Kutyavilág: Játszótérből futtató…
Iwiwes ismerőseim között sokan vannak állatbarátok. Ezt a következtetést abból vontam le, hogy nem csak kutyáikkal, macskáikkal készítenek közös képeket bemutatkozó oldalukon, hanem az utóbbi hónapokban az üzenőfalra is egyre többen tesznek ki eltűnt, esetleg örökbe fogadható állatokról információkat, az egyszázalékos kampány idején pedig ugrásszerűen megszaporodott az állatvédő alapítványok számára folyó agitálás is. Bolla Zsuzsanna írása.
Fotó: Bolla Zsuzsanna
Ez mind szép és dicséretes dolog és örülök annak, hogy sokan szívükön viselik az állatok sorsát. Nem mellesleg én is szeretem az állatokat, igaz degukon és halakon kívül egyéb állatom nem volt még.
De aztán ahogyan beszélgetek ezekkel a barátokkal, számos szomorú sorssal ismerkedem meg:
Az egyik üzenetküldő magát nyíltan szinglinek vallja, és bár már anyai örömök elé nézhetne, ő mégis két ebbel lakik egy fedél alatt, akiket legalább annyira szeret, mintha a saját gyermekei lennének.
„Tudod, ők legalább feltételek nélkül szeretnek! A pasikban állandóan csalódnom kellett…” – mondja.
A másik üzengető barát fotós. „Egész nap hajtom a melót, rengeteg fotózásra hívnak, bent kell legyek a sűrűjében, ha meg akarok élni. A kutya legalább nem kifogásolja, ha későn érek haza!” – vallja be, talán önmagának is.
A harmadik egy családapa, aki minden reggel a kutyájával fut a háztömb körül, a két fiát csak hébe-hóba látja, s a feleségével válnak. Szomorú ügy, évek alatt ért meg búcsúzássá a dolog. „A kutya az enyém marad, a gyerekek a nejemnél maradnak” – fűzi hozzá.
Egy másik ismerős pár megbeszélte, hogy inkább előbb jöjjön a kutya, és ha azt képesek együtt nevelni, akkor esetleg évek múltán jöhetne a gyerek is. A kutyát ugyan jól nevelik, mégis a baba-project évről évre tolódik. „Nem vagyunk még elég érettek rá” – magyarázzák.
Ezek már nem annyira szép és dicséretes dolgok. Ilyen a trend, ez a társadalmi tendencia. Emberi kapcsolataink folyamatosan tolódnak el, üresednek ki, mennek tönkre, és lassan már a kutya sem áll szóba velünk. Vagy csak épp a kutya…
Nem bízunk meg a másikban, ha pedig van is valaki mellettünk, nem becsüljük meg annyira, mint kellene. Inkább jöjjön a munka, vagy bármi más, csak ne kelljen emberi kapcsolatokat építeni. Nem születik elég gyerek, nem vállalnak a párok gyereket, mert félnek. Sok mindentől. És ehhez manapság társul teljesen egy antiszociális intézkedési rendszer is, meg rájátszanak a körülmények is. Vagy mi leszünk a körülmények által predestinálva…? Mondom: szomorú, hogy ez van. Mert nem lenne sokkal szebb, ha a kutya a harmadik gyerek után jönne a családba? Vagy nem lenne szebb, ha az állat nem valakinek vagy valaminek a pótlására lenne az életünkben, hanem önmagáért?
A napokban az egyik játszóteret kutyafuttatóvá alakították. Nem volt EU konform a park, a játékok a kisgyerekek számára nem voltak megfelelőek. Az elkerített területen lévő mászókára rámpát csavaroztak, így kutyaugrató lett, a hintára felraktak egy gumiabroncsot, amin a négylábúaknak át lehet ugraniuk. A homokozó meg egyébként is tele volt már kutyakakival. Szóval, ha már nem születik a környéken elég gyerek, aki birtokba vehetné a játszót, akkor legalább a kutyák játszhatnak.
És ez szép és dicséretes?
Nagy László hozzászólása
Most olvastam írásodat a Játszótérből kutyafuttató címűt.
Sokmindenben igazad van, csakhát az egész magyar társadalmat az is
minősíti, ahogyan az állatokkal bánnak. Címlapon szerplő hír az, ha egy kutya megtámad egy embert, de ugyanakkor eldugott hírként jelenik csak meg, ha egy kutya, mint a napokban is, megmenti egy ember életét, aki mellett emberek mentek el, mert azt hitték, hogy részeg, közben "csak" cukros volt és bekómált.A kutyus vitte hozzá gazdáját és nem engedte, hogy magára hagyják. Egyszerűnek tűnhet a gyerkeket és a kutyákat egymás ellen kijátszani, csakhát egy normális társadalomban, amiben sajnos mi nem élünk, természetes dolog a gyerek számára a kutya szeretete, az
állatok elfogadása. Lorenz írta, hogy aki nem szereti az állatokat az igazán nem szereti az embereket sem, de azt is hozzátette, hogy aki nem szereti az embereket az nem szereti az állatokat sem igazán. Szóval valahogy így tartozik össze a teremtettség. Igazad van, hogy a kutya nem lehet pótlék. A kutyát magáért kell szeretni. És nem lehet összehasonlítgatni a gyereket és a kutyát. A mai nehéz helyzetben sajnos igen nagy probléma, hogy nem
vállalnak gyermeket a fiatalok. Azonban azt is látni kell, hogy ebben a gazdasági helyzetben egyre több megunt kutya kerül az utcára. Szóval mindent a helyén kell kezelni.
A Fasorban pedig /nagyon helyesen/ a szép parkrendezés eredményeként a kutyafuttató helyén épült a gyerekjátszótér és a reformációi park. Az persze megint más kérdés, hogy sem a gyerekeknek, sem az öregeknek nincs elég zöld terület Budapesten, hogy játszani, pihenni tudjanak. És a témánál maradva hadd tegyem hozzá, hogy a kutyáknak sincs.
Üdvözlettel:
Nagy Laci