nézett rá, nem nézett közben a szemébe.
- Nem könnyű megnyílni mások eltt és legbennsőbb érzéseinket elmondani. De te felvilágosítottál és most már tudom, hogy most jött el a megfelelő idő. Sajnos rossz nőre tettem. Váltanom kell.
Anna könnyei már patakokban folytak le az arcán. Ő akart szakítani. És most. Most neki fájt. Ha ezt a pár percet túléli, akkor az egész testét be kell majd gipszeltetni. Olyan érzése volt ugyanis, mintha minden porcikája kettétört volna.
- Annyira sajnálom - mondta Anna.
amás bólogatott.
- De ez nem a te hibád. Te óva intettél, már a legelején és én nem akartam ezt meghallani, nem akartam rád hallgatni.
Micsoda? Óva intette? Anna nem emlékezett erre. Milyen régen is volt már az, amikor megismerkedtek egymással. De milyen is lesz majd az élet Tamás nélkül?
Most először érezte, hogy testének egy része, Tamás volt. Az ő támogatása, ereje, nyugalma, szerelme, szeretete... és mindezt ellöki most magától. Mi lesz belőle nélküle? Hirtelen mindent vissza szeretett volna varázsolni. 10 perccel ezelőtt még mindene megvolt, most meg üresnek érezte magát.
Nem akart egyedül lenni. Újra az Anna-Tamás egység része akart lenni. De már vége volt ennek. Bekanyarodtak egy egyirányú utcába. Nem volt visszaút.
És Anna személyes lesűllyedésének kellős közepén, jött a pincér és hozta a fogásokat, diszkréten tovapillantva Anna könnyáztatta arcán mosolyogni próbált.
Tamás a tányérjába nézett, és megpróbálta kideríteni, mit is lát benne. Aztán nevetni kezdett. Anna rámeredt. Csak nem becsavarodott a fiú?
De, szemmel láthatóan. Tamás letette a textil szalvétát az ölébe és a kanalához nyúlt. Aztán Annára nézett és ijedten vette észre, hogy a lány sírt. A fiú arca ellágyult.
Fogta a szalvétáját és letörölgette a lány arcát.
- Sajnálom - mondta. - Nem kellett volna elkezdenem erről beszélni. Ez csak egy kiállítás. Nem jelenthet számomra többet, mint te. Ez az átkozott Georgina teljesen kikészít. Te vagy az egyetlen, aki megért engem. Valakivel beszélnem kellett róla. Csak nem haragszol rám?
Anna szinte transzba esve rázta a fejét. A kiállítás? Georgina? Erről beszélni? Szóval Tamás nem is a kapcsolatukról beszélt az imént?
Anna Tamás apjával szövetkezve, hosszú hetek, sőt hónapok alatt győzte meg a fiút arról, hogy rendezzen egy kiállítást a jól sikerült művészfotóiból. Azóta azonban Tamás egyszerűen képtelen volt másról beszélni. Afiú sokáig válogatta a megfelelő képeket, a helyes méreteket alumínium keretekbe rakta, keresett egy témát a kiállítás számára, és ebben mind-mind segített neki Anna is. Csak egy dologban nem hallgatott a lányra. Anna a galéria tulajdonosnőjét kezdetektől fogva ki nem állhatta.
Georgina hiszizett, amikor első találkozásukkor, egy étteremben, az asztalfoglalásukat nem találták meg a pincérek. Ezért aztán Anna nem tartotta alkalmasnak a nőt arra, hogy egy kiállítás szervezését rá bízza. Mi lesz a kiállítás megnyitóján, amikor több száz vendéget kell hívni, köztük műkritikusokat, műgyűjtőket? Hogyan fog azok mulattatásáról, etetéséről-itatásáról gondoskodni, ha már egy étteremben idegbeteg lesz egy szerencsétlen azstalfoglalástól?
Tamás azonban lelkesedett Georgináért és Anna egy kaotikus pillanatban azt kívánta, bárcsak beleesne a nőbe és akkor gyorsabban és zökkenőmentesebben tudna Tamással szakítani.
Egyébként pedig a kiállítás is oka lett volna a szakításnak - Anna szerint.
A lány ugyanis meg volt győződve arról, hogy ha most adja ki Tamás útját, akkor a fiú a rengeteg elfoglaltság miatt, a munkába temetkezve, könnyebben fogja elviselni a lány hiányát. A kiállítás áttörést jelenthetne a fiú karrierjében és az új meg újabb megrendelések miatt kevés időt foglalkozna majd magánéleti sebeivel. Most azonban ez a Georgina beleköpött a levesébe.
- Akkor kirúgod őt? - kérdezte Anna és egykedvűen nézte, ahogy Tamás falatozni kezdett.
A fiú megrántotta vállát és vágott egy pofát.
- Egyszerűen nem megyek vele semmire - mondta. - Nem ő a megfelelő ember erre a feladatra. Szakítanom kell vele... csak tudod... ez egyáltalán nem olyan egyszerű!
Anna uralkodott magán, hogy ne nevessen fel hangosan.