Koldulni kellett a kislány

Valami nagyon nincsen rendben, ha ilyen gyermek-sorsok Európa kellős közepén még léteznek. Amikor azt hallom, hogy a rendőrök az igazoltatás után kihívták a mentőket, akik megállapították, hogy a kicsi lázas, alultáplált, végtagjai kihűltek, sőt testén bántalmazásra utaló nyomok, véraláfutások voltak felmerül bennem a kérdés: ki az, aki egy mindössze másfél éves gyermeket üt-ver, és magával viszi koldulni a hidegbe? A Budapesti Rendőr Főkapitányság közleményéből kiderül, egy húszéves, hajléktalan, román állampolgárról van szó. A nőnek nincs Magyarországon bejelentett lakcíme, koldulásból tartotta fent magát, amihez a kislányt használta fel.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője azt nyilatkozta, hogy a kislány a nő saját gyermeke, ráadásul nem az egyetlen. Élettársával közösen van egy kisfiuk is, aki két és fél éves, szintén súlyosan alultáplált, és egyéves gyermek szintjén van. A gyereket most szintén elvették tőlük, és ideiglenesen egy csecsemővédelmi intézménybe vitték. A kislányról még annyit tudni, hogy Magyarországon született, az egyik fővárosi kórházban, de születése után anyja elhagyta és csak hónapokkal később, tavaly októberben jelentkezett érte. Magyarországon a nő és a férfi koldulásból éltek, a gyerekekkel egy hajléktalanokkal foglalkozó intézménybe költöztek be. A nő ellen most súlyos testi sértés, valamint kiskorú veszélyeztetése bűntettének alapos gyanúja miatt indítottak eljárást.

Több hírben olvasható illetve hallható volt, hogy az asszonyt édesanyának nevezték. Számomra az édesanya, valami egészen mást jelent. Nem értem, miért nevezik édesanyának azt, aki a kórházban hagyja, majd üzletszerű koldulásra magához veszi, éhezteti, üti-veri a gyerekét, sőt a csontjait töri? Az édesanyák nevében szeretném ezt kikérni magunknak!

Ha édesanya lenne, akkor féltené a gyermekét. Törődne vele és aggódna érte, nem verné meg, ha a gyerek sír. Ha lázas, akkor orvost hívna hozzá, ágyba fektetné, gondozná. Ez alapvetően nem pénz kérdése, hanem a szereteté.

Hajléktalanról van szó, akinek nincsen hová mennie, de társadalmunkban van szociális védőháló, ami azért van, hogy a bajba jutott embereknek legyen hová fordulniuk, segítséget kérjen a családvédelemtől. És mert anyuka, ezért tennie kellene valamit a gyerekeiért, anyatigrisként óvná, védené a gyermekét és megoldásokat keresne. Ez már nem az egyén egyes egyedüli élete, hanem a másikért való felelősségvállalás.

De ez az anyuka feltehetően nem tette meg a lépéseket. Valószínű illegálisan él itt, nincsen lakása, nincsen munkahelye, nincsen számon tartva, csak él, benne a nagy világban, és jönnek a gyerekek.

Ha anyaként gondolkodna, akkor a koldulás helyett mással próbálkozna. De ő ehelyett mit tesz? Jeges időben magával cipeli pénzszerzés céljából a kicsit, aki beteg és sír és amikor valami egészen másféle gondoskodásra lenne szüksége, nem pedig pofonokra és verésre. Kihasználja a kisgyermek testét és így gyűjtöget. A koldulás nem megoldás, csak ideig-óráig és közben egyre messzebb kerül attól, hogy maga is munkát találjon és otthont teremthessen a családjának.

Mindannyian Isten kegyelmének koldusai vagyunk. Abban meg lehet elégíttetni. A másik fajta koldusságban nem.