Krisztust választották

„Nincsen kényszer a vallásban” – írja a Korán. A Svájcban második legnagyobb vallásként regisztrált iszlám szent könyvének parancsolatát az iszlám tolerancia bizonyítására szokták idézni. A valóságban azonban alig alkalmazzák ezt, különösen akkor nem, ha egy muszlim más valláshoz fordul. A következő esetekben, mint ahogyan általában is leggyakrabban, a kereszténységhez fordultak.

A kereszténnyé váltak, akik az evangéliumok örömüzenetéhez fordultak, élő tanúi ennek a realitásnak: az esetek nyomasztó többségében az áttérést titokban hajtották végre. A legtöbbjük számára ez a folyamat fájdalommal járt.

Nyomás és fenyegetés

„Negyven éven át egy belső pusztaságban éltem. Amikor áttértem, a saját rokonaim fenyegettek meg” – ismeri el Aïcha, aki a marokkói Agadirból származik és jelenleg Waadtlandban él.

„Ma már senkitől sem félek, Krisztus szeretete erősebb, mindennél.”

Catherine valódi félelmet sosem érzett, de akkor, amikor a legbelsőbb meggyőződésekről van szó, elérte a rettegés, és hallgatnia kellett. Az észak-afrikai asszony nyílt és modern környezetben nőtt fel, áttérését csak egy külföldön élő testvérének mesélte el, nehogy megsértse a többieket. De többet nem is akar mondani erről. Mint ahogyan sokan teszik ezt vele együtt. Inkább hallgatnak és hitüket inkább csak legbelsőbb érzéseikben élik meg.

Élet az „árnyékban”

Az óvatosság a bölcsesség anyja, tartja a muszlim mondás és tartják is magukat ehhez az áttértek is. A leginkább a férfiak azok, akik anonimitásukat szeretnék megőrizni.

„Az árnyékban jól érzem magam” – jegyzi meg egyikük. Talán azért, mert a többieknél jobban tudja, hogy az iszlámból való áttérés egyet jelent a családi vallás megtagadásával és az igazhitűek közösségének tagadásával. A legjobb esetben is az elveszetteket mellőzik abban a társadalomban, de rosszabb esetben viszont megbüntetik azokban az államokban, amelyekben a Sariát szó szerint alkalmazzák. A büntetés akár halál is lehet. Hasonló vélekedésekkel azonban Európa muszlim közösségeiben is találkozhat az ember.

„Ez a problematika alig változott” – állapítja meg Roberto Simona, aki az Egyház a bajban nevű (Kirche in Not) nemzetközi katolikus szervezetnél dolgozik. Simona a svájci latin közösség felelőse és érdeklődik a svájci muszlimok iránt.  

„A muszlimokból kereszténnyé váltak megkeresztelése egy hosszú út eredménye. A kezdetét a hazájukból hozott konkrét élmények adják. A keresztség azonban gyakran ennek a nehezen megvívott életútnak a kiteljesedése.” Mint például a marokkói Aïchánál is.

Spirituális keresés

„A dominikai apácák által vezetett árvaházban nőttem fel – meséli. – Sok szeretetet kaptam tőlük és megtanítottak a felelősségvállalásra is. Erre emlékeztem sokat.”

Gyerekként még elégedett volt muszlim vallásával. Berber nőként meg kellett tanulnia kívülről a Koránt, klasszikus arab nyelven, a marokkói iskolában, a szigorú immám felügyelete alatt. Hívő, de tanácstalan, amikor évekig az útját keresi. Az egyik nevelőszülőtől a másikhoz kerül és szolgálóként kezelik a családokban. Aztán erőt gyűjt, és önálló lesz. Agadirban egy nyomornegyedben élt, mielőtt Európába emigrált.

Aïcha végül egy svájci férfihoz ment feleségül. Nem azért tért át, hogy „normálisként” kezeljék. Ma is rengeteg hitbeli kérdése van és Istenhez imádkozik nap mint nap. De melyik Istenhez?

