Miénk a szenvedéstörténet – Karl Rahner és Bernardin Schellenberger gondolatai
A nagyböjt annak a böjtnek és passiónak a vallásos kifejeződése, ami egész életünk során történik. A mai jóléti és fogyasztói társadalom hozzászokott a hazudozáshoz: állandóan azt a benyomást igyekszik kelteni, mintha szünet nélkül mindenütt szerencse és boldogság uralkodna, de ha mégsem egészen áll így a dolog, akkor némi jóakarat és az emberiség föltartóztathatatlan fejlődése rövidesen elhárítaná az akadályokat. Holott ezek maradandónak bizonyulnak: a fájdalom, az öregség, a betegség, a házasságban, a gyerekekben, a hivatásban való csalódás és végül a halál, amelyet senki sem úszhat meg. Forrás: Magyar Hírlap összeállítás
Tehát csak azt a kérdést jogosult felvetni, hogy mit kezdhetünk a szenvedés és a halál valóságával, hogyan birkózunk meg e tényekkel.
A cinizmus és a sztoicizmus válaszai nem visznek messzire. A keresztény ember életének ezt az elemét – hittel, reménnyel és szeretettel –, mint az Úr passiójában való részesedést ragadhatja meg. Saját szenvedéstörténetének hívő-reménykedő elfogadását azáltal illeszti be életébe, amit a keresztény aszkézis „önkéntes lemondásnak” nevez. A nagyböjt egyházi, liturgikus és szentségi cselekményeivel nyilvánosan megvalljuk, hogy önként veszünk részt Krisztus szenvedéstörténetében azzal, amit életünkben józan realizmussal kénytelenek vagyunk elszenvedni.
Karl Rahner SJ, 1974
*****
Hamvazószerda hamuja ősi szokás szerint az előző évi barkaágak elégetéséből származik. Nemcsak arra kellene emlékeznünk, hogy az ember porból vétetett és ismét azzá válik, hanem arra is, hogy minden Istenről alkotott képünk és elképzelésünk is porrá foszlik. Sőt azt is emlékezetünkbe idézzük, hogy valamennyi emberi erőfeszítésünk, ameddig az csak önbizalomra épül, egy marék por csupán.
Bernardin Schellenberger, 1982, Eisenbarth Kriszta fordítása
