Országos Evangélikus Papné Találkozó: Részletek egy papné titkos naplójából

2010. szeptember. 23., csütörtök

Rémesen érzem magam. Két hete pillanatnyi elmezavaromban azt kértem a családomtól szülinapomra, hogy elmehessek az idei papnétalálkozóra, ők meg rábólintottak. Végül is egy hétvége, nem a világ, mondták. Dehogynem! DEHOGYNEM! Hogy fogják kibírni nélkülem? Mit fognak enni, hogyan ruházkodnak, és egyáltalán, ki fogja biztosítani számukra az állandó, biztonságot adó zsörtölődést??? Én nem mehetek el! Világos. Lemondom.

2010. szeptember 24, péntek

Nem mondtam le. Egyszerűen tegnap már túl késő volt hozzá, mire kimostam, megfőztem, és kikerestem a mobilom telefonkönyvéből az egyik szervező, Gáncsné Márti számát. Most itt állok nyakig kétségek között. A hétvégére előkészített töménytelen étel – a férjem szerint a fél utcának elegendő mennyiség – nem fér el a hűtőben. A gyerekektől nyolcadszor is elbúcsúztam, amitől a végére már egész undokul menekülni kezdtek előlem, ahelyett, hogy sírva, maradásra bírtak volna. A párom nem ért meg. Azt mondta, érezzem jól magam! És fogalmam sincs, milyen ruhákat csomagoljak be.

este 6 óra

Szinte hihetetlen, de itt vagyok. Az utolsó pillanatra sikerült kiérnem az állomásra, és még a bőröndöm is befért a vonatajtón. A tömegközlekedésről inkább nem mesélek, csak annyit: az agy jó kondíciójának megtartására kiváló. Komoly koncentrációt igényel. 

Olyan jó volt, hogy elém jöttek az állomásra. És nagyon örültem, hogy nem én vagyok a legfiatalabb. Meg a legöregebb sem. A nyitó alkalmon először alig mertem felnézni a többiekre, mert azt hittem, én vagyok köztük a legnyúzottabb, de csupa hasonló nézett vissza rám. Talán mindenki valahogy így indult el…

éjjel 11 körül

Hallatlanul jót játszottunk. Beszélgettünk, ismerkedtünk mi ötvenheten, és megnyílt a szívünk egymás felé. Hétvégénk témája a család. Nem kellett nagy rábeszélés, örömmel mutogattuk, nézegettünk a magunkkal hozott fényképeket. A régi ismerősök rácsodálkoztak, melyik gyerek mennyit nőtt, és megkönnyebbülésemre mindenkit elláttak kis névtáblával, így a kínosan rossz névmemóriám sem okozott bajt. Szabóné Mátrai Mariann Jákób és József történetének részleteivel tanított bennünket. Igazi mélyen szántó, gyógyító áhítat volt. És ekkor ütött be a ménkő, liturgikus tánc formájában. Én nem tudok táncolni. Menekülőre vettem. Éppen lehető legfáradtabb tekintetemet magamra öltve sorjáztam kifelé a teremből, amikor szembe jött velem a másik szervező, Fabiny Kati, és megkért, hogy írjak beszámolót a hétvégéről. Persze, szívesen. Majd beírom, hogy szép és kellemes volt a tánc. Hah!

2010. szeptember 25., szombat

Ó, mi vétettem, Teremtőm?! Most látom a programon, hogy ma is lesz liturgikus tánc! És még csak egy rendes szobanövény sincs a teremben, egy bukszus, vagy tudomisén, ami mögé elbújhatnék. Különben is, mi lehet szegény gyerekeimmel? Biztosan sírnak utánam, haza kell mennem azonnal! De nem lehet! Elvállaltam ezt a cikket. Pihennem kell, hogy friss aggyal meg tudjam írni. Ez az! Én leszek az objektív megfigyelő. Na, majd kilesem, hol lehetne diszkréten meghúzódni. A Balaton különben ősszel is gyönyörű, és a reggeli torna is barátságos volt, még a magamfajta lusta mackók számára is.

dél körül

Régen nem énekeltem ilyen sokfélét ilyen szép egységben. Valósággal lecsendesült a lelkem, talán így sikerült elbambulnom annyira, hogy felálltam a táncra. És fene tudja, nem is volt olyan borzasztó. Most már nyugodtabban dokumentálhatom, igen, tulajdonképpen egész harmonikus élmény. Utána lecsendesedett lélekkel hallgattuk dr. Horti Mária pécsi pszichiáter előadását az élet spiráljáról, lelkünk nagy kérdéseiről, a megújulás lehetőségéről, és arról, hogy a vasalás meg a zokni válogatás sem elvesztegetett idő, ha SZÖSZöléssel – vagyis szabadon, örömmel, szeretettel – végezzük.

este

Fantasztikus ez a liturgikus tánc, minden mozdulatnak üzenete van, és annyiszor ismétlődik, hogy az embernek muszáj valahogy belesimulni a csendbe, és a rendbe, mintha egy patak sodorna. Valóságos imává váltunk mindenestül. Megkérdeztem, dr. Földvári Mónika tartotta, mindenkinek ajánlani fogom. Délután különben nagyon jót kézműveskedhettünk volna, ha nem kezdünk el mikor kivel beszélgetni. Így csak az ötletnek örültünk, majd egyszer valahol valamikor megvalósítjuk. Estére Schäffer Erzsébet írónőt várjuk, sok derűs percet köszönhetek neki, remélem, az életben is olyan, mint az írásaiban.

hajnal 2 körül

Olyan.

2010. szeptember 26., vasárnap

Az előbb telefonált a családom. „Remélem, jót pihentél” – mondta a férjem. Nem mondtam neki semmit. Mindjárt dél és indulunk haza. Teljesen tele vagyok a nap élményeivel. Egy rendhagyó istentisztelet volt alkalmi kórussal, őszi virágdíszes oltárral, frissen írt imádságokkal, bensőséges úrvacsorával, liturgikus tánccal. Aztán az áldást jelentő búcsú-ige (Zsoltárok 1,3), amit igazi, személyre szabott ígéretnek éreztem családom számára. És a terem közepén várakozó kis facsemete elültetése. Így növekedjen, erősödjön a mi családunk, a mi közösségünk is, mint egy víz mellé ültetett fa. De hát mit tudhatja azt egy férfi, hogy 57 nő együtt mire képes? Töltekeztünk, beszélgettünk, táncoltunk, énekeltünk, gyógyteát kortyolgattunk, aztán kezdtük elölről más sorrendben. Észre se vettük, már el is röppent a hétvége.

este

Itthon nagy rend és nyugalom várt. Örömmel fogadtak, (csak a legkisebb bőgött egy kicsit udvariasan – ez egy rendes gyerek, törődik az anyja önbecsülésével), és sokáig ölelgettek. Őrület, hogy milyen szépen elboldogultak nélkülem. Kicsit fáradt vagyok, de örülök, hogy mégis elmentem. Alig várom, hogy aludjak egy nagyot. Mindent holnapra halasztok, ma már csak ezt a beszámolót kell megí……………..

Képes beszámoló a hétvégéről:

http://www.evangelikus.hu/aktualis/papnetalalkozo-balatonszarszon-toeltekeztek-fel-a-lelkeszfelesegek