Amikor 40 éves lesz házassági problémái és egy súlyos betegség az életét pokollá változtatja. Tanácstalanul lép be egyik nap egy templomba.

„Pár idősebb ember imádkozott ott. Figyeltem őket. Zakariás dicsérő énekéről beszélt nekik a pap” – emlékezik vissza mosolyogva. A lány nagy békességet érzett, úgy érezte, minden megváltozott körülötte és ezzel megtörtént a valódi áttérése.

„Felfedeztem a szerető Istent. Megvigasztalt engem, segített nekem és megértett engem.  ENGEm, akinek azért kellett harcolnia, hogy az legyek, aki vagyok.”

Önértékelés

A Lausanne-i valláspszichológus, Pierre-Yves Brandt az áttérés pszichológiájával foglalkozik. Véleménye szerint egy ilyen lépést általában egy többé-kevésbé hosszabb krízis előz meg, amelynek végén az egyén megoldást talál egzisztenciális problémájára. A vallás-változtatást az Istenhez való új viszony fényében kell nézni, ahol az egyén megvigasztalódik, és meghívást nyer valami újba. Ezt a megkérdezett áttértek is így vallják és leginkább „a szívek Istenéről” beszélnek.

Brandt szerint a személyiségváltozásnak pszichológiai nyeresége van, így az egyén „új önértékelést nyer, amelyet újjászületésként él meg. A korábbi, elnyomásként értékelt norma a személy döntésképességét felértékeli, és lehetővé teszi, hogy saját személyisége teljesebbé váljon.”

Az egyén áttérése felfogható egyféle harcként az őt nem komolyan vevő csoporttal szemben? Pierre-Yves Brandt számára „ez inkább a személyiség modern koncepciójának szembeállása, az életet ugyanis végre maga választja meg magának, szemben a tradicionális társadalmi kényszerrel.”

 Egy régi konfliktus tehát, amely egyáltalán nem kizárólag muszlim sajátosság. De az egykori muszlimok számára az áttérés „duplán nehéz, a konzervatív miliő kizárólagos karaktere miatt, másfelől pedig az iszlám miatt, a vallás miatt, amely nem engedi, hogy az emberek elhagyják ezt.”

Szabadság és emberi jogok

Tradicionális törvények szövik át azt a környezetet, amelyből jönnek. Ezért aztán az új hívők nem ritkán, a szabadságot, a demokráciát és az emberi jogokat is a kereszténységhez kötik. Az már mindegy, hogy melyik felekezethez, katolikushoz, protestánshoz vagy evangéliumi közösséghez tartoznak: ezek az értékek összefüggésben vannak a názáreti Jézus személyével. A Korán Isa (Jézus arabul) prófétájából a Megfeszített lesz számukra, akit a felvilágosodott modernséggel hoznak összefüggésbe.

Azért tért át, hogy szabad férfi és szabad nő legyen?
„A szabadság nem jelenti azt, hogy most már mindent megtehetek. A szabadság nem szabadosságot jelent” – jegyzi meg Catherine. Bár a kereszténységhez való áttérés az iszlámmal való szakítást jelenti, az egykori muszlimok mégis megőrzik régi vallásuk „pozitív értékeit”, mindenekelőtt a vendégszeretetet és a legidősebb tiszteletét.

A szerelmi kapcsolatok a további ok a kereszténységhez való áttérésre. Zoét nem keresztelték meg, de gyerekeit a férje vallása szerint neveli, mert Isten szerinte mindenki számára ugyanaz. Talán itt egy posztmodern koncepciót találunk, amelyben a hit változtatható és illeszkedni tudó. A különböző vallású párokat nézve, a nyugati multikulturális társadalmakban ez nem is olyan ritkaság. Ennek ellenére csendben élnek: a muszlim ismerősöknél Zoé gyerekei például hallgatnak anyjuk keresztény vallásáról.

Nyilvános hit

Anaïst és Sabert a szerelem hozta össze. Az asszony megkönnyítette Saber áttérését. A toleráns muszlim családból származó Saber és Anaïs egy evangéliumi keresztény közösségben ismerkedtek meg egymással. Aztán ettől eltávolodtak és egy református közösségben találtak otthonra.

