Két gyülekezet nagy lelkésze – Személyes beszámoló a Szabó Lajos evangélikus lelkész emlékére rendezett kőszegi napról

Szabó Lajosra a kőszegin kívül a kissomlyói gyülekezet tagjai is nagy szeretettel emlékeznek. Első parókusi szolgálati helye ez a kis kemenesaljai falu volt, ahol 1940-től 26 éven át szolgált. Azok, akik még ismerték, vagy akik szüleik, nagyszüleik elbeszéléséből hallottak róla, a mai napig emlegetik a „Szabó papot”. Szolgálata kezdetén a háború, később a kommunista egyházellenes politika kísérelte meg kizökkenteni állhatatos szolgálatából – egyiknek sem sikerült. Az ő idejében indult el egy ébredési mozgalom, itt lett esperes, ide születtek gyermekei, itt lett híres kertész. 1965 decemberében választotta meg lelkészének a kőszegi gyülekezet. 

Az ünnepi gyülekezet előtt igehirdetésében az unoka idézte fel nagyapja emlékét, majd Baranyay Csaba jelenlegi lelkész köszöntőjét követően D. Keveházi László beszélt arról, hogy milyen ember is volt Szabó Lajos. Ezt követték a családi album képei fia megjegyzéseivel. Ugrálva kicsit az előadás és a családi képekhez fűzött gondolatok között, most ezek alapján szeretném én is felidézni a száz esztendeje született lelkész életét. 

A szolgálatra készülő teológushallgató, majd segédlelkész. A szakonyi paraszti családnak csak a két legidősebb gyerek taníttatására volt módja, így került Szabó Lajos előbb a soproni Líceumba, majd a soproni Teológiára. Utóbbi helyen kötött életre szóló barátságot Prőhle Károllyal, a későbbi professzorral, itt volt kitűnő tanuló, itt jeleskedett tudományokban és sportokban. Kapi Béla püspök avatta aztán lelkésszé, helyezte előbb a Körmendre, majd Szombathelyre segédlelkésznek. A segédlelkészi évek közben Erlangenben töltött egy ösztöndíjas évet, végül 1940-ben lett kissomlyói lelkész. 

Kissomlyón a nagy előd, Tompa Mihály 45 éves szolgálatát követően kezdte meg a gyülekezet gondozását. Talán megbocsátható, ha a kissomlyói korszak ismertetése során családom emlékeire is hagyatkozom. Elsőként fontos megemlíteni, hogy a gyülekezeti ifjúság életét bizony alaposan felkavarta, sokat foglalkozott velük, szolgálata nyomán komoly pezsgés támadt a gyülekezetben. Idősebbek és fiatalabbak kezdtek szorosabban kötődni a gyülekezethez, az egyházközséghez tartozó hét településen egyre erősebben ébredezett a hit. Figyelt a családokra, a háborúba kényszerülteket hiányoló anyákra és gyerekekre. Sokak életére gyakorolt nagy hatást közvetlenül, vagy közvetve. Bár személyesen sohasem találkoztam vele, de biztos vagyok abban, hogy a családi elbeszélések alapján róla kirajzolódó kép az én evangélikusságomat is meghatározta. Szolgált Kissomlyón és fíliáiban a háború alatt, szolgált az egyházakat ellehetetleníteni igyekvő diktatúrában. Építkezett a lelkekben, de az ő idejében épült a gyülekezeti terem is. Keresztelt, esketett és temetett. Tanított, látogatott. A gyülekezet mai ötvenes, hatvanas éveikben járó tagjait ő keresztelte, de ő keresztelte, konfirmálta és eskette többségük szüleit is. Nem túlzok, ha leírom: a mai napig nagyon nagy szeretettel emlékeznek legendás szolgálatára. 

Kissomlyón teljesedett ki egyik magánszenvedélye, a kertészkedés is. Virágokkal kezdte, majd gyümölcsfákkal folytatta. A kissomlyói templom és parókia kertje csodaszámba ment az ötvenes, hatvanas években. Ritka, Kissomlyón addig még nem látott fajtákat ültetett és nevelt aprólékos gonddal, sok szeretettel. Sajnos mára gyümölcsösének nyoma sincs. 

