Meg kell tanulni egymást etetni!
Istennel beszélgetett egy ember: „Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.” Isten odavezette két ajtóhoz.
Kinyitotta az egyiket és megengedte az embernek, hogy betekintsen.
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal, de mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
Az ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta: Amit most láttál az a Pokol volt. Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.
Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint
az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben, de ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.
Az ember értetlenkedve fordult Isten felé: „Uram, én ezt nem értem!”
„Ó, pedig ez egyszerű – válaszolta Isten. – Ez igazából csak 'képesség' kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondoltak. Amikor csak magunkra gondolunk... a Pokol van itt a Földön. Tanuljuk meg hát egymást etetni!