„Saber keresett. Most új hitében végre békességet lelt. Családjában, akik azonban sejtenek ebből valamit, mégsem mond erről semmit. Mindannyian jól kijövünk egymással, mert a hitünket a magánéletünkben éljük meg.”

Az evangéliumi miliőben, a katolikusokkal és a protestánsokkal ellentétben, az a tendencia, hogy a hitükről nyílt vallást tesznek, így aztán sokszor nem veszik figyelembe az áttértek személyes érzéseit. Az evangéliumi közösségek azonban a proselytizmust azzal utasítják vissza, hogy „a muszlimok hitét respektáljuk és a dialógus jegyében folytatjuk munkánkat közöttük.” Christian Bibollet, a Nyugat-Svájcban működő Evangelikál Hálózat Iszlám Munkacsoportjának Koordinátora szerint azonban a kereszténység nem tagadhatja meg misszionárius jellegét, bár erőszakkal senkit sem kényszerítenek a megtérésre.

Már korán érdekelte Isten

És azok az áttértek, akiket valami mennyei jel hívott el? Ők ritkák, de vannak ilyenek is. Arta Koszovóból származik és nem részesült vallásos neveltetésben. Ennek ellenére már korán érdekelni kezdte őt Isten.

„Családom autóbalesetet szenvedett, amikor nyolc éves voltam. A balesetben senki sem szenvedett komolyabb bajt. A kórházban azonban anyukámat felkereste egy szerb asszony, és azt mondta neki, hogy álmodott a balesetről és meg kellett vigasztalnia azokat, akik ezt elszenvedték. Ezért kellett bejönnie hozzánk a kórházba. De ezt a dolgot mivel lehet magyarázni?” – kérdezi a lány csillogó szemekkel.

Arta nem szégyelli hitét. De nem is kérkedik vele, halkan beszél róla. Félelem? Rettegés? Szavak, amelyeket úgy tűnik, nem ismer. De ez nem érvényes minden áttértre. Sokan napról napra személyes kihívásoknak vannak kitéve.

Életveszélyben

A hazájukban áttérésükért üldözték őket, ezért Svájcba menekültek. A Migrációért felelős Szövetségi Hivatal (Bundesamt für Migration (Bfm) azonban kemény állásfoglalást képvisel azokkal szemben, akik a vallásukat hozzák fél indokként menekültkérelmükben. A kereszténységre való áttérés nem elégséges indok arra, hogy valaki menekültstátuszt kapjon. A menekültáradat megnövekedésétől való félelem motiválja őket?

Ali buszsofőr volt Iránban, de 2006-ban Svájcba jött. Nyitott és barátságos fiatalember, akit azonban egy teheráni evangéliumi közösségben letartóztattak. A vallási rendőrség bilincsbe verve börtönbe vetette és megkínozták. Áttérését nem változtatta meg. „Mentsen meg a Jézusod!” – vágták szemébe kínzói, majd az éjszaka közepén kitették egy utcára, mint egy szemeteszsákot.

Pár nappal később elárulta őt a jegyese családja. Nagynénje, egy jogász segített neki. Gyalog ment át a török határon és jött Európába. Bázelben megkeresztelkedett, mert Iránban ez túl veszélyes volt. A feje tele ötletekkel és beiratkozott egy svájci egyetemre is. A migrációs hivatalban már háromszor hallgatták ki, elismerték, hogy hazájában halál várna rá. Ám a továbbiakban így írnak határozatukban: „A gyakorlatban azonban nem szoktak szisztematikus üldözést alkalmazni az áttértekkel szemben.”

Ez tényleg így van? Ali próbálkozását tavaly áprilisban elutasították. A kiutasítás fenyegeti, de az Amnesty International támogatja őt. „Keresztény vagyok, modern ember vagyok, és egy szabad férfi életét szeretném élni. Mi a rossz ebben?”