Nem csupán szolgált a gyülekezetben, nem csupán a gyülekezet tagjait tanította, de a kertészkedéshez hasonló szenvedéllyel képezte a jövő lelkészeit is. Keveházi László elmondta, hogy feltehetően sem előtte, sem utána nem volt olyan lelkész, akinek annyi káplánja lett volna, mint neki Kissomlyón és Kőszegen. Közöttük volt Benkő Béla, aki követte kissomlyói szolgálatában és esperesi hivatalában is, Kőszegen pedig káplánja volt Ittzés János, jelenlegi dunántúli püspök, aki Kőszegen volt utódja. 

Kissomlyón lett esperes. Ebben nagy lehetőséget látott, hiszen addigi kemenesaljai szolgálatát immár kiterjeszthette az egész egyházmegyére. De fontos volt számára a fraternitás is. A korszakra még emlékezők mesélik, hogy az akkori kemenesaljai lelkészek együtt készültek a vasárnapi igehirdetésre, együtt forgatták a vasárnapi textust, hogy aztán ki-ki ebből erőt és tudást merítve adja át az igét vasárnap a szószéken. 

Kőszegen is tanított. Első feljegyzéseinek egyikében arról írt, hogy „szükségesnek tartja külön előadások tartását az egyháztanács tagjai számára”. Tanított tehát Kissomlyón és tanított Kőszegen. Szigorú volt, következetes. 

Híresen szótlan ember volt. Mindkét gyülekezetében fennmaradtak ezzel kapcsolatos emlékek. De ez a szótlan, gondolataiba merülő ember a szószéken megnyílt és prédikált. Igehirdetéseire alaposan készült, az igét precízen kibontotta, azok üzenetét hűen átadta. Ezt még akkor is fontos megemlíteni, ha hozzátesszük, hogy azok hallgatása nem volt könnyű, igénybe vette az elmét. 

Építkezett. Kissomlyón gyülekezeti termet épített, Kőszegen templomot újított fel. Kőszegi szolgálata kezdetén a kisváros evangélikus templomának állapota siralmas volt, penész és enyészet uralta falait, szúette belső tér fogadta az istentiszteletekre érkezőket. Munkatársaival sokat ment és tett azért, hogy 1970-ben végre felújítsák a 18. század végén alig néhány hónap alatt épült gyönyörű barokk templomot. 

Látogatott. Dukai rokonom, aki sok útján volt kísérője, meséli gyakran, hogy folyamatosan úton volt. Folyamatosan látogatta a fíliákban élőket is, évente kétszer minden családhoz bekopogott. Hitt abban, hogy a lelkipásztori látogatások fontosak ahhoz, hogy a gyülekezet erős és állhatatos maradjon. Látogatott Kissomlyón, Kőszegen – és Szombathelyen is. Nyugdíjba vonulása után feleségével Szombathelyre költözött. Hamar megkereste és felkereste azokat, akik Kissomlyóról, vagy Kőszegről származtak, kapcsolatuk volt az ottani gyülekezetekkel és akkor már Szombathelyen éltek. 

Biztosan hiányzik néhány dolog a felsorolásból, annak bemutatásából, hogy milyen lelkész volt Szabó Lajos. Egy dolgot szeretnék mindenképpen kiemelni vele kapcsolatban: bárhol járt, bárhol szolgált, Isten szolgálójaként tette azt. Féltette, óvta a teremtett világot, legyen szó emberekről, gyümölcsfákról, vagy épületekről. Én bizonyára elfogult vagyok személyével kapcsolatban, hiszen úgy nőttem fel, hogy legendákat hallottam róla. De ha ebben az írásban csak a töredéke is jelenik meg mindabból, amit az ő személye jelentett gyülekezeteiben és egyházában, azt gondolom az olvasó elhiszi, hogy felejthetetlen ember volt. 85 évet élt, ebből hatvannál többet szolgált. Szolgálata nem múlt el nyomtalanul.